Újra a GMO-ról

Sok érdeklõdõ és pozitív visszajelzés mellett kaptunk egy jogos kritikát is, miszerint a termelõk nem kaptak megszólalási lehetõséget, nem tudjuk, õk mit gondolnak, mit terveznek. Azóta tudjuk, az EU Környezetvédelmi Tanácsa jogosnak találta a Magyar GMO moratóriumot, tehát az továbbra is fennmaradhat. Úgy ítéltük, hogy ennek ellenére fontos a termelõk véleményének megkérdezése, bemutatása. Valószínûleg a téma bonyolultsága és az egymás ellen feszülõ indulatok hozták azt, hogy a megkeresett termelõk közül igen sokan nem vállalták a véleményük megfogalmazását, nyilvános publikálását. Sajnos többen, akik megígérték véleményük leírását, az utolsó pillanatban különbözõ okokból mégis visszaléptek. Ez valamit jelent, de a lapnak nem feladata és nincs meg a lehetõsége, hogy az okokat kiderítse. Ezek után nagy örömmel közöljük három termelõ megszólalását a témában.

 

Dr. Balikó Sándor

vetõmag-ágazati igazgató, Bólyi Mezõgazdasági Zrt.

Tekintettel a kérdéskör igen szerteágazó voltára, úgy gondoltam, mintegy téma – vagy sorvezetõként figyelembe veszem a felvetett javaslatokat, továbbá helyzetemnél fogva elsõsorban (és a felkérésnek eleget téve) a gyakorlati megközelítésre koncentrálok, bár ennél szélesebben is érdekel e terület. Röviden errõl is írok. Elõrebocsátandó, miszerint a Bólyi Mezõgazdasági Zrt. többszörösen is érintett, egyrészt, mint több szója-, borsó-, kukoricafajták nemesítõje, -feldolgozója és -forgalmazója. Színesíti az érintettséget az is, hogy a társaság több száz hektár minõsített bio területtel rendelkezik és ökológiai gazdálkodást folytat. Tehát „majdnem minden van”, de érintettség az mindenképpen! (Egyáltalán léteznek olyanok, akik így vagy úgy ne lennének érintettek?)

A GMO-val kapcsolatos irodalom lassan „könyvtárakat” tölt meg, hogy ezek közül melyek vannak többségben – a mellette vagy az ellene érvelõk – az szinte lényegtelen, valószínûnek tartom, hogy a mérleg nyelve nem nagyon billeg sem ide, sem oda. Ezzel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy akit érdekel, az elmerülhet az információk tömegében – csak ismerje ki magát benne, ami, úgy tûnik, egyre nehezebb. Az is tapintható, hogy a két oldal szakértõi mintha szándékoltan elbeszélnének egymás mellett, rossz szerepeket játszanak kezdettõl fogva ahelyett, hogy értelmes párbeszédet folytatnának valamennyiünk, a kétségek között vergõdõ fogyasztók, felhasználók érdekében. Mert az kétségtelen, hogy a könyvtárnyi irodalom ellenére az emberek GMO-val kapcsolatos ismereteik finoman szólva is elnagyoltak, felületesek. A kereskedelmi televíziókon és rádiókon szocializálódott populáció ismereteit túlnyomórészt e forrásokból szerzi, onnét, ahol hovatovább már a klasszikus hír (miszerint a kutyát harapta meg a postás) sem bír semmiféle értékkel. Ennek megfelelõen – jó magyar gyakorlat szerint – természetesen szélsõséges véleményekkel és magatartással találkozunk. Azt hiszem, hogy ezek egy része tájékozatlanságból, másik része az újtól való tartózkodásból, esetünkben – élelmiszerrõl van szó – egyszerûen bizalmatlanságból ered. Az ismeretek hiánya, a tudatlanság ugyanakkor keveseket gátol abban, hogy bírálattal éljen, vagy mondjon ítéletet, legyen az a már említett média képviselõje, politikus stb. …

