A szaporodás-biológiai mutatók változásának hatása a tejtermelésre

A gazdaságos tejtermelés alapja, miként tudjuk teheneinket meghatározott idõközönként újra elletni. Sok tényezõ játszik közre az eredményességben, az alábbiakban a termékenyítések idejének vizsgálatáról szeretnék beszámolni.

Különösen aktuális a probléma felvetése az idei nyáron, mikor a napi csúcshõmérsékletek a 40ºC-t közelítik. A helyzetet tovább súlyosbítja az aszály, ami a tömegtakarmányok mennyiségét és minõségét csökkentve hat negatívan a termelési eredményekre és szaporodási folyamatokra.

A produktivitásra irányuló szelekció vezetett a fertilitás csökkenéséhez, nyilvánosságra hozva ezáltal, a genetikai korreláció kedvezõtlenségét a tejtermelés és a fertilitás között (Pryce et al., 1997). Inverz kapcsolatot az energia balansz és az elsõ tüszõrepedés között már sokan megfigyeltek (e.g. DeVries et al.,1998). Közismert, hogy az alacsonyabb kondíció pontszámmal rendelkezõ tehenek a laktáció elején, nehezebben újra vemhesíthetõk. Ugyanez igaz az elléskor túl kondícióban lévõ állatokra is. Nem elég azonban csak a kondíció pontszám figyelése, a tendenciát is nyomon kell követni. „Ez a megfigyelés független az aktuális kondíció pontszám értéktõl. Például egy tanulmányban, amelyik vékony elsõborjasokat vizsgált jó takarmányfelvétellel és pozitív energiabalanszban, korábban kezdték a laktáció alatt visszanyerni a testsúlyukat, és jobb szaporasági mutatóik voltak, mint a jobb kondícióban lévõ, de negatív energiabalansszal rendelkezõ társaik”. Tehát nem elég a szárazra állítás kori és elléskori optimális kondíciót beállítani, hanem a laktáció eleji negatív energiabalansz idõszakát minél rövidebbre fogva meg kell próbálni újratermékenyíteni állatainkat. (Jeffrey K. Reneau and James G. Linn,1989).

Entwistle, (1983) szerint „az alultakarmányozás negatív hatásai legjobban az üszõkön és a nagy termelésû teheneken mutatkoznak meg. Az ellés utáni testsúlyvesztést az alultakarmányozás és a magas tejtermelés okozza, amelyek meghosszabbítják az ellés utáni anösztruszos állapotot”. Hasonló megállapításra jutott Huszenica (2002) is, aki szerint a tejtermelõ képesség növelésére irányuló szelekció a reprodukciós mutatók közül leginkább az ellés utáni acikliás periódus tartamát befolyásolhatja.

Roxström és mtsai (2001) szerint a termékenységi mutatók és a tejtermelés közötti genetikai korreláció 0,2–0,4. Olvashatunk azonban olyan publikációkat is, ahol a szaporodás-

biológiai mutatók és a tejtermelés között nem találtak szignifikáns összefüggést. Hazai viszonyok közt is megfigyelhetõ, hogy sok, akár 2–3000 kilogrammal nagyobb laktációs termelés mellett, a két ellés közti idõ 25–30 nappal rövidebb, mint az alacsonyabb tejtermelésû állományokban.

A selejtezéseken belül egy-egy tehenészetben a meddõség miatti selejtezések elérhetik akár az ötven százalékot is, de az arányok 20–30% felett vannak általában. Az arányokat tekintve ez a selejtezési ok ugyanúgy, mint a láb és a tõgyproblémák, dollár és euró milliárdokban mérhetõ világviszonylatban. Több publikációban is olvasható, hogy a két ellés közti idõ növekedése 5–6 USA dollár veszteséget jelent naponta. A mai magyar viszonyok mellett (7–9000 literes tehenenkénti laktációs termelés, és 70 Ft/liter tej átlagár mellett) ez a veszteség 1500–2000 Ft közt van naponta.

Nem lehet kérdés, milyen anyagi érdekek fûzõdnek a problémakör felderítésére és a megoldások keresésére. Gyakran merül fel azonban bennem a kérdés, adott telep adatait tanulmányozva; biztos, hogy itt a tehenek a meddõk...?!

A termékenységgel kapcsolatban, fõleg az elsõ termékenyítés idejében a vélemények eltérõek. Abban nincs különbség, hogy az elsõ termékenyítés ideje nagyban befolyásolja az egyed késõbbi termékenységi mutatóit.

A szakirodalom szerint az elléstõl számított 60 napon belül ne termékenyítsük még a teheneket. A legtöbb tehenészetben ez az idõ 50–60 nap. Az irodalomban az elléstõl az elsõ termékenyítésig eltelt idõt általában 70–90 nap között határozzák meg (Hillers et al 1996). Floridában az elléstõl az elsõ termékenyítésig eltelt idõ átlagosan 77 nap volt. Amerikai kutatások szerint az elsõ termékenyítés optimális ideje 70–75 nap.

Az is fontos tény, és szempont az elsõ termékenyítés idejének meghatározásakor, hogy a legtöbb tehén az elsõ ivarzását az ellés után 30–50 nappal mutatja. Az elsõ ovuláció az ellés után 17–42 nap múlva következik be. Cikkek számolnak be arról, hogy minél magasabb a tejtermelés annál késõbb következik be az elsõ ovuláció. Floridai egyetemen 54 holstein tehenet vizsgáltak, a vér progeszteron tartalmát mérve vizsgálták az ovuláció idejét. Megállapították, hogy a legkorábban ciklust kezdõ teheneknek volt a legkisebb negatív energia egyensúlya (Harris 1992).

