A kén is fontos növényi tápanyag!

Fontos része a növényi fehérjéknek és jelentõs szerepe van az anyagcsere folyamatokon belül az energiaátvitelben. Több hormonban is megtalálható, továbbá néhány fontos vitamin alkotóeleme is.

A kén hiányával a termesztésben elsõként Ausztráliában és Új-Zélandon találkoztak, és ennek kapcsán behatóan foglalkoztak az elem növényélettani szerepével. Európában csak a 80-as évek végén, a 90-es évek elején figyelték meg dán, német és holland kutatók a keresztesvirágúakon és a gyümölcsfákon. Az elmúlt években már Ausztriában is jelezték, hogy a káposztarepcén, és Dél-Európában a dohányültetvényeken is megjelent. Magyarországon Szolnok megyében kukoricán találkoztak elõször a kénnek, mint növényi tápanyagnak a hiányával.

A termesztési gyakorlatban kialakult hiánytünetek kapcsán négy fõ okot lehet igazán megjelölni:

• a kénmentes mûtrágyák fokozott mértékû használata – lásd tápoldatos termesztés,

• a kénnek, mint növényvédõ szernek a kisebb mértékû felhasználása – kénpótló anyagok,

• a kénvegyületek koncentrációjának csökkenése a légkörben – áttérés a szénrõl a gáz- és az olajfûtésre,

• a terméseredmények növekedése, amivel nem járt együtt a kéntartalmú mûtrágyák használatának a növekedése – síkmûvelést, külterjes termesztést felváltották a lényegesen nagyobb terméseredményeket biztosító intenzív termesztési módok: támrendszeres paprika-, paradicsom- és uborkatermesztés, intenzív görögdinnye-termesztési technológiák stb.

Jelenleg a zöldséghajtató és a szabadföldi zöldségtermesztõ üzemeinkben, a tápoldatozó mûtrágyák széles körû alkalmazása kapcsán fennáll annak a veszélye, hogy néhány kertészeti, de szántóföldi növénykultúra esetében is a lazább szerkezetû, humuszban szegény talajokon kénhiány alakul ki. Ezt alátámasztja az is, hogy a kén jelentõs részét – döntõ többségét – a gyökereken keresztül a talajból veszi fel a növény, ami durva szövetû talajokon (pl. homok) viszonylag könnyen kimosódik. Nálunk az intenzív zöldségtermesztés, így a hajtatás is, többségében laza szerkezetû, humuszban szegény talajon, nagy vízadagok felhasználása mellett folyik, ami kedvez a tápanyagok, így a kén kimosódásának is.

A kénhiány-tünetek a fiatalabb leveleken jelentkeznek elõször klorotikus tünetek formájában. A levéllemez kisárgul, elõször az erek közötti szövetek mutatnak világosabb elszínezõdést, majd idõvel a vékonyabb erek is megsárgulnak, csak a fõér és közvetlen környéke marad zöld. A hajtásnövekedés lelassul, idõvel leáll. Maga a növény durva, kemény tapintású – súlyos esetben a fonáki oldalon enyhén vöröses elszínezõdést is mutat. A fiatal levelekre a merevtartás és a kanalasodás, a levélszélek pödrõdése jellemzõ. A sárgulás nem a levélszél irányából, hanem a fõér felõl kezdõdik. Súlyos kénhiány esetén a leveleken a vastagabb erek között nagy, összefüggõ, beszáradt foltok is képzõdhetnek, ez utóbbi tünetet nem sikerült minden zöldségfajnál kimutatni.

A zöldségfélék esetében a kénhiány-tünetek megjelenését akkor észlelték, amikor a levelek kéntartalma (S) alacsonyabb volt 0,03%-nál.

A termesztett növények kénigénye elmarad a három fõ makroelemétõl, de ennek ellenére jelentõs:

gabonafélék 20–25 kg/ha

szemeskukorica 20–25 kg/ha

silókukorica 15–20 kg/ha

cukorrépa 35–45 kg/ha

takarmányrépa 40–45 kg/ha

burgonya 20–22 kg/ha

repce 50–70 kg/ha

bab 30–35 kg/ha

borsó 15–25 kg/ha

napraforgó 20–40 kg/ha

zöldségfélék 15–60 kg/ha

gyümölcsfélék 20–65 kg/ha

Tápoldatos zöldségtermesztésben, kimagasló terméseredmények esetén meghaladja a 100–120 kg/ha-t is.

Az egyoldalú nitrogén-, foszfor- és káliumtrágyázás következtében a kertészeti üzemek sokáig elhanyagolták a kénnek a visszapótlását. Az egyre növekvõ termésátlagok miatt a talajból kivont ként lassan a szerves trágya és más mûtrágya-kísérõanyagok már nem tudták pótolni, nem került vissza a talajba az a mennyiség, amit a növények a terméssel kivontak, ugyanakkor a korszerû fûtési módszerek elterjedésével a levegõ kéntartalma is jelentõs mértékben lecsökkent, a kéntartalmú növényvédõ szerek használata visszaszorult.

