MENÜ

Új Nemesítõ Kutatóállomást nyit a Pioneer Magyarországon

Oldalszám:
2014.04.24.

Hódmezõvásárhely, 2007. március 9. – a Pioneer Hi-Bred Magyarország (a DuPont leányvállalata) bejelentette, hogy – a cég eddigi legnagyobb globális kutatásfejlesztési beruházásának keretében – új Nemesítõ Kutatóállomást hoz létre Magyarországon, Hódmezõvásárhelyen.

A megyei jogú város polgármesterével, Lázár Jánossal közösen tartott sajtótájékoztatóján Kovács Gyula, a Pioneer kelet-európai igazgatója közölte: „a közel félmilliárd forintos beruházással létrehozandó hódmezõvásárhelyi kutatóállomás az egyik legfejlettebb napraforgó- és kukoricanemesítõ központ lesz a világon, és kulcsszerepet játszik majd a hibridkukorica- és a napraforgó-vetõmag nemesítésében élen járó Pioneer magyarországi, európai és globális vezetõ pozíciójának megerõsítésében.”

„A Pioneer új Kutatóállomása nagyon fontos Hódmezõvásárhely számára” – jelentette ki Lázár János. Hozzátéve, hogy „a beruházás nemcsak Hódmezõvásárhelynek jó hír, hanem az a magyar termelõk, a magyar mezõgazdaság és az agrártudomány számára is“.

Az új Nemesítõ Kutatóállomáson meginduló tudományos tevékenység olyan, a magyar mezõgazdaság számára fontos területekre is koncentrál majd, mint például a kukoricánál a szárazságtûrés, a csõpenésszel szembeni ellenálló képesség, vagy a speciális végfelhasználásra szánt termékek összetételének meghatározása.

Kovács Gyula hozzátette: „a Kutatóállomás nagy segítséget nyújt majd a Pioneer számára ahhoz, hogy megfeleljen az új, innovatív, speciális végsõ felhasználásra szánt kukoricahibridek iránt – termelõi oldalról – mutatkozó növekvõ keresletnek. Ide tartozik a bioetanol nyersanyaga iránti növekvõ kereslet, s ezen a területen a Pioneer olyan, magas keményítõtartalmú hibridekbõl álló, ún. HTF hibridcsaládot kínál a termelõknek, mint a PR37D25, a PR37F73, a PR36K67 és a PR38A24 hibridkukorica, amelyekbõl több etanol nyerhetõ ki. Az új Kutatóállomás feladatai közé tartozik majd a napraforgó különféle betegségekkel szembeni ellenálló képességének fokozása is, illetve a gyomnövényekkel szembeni védekezés olyan eszközeinek a kidolgozása, amelyek jelentõsen növelik majd a napraforgótermesztés hatékonyságát.”

A hódmezõvásárhelyi kutatóállomás hét új állandó tudományos munkatárssal bõvíti magyar kutatóinak jelenlegi létszámát, és ezáltal lehetõsége nyílik arra, hogy több információt dolgozzon fel, több kísérleti programot hajtson végre, és emellett szerzõdéses kapcsolatot létesítsen a környezõ gazdaságokkal, és mintegy 60–80 fõ – többnyire helybéli – idénymunkást foglalkoztasson.



Máté József 30/478-2232

[email protected]