MENÜ

A szõlõ koniellás fakórothadása

Oldalszám: 88-89
Dr. Véghelyi Klára 2014.04.18.

A kórokozó

A kórokozó egyetlen gazdanövénye a szõlõ. Az európai nemes fajtákon és az amerikai alanyfajokon egyaránt elõfordulhat, tehát valamennyi Vitis fajt egyaránt megfertõzheti a Coniella diplodiella, Coelomycetes rendszertani egységbe (genusz-ba) tartozó mikrogomba. A kórokozó gombát korábban Phoma diplodiella, és Coniothyrium diplodiella néven is leírták. A Coniella fajtól eltérõen megkülönböztetjük a közeli rokon Coniothyrium ampelinum kórokozót, ami elsõsorban a szõlõ levelét fertõzi. A szintén rokon Phoma ampelina és Phoma vitis faj piknidiumai a vesszõkön fejlõdnek. A Coniella diplodiella ritkábban, de megfertõzheti a leveleket is, de gyakrabban megtalálhatjuk a fertõzés tüneteit a hajtásokon és a fürtökön, a szõlõbogyókon és a fürtkocsányon.

A felsorolt tudományos genusz nevek mindegyike piknidiumos gombát jelöl, vagyis mindhárom gomba ivartalan spórái, a gazdanövény szövetébe ágyazott, zárt, konídiumot fejlesztõ képletben, a piknidiumban képzõdnek. Ezeket az ivartalan spórákat megkülönböztetésül a szabadon, vagy nyitott tál alakú képletben, az acervuluszban képzõdõ konídiumoktól, piknokonídiumoknak nevezzük. Ezeket a rendszertani részleteket azért érdemes leírni, mert a piknidium szabad szemmel is látható, ezért a tünetleírás részét képezi, és segít a kórokozó meghatározásában. A szõlõvesszõkön azonban összetéveszthetõ az azonos rendszertani csoportba tartózó Phomopsis viticola piknidiumaival, a szõlõleveleken összetéveszthetõ a Coniothyrium ampelinum gomba tünetével. A kórokozó ivaros alakja (Metasphaeria diplodiella) nagyon ritka, Franciaországban laboratóriumi körülmények között fejlesztették ki, Amerikában még nem mutatták ki. A fertõzött növényi részekben az ivartalan piknidium telel át.



Elõfordulása

A kórokozó elsõként Svájcban 1798-ban már károsította a szõlõt. Olaszországban 1878-ban mutatták ki, majd 1885-ben Ausztriában és Franciaországban, 1887-ben Amerikában, 1891-ben Magyarországon is bizonyították elõfordulását. Napjainkban kozmopolita, mindenütt elõfordulhat, ahol a szõlõt termesztik, de gyakran – mikológiai vizsgálat nélkül – összetévesztik más betegségekkel, ezért elõfordulásáról kevés a hiteles lelõhelyi adat. Károsítását jégverés és csonkázás után tartják nagyon veszélyesnek, de a csirázó konídiumok az ép epidermiszen is bejutnak a növényi szövetbe.




 



Tünetei

A legtöbb nyelvben a szõlõ fehér rothadásának (angolul: white rot of vine, németül: Weissfaule, franciául: rot blanc, olaszul: carie bianca) nevezik, de a magyar szõlészeti szakkönyvek fakó rothadásként ismertetik. A szõlõ valamennyi zöld része, a hajtás, levél, levélnyél, fürtkocsány és a bogyó is fertõzõdhet. A beteg növényi részek fehéres, fakó színûek, rothadóak, a bogyók töppednek. A fehéres szín az epidermisz elszínezõdése, nem hasonlít a lisztharmat konídiumtartóinak és konídiumainak fehér bevonatához, sem a peronoszpóra okozta áttetszõ olajfoltjaihoz és sporangium-telepeihez, a peronoszpóra „kivirágzásához”. A fertõzött növényi rész késõbb világosbarnára színezõdik, a felületrõl kissé kiemelkedõ sötétbarna, mákszemnyi pontokat látunk, ezek a pontok kézzel is jól kitapinthatók érdessé teszik a beteg foltot. A fehér fajták bogyói a fertõzés hatására fakósárgára, a vörös fajták bogyói fakóbarnára színezõdnek. A piknidiumok még a töppedt bogyó magvain is kifejlõdhetnek. A hajtások fásodása után a piknidiumok a vesszõhéjon is láthatók. A fürtnyél fertõzõdését követõen a fürt leszárad, a bogyókon nem jelenik meg a fakórothadásra jellemzõ tünet. A kórkép, alaposabb vizsgálat nélkül, összetéveszthetõ a magnéziumhiány következtében kialakuló fürtkocsány bénulás tünetével. A fiatal, még nem termõ szõlõk fertõzõdése a tõkék kipusztulását okozhatja.



A kórokozó életmódja

A kórokozó a fertõzött növényi részeken fejlõdõ zárt konídiumtelepekkel a gömbölyded alakú, 150 × 120 mikron méretû piknidiumokkal telel át. Nyár elején nedvesség hatására a piknidiumok megduzzadnak és a bennük fejlõdõ piknokonidiumok hajszálvékony konídiumkacs formájában kinyomódnak a piknidium egy (ritkábban 2–3) szájnyílásán. A szabadba jutva a szél, az esõ de még a növényen mászkáló rovarok is továbbviszik a 10 × 5 mikron méretû, egysejtû, világos barna színû konídiumokat, és kedvezõ mikroklima hatására a spórák csíráznak és behatolnak az epidermisz alá, és bekövetkezik a fertõzés.








A kórokozó járványtana

A XX. század elején az egyik leggyakoribb, legveszélyesebb, a termés ötödét elpusztító betegségnek tartották. Istvánffi Gyula neves szõlõ kórtanos, aki az Istvánffi–Pálinkás féle peronoszpóra elõrejelzõ módszer kifejlsztésével nevét világszerte ismertté tette, 1902-ben 300 oldalas, 24 színes, 2–2 oldalas táblát tartalmazó könyvben foglalkozott ezzel a kórokozóval. Az 1960-as évektõl kezdõdõen szinte megszûnt a betegség, a kórokozó fennmaradása a megfigyelési küszöb alatt maradt. Az elmúlt 10 évben azonban fokozódó mértékben, egyre gyakrabban határozzuk meg a fakórothadás elõfordulását, egyre veszélyesebb károsítását. A panaszosok, akiknek a szõlõjében, vagy a beküldött mintáikon a fakórothadás kórokozóját kimutattuk, általában kiskerttulajdonosok, rezisztens szõlõfajtákat termesztenek és biokertészek.

Ennek okát kutatva két magyarázatot is találtunk:

1. Az elsõ ok megértéséhez vissza kell nyúlnunk Istvánffi, 1890-es évek elején végzett vizsgálatainak eredményeihez. A M. Kir. Központi Szõlészeti Kísérleti Állomás és Ampelologiai Intézetben végzett kísérleteivel bizonyította, hogy a kipróbált réz- és kéntartalmú készítmények (rézgálic, bordói-lé, réz + kén, magnézium + kén) hatástalanok a Coniella diplodiella kórokozó ellen. A konídiumok 24 órán át, permetlében történõ áztatás után sem veszítették el fertõzõképességüket. A kórokozó elleni védekezést csak a szerves hatóanyagú gombaölõ szerek megjelenése oldotta meg. Az 1960-as évektõl kezdõdõen, Lehoczky János a peronoszpóra ellen javasolt captán és faltán hatóanyagú készítményeket egyaránt hatásosnak tartotta a fakórothadás ellen is. Mivel a peronoszpórás fertõzés korábban indult, mint a csak nyáron fertõzõ fakórothadás a növényvédelmi tervekben a célszervezet a peronoszpóra volt. A rendszeresen végzett „üzemi” permetezés a fakórothadás kórokozója ellen is hatásos volt. A környezetkímélõ termesztést folytató biokertekben azonban, csak réztartalmú készítményekkel permeteznek, ez hatásos a peronoszpóra ellen, de nem pusztítja el a fakórothadás kórokozóját.

2. A betegségellenálló szõlõfajták elõállítása érdekében végzett keresztezéses és szelekciós nemesítési munka a két legveszélyesebb szõlõbetegséget okozó, peronoszpóra (Plasmopara viticola) és lisztharmat (Uncinula necator) elleni rezisztencia kialakítására irányult. Az amerikai szõlõfajok tartalmazták a rezisztenciát hordozó géneket, ezért a fajhibridek gombás betegségekkel szembeni ellenálló képessége a peronoszpórára és a lisztharmatra vonatkozott. Az interspecifikus fajták általában csökkentett számú permetezéssel, csak réz és kén felhasználásával is sikeresen termeszthetõk. Az évek során azonban felszaporodtak a Coniella diplodiella fertõzõ konídiumai, és a kórokozó számára kedvezõ idõjárás esetén a fakó rothadás meglepetésszerû járványt okozhat. Ennek magyarázata, hogy a Coniella diplodiella egyaránt fertõzi az európai és az amerikai Vitis fajokat.








Védekezés

Mivel a réz és a kén hatóanyagú készítmények nem hatásosak a kórokozó ellen, a fakórothadás fertõzöttség elsõ észlelésekor kaptá vagy folpet hatóanyagú fungiciddel permetezzünk.