A koegzisztenciával összefüggõ kérdésekrõl: ismert tény, hogy az Európai Unió nemzeti hatáskörbe utalta az együttélés, együtt termesztés szabályozását, a konvencionális, a bio- és a GM növények egyidejû termesztését. Tette ezt abból, az alapelveivel harmonizáló megfontolásból, hogy mindegyik gazdálkodási forma vagy mód lehetõséget kapjon annak folytatására. Csakhogy van egy kis (nagy!) bökkenõ! Az EU ezzel a döntésével nemzeti hatáskörbe utalta egy olyan probléma megoldását, amelyet õ maga képtelen szabályozni, mert ebben a formában végrehajthatatlan. Azoknak, akik mezõgazdasági termeléssel foglalkoznak (a szántóföldön) nem kell bizonygatni azt, hogy a rendszer – és most csak a termelési oldaláról beszélek, nem foglalkoznék a genetikai, ökológiai, biztonsági stb. kockázatokkal – mûködésképtelen. A termesztés, feldolgozás, szállítás, értékesítés valamennyi pontján párhuzamos termelési infrastruktúrák létrehozását és mûködtetését feltételezi, ami könnyû belátni NONSZENSZ! Nem kivitelezhetõ! A keveredésre (csak a mechanikaira gondolok) a talajelõkészítés, vetés, növényápolás, betakarítás, szárítás, manipulálás, csomagolás, tárolás, értékesítésre felkínálás stb. során számos alkalom adódik, még akkor is, ha a legnagyobb körültekintéssel és elõvigyázatossággal járunk is el. Könnyen belátható, hogy ezek a paralel kapacitások nem hozhatók létre! Ebbõl a megközelítésbõl a koegzisztenciával, mint lehetséges megoldással nem lehet számolni és „lelkiismeret megnyugtató, probléma delegáló” politikusi praktikának tekintem.

A moratóriummal, a GM növények termesztésével (magával a GMO-val!) kapcsolatban a következõ gondolatok fogalmazódnak meg bennem:

1./ A tudomány megy azon az ösvényen, amelyet kitapos magának. Az élettudományokkal kapcsolatos eredmények és lehetõségek különösen érzékenyen érintik az embereket, a társadalmat. Azt hiszem, hogy a genetika távlatai szédületesek és a tudományos eredményeket – ha azok létrejönnek – elõbb vagy utóbb használja is az ember. Már csak ilyenek vagyunk. Az elõvigyázatosság, fokozatosság és a folyamatos kontroll elengedhetetlen. (Végül is nem kell mindent megcselekedni, amit lehet!)

2./ Gyakorlati alkalmazását a praktikus oldalról közelítem meg, nevezetesen: cui prodest? Milyen közvetlen és járulékos haszna van egy kisebb és egy nagyobb közösség (társadalom) számára? A Bóly Zrt. jelenlegi álláspontja az, hogy tartsuk fenn fajtáink vetõmagvainak, terményeink GMO mentes státusát, mert jelenleg ehhez fûzõdik gazdasági érdekünk. Amennyiben ez az érdek nem áll fenn, úgy az új szituációhoz alkalmazkodva felülvizsgáljuk jelenlegi és kialakítjuk az azt követõ álláspontunkat. Nyilvánvaló, hogy az elsõ és második generációs GM fajtákat újak és még újabbak fogják követni, amelyek olyan tulajdonságokat hordoznak, amelyek további gazdasági elõnyökkel kecsegtetnek. Alkalmazásukról ezek ismeretében fognak dönteni a felhasználók. A tudomány eddigi eredményeit tekintve meggyõzõdésem, hogy a szellemet nem lehet (kell?) újra visszazárni a palackba, a GM szervezetek elfoglalják helyüket a világban, mindennapjaink részeivé válnak akár az inzulin, vagy a teflon, vagy minden olyan termék, áru, szolgáltatás, ötlet és eszme, amelyek ma még az alkotó elme labirintusaiban szunnyadnak.

A végén – ha lehet – a saját töprengésemet fogalmazom meg:

• A hagyományos nemesítési eljárásokkal elõállított fajták genetikai potenciálját a termelés messze nem használja ki. Százalékokat szándékosan nem írok, ezek ismertek.

• A géntechnológia alkalmazása általam nehezen megfogalmazható távlatokat nyit a nemesítésben.

• A fentiek elõrebocsátása után, a kinek áll érdekében (?) kérdésre azt válaszolom, hogy azoknak a multinacionális cégeknek, akik az elmúlt évtizedben dollár milliárdokat invesztáltak a kutatásba, fajták, eljárások, módszerek kidolgozásában, szabadalmi jogok és védettségek megszerzésére és gyakorlati bevezetésére. A magam részérõl természetesnek tartom, hogy befektetett tõkéjük busás megtérülését várják.

