Silókukorica szecskázás és a takarmány minõsége

A kukoricaszilázs minõsége a termesztett fajta, vagy takarmánykeverék tulajdonságai mellett a betakarítás hatékonyságától a betárolás és tömörítés technológiai követelményeitõl is függ. A kukoricaszilázs készítés technológiája egy zárt folyamatnak tekinthetõ, melyben – a mûszaki feltételek biztosítása mellett – az egyes részfeladatok, munkafolyamatok megoldását vagy elvégzését egymással jól össze kell hangolni a minõség biztosítása szempontjából is.



A betakarítás és silókészítési technológia mellett azonban az alkalmazott etetési technológiának is meghatározó szerepe van.

A nagy teljesítményû tejtermelõ tehenek takarmányozásában 6000 kg termelés felett már a silókukorica, ill. a kukoricakeverék szilázsok etetése nélkülözhetetlen. Ez azt jelenti, hogy 600–1200 db tehénállományú telepen az egész éves takarmányellátáshoz 450–900 vagon kukoricaszilázs szükséges, figyelembe véve a nálunk is egyre szélesebb körben alkalmazott TMR etetési technológiát. A tömegtakarmányok minõsége tehát a termelés színvonalát is meghatározza. A rossz minõségû tömegtakarmányok hatékonyságát a kiegészítõ alkalmazása már nem javítja, csak a költségek növekednek. Természetesen a takarmány minõségére vonatkozó igények a kisebb állatállományok esetében is fennállnak. Éppen ezért nagyon fontos a kukoricaszilázsok minõsége szempontjából a megfelelõ silókukorica-fajta, ill. a kukoricakeverékek esetében az egyes összetevõk arányának meghatározása. Az ilyen alapokon megtermelt értékes takarmány alapanyagból azonban csak megfelelõ mûszaki háttérrel és jól alkalmazott technológiával, a technológia elõírásainak maximális betartásával lehet jó minõségû szilázst készíteni. A kukoricaszilázsok betakarítási, vagyis szecskázási idõpontjának megválasztásánál a növény nedvességtartalmának megítélésébõl kell kiindulni.








A hagyományos silókukorica-betakarítási technológiában a teljes növényre vonatkozó (70% körüli) nedvességtartalom mellett történik a szecskázás, ebben az esetben a szár és a levélzet még zöld, a kukoricaszemek pedig a tejes érés állapotában vannak. A kukoricának ebben az állapotában történõ szecskázáskor az aprítás mértéke 25–30 mm volt. A mai korszerû szecskázó dobok alkalmazása lehetõvé tette az aprítás hatékonyságának növelését, ezért a betárolás (pl. tömörítés), mind a kitárolás, illetve kiosztás körülményeit figyelembe véve a beállított, illetve elméleti szecskahosszúság értéke 10–11 mm körül alakul (1. ábra).

A silókukorica szilázs tápértékét a kukoricaszemek érettsége határozza meg. A hagyományosan aprított szenázsban azonban az érett, magas tápanyagtartalmú kukoricaszemek egészben, sértetlenül kerülnek be. Ezzel pedig az a probléma, hogy az állatok nem tudják megemészteni, így a tápanyagtartalmuk sem hasznosul. Éppen ezért az elmúlt idõszakban a magasabb tápanyagtartalommal történõ betakarítás iránti igény kielégítésére a teljes kukorica növényi zúzalék készítés terjedt el. Ebben az esetben a betakarítás a kukorica magasabb érettségi foka, 60–65% nedvességtartalom mellett történik, amikor is a szár és levélzet már kissé sárgul, a kukoricaszemek pedig teljes érési stádiumban vannak.

Az elmondottakból következik, hogy a szilázs minõsége szempontjából fontos követelmény a megfelelõ mûszaki háttér biztosítása és a technológiai elõírások pontos végrehajtása.

A silókukorica betakarítására ma nagy teljesítményû magajáró szecskázó gépek állnak rendelkezésre. Ezek a gépek a gyári fejlesztõmérnökök munkájának eredményeként üzembiztosan mûködõ, kiforrott konstrukciók. A magajáró szecskázó gépek ma már kizárólag dobos aprító berendezéssel készülnek. Az egyenletes és homogén szecska elõállítása céljából a szecskázódob késtartóin a kések 10 vagy 12 sorban helyezkednek el. A jó minõségû szerszámacélból készült kések lehetnek egy darabból, egyenes és csavart kialakításúak, vagy készülhetnek osztottan „V” alakban, vagy lépcsõzetes elhelyezésben. A legkorszerûbb szecskázó berendezés is azonban csak gondos üzemeltetés mellett készít egyenletes aprítású, homogén szecskát. A szecskázódob késeit ezért minden mûszak elõtt célszerû megköszörülni, ami korszerû gépeken alkalmazott automata köszörû berendezésekkel könnyen, gyorsan és akár menetközben, áttelepüléskor is elvégezhetõ. Természetesen minden késköszörülés után az állókés elmozdításával a késhézagot a dob hátrafelé forgatása közben be kell állítani, aminek az értéke „0”.

