Új, perspektivikus többhasznú takarmánynövény a keleti kecskeruta II. rész

Jelen publikációnkban e növény botanikai és biológiai sajátosságaira, a termesztés körülményeire, termõhelyigényére térünk ki részletesen, mivel ezek alapvetõen befolyásolják az elérhetõ hozamokat, a telepített állomány élettartamát, egyúttal termesztésének gazdaságosságát.

Botanikai jellemzése

A keleti kecskeruta (Galega orientalis Lam.) a Fabaceae családba tartozó, gyökérhajtásokat fejlesztõ évelõ növény.

Gyökere

A fõ gyökere orsó alakú, karószerû, 50–80 cm mélyre hatol a talajba, jól kifejlett és nagyszámú elágazásokat (oldalgyökérzetet) fejleszt, sûrûn behálózva a felszín alatti mûvelt réteget, melyeken akár 1500 rhizóbium gümõ is kifejlõdhet (Rhizobium galegae). A talajfelszín alatt 2–7 db fõelágazást fejleszt akár 18 hajtásrüggyel, melyek együttesen e fajra jellemzõ tipikus gyökértörzset alkotnak. A talaj felszíne alatt 2–3 cm-re, a gyökértörzsön 5–30 cm-re a fõgyökértõl, elágazásokat képez, melyeken a felszínre törve új hajtások alakulnak ki, 3–4 áttelelõ rüggyel. Ennek eredményeként 100–150 cm, vagy ennél is magasabb, sûrû bokor alakul ki.

Erõteljes gyökérzete lehetõvé teszi a talaj tápanyagainak maximális kihasználását, valamint a különbözõ klimatikus viszonyok között történõ termeszthetõségét.

Szár

Egyenesen felálló, hengeres, belül üreges, csõszerû, a felsõ részen ágazik el, 8–14 szártaggal. Az egész száron sûrû, de nem mély barázdák húzódnak. A szár átlagos magassága 125–140 cm, néhány közülük elérheti a 2 m magasságot is. A szár színe változatos lehet, a világos- és haragos zöld színtõl az antociános színezõdésig. A száron 7–15 levél fejõdik ki, melyek erõsen kötõdnek a szártag csomókhoz.

Levél

15–30 cm hosszúságú, páratlanul szárnyalt összetett levele van. Ezek erõsen kötõdnek a szárhoz és még szárítás során sem hullnak le. A levél 7–15 levélkébõl áll, melyek a szár alsó részén tojás alakúak, a felsõ résznél megnyúlt tosájdad alakúak, hosszúságuk 4–8 cm, szélességük 2–5 cm.

A levelek színe alul sárgászöld, a szár felsõ részén sötétzöld.

A levélnyél a szár alsó részénél 3–16 cm hosszú, a felsõ részén 1–6 cm.

Virága

Hatalmas, gyakran kék-ibolya színû, de találkozhatunk kék és fehér virágú változatokkal is. A virág felépítése tipikusan a hüvelyesekre jellemzõ.

Termése

Egyenes hüvely, enyhén meghajlott, hegyesen végzõdõ. A hüvelyek felülete egyenes, enyhén szõrözött, világos- vagy sötétbarna színezetû. A hüvelyben 3–7 mag, ritkább esetekben 9 mag képzõdik. Az érés folyamán a hüvelyek nem nyílnak ki, a magok nem szóródnak el.

Magvai

Vese, vagy bab alakúak, sárga vagy élénksárga színûek (a tárolás során barna színûvé válnak). Ezermagtömege 5,5–9,0 g. A kecskerutára jellemzõ a keményhéjúság.

Biológiai sajátosságai

Termõhelyigénye

A keleti kecskeruta talajigénye szorosan összefügg származási helyével. Vad változatával gyakran találkozhatunk a Kaukázus erdeinek szélén, a hegyi utak mentén, a folyópartokon, ahol a talaj gazdag, lebomlott szerves anyagokban. Érzékeny a talaj termékenységével szemben, annak fizikai és kémiai tulajdonságai alapvetõen befolyásolják a telepítés élettartamát, termõképességét. A középkötött erdõtalajokat kedveli, valamint a mezõségi vályog és az öntés réti talajt, amelyek jó víz-, levegõ- és hõgazdálkodással rendelkeznek. Sekély termõrétegû, középkötött és enyhén lejtõs talajokon is megél. Nem való homoktalajokra és szikesekre sem. Érzékeny a talajsavanyodásra, a semleges kémhatású talajokat kedveli.

