MENÜ

A fitáz-kiegészítés hatása a tojótyúkok termelésére és a tojáshéj szilárdságára

Oldalszám: 104
2014.04.14.

A nagy termelésre predesztinált tojóhibridek termelését energia- és aminosav ellátásuk mellett elsõdlegesen kalcium- és foszforellátásuk befolyásolja.

Hiányos kalciumellátás esetén nagyobb a repedt vagy hajszálrepedt tojások aránya, de pl. túlzott foszforellátás következtében – kielégítõ kalciumellátás mellett is – tojáshéj képzõdési zavarok léphetnek fel. A foszfortöbblet a tojótyúkok esetében tehát egyértelmûen káros, ugyanakkor a takarmányfoszfátok világpiaci árának megháromszorozódása miatt már jelentõs többletköltséggel is jár. Mindezeken túlmenõen a tojótyúk foszforszükségletének optimális kielégítését – változatlanul – környezetvédelmi szempontok is egyre indokoltabbá teszik.




Több kísérleti adat egybehangzóan azt mutatja, hogy az intenzíven termelõ tojótyúkok a teljes termelési ciklus átlagában a felvett foszfornak alig 20%-át tartják vissza szervezetükben (Oloffs et al., 2000, Rodehutscord et al., 2002). Ez hazai viszonylatban annyit jelent, hogy egy tojótyúk a 12 hónapos termelési ciklus alatt, napi 115 g átlagos takarmányfelvételt és a MTK (2004) foszfor-ajánlásának teljesülését feltételezve átlagosan 244 g foszfort vesz fel, amelybõl mintegy 195 g-ot ürít a környezetébe. Ez Magyarországon az iparszerû körülmények között tartott tojóállománnyal számolva közel 1100 t foszforkibocsátásnak felel meg. Ez a nagy mértékû foszforkibocsátás a foszforszükségletek pontosításával, valamint a natív foszfor hasznosíthatóságának javításával egyaránt csökkenthetõ. A hasznosíthatóság javítása a diéták komponenseinek okszerû megválasztásán túl az ipari úton elõállított fitáz enzim adagolásával is lehetséges (Rodehutscord et al., 2002, Tossenberger et al, 2007). A fitáz-kiegészítés kedvezõ hatása abból adódik, hogy baromfi emésztõtraktusában a fitin kötésben lévõ foszfor bontásához szükséges fitáz enzim csak kis mennyiségben található meg, ezért a madár a takarmányok foszfortartalmának ezen hányadát csak nagyon rosszul képes hasznosítani (Tossenberger et al., 2007). A gabonamagvakban található ugyan fitáz enzim, amely a fitin-kötést bontja, de annak mennyisége változó. Míg a búza, a tritikálé és a rozs saját fitáz aktivitása igen nagy (elérheti akár a 800–1000 PPU/kg értéket), addig a kukoricáé a kimutathatóság határán van, az extrahált daráké pedig 3–400 PPU/kg között változik (Eeckhout és dePaepe, 1994). Az állatok emésztõtraktusában élõ mikroorganizmusok is termelhetnek fitáz enzimet (Liu et al., 1998), de a fitáz mintegy két évtizede biotechnológiai úton, ipari méretekben is elõállításra kerül. A kereskedelmi forgalomban több típusú fitáz is beszerezhetõ. Ezek különbözhetnek egyrészt a fitáz-gyökök lehasításának sorrendjének tekintetében (fitáz-3 és fitáz-6), de eltérõ lehet pH optimumuk is. Ezért a készítmény (termék) megválasztásánál tekintettel kell lenni a cél állatfaj emésztési sajátosságaira is. A rövid emésztõtraktussal rendelkezõ baromfi esetében, a az emésztõtraktus jellemzõ pH-viszonyain túl rövid tranzitidõ is figyelembe veendõ. Ezen állatfajnál általában hatékonyabbak azon készítmények, amelyek a foszfátgyököket viszonylag gyorsan képesek lehasítani. Az ilyen készítményeknek már alacsony dózisai is kedvezõen hatnak a foszfor emészthetõségére. Az Európai Unió országaiban általában a 3-típusú fitázt használják. Ennek oka elsõsorban az, hogy eddig zömmel ezen típusba tartozó készítmények kerültek regisztrálásra. Ázsiában a 6-típusú fitáz használata is elterjedt.

A rendelkezésre álló szakirodalmi adatok alapján megállapítható, hogy a tojótyúkok takarmányainak foszfortartalmára és fitáz-kiegészítésére vonatkozó adatok, valamint ezek hatása a tojástermelésre és a tojáshéj minõségére nem egységesek. Annyi azonban bizonyos, hogy a tojótyúkoknak valószínûsíthetõen lényegesen kisebb a foszforszükséglete, mint ahogyan azt akár egy évtizeddel korábban is gondolták. Ezt támasztja alá a közelmúltban publikált legtöbb kísérleti adat is.