• Ugyanakkor egyáltalán nem tartom helyénvalónak azt, hogy a termesztett és természetes környezetünk néhány multinacionális nagyvállalat kezébe kerüljön, akik kormányoktól, társadalmaktól függetlenül vezessenek bennünket abba az egyirányú utcába, amelyben õk diktálnak fajtát, hibridet, herbicidet, inszekticidet, árat…

• Az én értelmezésem szerint a gazdaság más területei után most az élõvilág globalizációja folyik, és tartok attól, hogy ebben a folyamatban a mezõgazdaság, a gazdálkodók, az élelmiszer-elõállítók és végsõ soron a fogyasztók (mi!) globálisan veszélyeztetett pozícióban vagyunk.



Balla Gábor

Zöld Bárók Kft.

Mint iskolázott ember mindig is érdeklõdéssel fordultam az új tudományos eredmények felé. Ráadásul eddigi tapasztalataim megerõsítenek abban, hogy ma már csak azoknak a cégeknek van pénzük komolyabb kutatásra, amelyek világviszonylatban is jelentõsek, mondhatni globalizáltak. Éppen ezért sok a vesztenivalójuk is, tehát fejetlenül, meggondolatlanul nem jönnek ki új tudományos vagy technikai felfedezésekkel, hiszen nagyságukból, jelentõségükbõl eredõen azok kudarca e cégek halálát jelentené, ezért többször is meggondolják, mielõtt bármi mellé letennék voksukat.

A GMO technológia a világon mindenütt egyre nagyobb mértékben tör elõre, ráadásul e területen jelentõs kutatóink vannak szerte a világban. Itt még talán fellelhetõ a korábbi évek világ átlagtól jobb oktatási színvonala. E kutatások az életjelenségekkel kapcsolatos ismereteket olyan mértékben fejlesztik, amelyeket ostoba, felelõtlen és tudományosan nem megalapozott ellenvéleményekkel Isten ellen való vétek lenne megakadályozni. Érdekes módon ezt még a legvadabb zöldmozgalmak is csak a növénykutatások területén próbálják meg, ellenzik az ún. zöld biotechnológiát. Az élõvilág más területén végzett kutatások már nem ennyire ellenszenvesek számukra, és azt magától értetõdõnek tartanák, hogy ha ez az ún. piros biotechnológia komolyabb egészségügyi problémájukat meg tudná oldani (mint ahogy a kutatások eredményeképpen – pl. õssejt kutatás – ez egyre inkább kézzelfoghatóvá válik) korábbi álláspontjukat félretéve saját magukon alkalmazzák ezt az új technológiát. Ez és tárgybani tudásuk teszi komolytalanná tiltakozásukat.

Ismerem a koegzisztencia törvényt, melyet amúgy a magam részérõl fából-vaskarikának tartok, hiszen ha egy társadalomban mindenki azzal foglalkozna, amihez ért, akkor ilyen törvényre nem lenne szükség. Fõleg egy olyan társadalomban nem, mint a magyar, amelyik az egy fõre jutó átlagos önromboló tevékenységben mondhatni világelsõ. Itt a „szavazó állampolgárnak” az a fontos, hogy a GMO-s és a GMO mentes kukorica között 400 m. legyen, az már kevésbé, hogy naponta talán nem kellene annyi cigarettát elszívni, vagy szeszt meginni. A koegzisztencia törvény magyarországi elõírásai betarthatatlanok, a moratórium, pedig megdöbbentõ, fõleg egy olyan országban, amelyik eddig arra volt büszke, hogy mennyi Nobel díjast adott a világnak.

Mindettõl függetlenül az élet nem fog megállni, hiszen az ember, amit a laboratóriumban elõ tud állítani, azt elõbb vagy utóbb a valóságban is megcsinálja, vonatkozik ez a jó és rossz dolgokra egyaránt. Így volt ez az atommag-kutatásokkal kapcsolatban is, és így lesz a GMO-val, illetve, hogy tovább menjek az esetleges szövet-, szervklónozásokkal is. Azt azért én is remélem, hogy egyelõre ez a tudományos fejlõdés meg fog állni, az ember klónozása elõtt. De hogy pontosan hol, az ma még nehezen prognosztizálható.