A keleti kecskeruta vízkedvelõ növény, azonban nem tûri a tartós vízborítottságot, a magas talajvízállást, 1,0–1,5 m-nél magasabb talajvíz kedvezõtlenül hat fejlõdésére. A vízkedvelõ tulajdonsága azonban egyúttal párosul a szárazságtûréssel és a tartós meleg (kisülési idõszak) elviselésével.

Különösen az elsõ évben (telepítés évében) érzékeny a vízellátásra, a kelés idõszakában, majd ezt követõen a fiatal növények megerõsödésének, a gyökérzet kialakulásának idõszakában, a N-kötõ baktériumgümõk kialakulásakor.

A második, majd az azt követõ években a virágzás kezdetekor és a virágzás idõszakában igényel több vízellátást, mely különösen a magtermõképességet befolyásolja. Egyúttal a hatalmas gyökérrendszerének köszönhetõen jól átvészeli a tartós szárazságot.

A kecskeruta csírázása 5–6°C nál kezdõdik, de az egyenletes kelés, a jól beállt állomány kialakulásához 11–12°C talajhõmérséklet szükséges.

Telepítése tavasszal történik. Optimális hõmérséklet és vízellátás mellett, 15–18 nap szükséges a csírázásához. A májusi fagyok (-6–7°C) az állomány kiritkulását, esetleg a telepítés kifagyását is eredményezhetik.

Termõhely kiválasztás

A keleti kecskeruta évelõ pillangósvirágú növény, a jól beállt állománya akár 20 évig, vagy annál hosszabb ideig is hasznosítható, emiatt célszerû a forgón kívüli termesztése.

Sík területen célszerû elhelyezni, azonban telepíthetõ enyhe domboldalakon is, tartós vízállásoktól mentes területekre. Kívánatos déli fekvésû terület kiválasztása, ahol a talaj felmelegedése gyorsabb, így a tavasszal korábban fejlõdésnek indul. Kísérleteink szerint a keleti kecskeruta Belarussziában kiválóan termeszthetõ a vízrendezett, meliorált tõzeges talajokon is. Nem kívánatos rossz kultúrállapotban lévõ, kötött szerkezetû, vízborított, valamint laza, szervesanyag-hiányos homoktalajokra telepíteni.

A talaj pH KCl 6,0–6,5 között célszerû tartani, a vörös heréhez hasonló talajreakciót igényel. Savanyú talajokon gyenge állomány fejlõdik, melynek ismertetõ jegye az elsõ évben a halványzöld színezõdés, majd kiritkulás, és végsõ esetben az állomány kipusztulása. Gyökérgümõk ilyen feltételek mellett gyakorlatilag ki sem fejlõdnek. A meszezést célszerû már az elõvetemény alá elvégezni.

Elõvetemény igénye

Az elõvetemény kiválasztásakor figyelmet kell fordítani a gyommentességre, valamint a szerves anyaggal történõ ellátottságra. Ebbõl a szempontból legjobb elõveteménynek a kapásnövények számítanak (burgonya, gyökér- és gumós növények), zöldségfélék és az õszi kalászosok, melyek alá szervestrágyázást, szükséges esetben meszezést végeztek. Figyelembe véve hosszú élettartamát célszerû a telepítést megelõzõen totális gyomirtást végezni (különösen a tarackos- és nagy tápanyagtartalékkal rendelkezõ gyomok ellen) és gondosan elõkészíteni a talajt.

A keleti kecskeruta telepíthetõ takarónövény nélkül és takarónövénnyel is.

Figyelembe véve azonban azt, hogy fénykedvelõ növény, kevésbé viseli el az árnyékolást – különösen az elsõ évben – ezért célszerûbbnek tartjuk a takarónövény nélküli vetését.

A telepítés évében, a kelését követõ két hónapban a földfeletti hajtások nagyon lassan fejlõdnek, viszont a gyökérzet kialakulása rendkívül intenzív, amely megalapozza hosszú élettartamát és kimagasló termõképességét.

Épp ebben a kritikus fázisban, a gyakorlatban sokszor nem veszik figyelembe a fiatal növények érzékenységét a gyomok elnyomó képességével, árnyékoló hatásával szemben, mely a késõbbi években jelentõs terméskiesést jelent.

A keleti kecskerutát kevert vetésben is alkalmazhatjuk évelõ füvekkel együtt.