Saját vizsgálatok

Középnehéz tojóhibridekkel a tojóciklus teljes idõszakára kiterjedõ (12 hónap) kísérleteinkben - azonos energia-, nyersfehérje és kalciumellátás mellett arra kerestünk választ, hogy a takarmányok eltérõ foszfortartalma és eltérõ fitáz-aktivitása miként befolyásolja a tojótyúkok termelését, takarmányfelvételét, takarmányértékesítését, valamint a tojáshéj szilárdságát. Az 52 hétig tartó vizsgálatba 19 hetes (Hy-Line, brown) jércéket állítottunk be (32 madár/kezelés, 4 madár/ketrec, 650 cm2 /madár). A kísérleti takarmányokat kukorica-szója alapon állítottuk össze az NRC (1994) táplálóanyag-ajánlásainak figyelembe vételével. A vizsgálatok során 4 kezelés hatását vizsgáltuk. Valamennyi kezelésben a takarmánykeverékek kalciumtartalma azonos volt, foszfortartalmuk és fitáz-aktivitásuk azonban eltért egymástól. Az „A” kezelésben (pozitív kontroll) a takarmánykeverék P-tartalma a termelés elsõ hat hónapjában 2,5 g/kg nem fitin foszfor (NPP) volt és megegyezett az NRC (1994) ajánlásával. A termelési ciklus második felében a takarmánykeverék 2,0 g/kg NPP-t tartalmazott. A beállított NPP szintek 4,7 g/kg, illetve 4,2 g/kg össz foszfortartalomnak feleltek meg. Ezen P-tartalom a Magyarországon általánosan alkalmazott P-szintnél (5,8–6,0 g/kg) mintegy 30%-kal kisebb. A takarmánykeverék hozzáadott fitáz enzimet nem tartalmazott. A „B” kezelésben (negatív kontroll) a takarmánykeverék NPP-tartalmát a pozitív kontroll csoportban alkalmazott foszforszinthez képest a termelési ciklus elsõ 6 hónapjában 40%-kal, a második 6 hónapban pedig 50%-kal csökkentettük, így azok össz-foszfortartalma 3,7 g/kg, illetve 3,1 g/kg, NPP tartalmuk pedig 1,5 g/kg, illetve 1,0 g/kg volt. A takarmánykeverékek ugyancsak hozzáadott fitáz enzim nélkül készültek. A „C” és „D” kezelésben a takarmánykeverékek P-tartalma azonos volt a „B”-kezelés (negatív kontroll) takarmányának P-tartalmával (1,5 g/kg, illetve 1,0 g/kg NPP), de a diétákat 250 PPU/kg (C-kezelés), illetve 500 PPU/kg (D-kezelés) mennyiségben mikrobiológiai úton elõállított fitáz enzimmel (trichoderma reesei által termelt 3-típusú fitáz) egészítettük ki. A kísérleti állatok tojástermelését (darab és tömeg) naponta mértük ketrecenként. A takarmányfelvétel és takarmányértékesítés – ugyancsak ketrecenként – hetente került regisztrálásra. A tojások (tojáshéj) megroppantásához szükséges erõ nagyságát havonta vizsgáltuk. Az alapdiéták összetétele és táplálóanyag tartalma az 1. táblázatban látható. A kísérleti takarmányok táplálóanyag tartalma a Magyar Szabvány elõírásai szerint-,

fitáz-aktivitása pedig Turunen (1999) leírása alapján került meghatározásra. A kísérleti adatokat variancia analízissel elemeztük. Szignifikáns kezeléshatás esetén az egyes kezelések közötti eltérések statisztikai megbízhatóságát LSD-teszttel ellenõriztük (SAS, 2004).

 

 


 

 





A vizsgálatok eredményei

A teljesítményvizsgálatok legfontosabb eredményeit a

2. táblázatban foglaltuk össze. Adataink szerint a takarmánykeverékek foszfortartalmának az NRC (1994) ajánlásához viszonyított 40%-os, illetve 50%-os csökkentése (B-kezelés vs. A-kezelés) a tojótyúkok által megtermelt tojások számát a 12 hónapos termelési ciklus alatt 12%-kal, a mertermelt tojásmasszát pedig 13,4%-kal szignifikánsan csökkentette (P≤0,05). A fitázkiegészítést is tartalmazó takarmányt fogyasztó állatok (C és D kezelés) tojásmassza termelése azonban azonos volt az ajánlás szerinti P-tartalmú takarmányt fogyasztó madarak termelésével (P≥0,05). A két fitázzal kiegészített takarmányt fogyasztó madarak teljesítménye közötti különbség nem volt szignifikáns (P≥0,05). Vizsgálatainkban a negatív kontroll állatok (B-kezelés) takarmányfelvétele nem érte el a pozitív kontroll társaikét (A-kezelés). A 9,0%-kal kisebb takarmányfelvétel statisztikailag is igazolható volt (P≤0,05). A kisebb takarmányfelvétel feltételezhetõen a foszforhiány okozta étvágytalanságra vezethetõ vissza. A fitázzal kiegészített takarmányt fogyasztó madarak takarmányfelvétele megegyezett a pozitív kontroll állatok takarmányfelvételével (P≥0,05). Ez arra utal, hogy a fitáz-kiegészítés hatására feltehetõen javult a takarmánykeverékek foszfortartalmának hasznosíthatósága és így ezen madarak már elegendõ hasznosítható foszforhoz jutottak. Az 1 kg tojásmassza elõállításához felhasznált takarmány mennyiségére sem a takarmányok eltérõ foszfortartalmának, sem pedig az eltérõ fitáz aktivitásnak nem volt hatása (P≥0,05).

