MENÜ

A kettõstermesztés és a köztesnövény-termesztés lehetõségei a szántóföldi növénytermesztésben

Oldalszám: 17
Petróczki Ferenc 2014.04.28.

A jól alkalmazott vetésváltás, azaz a gazdaságban egymás után termesztett növények sorrendjének helyes megválasztása esetenként az istállótrágyázás hatásával vetekszik. Bár az elmúlt években-évtizedekben a gyökér- és tarlómaradványok értékét, jelentõségét sokan lebecsülték, a talaj termõképességének kialakulásában, fenntartásában betöltött szerepe elvitathatatlan.

Jelentõs hatással bír továbbá a talajok szerkezetére, a tápanyag-gazdálkodásra, a kórokozók, kártevõk elleni védekezésre stb. is.

Napjaink alternatív mezõgazdálkodási eljárásaiban az elsõdleges szempontok között szerepel a külsõ inputok bevitelének csökkentése, a fenntarthatóság elveinek érvényesítése, így a vetésforgó-vetésváltás fontossága ismét elõtérbe kerül. A népesség létszámának folyamatos növekedése ugyanakkor folyamatos nyomást gyakorol az élelmiszer elõállítókra, hiszen a gazdaságok intenzifikálását sürgeti. Erre a két, látszólag ellentétes problémára kínál megoldást a kettõstermesztés. Alkalmazásával ugyanis a területhasználat hatékonysága növelhetõ, a növényborítás (és így a produktív idõszak) idõtartama megnyújtható.

Az általános definíció szerint a kettõstermesztés alatt két szántóföldi növénynek egy naptári- vagy gazdasági éven belül, ugyanazon a táblán történõ vetését és betakarítását értjük. Kettõstermesztésrõl (másodnövény termesztésrõl) tehát akkor beszélhetünk, ha az évenként termesztett fõnövények közé egy harmadik növényt, vagy növénykeveréket illesztünk. A fõvetésben termesztett keveréktakarmányok, növénytársítások tehát nem sorolhatók ide! A kettõstermesztéshez szorosan kapcsolódik még:

  • Köztestermesztés. Ha azonos idõben és területen két vagy esetleg több növényfaj azonos vagy közel azonos idõben kerül le a talajról. Egyik legismertebb módja, mikor széles sortávú kultúra (pl.: kukorica) sorközeibe valamilyen alacsonyabbra növõ növényt (pl.: bab, tök) vetnek.
  • Alá- vagy felülvetés és rávetés. Az alá- vagy felülvetés a fõtermény alá vagy fölé tavasszal kerülõ másodtermény elvetését és termésének a fõnövény lekerülése utáni, de még ugyanabban az évben történõ betakarítását jelenti. Rávetésrõl akkor beszélünk, ha a már kikelt, de valamilyen oknál fogva (pl.: kifagyás) kiritkult növényállományra egy másik növényfaj magját vetjük (pl.: a kétszeres).

A kettõstermesztésen belül másodvetéseket és tarlóvetéseket különböztethetünk meg. Amennyiben a fõvetésû növény után a másodnövény vetésére július 10-ig kerül sor másodvetésrõl, ha a vetés július 10. után (fõként a kalászos gabonák tarlójába) történik, tarlóvetésrõl beszélünk. A másodvetések között különösen fontosak a májusi másodvetések, mert termésbiztonságuk, termésnagyságuk jelentõsen felülmúlja a késõbbi másodvetésekét.

A kettõstermesztés jelentõsége többrétû. Alapvetõen függ a másodnövény termesztési céljától. Nem mindegy ugyanis, hogy a másodvetésû növényt szálas- vagy abraktakarmánynak, zöldtrágyának, esetleg árutermelési céllal vetjük. Ha a területen áru-, illetve takarmánynövény-termesztés folyik, számolni kell azzal, hogy a talajból esetenként jelentõs mennyiségû tápanyag kerül kivonásra, melyet pótolni szükséges. A zöldtrágyának vetett növény ezzel ellentétben szerves tápanyagaival közvetlenül gazdagítja a talajt, hozzájárul tápanyagkészletének fenntartásához, a fenntartható mezõgazdálkodás célkitûzéseihez, a biodiverzitás megõrzéséhez. A kettõstermesztés okszerû alkalmazásával:

  • árbevétel-növekedés,
  • a gazdaság intenzifikálása (a többlettermelés nemcsak átlagtermés-

    növelést, hanem egységnyi területen nagyobb mennyiségû, jobb minõségû termék elõállítását is jelenti),
  • jobb mûszaki kapacitás kihasználás,
  • tápanyag-utánpótlás, talajtermékenység-megóvás, -fokozás,
  • a takarmánytermõ területek csökkentése, a takarmánybázis növelése,
  • a zöldtakarmány etetés meghosszabbítása, a „zöld futószalag” biztosítása,
  • eróziós és deflációs károk elleni védelem,
  • ökológiai katasztrófák (vízkár, fagykár, kártevõ gradáció stb.) mérséklése,
  • a vetésforgók fellazítása, racionálisabb földhasználat érhetõ el.