Az igényeknek megfelelõ szecskaméretet a láncos, kaparóléces behordó szerkezet adagoló hengereinek a fordulatszám változtatásával lehet a kívánt értékre beállítani. Ezt a mûveletet általában a fogaskerekes hajtómû áttételének változtatásával lehet többnyire 4. fokozatban elvégezni. Az újabb szecskázó gépek azonban már hidrosztatikus hajtású behordó szerkezettel rendelkeznek. Ez esetben a szecskahosszúság a beállítási tartományon belül folyamatosan változtatható, illetve fokozatmentesen beállítható. A korszerû, modern szecskázókon késleszerelés nélkül a szecskahosszúság 4–20 mm-es tartományban, általában 4 fokozatban állítható be. Mint azt a bevezetésben már említettük silókukorica szecskázásban a szecskahosszúság értékeket 10–11 mm-re célszerû beállítani. A nagy teljesítményû szecskázó dobok leterhelését 6-soros vagy 8-sornak megfelelõ sorfüggetlen adapterekkel lehet biztosítani (2., 3. ábra).









 

Abban az esetben, ha az elõzõekben már ismertetett 65% nedvességtartalmú anyagból teljes növényi zúzalékot készítünk, minden esetben gondoskodni kell a kukoricaszemek roppantásáról. A korszerû magajáró szecskázóknál a szemroppantást egymással szemben, eltérõ fordulatszámmal, illetve kerületi sebességgel forgó hengerek végzik, melyek alkotó irányban vezéreltek. A recézett szemroppantó hengerek távolsága állítható,

2–20 mm tartományban. Az MGI (Gödöllõ) mérései azt mutatják, hogy a szemroppantó hengerek munkájának hatékonysága függ az egymástól lévõ távolságtól. A szemroppantó hengerek akkor végeznek a követelményeknek megfelelõ munkát, ha a távolságuk az adott konstrukciótól függõen 4–6 mm. A követelmény pedig az, hogy az ép szemek aránya 5% alatt legyen. A szemroppantó hengerek távolsága a kezelõfülkébõl elektromos távvezérléssel könnyen beállítható. Ennek a mûveletnek az elvégzése után azonban le kell ellenõrizni, hogy a hengerek valóban be is álltak-e a beállított értékre. Különösen fontos ezt elvégezni, amikor szálastakarmány szenázskészítés után elõször helyezzük üzembe silókukorica szecskázásra a gépet. Amennyiben a 65% nedvességtartalmú anyagban a szemroppantó hengerek nem állnak be a 4–6 mm-es távolságra, vagy a gépkezelõ nem állítja be, nagyon nagy és elháríthatatlan károk keletkeznek, ami már csak a takarmány etetésekor derül ki. Ilyen esetben a kukoricaszemek jelentõs részét a szemroppantó hengerek nem roppantják meg, és azok sértetlenül kerülnek a takarmányba. A sértetlen szemeket pedig az állatok gyomra nem tudja megemészteni, tehát azok tápanyaga sem tud érvényesülni. Ennek következtében csökken az állomány termelési szintje, csökken a tejhozam, aminek negatív hatása a jövedelemben jelentkezik.

A korszerû, nagy teljesítményû magajáró szecskázók, a nagy értékû gépek, illetve fõdarabok mechanikai sérülések elleni védelme érdekében metáldetektorral is fel vannak szerelve. Nagyon fontos ellenõrizni a metáldetektor mûködését, mert ezzel is jelentõs károk elõzhetõk meg. A mûszaki paraméterek beállítása, betartása és ellenõrzése mellett a siló- vagy szilázskészítés technológiai folyamatának zavarmentes lebonyolítása is hatással lehet a takarmány minõségére. A nagy teljesítményû magajáró szecskázók jó hozamú silókukoricában vagy cirkos takarmánykeverékben akár 200 t/h üzemi teljesítményre is képesek 10–11 mm szecskahossz és 4–6 mm szemroppantó hengertávolság mellett. A szállító- és a tömörítõ kapacitást tehát ehhez a teljesítményhez kell igazítani. A szállítóeszköz kapacitás összehangolása biztosítja a szecskázógép megfelelõ kihasználását (4. ábra). A megfelelõ tömörítõ kapacitás pedig már a takarmány minõségét is befolyásolja. A nagy mennyiségben beérkezõ szecskázott anyagot – falközi siló esetén – a szállítóeszköz leürítése után közvetlenül tolólapos traktorral el kell egyengetni, még pedig úgy, hogy az újonnan behozott anyag rétegvastagsága ne haladja meg a 10–15 cm-t. Az így elegyengetett anyagot pedig nehéz univerzális traktorokkal kell tömöríteni folyamatosan (5. ábra). Általában a tömörítéshez több nagy tömegû univerzális traktor szükséges. Kedvezõ az, ha a falközi silót mindkét oldaláról egyszerre lehet tölteni. A szenázs, illetve a silókukorica szilázskészítésben is az elmúlt idõszakban már jelentõs szerepet töltöttek be a fóliatöltõ gépek. A fóliában tartósított szilázskészítésnél azonban a fóliatöltõ gépet megfelelõ kapacitású homlokrakodó géppel kell kiszolgálni, általában a fóliatöltõ kapacitása a határoló, viszont ily módon nagyon jó minõségû szilázs készíthetõ.