MENÜ

Hajtatott paprika talaj-elõkészítése

Oldalszám: 78
dr. Terbe István 2014.04.17.

Napjainkban az étkezési paprika termõfelülete (szabadföld és hajtatás) 5–6 ezer hektár között változik, ami a 80-as évekhez képest jelentõs visszaesésnek számít.

Míg a szabadföldön a csökkenés mértéke az elmúlt tíz évben közel 25% volt, addig a hajtatásban lényeges területi változásról nem beszélhetünk, ugyanakkor a termésátlagok az új termesztéstechnológiáknak köszönhetõen – ami elsõsorban a hajtatóházakra és a fóliákra jellemzõ – jelentõs mértékben javultak (1. ábra). Így a megtermelt étkezési paprika mennyisége (200 000 tonna) az utóbbi években jelentõsen nem változott, kis mennyiségben csökkent. A termés 70–75%-a a kisebb felületrõl (40%) hajtatásból származik (2. ábra).

 


 


 



Magyarország a szabadföldi paprikatermesztés északi határán van, ezért a termesztés kockázatos, a tenyészidõben a hirtelen lehûlések és felmelegedések, a kései talajmenti fagyok a termés minõségére és hozamára egyaránt kedvezõtlenül hatnak. Az elmúlt évek nemzetközi piaci kihívásai bebizonyították, hogy az elvárásoknak igazán csak a hajtatott paprika képes megfelelni.

A jövõben a belföldi és az egyre szûkülõ exportpiacok miatt nagyobb figyelmet kell a termésbiztonságra fordítani, ami a környezeti tényezõkre különösen érzékeny étkezési paprika esetében nálunk meglehetõsen rossz (3. ábra). Szabadföldi körülmények között az egyes évek esetében 20–25%-os különbségek is voltak, amit kereskedelmi úton már nem lehet levezetni, ezért az elkövetkezõ évek elsõszámú feladata a termésbiztonság növelése. A termésingadozás elsõsorban a szabadföldi termesztésben jelentõs, de a hajtatásban is mutatkozik, a szélsõséges idõjárás (kései fagyok, légköri aszály, erõs nyári felmelegedés), itt is érezteti hatását.

Termesztési tapasztalatok egyértelmûen igazolták, hogy azokban az állományokban érzékelhetõ a jelentõsebb ingadozás, ahol a növények kondíciója nem megfelelõ vagy helytelen a fajtaválasztás. Jó növénykondíciót, pedig csak megfelelõen elõkészített talajon, szakszerû tápanyag- és vízellátás mellett lehetséges elérni.

A közel 2000 ha-os hajtató felület döntõ részén hagyományos módon, talajon nevelik a paprikát, a vízkultúrás és a konténeres termesztés területe nem több 6–7%-nál. Ezért a hajtatott paprika esetében általánosan lehet a hagyományos talajos termesztésrõl, és az annál alkalmazott talaj-elõkészítésrõl beszélni.

A talajmûvelés kedvezõ hatásait tíz pontban szokták összefoglalni, de hajtatott körülmények között igazán csak négynek van gyakorlati jelentõsége:

• csökkenti a gyökerek energiaveszteségét, elõsegíti a gyökerek mélybe hatolását, ezáltal hozzájárul a mélyebb és nagyobb élettér, termõréteg kialakításához,

• javítja a talaj levegõzését, a gyökerek oxigénellátását,

• a felsõ 0–10 cm-es szétrombolódott szerkezeti réteget leforgatva, és az alsó regenerálódott réteget a felszínre hozva javítja a felsõ talajréteg szerkezeti tulajdonságait,

• irtja és gyéríti a gyomokat, mindenek elõtt a hajtatásban gyakori tyúkhúrt.



Több szempont, a hajtatóberendezések által nyújtott speciális környezeti viszonyok és klímafeltételek, technikai lehetõségek, és nem utolsó sorban kedvezõbb jövedelmezõségi viszonyok miatt jelentõségét veszti, a talaj mûvelése során nem számolunk velük:

• a talaj vízgazdálkodásának javítása, a nedvességtartalom megõrzése, a talaj tápanyagkészletének feltárása, a „korlátlan” öntözési lehetõségek miatt, még a különösen nagy vízigényû paprika esetében is jelentõségét veszti;

• a baktériumok tevékenységének fokozása – tekintettel arra, hogy a talajélet lényegében a kemizálás és a rendszeres talajfertõtlenítések miatt nem létezik – nem cél;

• szabadföldi viszonyok között az eróziós károk csökkentésére is lehetõség nyílik a talajmûvelés kapcsán, de a gondosan elõkészített és egyengetett terepviszonyok a fóliasátrakban nem indokolnak semmiféle ilyen jellegû beavatkozást;

• a talaj hõgazdálkodásának javítása – mely szempontokat a szabadföldi termesztés során gyakran hangsúlyoznak, hajtatott, fûtött körülmények között nem igazán szempont.



Viszont megnehezíti a talajmûvelést a rendelkezésre álló nagyon rövid mûvelési idõ, gondoljunk csak arra, hogy fûtési szezonban mennyire kell sietni a kiültetéssel, mindössze egy-két nap áll rendelkezésre a „tarlóhántásra” azaz az elõzõ kultúra növénymaradványainak eltakarítására, a szerves trágya beforgatására és az ültetõágy elõkészítésére.

