Aszálykár-csökkentés talajmûveléssel

1909–1912 között a honi, olvasott, és kísérletezõ kedvû gazdálkodókat az amerikai Campbell által kidolgozott Dry farming (szárazgazdálkodás) tartotta lázban. Mi volt a láz oka? Vélhetõen az a – gyakran kétségbeesett – törekvés, hogy a XX. század elsõ dekádjának száraz éveiben bekövetkezett termésveszteségeket megelõzzék. Nem figyeltek arra, milyen eljárásokból állt a Campbell-féle rendszer (tarlómûvelés tárcsával, kétszer, szántás, és hengerezés, majd fogasolás, ezt követõen minden esõ után fogasolás vagy tárcsázás és hengerezés: „ilyen szorgalmasan mûveljük a földünket az egész nyár folyamán, de kiváltképp nagy forróságok idején”. Az õszi búzát 12–14 menettel megdolgozott talajba vetették, a tavaszi búza a 19–20. menettel került a talajba. Campbell-nek sem méltatói, sem ellenzõi nem rótták fel a sok menetet, fontosabb lehetett az, hogy más volt, mint az itthoni módszerek. Ugyanezekben az években alig figyeltek a Kõszegi-féle talajmaróra, amellyel egy menetben magágy minõséget lehetett elérni, igen csekély nedvességveszteség mellett. A gazda közvélemény Campbell rendszerének másságát korszerûnek, ellenben a Kõszegiét vitathatónak ítélte.

Cserháti Sándor még a Campbell-láz elõtt kidolgozta, és gyakorlati úton is bizonyította az okszerû talajmûvelés lépéseit – 1) A talaj morzsalékos struktúrájának elõállítása. 2) A talaj felvehetõ tápanyagainak növelése. 3) Talajrétegek cseréje idõrõl idõre. 4) Jó keverés. 5) Alátakarás (trágya, tarló). 6) Gyom és kártevõ irtás. 7) A felsõ réteg tömörítése. 8) A beéredés elõmozdítása. 9) A talajfelszín formázása – amelyekre támaszkodva kárcsökkentést lehetett volna elérni az aszályos években.

Több figyelmet kapott Gyárfás József 1922-ben megjelent könyve – Sikeres gazdálkodás szárazságban – benne az öt pont – 1) Aratás után azonnal tarlótörés. 2) Õszi alapmûvelés. 3) Az õszi szántások tavaszi újraszántásának kerülése. 4) Jó magágyat kell készíteni. 5) Ugarolás (parlagoltatás helyett) – amelyet okszerûnek tartott az aszály ellen. Ugyanõ 1934-ben egy cikkében keményebben fogalmazott: „Szárazságban árulja el a föld a legjobban, hogy gazdája mit vétett ellene, másrészt a gazdát ilyenkor még a legkönnyebb a helyes gazdálkodásra megtéríteni”.

Az aszály témakör múltja iránt érdeklõdõknek jó szívvel ajánlom a Köztelek c. gazda lap 1890–1941 között megjelent számait. A lapban sok gazdálkodó számolt be gyakorlati tapasztalatairól és meglátásairól, Pl. Váradi Szabó János 1909-ben önkritikusan írta: „nekünk gazdáknak az a gyenge oldalunk, hogy minden rosszat az idõjárásnak tulajdonítunk és abból magunkra egy szemernyit sem vállalunk”. A múltbeli mulasztások helyett talán mégis fontosabb a 2007-es aszálykárok alaposabb elemzése.



Mit tanulhatunk a tavalyi aszályból?

A 2007-es aszály – valójában 2006. augusztus végétõl 2007. augusztus közepéig tartott – egy példája lehet a jövõben is valószínûsíthetõ hasonló klímajelenségeknek. Szeptember elejéig hullott annyi csapadék, amelyet megkímélve nem következtek volna be gondok az õsziek kelésében. A 2007. évi aszály kárait súlyosbító tíz tényezõbõl hét a talajmûvelési és talajállapot-hibával kapcsolatos:

1. Vízvesztõ nyári mûvelések alkalmazása 2006. júliusban és augusztusban. Ide tartoznak az indokolatlanul (12–16 cm) mély, tárcsás tarlómûvelések, mivel a vízvesztõ felszínt nem kisebbítették, és nem zárták le hengerrel. A hagyományos tárcsa munkájából adódóan vízveszteség mérséklésére kihasználható tarlómaradvány alig maradt a felszínen. Hatvani tarlómûvelési kísérletünkben a hagyományos tárcsával mûvelt, lezáratlan talajból július közepétõl szeptember elsejéig 18–22 mm víz párolgott el, bár ez idõ alatt 141 mm hullott (fontos az is, hogy május 1–júl. 15. között 233 mm volt a bevétel). A 26–30 cm mélyen megszántott, lezáratlan talajállapot 30–42 mm veszteséget idézett elõ 141 mm csapadék (bevétel) mellett. Aki a nyári szántásával 2007. áprilisig semmit sem tett, 90–180 mm vizet vesztegetett el (a bevétel szept. 1.–ápr. 1 között 202 mm volt). Más termõhelyeken ennél több, illetve kevesebb csapadék hullott, ám a veszteség tendenciában sok hasonlóságot találtunk).

A vízvesztõ talajfelszín szénvesztõ is egyben. 2007-ben 3 t/ha szalmatermésben 1,2 t/ha szén képzõdött. A gyökérzet széntartalma hasonlóan adódott. Aszályos idényben, 2 és fél hónap alatt a tárcsázott, nyitott talajból 0,6–1,0 t/ha szén távozik el szén-dioxid formában. Ezt hozzávetõlegesen fedezi a gyökérzet széntartalma. További szénveszteség várható a vetésig, pl. elmunkálatlan, szántott talajokon 0,120–0,28 t/ha naponta, amelynek fedezete a szalma széntartalma, de ha azt eltávolítják, a talajban lévõ humuszból szabadul fel. A hosszú ideig folytatott víz- és szénvesztõ mûvelés a talaj aszályérzékenységét fokozza (1, 2. kép).

2. Elhanyagolt talajállapot, vagyis a nedvesség mozgását gátló tömörödés a talajban 10, 15, 20, 25 vagy 30 cm alatt. Itt a sablonos, évente azonos mélységû – ún. talpképzõ – mûvelések tehetõk felelõssé (3. kép). Nem ritka az a gyakorlat, amikor a mélyebb alapozó mûvelést rontják le (gyúrják össze) a talaj nedvességéhez alkalmatlan elmunkálóval, többnyire a hagyományos tárcsával. Ilyenkor a mélyebb mûvelés helyett a növény gyökerezése, vízfelvétele csupán az elmunkálás aljáig terjedhet (4. kép). Számos esetben találhatunk 5–10–15 cm vastag, tömör talpréteget a talajokban. A talpréteg – pl. egy késõ õszi, nedves talajon végzett szántás után, ha elõtte nem volt – 2 cm vastagságúra alakul. A fagy nem lazítja át a tömör talpat, csak az átlazítás segít.

3. A talajállapot nem ismerete ugyancsak a bajok hordozója. Sok gazdálkodó nem gondolván, hogy az ekével, tárcsával lerontja a gyökérzóna állapotát, jó talajállapotban, és meglehetõs termésben bízik. A talajfelszín nem mutatja, mire képes a talaj, különösen aszályban. Érdemes hegyes végû pálcával végig szondázni a táblát, meddig terjed a lazult réteg, mert ha baj van, alapmûveléskor még lehet javítani. Az ásópróba is hasznos, mert a 26–28 cm ásás mélységgel a tárcsatalp tömörödés kárát fel lehet fedni.

4. Tárcsatalp tömörödéssel lerontott talajon tárcsás alapmûvelés alkalmazása a következõ növény alá. 2006 õszén a repce után vetett búza, vagy a búza után vetett a repce is megsínylette a tárcsás alapmûvelés után maradt kedvezõtlen talajállapotot. Ilyen talajon a búza 2007. áprilisban is erõsen lankadt, és legfeljebb 1 tonna szemtermést adott. A repce karógyökere pedig az oldalirányú elágazásokkal mutatta, milyen rossz körülmények között sínylõdött (4. kép).

5. Az õszi szántások kései (márciusi, áprilisi) elmunkálása az enyhe õsz és tél folyamán nem várt vízvesztéshez vezetett (min. 80 vagy 106 mm) következett be az enyhe õsz és tél folyamán. Ez a tapasztalat arra int, hogy a mûvelhetõ talaj el is munkálható. Kockázatos az elmunkálatlan szántás hófogásában bízni, hasznot hozóbb a nedvességet az aratás napjától kezdve megkímélni. Az õszi elmunkálás a minél kisebb vízvesztõ felszín kialakítását célozza, vagyis nem gátolja a csapadék talajba szivárgását.

