Az aszály és a tápanyag-utánpótlás

Mintha a GPS-szel vezérelt mûtrágya adagolók talajfoltonként megkülönböztetett adagolása tehetné kiegyenlítettebbé a terméshozamokat a heterogén táblákon. Errõl csak annyit jegyeznék meg gyakorló mezõgazdász koromra visszaemlékezve, hogy a kiszórt mûtrágyák hasznosulását – akkoriban – döntõen a talaj tápanyag-szolgáltató tulajdonsága, vagy képessége határozta meg, aminek a szervesanyag-tartalom volt a kulcskérdése. Nem véletlenül határozták meg a gyomirtó szerek adagját sem a humusztartalom szerint, mint azt az eligazító értéket, ami az élõ talaj regenerációs képességének az egyik számszerûen mérhetõ tulajdonsága. Ezért a tápanyag-utánpótlás és -hasznosulás két legfontosabb feltételét a talaj tápanyag-szolgáltató képessége – amely szorosan korrelál a szervesanyag-tartalommal – és a víz határozza meg. Eredményességét természetesen számtalan más kémiai s fizikai hatás befolyásolhatja, köztük olyan is, amin a gazda nem, vagy csak igen kis hatékonysággal és nagyon drágán képes változtatni, mint például az idõjárás, a hõmérséklet.

És ezzel már el is érkeztünk a tavalyi év aszályos gondjaihoz. Mielõtt azonban nekirugaszkodnék az aszály és a tápanyag-utánpótlás összefüggéseit boncolgatni, nem tudom megállni, hogy szóvá ne tegyem a génmódosítás „fegyvertárából” elõhúzott aszálytûrõ kukoricát – mint a klímaváltozásra megfelelõ válasz s megoldás ígérvényét, illetve az errõl írt tájékoztató írásokat. E kísérletek eredményeirõl részletes tájékoztatást olvashatunk e lapban is. Mindezt csak azért tartottam szükségesnek elõrebocsátani, mert gyakran találkozom az aszálytûrõ gének s ezáltal aszálytûrõvé tett növények termesztésbe vonásának érveivel s gazda-vágyaival, miközben a legkézenfekvõbb – számomra evidenciaként nyilvántartott – megoldások csendesen kimúlnak a lehetséges eszköztárból.



Melyek ezek?

Elsõként az öntözési lehetõségek kihasználását, illetve megteremtését említeném meg s máris hallom virtuális füleimmel, hogy drága, nem támogatott, sõt akadályoztatva érzik a gazdák a vízhasználatot. A tápanyag-utánpótlás – legyen az szerves trágya, vagy mûtrágya eredetû – eredményességének és hasznosulásának pedig ez a kulcsa.

Ezért a második helyen is a vizet kell megemlítenem, úgymint a talajban meglévõ nedvesség megõrzését a különbözõ talajmûvelési technológiákkal. Dr. Birkás Márta a gödöllõi Szent István Egyetem professzora tollából errõl számos tanulmányt olvashattunk különbözõ szaklapokban. Tekintettel arra, hogy e lapban is olvashatunk a professzor asszony tollából egy részletesebb tájékoztatást a talajmûvelés ez irányú mesterfogásairól, intelmei közül most csak a gyomosodás okozta vízveszteséget emelném ki, ami egyben tápanyagveszteség is. Tessenek a részletekért odalapozni!

Akkor lássuk mi a helyzet a tápanyag-utánpótlással!

Közhellyel nem szerencsés kezdeni egy ilyen rövidre szabott áttekintést, mégis ilyesfélével indítanék. A tápanyagok utánpótlása mindenkor az optimális adagok biztosításával a leghatékonyabb és legeredményesebb, mind a növény, mind a gazda pénztárcája számára. Hogy mikor mi, vagy mennyi az optimális azt bizony a gazdaságában a földjével együtt élõ, a talajjal együtt lélegzõ gazda – ugyancsak gyakorló koromból megszépült emlékeim szerint – pontosabban megérezte, mint magam a diplomámmal s laboratóriumi mûszerekkel felszerelt kapcsolataimmal felvértezve. (tudom, hogy ez nem tudományos erejû megállapítás, de bízom a barázdaszagú bakancsot viselõ gazdák gyakorlatában, akik bizonyára értik szavam). Ezért nem is tennék kísérletet sem az optimális adagolás receptjének valamiféle összefoglaló bõvített mondatban történõ megfogalmazására, sem az e témában megjelent szakdolgozatok összefoglalóinak összegzésére. Helyette néhány – a tudomány mai állása szerint fontosnak tartott – sarokpontját próbálnám meghatározni az egyre csapadékszegényebbnek jósolt klíma mellett, a termõhelyi adottságok legjobb hasznosítása érdekében. Dr. Pepó Péternek a Debreceni Egyetem Agrár- és Mûszaki Tudományok Centruma professzorának szavait idézném elõször: „Extrém száraz évjáratokban az optimálisnál nagyobb mûtrágya adagok alkalmazása esetén - a relatív vízhiány növekedése miatt - igen jelentõs terméscsökkenés következhet be. Ilyen eredményeket kaptunk 1995. évben kukorica esetében, amelynél a mûtrágyázás hatására a termésmennyiség a kontroll kezelés szintje alá csökkent. Hasonló jelenséggel lehetett találkozni az õszi búza kísérletünkben a 2007. évben, melynél a nagyobb mûtrágya kezelések ’kiégették’, leperzselték az állományokat.”



