A levéltetvek kártétele és a védekezés lehetõségei a szántóföldi kultúrákban
A levéltetvek rendszertani besorolása jellegzetes szúró-szívó szájszervük alapján történik. A szúró-szívó szájszerv kizárólag folyékony tápanyag felvételére alkalmas. A levéltetvek kártétele közvetlen és közvetett lehet, illetve mind mennyiségben, mind minõségben megmutatkozhat. Erõs és ismételt károsításuk növekedéscsökkenést okozhat, valamint jelentõsen ronthatják a növények általános egészségi állapotát. A legyengült növényeket a gombabetegségek könnyebben megtámadják, a fagyok is jobban károsítják õket. Vírusvektor szerepük bizonyos kultúráknál sokkal jelentõsebb, mint a táplálkozásukkal okozott közvetlen kártételük.
A levéltetvek általában az intenzíven növekvõ részeken szívogatnak, mivel fejlõdésükhöz és szaporodásukhoz mindenképpen oldható nitrogénre van szükségük. A háncs anyagai frissen szintetizált cukorban gazdagok, de a levéltetvek testének felépítéséhez nélkülözhetetlen fehérjékben szegények, így esszenciális aminosavakban is. A Buchnera aphidicola baktérium faj számos levéltetû fajjal alkot szimbionta közösséget. A levéltetvek a Buchnera eltartói, biztosítják normális növekedését és szaporodását, a baktérium pedig cserébe aktívan részt vesz a tetvek aminosav-ellátásában.
A levéltetvek pazarlóan táplálkoznak. A számukra felesleges szénhidrátokat mézharmat formájában kiválasztják, melytõl a növény felülete ragadóssá válik. Ez az édes bevonat kiváló táptalaja a korompenészeknek, de más gombabetegségeknek is.
A levéltetvek közvetett kártétele – vírusterjesztésük – egyes kultúráknál, például a burgonyánál, sokkal jelentõsebb, mint a szívogatásukkal okozott közvetlen kártételük. A táblázat a fontosabb szántóföldi kultúrák azon vírusos betegségeit tartalmazza, melyek terjesztésében a levéltetû vektorok jelentõs szerepet játszanak.
Eddig a levéltetvek közül a zöld õszibarack–levéltetû (Myzus persicae) bizonyult a leghatékonyabb vírusvektornak. Több, mint 100 különbözõ, többségében nem perzisztens módon terjedõ vírus átvitelére képes.
A nem perzisztens vírusátvitel során a vírusrészecskék nem jutnak be a levéltetvek keringési rendszerébe, a vektor és a vírus közötti kapcsolat nem tartós. A levéltetvek által felvett vírusrészecskék a szúróserték csúcsi részében tapadnak meg. A felvételhez és az átvitelhez rövid idejû próbaszívás is elegendõ. A levéltetvek a vírusokat lappangási idõszak nélkül azonnal át tudják vinni az egészséges növényekre. A vírusátviteli képesség a próbaszívások során gyorsan csökken.
Szemiperzisztens vírusátvitel esetén a vírusrészecskék nem jutnak be a levéltetvek keringési rendszerébe, hanem a nyelõcsõ falához tapadnak. A vírusrészecskék felvételéhez hosszú idejû próbaszívás szükséges. Ebben az esetben a levéltetvek a vírusokat lappangási idõszak nélkül azonnal át tudják vinni az egészséges növényekre. A levéltetû a vírusátviteli képességét hosszasan megõrzi.
A perzisztens vírusátvitel során a vírusrészecskék bekerülnek a levéltetvek tápcsatornájába, innen pedig a keringésükbe, a vektor és a vírus közötti kapcsolat tartós. A levéltetû 1–2 napos lappangási idõ után válik fertõzõvé, mikor a vírus megjelenik a nyálában. Ez esetben a levéltetû a vírusátviteli képességét élete végéig megõrizheti.
A növények egészségi állapotának, így a kártevõk fellépésének is, egyik legfontosabb meghatározója az idõjárás. A levéltetvek a meleg, párás idõt kedvelik. A hõmérséklet a levéltetvek ivaros nemzedékének aktivitását jelentõsen befolyásolja. Több gazdaváltó levéltetû fajnál megfigyelhetõ, hogy ha az õsz korán, alacsony hõmérsékleti értékekkel köszönt be, a hímek száma aránytalanul alacsony lesz a nõstényekhez képest. A hímek rajzását a hosszan tartó esõ is zavarhatja, így levéltetvekre nézve kedvezõ nyári idõjárás után is lehet kisebb a telelõ tojások száma. A vegetáció alatt a legtöbb levéltetû szaporodásának a párás, meleg idõjárási körülmények kedveznek. A viharos, szeles, heves esõkkel járó idõszakok, illetve a szárazsággal párosuló meleg idõjárási körülmények igen gyors és jelentõs egyedszámbeli csökkenést idézhetnek elõ a levéltetû kolóniákban.