Legjobb társnövényei ebben az esetben a magyar rozsnok (Bromus inermis Leyss), a nádképû csenkesz (Festuca arundinacea SHREB.), a réti csenkesz (Festuca pratensis L.) és a réti komócsin (Phleum pratense L.). Az ilyen fajokból összeállított gyepkeverék kiváló takarmányértéket képvisel, mely alkalmas széna, szilázs, szenázs és zöld lisztek elõállítására.

Ilyen hasznosításnál a vetési norma 5 kg/ha keleti kecskeruta + 5 kg/ha fûmag.

A keleti kecskeruta vetõmagjának a telepítéshez való elõkészítése több gondos mûvelet végrehajtását igényli: koptatás (skarifikálás), csávázás, mikroelem-kezelés, inokulátummal történõ beoltás.

A skarifikálás speciális skarifikátorokban történik, melynek eredményeként a csírázó képesség laboratóriumi körülmények között átlagban 26,9-rõl 81,8%-ra növekedett, szántóföldi körülmények között 19,7-rõl 60,7%-ra.

A csíraképesség ilyen módon történõ növelése kísérleteinkben a 1,4–3,2 szeres zöldhozam-növekedést eredményezett.

Fontos, hogy a skarifikálást nem korábban, mint 3–4 héttel a vetést megelõzõen végezzük el, különben a koptatott vetõmag gyorsan elveszti csíraképességét.

Mint ahogy a többi pillangós növénynél is fontos a vele szimbiózisban élõ specifikus N-kötõ baktérium jelenléte, úgy a keleti kecskerutánál különös jelentõséggel bír, kizárólag e fajhoz kötõdõ Rhisobium galegae baktérium törzzsel történõ beoltás. A mag beoltásának hiányában a növényállomány halványzöld színû, gyökerén hiányoznak a baktériumgümõk, nagyon lassan fejlõdnek, télállóságuk nagymértékben csökken, és gyorsan kiritkul. A nitrogénéhség miatt termõképessége nagymértékben csökken.

Kísérleteinkben a mag kezelése különbözõ inokulátumokkal a zöldhozam 30–40%-os növekedését eredményezte. A beoltást kizárólag a vetés napján alkalmazhatjuk. Erre a célra a kecskerutához speciális bio-preparátumokat állítanak elõ, más pillangósoknál használt oltóanyag e növénynél nem használható. A mag kezelését speciális helyiségekben végzik, nem magasabb, mint 14°C-on, kizárva a közvetlen napfény e baktériumokra gyakorolt káros hatását. A vetõmagot kezelés után (sötét helyiségben kíméletes szárítást követõen), még aznap el kell vetni. Késõbbre tolódó vetés esetén a kezelést meg kell ismételni, mivel 5–6 óra elteltével a baktériumok száma kétszeresen csökken.

A beoltásra alkalmas bio-preparátumok közül a Sapronit (200 ml/ha + 2% víz), Rhizotorfin, Intragin, alkalmazható, melyek a kecskeruta specifikus baktériumtörzseit tartalmazzák.

Használhatjuk még beoltásra az idõsebb kecskeruta állomány kíméletesen szárított és megõrölt gyökérzetét is (4–5 kg/ha).

Az intenzív N-kötõ képességet a növények gyökerén nagy számban képzõdõ rózsaszínû vagy piros gyökérgümõk jelzik. A zöld, vagy szürkés színû gümõk nem kötnek meg légköri nitrogént. Ezen ok miatt az állomány elsõ évében, augusztus végén célszerû a tábla több pontjáról átlósan mintát venni, több növényt kiásni, és a földtõl való megtisztítás után a gümõket megvizsgálni.

A következõ év tavaszán, 8–10 nappal a hajtások megjelenése után célszerû a vizsgálatot ismételten elvégezni. Gümõk hiányában, vagy rossz minõségû gümõk jelenléte esetén, célszerû tavasszal 30–40 kg/ha N mûtrágya hatóanyagot kijuttatni.

Folytatjuk: a termesztéstechnológia a következõ számban kerül ismertetésre

E cikksorozat a szerzõk elsõ magyarországi közlése, az abban leírt információk a szerzõk tulajdonát képezik!

Prof. Dr. Dr. h. c. Makai Sándor–Makai Péter Sándor agrármérnök, NYME MÉK Növénytudományi Intézet, Mosonmagyaróvár

–Dr. Bushuyeva V. I. egyetemi docens–Nesterova I. M. aspiráns, Belorusz Állami Mezõgazdasági Akadémia, Gorki