A GMO legnagyobb elõnyét – lehet, hogy meglepõ, amit most mondok – pillanatnyilag nem elsõsorban a gyakorlati eredményeiben látom, hanem abban a perspektívában, amit ez a tudományág az élet, mint csodálatos dolog folyamatának megismerésében, befolyásolásában és bízunk abban, jobbá alakításában jelenthet. Nyilvánvaló, hogy már eddig is emberek százmillióinak életminõségét javító dolgok is kijöttek már ebbõl (pl. aranyrizs) de az igazi fejlõdés kezdetén vagyunk. A saját gazdaságom területén a GMO technológia elsõsorban a kukoricabogár elleni védekezés környezetbarátabbá tételében, e védekezések költségeinek csökkentésében, versenyképességünk javításában segítene. Mi több, szilárd meggyõzõdésem, hogy amennyiben a kukoricabogár Nyugat-Európában is olyan mértékben elterjed, mint Magyarországon, a GMO technológiával bogár rezisztenssé tett kukorica- hibridek elõretörését semmi nem fogja tudni megakadályozni (jelenlegi ilyen hibrid MON 863). Mind emellett szükség lenne néhány termék minõségének, beltartalmi értékének, színének, tárolhatóságának stb. javítására is, természetesen ezen új technológiák elterjedésénél is figyelve ezen új növények többi élõlénnyel való kapcsolatára. Azt is világosan kell látni, hogy mint minden új technológia, a GMO sem jelent örök és végleges megoldást a fenti kérdésekre, de az azokra adott válasz egyik lehetséges eleme. Ezért ezt ostoba módon üldözni óriási hiba.

Remélem, hogy Magyarországon is elõbb-utóbb gyõz a józan ész, és szabad utat kapnak a hazai kutatások és azok gyakorlati alkalmazásai. További lemaradásunk már igen nagy károkat okozna az országnak.



Bón István

okleveles növényvédõ szakmérnök

Az elmúlt évtizedben egyre több információ látott napvilágot a GM-növényekkel, és használatukkal kapcsolatosan. Sajnos, hogy a GM-fajták kezdeti termesztésbe vonását nem elõzte meg korrekt tájékoztatás, mely azt lett volna hivatott megismertetni a késõbbi felhasználóval, hogy a vélt, – és a „feltupírozott”- elõnyök mellett milyen biológiai kockázatokat rejthetnek. Mint kiderült, vannak kockázatok.

Azok a törekvések, melyek a biotechnológiai módszerek bevezetését szorgalmazták, tiszteletreméltóak. Addig, amíg a törekvésekkel párhuzamosan, – de mindenképpen a „kibocsátást megelõzõen” – a biológiai kockázatok megelõzését szolgáló tudományos vizsgálatokra történõ módszerek kidolgozását, és alkalmazását is céloznák. De mivel nincsenek – vagy hiányosak –, addig ez úgy is minõsíthetõ, mint egy „biológiai hazardírozás”. Felelõtlen cselekedet a profit érdekében, olyan kockázat vállalása, mely mellett az esetleges „biológiai környezetszennyezés” esetén az alkalmazó ember cselekvési lehetõségét meghaladja. A FÖLD a kísérleti labor, és mi EMBEREK vagyunk benne a kísérleti nyulak. Be kell látnunk, hogy tudományunk véges! A tájékoztatás egyoldalú, kevés,- és így értéke kétséges. A lehetséges kockázatokkal kapcsolatban meg kellene szólalni a nagy nyilvánosság elõtt a témában tájékozottabb független kutatóknak, akadémikusoknak is. De nem a „lényegében azonos” kétes jogi elfogadottságnak bedõlve. Mert éppen hogy „lényegében nem azonos”! a GM növény.

A koegzisztencia tv. csak malaszt, mert megvalósíthatatlan. Esetleges alkalmazása esetén a termelési környezet 4–6 év alatt egyoldalúan GM szennyezetté válna, mert az ún. izolációs távolság, de még a „köpenyvetés” sem nyújthat kielégítõ biztonságot. Ebben az esetben a vetõmagtermesztésnél alkalmazott izolációs távolság sem nyújthat kielégítõ védelmet, mert a módosított gén képes reprodukálni önmagát, kiszorítva más fajokat. Találtak már génszennyezést a termõterülettõl több km-es távolságra is. Azok az érvelések, mely szerint a hagyományos nemesítési eljárások is a génmódosításnak megfelelõek, azért nem fogadhatók el, mert a természetben csak rokonfajokkal kapcsolatban gyakoriak, az új módszerrel pedig nem rokonfajok génjeit alkalmazzák ezért az ilyen vélemény csak ködösítés, figyelemelterelõ.