 

 


 


 

 



A tojáshéj megroppantásához szükséges erõ nagyságát a

grafikonon mutatjuk be. Adataink szerint mind a vizsgálatok elsõ hat hónapjában, mind a kísérlet második felében a legkisebb erõre a pozitív kontroll madarak tojáshéjának megroppantásához volt szükség (3,44 Kp vs. 2,78 Kp). Ehhez képest a negatív kontroll csoportban a kísérlet elsõ felében 2,3%-kal, második felében pedig 6,5%-kal több energiát kellett kifejteni a héjroppantásához (P≤0,05). A C-kezelésben mért értékek a kísérlet elsõ felében megegyeztek a pozitív kontroll csoportban mért adatokkal (P≥0,05), a második hat hónapban azonban roppantáshoz szükséges erõ nagysága már 5,4%-kal nagyobb volt mint a pozitív kontroll csoportban (P≤0,05). A D-kezelésben (500 PPU fitáz-kiegészítés/kg takarmány) a héjroppantáshoz a pozitív kontrollhoz képest 4,4%-kal (termelési ciklus elsõ fele), illetve 12,2%-kal (termelési ciklus második fele) nagyobb erõt kellett kifejteni (P≤0,05). Ebben a kezelésben (D-kezelés) a tojáshéj szilárdsága a ciklus második felében még a C-kezelésben mért értéket is szignifikánsan meghaladta (P≤0,05). Adataink szerint a termelési ciklus második felében – függetlenül a kezelésektõl – a tojáshéjak megroppantásához átlagosan 16%-kal kevesebb energiára volt szükség, ami a tojótyúkok szervezetének kifáradására utal. Figyelemre méltó, hogy a legnagyobb mértékû csökkenés a pozitív kontroll csoportban (19,2%), a legkisebb (13,1%) pedig azon kezelésben volt, ahol a tojótáp 500 PPU/kg fitáz enzimet tartalmazott.

Korábbi irodalmi adatok szerint, tojáshéj-képzõdési zavarok tojótyúkok esetében akkor léptek fel, amikor a takarmánykeverékek összes foszfortartalma kilogrammonként meghaladta az 5,5 g-ot (Männer, 1987). A legtöbb esetben – így a hazai gyakorlatban is – a tojótápok legalább 5,5 g/kg vagy ennél több foszfort tartalmaznak. Feltehetõen ezzel magyarázható az a megfigyelés is, hogy Magyarországon az intenzív tojóhibridek által megtermelt tojások 7–8%-a repedt vagy hajszálrepedt (Bangó, személyes közlés). Ez egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy a tojáshéj szilárdságának javításában a takarmányok kalciumtartalmán kívül, a foszfortartalomnak is meghatározó szerepe van. A repedt, illetve hajszálrepedt tojások száma feltehetõen a tojótápok foszfortartalmának optimalizálásával csökkenthetõ lenne.



Következtetések és javaslatok

A tojótyúkokkal végzett kísérletsorozatunk eredményeibõl az alábbi fontosabb következtetések vonhatók le:

a takarmánykeverékek foszfortartalmának az NRC (1994) ajánlásához viszonyított 40%-os (termelési ciklus elsõ fele), illetve 50%-os (termelési ciklus második fele) csökkentése (pozitív kontroll vs. negatív kontroll) a tojóhibridek termelését – fitáz kiegészítés nélkül – negatívan befolyásolja (P≤0,05). A csökkentett foszfortartalmú, fitáz-kiegészítést is tartalmazó takarmányt fogyasztó állatok tojásmassza termelése azonos a pozitív kontroll madarak által termelt tojásmassza mennyiségével (P≥0,05). Az 1 kg tojásmassza elõállításához felhasznált takarmány mennyiségére, sem a takarmányok eltérõ foszfortartalmának, sem pedig az eltérõ fitáz-aktivitásának nincs hatása (P≥0,05). A csökentett foszfortartalom és az ehhez társuló fitáz-kiegészítés, a tojáshéj szilárdságát javítja. Eredményeink alapján a termelési ciklus elsõ 6 hónapjában a tojótápok nem fitin foszfortartalmának 40%-os, a második felében pedig akár 50%-os csökkentése is javasolható, abban az esetben ha a takarmánykeverékeket fitáz enzimmel egészítjük ki.

Biztonsági okokból – gyakorlati körülmények között – az általunk vizsgált fitáznak (trichoderma reesei által termelt 3-típusú fitáz) a termelési ciklus elsõ felében legalább 300 PPU/kg-, a termelési ciklus második felében pedig 500 PPU/kg dózisa javasolható.



Dr. Tossenberger János1–Dr. Kühn Imke2–Dr. Babinszky László1,

1 Kaposvári Egyetem, Állattudományi Kar,

Takarmányozástani Tanszék

2 AB-Enzymes GmbH, Darmstadt, Németország