6. A csupasz felszín erõs felmelegedése áprilisban és májusban. Bár a tavaszi vetésû növények alá tiszta felszínt szeretnek alakítani a gazdálkodók, a tavalyi esemény legyen elgondolkodtató. Különösen a száraz – késõn elmunkált – talajban gyengén kelt növényeket érte nagy hõstressz. A vízveszteség egy hónap alatt 19–26 mm-t tett ki.

7. A kárcsökkentésre alkalmas eszközök, fõleg az alapmûvelõkhöz kapcsolható elmunkálók hiánya. Bár a régebbi gépeket (ágyekék, nehéztárcsák) nem kínálták elmunkáló elemekkel, de ebbõl még nem következik az, hogy így is kell velük dolgozni. Tudunk ugyanis jó házilagos megoldásokról (Siómente Zrt., Tótkomlósi Agrár Zrt., Agroprodukt Zrt. Pápa), ahol az alapmûveléssel egyidejûleg kialakítják a kisebb vízvesztõ felszínt. Az elmunkáló-elem megvásárlása vagy megépítése kevesebbe kerül, mint ami a termésben elveszik a talajok vízvesztése nyomán.

A felsorolt 7 tényezõt kritikusan szemlélve megkockáztatható, jelentõs tartalékaink vannak ahhoz, hogy hatásos klímakár csökkentést érjünk el a szántóföldeken. A mûvelési hiányosságok mellett kárnövelõ tényezõnek kell tekinteni a talajok hiányos tápanyag-ellátottságát (bizonyított ugyanis a növények nagyobb vízigénye, rosszabb vízhasznosítás miatt). Kárnövelõ a klímához nem igazodó gyomirtás, annak ellenére, hogy a gyomok nagy vízigénye közismert. Különösen az aratás után sorsukra hagyott tarlókon fejlõdik és hoz magot – sok mm vizet felhasználva – túlzottan sok gyom. Az alkalmazkodás elmaradása a termesztés és a mûvelés minden fázisában kárnövelõ hatással járt. Jó lenne abban bízni, hogy a 2007. évi aszály tanulságaiból sokat okulnak azok, akik elszenvedték.

Alkalmazkodás és kármegelõzés

A jövõben az aszálykár csökkentés kulcskérdése lesz az okszerû nedvesség gazdálkodás, amely a mûvelési rendszer mindegyik lépésére kiterjed, az aratás napjától a vetésig, és a növények ápolásáig. A gazdálkodó feladatai az aszálykár-csökkentésben:

1. Talajállapot ismeret (pálcaszondával, ásópróbával), a hibák idejében való felismerése a javítások érdekében.

2. Vízzáró rétegtõl mentes talajállapot tartása legalább 25–28 cm mélységig, kötött talajokon 35–45 cm mélységig.

3. A nedvességforgalmat gátló tömörödés enyhítése talajlazítással. Kerülni kell a lazított talaj elmunkálására az olyan eszközöket, amelyek lerontják a lazítás hatékonyságát (nedvességpróba a lazítás és elmunkálása elõtt).

4. Kis vízvesztõ felület hagyása tarlómûvelés és alapmûvelés után a nyári és a téli vízvesztés megelõzése érdekében.

5. Tarlógondozás aratás után (5. kép) idõveszteség nélkül – a nedvességkímélés és gyomkorlátozás érdekében (a hántott tarlón kikelt gyomok se hozzanak magot).

6. A felszíntakarás hõstressz-csökkentõ hatásának kihasználása (nyáron minél hosszabb ideig; mulcshagyó tarlógondozás).

7. Szervesanyag-kímélés – a szénvesztõ mûvelések mellõzése a (zúzott) tarlómaradványok visszajuttatása a talajba.

8. Az alapmûvelések jobb idõzítése az elmunkálhatóság – a kisebb víz- és szénvesztés érdekében.

9. Az elmunkáló és magágykészítõ eljárások nedvességkímélõ szerepének jobb kihasználása (jobb idõzítés, kevesebb kényszerhelyzet és taposási kár).