A felsorolt elõnyök ellenére a kettõstermesztésre vállalkozók számos problémával szembesülnek. A másodnövény-termesztés sikeres végrehajtásához elengedhetetlen természeti, közgazdasági, agrotechnikai, biológiai és mûszaki feltételeket az 1. táblázat ismerteti részletesen. Összehangolt kielégítésük a sikeres kettõs termesztés alapvetõ feltétele. A táblázatban ismertetetteken kívül nagyon fontos:

  • az idõtényezõ figyelembe vétele, mert a talajmûvelésre, a vetésre (mind a másodvetésû növény, mind az utána következõ fõnövény számára) sokkal rövidebb idõ áll rendelkezésre és a termesztett növény tenyészideje is rövidebb;
  • a másodnövények termesztése jelentõs forrásigényû, kapacitás-, valamint forgóeszköz-lekötéssel jár, ráadásul a fõnövény betakarítása után, de nagy valószínûséggel még annak értékesítése elõtt kerül sor a költséges mûveletekre (talaj-elõkészítés, vetés), vetõanyag vásárlásra, ami a gazdaságban likviditási nehézségeket okozhat;
  • ugyanazon növényfaj produktuma másodvetésben kisebb, mint fõvetésben, ezért olyan növények termesztésére kell törekedni, melyek kevés csapadékot igényelnek (öntözött körülmények között nagyobb vízigényû is lehet), de még megfelelõ tömegû és minõségû zöldtömeget adnak (a másodvetésben termeszthetõ növényeket a 2. táblázat ismerteti);
  • az elõvetemény pozíciója megváltozik: a korán lekerülõ fõnövények általában kiváló elõveteményei a nyár végi, õszi vetésû növényeknek, de a másodnövény-termesztés szintén e növények után a legkecsegtetõbb, hiszen minél korábbi a másodvetés, annál nagyobb a sikeres kettõstermesztés valószínûsége, ebbõl adódóan a másodnövények termesztése csökkenti a gazdaságban az õszi fõnövények rendelkezésére álló jó elõvetemények mennyiségét;
  • a sokféle, másodvetésre alkalmas faj szélesebb körû ismereteket kíván a növénytermesztõtõl, az újabb növény vetésforgóba iktatásával a megnövekvõ terhek a helyes munkaszervezés fontosságát is kiemelik, hiszen a másodnövény betakarítása általában a gazdaság más területén termesztett fõnövényének ápolásával, betakarításával esik egybe;
  • a kettõstermesztésû növények számára a lazább szerkezetû, könnyebben mûvelhetõ talajok a legalkalmasabbak, melyek a nyári szárazság idején is lehetõvé teszik a kielégítõ minõségû magágy elkészítését (ilyenek pl.: a 40–42 KA-nál könnyebb mezõségi és a barna erdõtalajok, a laza kovárványos barna erdõ- és homoktalajok), a kötöttebb és a szikes talajokon a kettõstermesztés sikeres kivitelezése szinte lehetetlen;
  • éghajlatigényét tekintve elsõsorban az ország nyugati és északi részei alkalmasak, ahol az éves csapadék rendszeresen 600 mm felett van és több, mint 300 mm-re lehet számítani május elejétõl augusztus végéig, a csapadék egyenletes eloszlása, valamint a tenyészidõ alatti hõmérséklet alakulása is fontos, a tenyészidõ hosszát ugyanis a korai fagyok jelentõsen rövidíthetik.

Az alkalmazott agrotechnika minden elemének alapvetõ szempontja a költség- és idõtakarékosság. A termesztés sikerének egyik kulcskérdése a másodnövény alá végzett talaj-elõkészítés – melyet a fõnövény lekerülése után nagyon gyorsan és víztakarékos módon kell elvégezni – valamint a vetés gyorsasága és szakszerûsége. A talaj-elõkészítés kivitelezéséhez forgatás nélküli, kapcsolt vagy kombinált eszközök felhasználása javasolt. Vetéskor törekedni kell arra, hogy a mag morzsás, kellõen nyirkos talajba kerüljön, ezért vetés elõtt és után is nehéz gyûrûs henger használata javasolt. Az egyenletes, gyors kelés elérése érdekében nyári vetéskor a mélyebbre történõ vetés indokolt.

A tapasztalatok szerint az istállótrágyát a másod-, illetve tarlóvetésû növények rövid tenyészidejük miatt nem tudják hasznosítani. Tápanyag-utánpótlásukhoz ezért mûtrágyázás javasolt, mert így gyorsan felvehetõ tápanyagokhoz juthatnak. A P és a K kijuttatása már az elõvetemény alá történjen meg, a N-t a vetõágy elõkészítéskor javasolt kiadagolni. A faji sajátosságoknak megfelelõ arányban kijuttatott 100–150 kg/ha vegyes hatóanyag kielégítõ számukra. Fontos, hogy a nagy zöldtömeg elõállítása ne az amúgy is szûkös talaj tápanyagtõke rovására történjen!

A fõnövény betakarítása utáni talajmunkák kedvezõ feltételeket biztosítanak az elfekvõ gyommagvak csírázásának és az árvakeléssel is számolni kell. A másodnövényeknek számos, elsõsorban T4-es konkurense akad, melyek a vízhiány és a nem optimális csírázás miatt törpe növésûek. Ha nem mérgezõk, nem feltétlenül irtandók, hiszen zöldtrágyaként aláforgatva gazdasági hasznot is hozhatnak. A gyomok elleni védekezéskor kerülendõk a tartós hatású, perzisztens gyomirtószerek már a fõnövénynél is, mert a szermaradékok fitotoxikusak lehetnek az érzékeny kultúrákban. A védekezés elsõsorban agrotechnikai módszerekkel (fogasolás, kapálás) vagy gazdaságosan alkalmazható gyomirtó- szerekkel történjen.

A kórokozók, kártevõk ökológiai igénye fajonként eltérõ. Az ellenük történõ védekezés alapja a fémzárolt, csávázott vetõmag használata. Bár a nyári szárazság általában nem kedvez a káros szervezetek felszaporodásának, vannak olyan fajok is (pl.: mezei pocok), melyek száraz viszonyok között gradációs mértékben szaporodnak el. A kórokozók és kártevõk ellen a ritkán elõforduló nyári csapadékos viszonyok, valamint öntözött körülmények között lehet szükség peszticid használatára. Kiemelten fontos a készítményekkel kapcsolatos munka- és élelmezés-egészségügyi várakozási idõ betartása, virágzó állományokban méhkímélõ technológia alkalmazása.

Hazai viszonyaink között a sikeres kettõs termesztés kivitelezéséhez alapvetõen fontos az öntözés. Jelentõs költségnövelõ tényezõ, de ugyanakkor segítségével a termesztés kockázata csökkenthetõ. A tömõdött, cserepesedett, kiszáradt talajfelszínt a csíranövények nem tudják áttörni, ezért a másodnövény-termesztések túlnyomó többségében kis intenzitású kelesztõ öntözés szükséges. Adagja ne haladja meg a 8–12 mm-t. A tenyészidõ folyamán szükséges további öntözések a nagy nappali párolgás miatt késõ délutántól a következõ reggelig történjenek.

dr. Petróczki Ferenc Nyugat-Magyarországi Egyetem,

Mezõgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kar, Mosonmagyaróvár

Irodalom:

Antal J.: 1992. Kettõs termesztés in Bocz E. fõszerk. Szántóföldi növénytermesztés. Mezõgazda Kiadó. Budapest 833–836.

Harangozó K., Józsa L., Kárpáti L., Lehoczki M., Tóth J.: 1985. A másodvetésû szántóföldi növények termesztése. Mezõgazdasági Kiadó. Budapest

Késmárki I., Kuroli G.: 2001. Másodvetések a szántóföldi növénytermesztésben I–IV. Agro Napló V./5–8.

Késmárki I., Kuroli G.: 2002. A másodvetések lehetõségei, feltételei a szántóföldi növénytermesztésben I–II. Agro Napló VI./6–7.

Mihályfalvy I.: 1966. Szántóföldi kettõstermesztés.

Károlyi Mihály Országos Mezõgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ, Budapest

Surányi J.: 1952. A szántóföldi kettõs termesztés módszerei és növényei.

Mezõgazdasági Kiadó. Budapest