Repce – Brassica napus
A zöld színû, vastag viaszréteggel fedett káposzta-levéltetvek már õsszel megjelenhetnek a fiatal repceállományokban. Tavasszal, a hõmérséklet emelkedésével párhuzamosan kezdenek felszaporodni. Elõször a levelek fonákán alkotnak népes kolóniákat. A károsított levelek hólyagosodnak. A levéltetvek megtámadják a virágszárat, a virágokat és a becõket. Ezzel csökkentik a magtermést és mézharmat kiválasztásuk révén elõsegítik a repcebecõrontó (Alternaria brassicae) megtelepedését is a becõkõn.
A zöld õszibarack-levéltetû május elején-közepén jelenik meg a repcetáblákon, de inkább csak próbaszívásokat végez, vektortevékenységével veszélyezteti a repcét.
A repcetáblákon a repcefénybogár és a repceszár-ormányos ellen végzett védekezések a levéltetvek egyedszámát is a védekezési küszöbérték alatt tudják tartani.
Lucerna – Medicago sativa
Lucernában a levéltetvek felszaporodását és kártételük mértékét az idõjárási viszonyok jelentõsen befolyásolják. Ha a beköszöntõ forró, száraz napok miatt a levéltetvek gradációja virágzásra összeomlik, akkor csak némi zöldhozam-csökkenésre kell számítani. Ha viszont a virágzást megelõzõen, virágzáskor és magfogáskor az idõjárás párás meleg, a levéltetvek jelentõs felszaporodására és ennek következtében virághullásra, a terméskötõdés elmaradására így a maghozam nagyobb mértékû csökkenésére, illetve a vírusos betegségek gyors terjedésére számíthatunk.
A levéltetvek magas egyedszámát, takarmányozási és zöldtrágya célú lucernánál a kaszálások korábbi elvégzésével csökkenthetjük. Ebben az esetben a gyors összegyûjtésérõl gondoskodni kell. Magtermõ állományokban ilyen esetben indokolt a vegyszeres védekezés. A lucernában levéltetvek ellen felhasználható szerek a foszforsav észterek, a piretroidok és a karbamátok közül kerülnek ki. Az alkalmazni kívánt növényvédõ szer kiválasztásánál legyünk tekintettel arra, hogy a szántóföldi növények között a lucerna a természetes ellenségek számára az egyik legjobb élõhelyet biztosítja. Inkább a szûkebb hatásspektrumú vagy speciális levéltetû irtó szereket válasszunk.
Gabona (búza – Triticum aestivum, árpa – Hordeum vulgare, rozs – Secale cereale, zab – Avena sativa)
A kalászosokon élõ egygazdás levéltetû fajok már õsszel betelepszenek a gabonatáblákra. Elsõsorban növénytorzulást, levélbesodródást, növekedésbeli elmaradást okoznak. A szemeken szívogató levéltetvek minõségi, de mennyiségi kártétele is jelentõs lehet (kép). Egyes években a szárba szökkenés, illetve a kalászhányás idején, az étkezési és a takarmány célú termesztésnél válhat indokolttá a védekezés ellenük. Vírusterjesztésük miatt a vetõmag-elõállításban a levéltetvek elleni vegyszeres védekezés elkerülhetetlen. Az árpában az utóbbi években fokozódott a vírusos betegségek elõfordulása, így itt érdemes külön figyelmet fordítani a levéltetvek betelepedésére, felszaporodására, illetve a védekezésre. Felszaporodásukat és ezzel összefüggésben károsításukat az idõjárás alakulása jelentõsen befolyásolja. Az enyhén csapadékos, langyos tavaszi idõjárás kedvez a nagyobb kolóniák kialakulásának.
A levéltetvek ellen a gabonákban a biológiai és az agrotechnikai védekezési eljárások nem terjedtek el. A kémiai védekezésre kell hagyatkozni. A kezelésekre speciális levéltetûölõ készítményeket, foszforsav-észtereket, illetve karbamát inszekticideket használhatunk.
Tuba Katalin