10. Elõírás szerinti trágyázás, a talaj jó tápanyag kondícióban tartása.

Fenti ajánlások értelmében különösen a nyári mûvelések gyakorlata kíván gyökeres változtatást. Nincs ésszerû oka a tarlók elhanyagolásának, mert a gyomok, és a megerõsödött árvakelés is sok vizet használnak fel. A mély és lezáratlan tarlómûveléssel elvesztegetett nedvesség a nyár végi és õszi alapmûvelések minõségét rontja, ezzel együtt az energia felhasználását is növeli. A kényszerûen több munkamenet során elkerülhetetlen a nedvesség talajból való kiáramlása. A növény – bármelyikrõl is van szó – termesztési és termés biztonságát az elõvetemény betakarításától végzett tevékenységek sora, azok idõzítése és minõsége fogja behatárolni vagy megalapozni. A nedvességkímélõ tarlógondozásnak a következõ években – akkor is, ha rendszeresen érkezik csapadék – még nagyobb jelentõsége lesz. Ha okszerûen végzik, betölti azt a nedvességszabályozó, talajszerkezet kímélõ-védõ és növényvédelmi szerepét, amelyre hivatott. Aki 2007 nyarán újra vízvesztõ mûvelést folytatott, nem számol azzal, az a víz, amelyet nem tud a talajban tárolni, a gazdálkodás számára elveszett.

Átértékelésre szorul az õszi alapmûvelések módja. Ha a szántás mellett döntenek, valóban jó minõségre törekedjenek. Ha kétséges a szokásos szántás jó minõsége, vagy a gyakorlaton, vagy az eszközön változtassanak. 2007-ben örvendetesen több talajon tûntek fel a lazítók, de az elmunkálás még hõségnapokon is el-elmaradt. A sávos bolygatás ellenére két meleg nyári hónap vízvesztesége 28–31 mm-re rúgott. Ez a vízmennyiség nem idén tavasszal fog a talajokból hiányozni (augusztus közepe óta januárig 220–270 mm hullott), hanem egy újabb aszályos idõszakban. A talajjal elkövetett hibák ugyanis nem múlnak el nyomtalanul. A kapás növények magágykészítésének jobb idõzítése száraz tavaszi idõszakban vetõdik fel hangsúlyosan (2007. március, április!). A vetés elõtt több nappal megnyitott magágy ugyancsak vízvesztõ rétegként viselkedik.

A szemléletváltozás kapcsán szólni kell a tarlómaradványok megtartásának, talajba visszajuttatásának fontosságáról is. Mivel a talaj szervesanyagának szinte egyetlen utánpótlási forrása, értéke nagyobb a véltnél (6. kép). A talaj szervesanyaga nélkülözhetetlen a nedvesség megtartásában (jobb, mint az agyagásványoké), a morzsásodásban, a talajok ülepedési és tömörödési hajlamának csökkentésében (V.ö. lazítás tartamhatása). A várható szélsõséges klímára tekintettel nem okszerû, nem elõrelátó lépés a talajok szervesanyagának „tudatos” csökkentése. Másik fontos szerepe a felszínvédelem nyáron, a hõségtõl és a csapó, eliszapoló esõktõl. A takaratlan talajon várható erõs hõstressz miatt a beéredés és a megújulás kerül veszélybe (7. kép). A tüzelõnek szánt szalma bálázása, lehordása alatt eltelt 5–8 hét alatt (2007. nyári példák) az új tenyészidõig pótolhatatlan talajnedvesség veszteség következik be. A nagy nyári vízvesztés a talajokon mûvelhetõség-romlást, rögösödést, kényszermûveletek sorát vetíti elõre. Nem kétséges, hogy az évek óta víz- és szénvesztõ mûvelést alkalmazók a tarlómaradványokról való lemondással újabb lépést tesznek talajuk minõségének romlása, klímaérzékenységének fokozása felé. Csak remélni lehet, hogy a fûtõmûvekben a szántóföldön ilyen célra megtermelt energianövényeket fognak felhasználni, mivel egyetlen gazdálkodó, egyetlen döntéshozó érdeke sem fûzõdhet a hazai talajok minõségének romlásához.

Az okszerû nyári talajmûvelés klasszikusa, id. Manninger G. Adolf 1957-ben megjelent könyvében kritikusan, a jobb reményében fogalmazott: „Minden gyakorlati gazda tudja, hogy sokkal könnyebb a talajt elrontani, beteggé tenni, mint azt ismét rendbe hozni, meggyógyítani”. A kérdés az, vajon minden érdekelt tudja-e?



Talajállapot kutatásainkat támogató projektek: OTKA-49.049, KLIMA-05, NKFP-6/00079/2005; vállalatok: GAK Kht. Józsefmajori Kísérleti és Tangazdaság; Mezõhegyesi Ménesbirtok Zrt; Belvárdgyulai Mg. Zrt; Kverneland Group Hungária Kft; Agroszen Kft., Vertikum Kft; Väderstad Kft.



Dr. Birkás Márta,

Szent István Egyetem, Gödöllõ