A kén hiányával, illetve pótlásával sokáig nem foglalkoztak az agrokémiában, mivel lényegesen kevesebbet igényel belõle a növény, mint nitrogénból vagy káliumból. Ugyanakkor az a kisebb mennyiség, amelyet a növény szervezetébe beépít, a szerves trágyával, illetve néhány mûtrágya kísérõanyagként a talajba kerül. A kén visszapótlását elõsegítik a környezetszennyezõ tüzelési formák is (pl. széntüzelés), amelynek során a városok, ipartelepek levegõjének a kéndioxid-tartalma jelentõsen megnõ, és a csapadékkal bejut a talajba (savas esõ), vagy a növényvédõ szerként kijuttatott kéntartalmú vegyületek.

Míg külföldön néhány növény esetében (káposztarepce, kukorica) a fenti okok miatt kéntrágyázási programot kellett kidolgozni, addig a kénhiány hazai viszonyainak között csak nagyon ritkán figyelhetõ meg. Elmondható, hogy talajainkban elegendõ kén van, és a zöldséghajtatásban – a nagy termésátlagok ellenére is – a bõséges szerves trágyázás miatt nincs kénhiány. Viszont a tápoldatos termesztésben a szerves anyagok felhasználásának csökkenésével, és a kéntartalmú mûtrágyák (pl. szuperfoszfát, kénsavas káli) mellõzésével néhány növény esetében már jelentkezett. Ezért vízkultúrás és tápoldatos termesztésben a kéntrágyázásról külön kell gondoskodni.

Külön ként trágya formájában nem szoktunk adni, a növény ilyen igényét más tápelemek kísérõanyagaként visszük a tápoldatba (talajba). Legelterjedtebb, leggyakrabban használt kénforrás a kénsavas káli és a szuperfoszfát mûtrágyák, illetve néhány mikroelem kénsavas sója.

Ként legnagyobb mennyiségben tartalmazó mûtrágya a káliumszulfát (kénsavas káli), amelyet elsõsorban magas káliumtartalma (50%) miatt használunk. Kéntartalma megközelíti a 18%-ot. Árfekvés tekintetében, mint káliummûtrágya drágább a kloridtartalmú kálisónál (40, illetve 60%) vagy Korn kálinál (40%), de olcsóbb a vízben jól oldódó, és elsõsorban fejtrágyázásra javasolt káliumnitrátnál. Fõleg kloridérzékeny növények alá (pl. bogyósok, uborka, dinnye, bab, hajtatott zöldségkultúrák), kálium pótlására tanácsolják a kiszórását. Szemcsézett és por alakban kerül forgalomba. Káliumszulfátból készülnek vízben maradék nélkül oldódó (tápoldatozó) vagy majdnem tökéletesen oldódó mûtrágyák (pl. Hortisul, Solupotash) amelyeket magas árfekvésük miatt gazdaságosan csak a tápoldatos termesztésben és a vízkultúrás hajtatásban lehet használni.

Kéntartalma jelentõs (18%) a Patentkáli néven ismert, fõleg kertészeti növények káliumtrágyázására javasolt K- és Mg-tartalmú mûtrágyának. Elsõsorban alaptrágya formájában célszerû kijuttatni, de hosszú tenyészidejû növények esetében (pl. káposztafélék) fejtrágyának is javasolható. Tekintettel arra, hogy maradékkal (üledékkel) oldódik, tápoldat készítéshez nem javasolható.

Erõsen savanyító hatása miatt csak mészben nagyon gazdag talajokon használható az ammóniumszulfát. Kéntartalma jelentõs, meghaladja a 23%-ot. Tápoldatozásnál a tápoldat kémhatásának csökkentésére és a kén pótlására javasolják.

Viszonylag széles körben használt kéntartalmú mûtrágya a keserûsó (magnéziumszulfát), amit elsõsorban magnéziumtartalma miatt javasolnak a szántóföldi és kertészeti kultúrák számára lombtrágyaként. A Mikrotop néven ismert magnéziumszulfát 12–13% kéntartalmával kiváló kénpótló mûtrágya is. Talajon keresztül javasolt változata az ESTA Kieserit, amelynek kéntartalma eléri a 20%-ot.

Viszonylag kevesen tudják, hogy a foszfortartalmáról ismert szuperfoszfát is jelentõs mennyiségû ként (12–14%) tartalmaz, ami abból adódik, hogy a gyártás során a nyersfoszfát foszfortartalmát kénsavval tárják fel.

Valamennyi ként (0,5–1,5%) a kloridtartalmú mûtrágyák (kálisó, Korn káli) is tartalmaznak, azonban kén pótlására nem igazán alkalmasak egyéb mellékhatásuk miatt (klórtartalom).

A szulfát néhány elemmel (pl. kalcium) nehezen oldódó sót képez, amely a csepegtetõ testek eldugulását is okozhatja, ezért rendszerint a tápoldat készítéskor a szulfát tartalmú anyagokat külön edényben oldjuk fel.