MENÜ

Terjeszkedik az Euro-West Kft.

Oldalszám:
2014.04.24.

A hagyományos XII. Zirci Gépkiállításon elhangzottak alapján elmondhatjuk, hogy az Euro-West Kft. napjainkra a mezõgazdasági gépkereskedelem egyik meghatározó alakjává nõtte ki magát.

 A 2007. évtõl az eddig meglévõ zirci és pápai telephelyén kívül még négy telephelyen szolgálja ki új és régi ügyfeleit.

Kiss József cégvezetõ (képünkön) tájékoztatójában elmondta, hogy a szekszárdi telephelyet a Raiffeisentõl vették át a korábbi dolgozókkal együtt, valamint Sármelléken, Miskolcon és Röszkén új telephelyen, kibõvült szolgáltatással várják Partnereiket. Az új és használt gépkereskedelmi tevékenységen kívül biztosítják a teljeskörû szerviz és alkatrészellátás, valamint kiemelendõ, hogy a Bay Wa világszintû mezõgazdasági ásvány és bioolajok kizárólagos képviselõi lettek az országban. A teljes körû szolgáltatások mellett fontosnak tartották termékpalettájuk kibõvítését, mely lehetõvé teszi, hogy a felmerülõ piaci igényeket magas szinten kielégítsék.

A kiállításon tárolástechnikai újdonságként mutatták be a Techno Impianti gabonatároló rendszert, melynek elõnyei, hogy nagy tároló kapacitást tesz lehetõvé kis felületen, egyszerû és gyors ki- és betárolást biztosít alacsony munkaerõigénnyel.

Új termékek továbbá a Tebbe, Hawe és Krampe pótkocsik, a He-Va Doublet szántáselmunkáló hengerek, az Alpego altalajlazítók, a Güde szervizeszközök és fahasogató gépek, valamint a szõlészeket-borászokat kiszolgáló különféle gépek, berendezések (Ero, Braun, Müller, Hermes, Binger, Wanner).