Ugyanakkor a nem megfelelõ kondíció, az elnyúlt negatív energia-egyensúly, vagy az elléssel és a tõggyel kapcsolatos problémák is növelik ezen idõszak hosszát. Klaas és mtsai (2004) arról számolnak be, hogy a szubklinikai masztitisz megnyújtotta az elléstõl a termékenyítésig eltelt idõt átlagosan 6–12 nappal. Huszenicza és mtsai (1998), valamint Barker és mtsai (1998] szerint a klinikai masztitisz is szignifikánsan növeli az elsõ sikeres inszeminálásig eltelt idõt. A visszamaradt placenta 6 nappal hosszabbította meg ezt az idõszakot. Az idõsebb teheneknél (3-nál többször ellettek) 5,4 nappal volt rövidebb az elléstõl az elsõ termékenyítésig eltelt idõ, mint a fiatalabb teheneknél. Olvashatunk arról is, hogy az évek elõrehaladtával az ohio-i tehenészetekben ez az idõ 6 év alatt 4 nappal nõtt, valamint az is bizonyított, hogy az állomány nagyságának is van befolyása erre a mutatóra, mert nagyobb állományokban átlagosan 2 nappal korábban termékenyítettek elõször, mint kisebb és közepes állományokban. A takarmányozást és a humán tényezõket, a menedzsmentet kell kiemelni, mint fõ hibaforrást.

A szakirodalom szerint minden tehenet legalább 1-szer termékenyíteni kell az elléstõl számított 100 napon belül. A cél az, hogy az elléstõl az elsõ termékenyítésig eltelt idõ hossza 75–80 nap legyen átlagosan, és 10% alatt legyen azon teheneknek az aránya, amelyeket ellés után 100 napon belül nem termékenyítettek. Nebel (1997) arról számolt be, hogy ha ez az idõ 95 nap átlagban, akkor a tehenek 40%-át nem termékenyítették 100 napon belül.

Az elléstõl az elsõ termékenyítésig eltelt idõ meghosszabbodásának egyik fõ oka lehet a gyenge ivarzás-megfigyelési hatékonyság.

Báder és mtsai. (2004 és 2005) 6 gazdaság állományát elemezték. A vizsgált egyedeket 1990–2004 közötti idõszakban termékenyítették, vemhesítették. A vizsgált állomány 90%-ának holstein-fríz vérhányada nagyobb volt, mint 87,5%. A vizsgálat fõleg annak megállapítására irányult, mennyi idõ telik el az elsõ termékenyítésig, majd az egyes termékenyítések között (táblázat).

Azoknak az egyedeknek, amelyeket minimum négyszer termékenyítettek, a teljesített laktációk számának átlaga 1,9–2,7 között alakult gazdaságtól függõen, de a jellemzõ átlagos laktáció 2,4–2,7.

Azokat a teheneket, amelyeket minimum négyszer termékenyítettek, ellés után átlagban 53–83 nap között inszeminálták elõször. Az eredménytelen elsõ termékenyítés után a második, az elléstõl számolva átlagban 105–131 nap között történt gazdaságtól függõen. Az egyedek erre a második termékenyítésre nem lettek vemhesek, így a következõ a harmadik, az ellést követõen 153–179 nap között volt. Erre a harmadikra sem lettek vemhesek, így negyedszer is termékenyíteni kellett õket. Negyedik inszeminálás ideje az elléstõl számolva 190 nap és 226 nap volt átlagban, gazdaságtól függõen. Mivel erre a negyedik termékenyítésre sem minden egyed lett vemhes, ennek megfelelõen ezeknél a szervizperiódus hossza gazdaságonként átlagban 215 és 270 nap között alakult, elõre vetítve az 500 nap feletti két ellés közti idõket. A termékenyítési indexek is igen nagyok, 4,7–5,2 gazdaságtól függõen. Ezek a tehenek már igen lerontják az állomány termékenységi eredményeit, mutatóit, ez alól néhány esetben „felmentést” csak az igen magas tejtermelés adhat.

Az adatok alapján megállapítható, hogy termékenyítések számától függetlenül az inszeminálások között átlagban két ciklus telik el, egy ciklus kimarad. Az is megállapítható, hogy az elsõ és a negyedik termékenyítés között átlagban 118–152 nap telik el, ez már igen hosszú idõ, 6–7 ivarzási ciklusnak felel meg, pedig csak három termékenyítés történt, ez is igazolja az egy ciklus kimaradását termékenyítés nélkül.

A gyakorisági táblázat alapján az is megállapítható volt, hogy a negyedik termékenyítésbõl 4–14%, 301 és 400 nap közé esik, ami már igen gyenge mutatót jelent. Vannak olyan egyedek is 0,3–4%-os arányban, ahol a negyedik vemhesítési kísérlet ideje több, mint 400 nap.

Az adatok arra hívják fel a figyelmet, hogy az egymást követõ termékenyítések között eltelt idõk állandó és rendszeres figyelemmel kísérése elengedhetetlen, ezáltal csökkenthetõ azoknak az egyedeknek a száma, amelyeknél egy, kettõ, vagy több ivarzási ciklus maradt ki inszeminálás nélkül.

Javítani kell a szaporodás-biológiai menedzsment hatékonyságát. A takarmányos szakemberek feladata, hogy csökkentsék a laktáció eleji energiahiányos idõszak hosszát, és optimális kondícióban tartsák az állományt elléstõl ellésig.

A gazdaságok tulajdonosaitól gyakran halljuk, hogy nem tejet, hanem profitot kell termelni. Ehhez kétség nem fér! De a fenti vizsgálat eredménye egyértelmûen mutatja, van még mit tenni a profit érdekében „házon belül” is.



Szakirodalom elérhetõ a szerkesztõségen keresztül.

 

Gergácz Zoltán szarvasmarha specialista