Tovább nehezíti a talajmûvelést a fóliasátor vagy az üvegház mérete, amely csak egészen speciális méretû erõgépek és talajmûvelõk használatát teszi lehetõvé.

A talajmûvelés a termesztõ-létesítményekben gyakorlatilag két-három géptípussal megoldható, tekintettel arra, hogy gépi növényápoló talajmûvelést nem végzünk, és az ültetés elõtti talajmûvelés egybe esik az alaptalajmûveléssel, azaz a forgatással.

Még korábban a paprika esetében megkülönböztettünk õszi, tavaszi és téli hajtatást, ennek megfelelõen beszélhettünk nyári, õszi, téli, kora tavaszi, illetve elõnövények esetében tavaszi talajelõkészítésrõl, napjainkban a hosszúkultúrás paprikahajtatás következtében egyszerûsödött, és a hajtatófelület nagy részén csak késõ õsszel, illetve tavasszal mûvelnek talajt.

A paprikahajtatás alapvetõ és meghatározó technológiai eleme a talajforgatás, amelynek eszköze az ásógép. Ezzel a talajmûvelettel tudjuk azokat a fontos talajszerkezeti tulajdonságokat módosítani, javítani (vagy éppenséggel rontani), amelyek a paprikahajtatás eredményességét nagymértékben meghatározzák. Az ásógép járatásával egy menetben megvalósul a porhanyítás vagy lazítás és a forgatás. A lazítás hatására nõ a talaj össztérfogata, a hézagtérfogata, azon belül a gravitációs pórusok aránya, ezzel együtt csökken a térfogat tömege (fajsúlya). A hézagtérfogat növekedés hatására javul a talaj vízbefogadó képessége, hosszabb idõn keresztül több nedvességet képes tárolni, és kisebb a talajban a nedvesség ingadozása. Van, ahol még az ekét használják ilyen célra, hobby gazdaságokban az ásót, ezek az eszközök lényegében ugyanezeket a feladatokat látják el, kevésbé egyenletes és homogén talajfelületet hagyva maguk után.

Növényvédelmi okok miatt – eltérõen a szabadföldi termesztéstõl – az elõzõ növénykultúra maradványait nem dolgozzuk be a talajba, ezt a lekerülés után gondosan letakarítjuk, még a gyökereket is eltávolítjuk. Ugyanakkor lényegesen nagyobb mennyiségû szerves trágyát (szerves anyagot) forgatunk a talajba, mint szabadföldi körülmények között a szerkezetjavítás miatt, és nem a tápanyagtartalom növelése céljából. A bemunkált szerves trágya mennyisége eléri a 10–20 kg/m2-t (1000–2000 q/ha), esetleg bizonyos gazdaságokban, ahol a beszerzés nem ütközik akadályokba, meg is haladja. Ennek leforgatása különösen nehéz próba elé állítja az ásógépet, különösen akkor, ha nem kellõen bomlott a trágya.

A bemunkálás mélysége a sekély gyökérelhelyezkedés miatt legfeljebb 20–30 cm. A haladási sebesség növelésével jelentõsen romlik a munka minõsége.

A szerves trágyával egy idõben kiszórt mûtrágyák, amelyek a csepegtetõ és tápoldatos öntözés miatt lényegében csak az induló tápanyagmennyiséget jelentik, az ásógép keverõ hatása miatt kismértékben elterítõdnek a talajban, de ez nem tekinthetõ elfogadhatónak. Az ültetõágy elõkészítésének feladatát végzõ rotációs kapa munkája a garancia arra, hogy a szerves trágya, de mindenek elõtt a mûtrágyák is a mûvelt réteg teljes mélységben egyenletesen eloszlanak, elkeverednek.

Sokan a rotációs kapa munkáját túlértékelik, és az ásógépet kihagyják a mûveleti láncból. Helytelen, mert ilyen esetben a forgatás lényegében elmarad, vagy csak igen jelentéktelen mértékben valósul meg. Egyébként is a rotációs kapa rontja a talaj szerkezetét, különösen akkor, ha száraz a talaj vagy nagy fordulatszámmal üzemeltetik.

Olyan termesztõ-létesítményekben, ahol nincs fûtés, vagy csak minimális ún. vészfûtés van, a két munkafolyamat kettéválik. Az ásást õsszel a nagyobb fagyok beállta elõtt végzik, míg a rotálásra csak tavasszal az ültetés elõtt kerül sor. Talajmûvelési szempontból jobb megoldás, mint az egyszerre történõ szántás (ásás) és rotálás.

A vetésekkel célszerû a rotálás után a talaj ülepedését megvárni, de a paprika esetében erre nincs szükség, a be oló öntözéssel a talaj kellõ mértékben összetömörödik, a gyökeresedést nem zavarja.

Amíg a talajos termesztés ilyen arányban fog a monokultúrás termesztésre és a környezetre érzékeny étkezési paprika megtermeléséhez hozzájárulni, addig a szakszerû talajelõkészítés meghatározó jelentõségû technológiai elem marad a fólia alatti és az üvegházban hajtatott paprikák esetében, valamint a belföldi és az export árualap biztonságos megteremtésében.