Mégis, milyen tápelemekkel tudjuk mérsékelni az aszály okozta gondokat a növényben?

Ha mûtrágyában gondolkodunk, akkor elsõként a folyékony formát kell sarokpontként leszögezni. A tápelemek közül pedig sokan a N-t, azt is a fejtrágyázás formájában tartják az aszálytûrés erõsítõjének. Ellenben ha a tavalyi tavaszi nitrogén fejtrágyázásra visszagondolok – például a repcében – az bizony ott maradt a talaj felszínén kidobott forintokként, sõt sok helyen potenciális környezetszennyezõnek. A kálium szerepét is jelentõsnek tartják az agrokémikusok a növények vízhasznosító képességében. Annak ellenére, hogy a tápanyag-ellátottsági térképeken a kálium jelenléte többnyire a kedvezõ ellátottsági zónában helyezkedik el, mégis számos kísérlet igazolja az ilyen területeken kijutatott káliumtrágyázás eredményességét. Ennek oka feltehetõen a kötött s a felvehetõ kálium mennyiség arányainak eltérésében kereshetõ. Különösen igaz ez a kötött talajok estében, ahol a felvehetõ kálium alig 1-2%-a a talaj mérhetõ kálium készletének. Ehhez kérdéskörhöz pedig Dr. Heszky László akadémikus egyik elõadásból idéznék, amelyben a káliumnak a szárazságtûrés mellett a szárszilárdságra gyakorolt hatásáról beszélt: „A nitrogén és a kálium arányát vizsgáltuk a tél végi állapotban, amikor relatíve kevesebb volt a nitrogén a káliumhoz mérten képest. A következõ évben akármilyen szeles volt a május, június nem dõlt meg a gabona, mert sokkal szárszilárdabbá vált. Ebbõl azt a tanulságot vonhattuk le, hogy az õszi idõszakban jó volt a tápanyagfelvétel, oldódott a kálium és fel tudta azt venni a növény. Nem találtunk összefüggést a talaj kálium tartalma és a frissen kijuttatott kálium adagja között, a felvehetõségben inkább az idõjárás volt a meghatározó.”

A tavalyi aszály elhúzódó kánikulával párosult s ezt a vízhiányos hõ-stresszt bizony kevés helyen, kevés növény tolerálta terméscsökkenés nélkül. Kivételek mindig erõsítik a szabályt – s az átlag tapasztalatot – ezért érdemes megkeresni, megfejteni az ilyen kivételek okát. És bizony sokszor valamilyen talajkondicionáló, vízháztartást javító adalék sejteti e különbség magyarázatát. Arról azonban akkor sem szabad megfeledkezni, hogy ezek a segítségek is csak víztakarékos talajmûveléssel elõkészített, jó tápanyag szolgáltató képességû talajokon hozhatnak eredményt.

Befejezésül szóljak a foszfor ellátottságról is, hiszen a foszfornak nem csupán a generatív szervek kialakulásban van jelentõs szerepe, de a kezdeti fejlõdési stádiumban a gyökérzet eredésében is meghatározó lehet. Ez pedig ismét felveti a víz s tápanyagfelvétel képességének kulcskérdését. És egyre nagyobb szerep jut a mezo- és mikroelemeknek is a harmonikus tápanyag-ellátásban, amelyeknek dominanciája növényenként változik. Érdemes hát kicsit jobban elmélyülni az optimális és harmonikus tápanyag-ellátás, növényenként és talajok szerinti sokváltozós világában. Itt sem hagyható figyelmen kívül a minden mindennel összefügg rendszer egysége, mert a talaj is csak élõ állapotában tud jó válaszokat adni a gazdáknak.

Dr. Inczédy Péter