Amikor az EU területén kereskedelmi forgalomba kerülõ nem GM kukorica vetõmag második legnagyobb mennyiségét Magyarországon termelik meg, addig a kockázat többszöröse a GM-technológiából prognosztizált nyereségnek. E piacot is elveszíthetjük! De itt ejtsünk szót az Öko-termékekrõl is. Az ilyen termékek vásárlói addig maradnak vásárlóink, amíg GM-mentes státuszunkat a nemzetközi piac elismeri. Ha biológusaink véleményét a hagyományos fajták termesztési potenciáljáról mérlegeljük, látnunk kell, hogy ennek a kihasználtságában óriási tartalékaink vannak, tehát kockázatmentesen is van még lehetõségünk. De a nemzetközi piac az utóbbi idõben egyértelmûen a hagyományos fajtákkal termelt termékeket veszi. A bioenergia célú termesztéssel ezt a jelenlegi piaci elõnyünket is elveszítenénk, mert a biológiai környezetszennyezõ hatás nem a termesztési céltól függ! Tehát e cél sem kell! Véleményem szerint, amíg csak lehetséges ki kell tartanunk a mentesség mellett! A GM-növények lehetséges többlettermése pedig valószínûtlen, mert az eredeti fajta, melyet génmódosítottak, nem tudott többet, a módosítással pedig más volt a cél. A módosítások eddigi tapasztalatai szerint nemzetközi viszonyok között is nagyon szerény eredmény következett be. A rovarölõ toxin termelésére módosított gyapotnál a tenyészidõ elején van némi elõny, de a TERMÉSZET ismét gondoskodott róla, hogy a remélt elõny elmaradjon, ugyanis az elpusztított gyapottok-bagolylepke helyét olyan kártevõ foglalta el, melyre a termelt toxin nem hatásos, ezért mégiscsak kell rovarölõ szert alkalmazni. A Bt kukorica hazai esetben, pedig céljavesztett a törekvés, mert a tízévenként esetleg egyszer indokolt védekezés „megspórolása” érdekében túlságosan drága ár a többezerszeres toxintermelés, mint a biológiai diverzitást hátrányosan befolyásoló „következmény”. Arról is vannak adatok, hogy a toxinnal szemben 8–10 generáció alatt rezisztencia alakul ki. A fajtatulajdonos viselkedése, mellyel a kockázatelemzések folytatását és errõl a tájékoztatást igyekszik megakadályozni, enyhén szólva is elgondolkodtató. Valószínûleg a számára elõnytelen vizsgálati eredményeket szeretné megelõzni. Más okot nem látok a viselkedésére. Érdekes lehet a gyomirtószer-toleráns GM-fajták kérdésköre is. Az eredeti szándék szerint a glifozát – és a glufozinát –, rezisztencia volt a cél. Ahol ezeket bevezették, az ott élõ gyomfajok között is kezdett kialakulni a tûrõképesség, mely öröklõdve növekedett, ennek eredményeként a hatékonyságot növekvõ gyomirtó szer adagokkal lehetett fenntartani, mely a költségek növekedését eredményezte. De más „eredmény” is jelentkezett, a rezisztens gyomfajok miatt helyenként kényszerültek a termelést abbahagyni, mert gazdaságtalan lett. Nem GM témában, a közelmúltban olvastam egy írást, mely arról szólt, hogy kutatóknak már sikerült almamoly ellen a dezorientációs-feromon alkalmazással egy jelentõs területen e károsítót kiszorítani, de ennek eredményeképpen a keleti gyümölcsmoly olyan mértékben felszaporodott, hogy a termelõk „visszasírják” az almamolyos idõket. Ha a hazánkban eddig elvégzett szántóföldi gyomfelvételezések eredményeit összehasonlítjuk és elemezzük, világosan látszik, hogy a kémiai gyomirtással az életképesebb fajok kerülnek jobb pozícióba, ezáltal újabb kihívások elé állítva bennünket. Összegzésképpen annyit, hogy természetesen szükségünk van az eredményesebben termeszthetõ fajták elérése érdekében minden BIZTONSÁGOS és GAZDASÁGOS új technológiára, (lehet, hogy ezt hímsteril fajtákkal lehet elérni.), de az ne jelenthessen semmiféle kockázatot a FÖLD biológiai életére, és a biológiai sokféleségre.



Összeállította: