Új, perspektivikus többhasznú takarmánynövény a Keleti kecskeruta (Galega Orientalis Lam)

Ezek közül ma Magyarországon az állattenyésztõ gazdaságokban a lucerna és a vörös here termesztése a legelterjedtebb, mint jelentõs takarmányforrás, zölden és tartósított formában.



A takarmány-elõállítási költségek nagymértékben befolyásolják az állattenyésztés (tej- és hústermelés) jövedelmezõségét. Gazdasági szempontból meghatározó, hogy egységnyi területen milyen mennyiségû tömegtakarmányt állítunk elõ, és milyen annak minõsége, a telepítési, a mûvelési költségek, valamint az élettartam, arányban áll-e az elérhetõ táplálóanyag hozammal.

2005 évben kezdtük meg Magyaróváron azokat a kísérleteket, melyek a keleti kecskeruta (Galega Orientalis Lam.) „Nesterka” fajta termesztésére, gazdasági értékének meghatározására irányulnak.

Kutatásainkat a Belorusz Állami Mezõgazdasági Akadémia kutatóival, nemesítõjével szoros együttmûködésben folytatjuk.

A Keleti kecskeruta nagy termõképességû évelõ pillangósvirágú növény, mely sokoldalú felhasználhatósága miatt gyakorlati jelentõséggel bír a talajtermékenység fenntartásában, mint nitrogéngyûjtõ, a takarmánygazdálkodásban, az okszerû vadgazdálkodásban, a méhészetben és nem utolsósorban a népgyógyászatban.

A Keleti kecskeruta mezõgazdasági termesztésben történõ elterjedését véleményünk szerint, nagymértékben befolyásolja e kultúra biológiai sajátosságainak ismerete, termesztéstechnológiájának hazai adottságokhoz történõ adaptálása.

Nemzetközi kutatócsoportunk e feladatok megoldásán intenzíven dolgozik. Az eddig elért eredményeink nagyon biztatóak, ezeket szeretnénk minél elõbb a gyakorlati termelésnek átadni.



Termesztésének rövid története

E növényfaj kultúrnövényként történõ termesztésbevonása, viszonylag újnak tekinthetõ. Az elsõ feljegyzések a keleti kecskerutát, mint gyógynövényt említik, melyet a XVII–XVIII. században Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Grúziában és más országokban sikerrel alkalmaztak

fertõzõ betegségek ellen, vizelethajtóként, féreghajtóként, antidiabetikus- és tejelválasztás fokozó hatású szerként. Takarmánynövényként történõ felhasználása ezekben az országokban a XVIII. század végén kezdõdött.

Oroszországban és Belorussziában takarmánynövényként történõ hasznosítására irányuló céltudatos nemesítési és hasznosítási kutatások 1930-ban kezdõdtek, az Észak-kaukázusi területeken található vadon termõ populációból történõ introdukcióval. 1932-ben a Vavilovi Tudományos Kutató Intézetben kiterjedt kutatásokat folytattak biológiai sajátosságainak, botanikai jellemzõinek, takarmányozási értékének meghatározására, termesztéstechnológiájának kimunkálására. Kidolgozták a vetõmagtermesztés lehetséges módszereit, melyet sikeresen alkalmazhatnak különbözõ ökológiai viszonyok között. Megállapították, hogy a keleti kecskeruta nagyon jól alkalmazkodik a különbözõ éghajlati körülményekhez, télállósága, szárazságtûrése kiváló. Ellenálló tulajdonságokkal rendelkezik a különbözõ betegségek és kártevõkkel szemben (ezt saját kutatásaink is alátámasztják), nagy zöldtömeget ad, melyet az állatok szívesen fogyasztanak.

Az alapos, minden részletre kiterjedõ kutatómunka mind a mai napig intenzíven folyik. Ennek eredményeként ma már mintegy 50, különbözõ ökológiai adottságú régióban, Oroszország és Belorusszián kívül a baltikai államokban nagy területeken termesztik szántóföldi takarmánynövényként, legelõk és kaszálók komponenseként.








Az utóbbi két évben, kutatómunkánk eredményeként e szántóföldi takarmánynövény vetésterülete Belorussziában elérte a 2000 ha-t. A termelõüzemek, felismerve gazdasági értékét, egyre nagyobb területen termesztik.

A lucernához és a vörös heréhez viszonyítottan hosszú élettartamának köszönhetõen, a telepítések akár 12–20 évig is hasznosíthatók, anélkül, hogy terméshozama jelentõsen csökkenne. A szántóföldi takarmánynövények közé beillesztve zöld futószalag kialakítására, nagy fehérjetartalmú takarmány elõállítására alkalmas.

A Keleti kecskeruta fejlõdése már kora tavasszal megindul, május közepére eléri a 40–60 cm növénymagasságot. Fagytûrõ képessége lehetõvé teszi, hogy október vége, november eleje idõszakig folyamatos, jó minõségû zöldtakarmányt biztosít. A takarmánynövények közül tehát tavasszal a legkorábbi, õsszel a legkésõbbi takarmányt biztosít az állatok részére. Egy vegetációs idõszakban elérhetõ 55,0–75,0 t/ha biomassza, jó minõségû friss zöldtakarmány, széna, szenázs, siló és zöldliszt elõállítására alkalmas. Dús levélzettel rendelkezik, a levelek a szárítás során sem válnak le a szárról. Mivel jól bírja az igénybevételt, taposást és a rágást, legelõk pillangós komponenseként alkalmazható, minden állat szívesen legeli. Legelõkeverékekben történõ alkalmazását akadályozhatja specifikus alkaloid tartalma a galegin, mely elsõsorban az orvosi kecskerutára (Galega officinalis L.) jellemzõ (0,5–1,5%). Ennek jelenléte a zöld növényi részeiben keserû ízt ad, amelyhez az állatok nem szoktak hozzá. A tartósítás során a galegin lebomlik, így az állatok szívesen elfogyasztják. Legelõkeverékekben célszerû alkaloid-mentes fajtákat alkalmazni (ilyen az általunk nemesített és vizsgált „Nesterka” fajta is).








Szarvasmarhák legeltetését a kecskeruta szárképzõdés idõszakában kell megkezdeni. Megállapítást nyert, hogy felfúvódást nem idéz elõ, laktogóg hatása kedvezõ a tejtermelés növelése szempontjából. Megfigyeléseink szerint a tejelõ szarvasmarhák szívesen fogyasztják, a tejtermelés, mint egy 13%-kal, a tej zsírtartalma 0,2–0,23%-kal növekedett.

Különösen jó legelõ takarmánya a juhoknak és a kecskéknek, de a sertések és baromfik (tyúk, liba, kacsa, pulyka) is szívesen legeli. Ez utóbbiaknál a tojástermelés fokozódását tapasztalták, jelentõsen csökkenthetõ volt a fehérjetakarmány kiegészítés.

Fehérjetartalom, ásványi anyag, vitamin- és karotintartalom tekintetében nem marad el a lucernától, valamint a vörös herétõl.

Méréseink szerint a szárított zöldtakarmány beltartalmi értékei: 15–26% nyers fehérje, 24,3–29,0% nyers rost, 11,4% hamu, 2,99–4,66 nyers zsír, 0,40–0,47% foszfor, 1,1–1,3% kalcium, 7–11% cukor, 19,0–20,5% aminosav, 183–200 mg/kg karotin a szárazanyagra vetítve. A Keleti kecskeruta zöldjének emészhetõsége kiváló: 74,4–82,4%. Mint magas fehérjetartalmú növény, viszonylag alacsony cukortartalommal rendelkezik (3–4%), ezért célszerû más takarmánynövénnyel együtt (kukorica, cirok stb.) 1:1 arányban együttesen lesilózni, szenázst készíteni.

Különös figyelmet érdemel e növényfaj talajtermékenységére gyakorolt hatásának vizsgálata, a talaj N és szerves anyag készletének, a talaj fizikai szerkezetére gyakorolt pozitív hatása.








Vizsgálataink szerint 298 kg/ha N, 103 Kg/ha P2O5 és 192 K2Og/ha kálium hatóanyaggal gazdagította a talajt, míg ugyanilyen körülmények között a lucernánál 132 : 36,9 : 108, a szarvaskerepnél 138 : 30,9 : 72,3 értékeket mértünk. Érthetõ, hogy ilyen tápanyag felhalmozás mellett kiváló elõvetemény értékû növények közé sorolandó, mely nem csak az elsõ, de a következõ 3–4 évre is kihat, biztosítva az utónövény tápanyagellátását (gabonák esetében 1,0–1,6 t/ha, burgonyánál 6,0–8,0 t/ha terméstöbbletet adott).

„Neszterka” fajta jellemzése: szára 100–150 cm magas, egyenesen felálló, a talaj felszínén elágazó. Szártagok száma 7–14 db, rendkívül jól bokrosodó, 10–18 hajtást fejleszt. Levelei nagyok, 15–30 cm, világos zöld színûek. A hüvelyek egyenesek, 2–4 cm hosszúak. Ezermag tömege 6–8 g, a kemény magvak aránya 30%, pergésre nem hajlamos.

Mint minden hüvelyes növény, így a keleti kecskeruta is, specifikus N-kötõ baktériumokkal rendelkezik (Rhizobium galegae). Termesztésének sikerét, terméshozamát, és annak minõségét alapvetõen meghatározza az inokulált maggal történõ telepítés.

Részletes termesztéstechnológiáról, a termesztés- és hasznosítási eredményeinkrõl, magyarországi kutatás-fejlesztés eredményeinkrõl kutatócsoportunk publikációk formájában folyamatos információt kíván adni, annak érdekében, hogy az általunk nagyon értékesnek tartott növényfaj, a vizsgált fajta, mielõbb elfoglalhassa megérdemelt helyét a köztermesztésben.

E cikk a szerzõk elsõ magyarországi közlése, az abban leírt információk a szerzõk tulajdonát képezik.