MENÜ

Gazdasági állatok mikroelem-ellátottsága és egyes mikroelemek szerepe a termelésben

Oldalszám:
2014.04.14.

Az intenzív termelés megnövelte az állatok igényét a táplálóanyagok, így a mikroelemek iránt. A takarmányozási javaslatokban a mikroelem-szükségleti értékek általában az élettani minimumot jelentik, az intenzív termelés azonban ennél nagyobb igénnyel lép fel. Ennek kielégítése és az ellátottság ellenõrzése a termelési szint optimalizálása az állat kedvezõ egészségi állapotának fenntartása érdekében minden állattartó számára elengedhetetlenül fontos.

A mikroelemek a szervezet számára létfontosságúak, ha mennyiségük a takarmányokban kisebb, mint az adott állatfaj, korcsoport vagy hasznosítási típus igénye úgy szubklinikai, vagy klinikai tünetekkel is járó hiánytünetek alakulnak ki. A szükségletet meghaladó mennyiség viszont mérgezést is okozhat. A mikroelemek egy részének (Fe, Cu, Zn, Mn, Se, I) hiánya esetén súlyos tünetek alakulnak ki, míg mások (Co, Mo, Ni) hiánya ezt csak ritkán idézi elõ. Az ásványi anyagok között fennálló kölcsönhatások miatt mikroelem-hiányt egy másik nagy mennyisége is elõidézheti. Lényeges a mikroelemek kémiai formája is, mivel az befolyásolja a felszívódást, amelynek hatékonyságát a környezeti- és stresszhatások is gátolhatják. Napjainkban ezért a mikroelemeket hatékonyan felszívódó és jó biológiai hatékonyságú formában alkalmazzák. A mikroelem-szükségleti értékeket a múlt század 60–70-es éveiben határozták meg, napjaink intenzívebb genotípusainak szükséglete viszont közel kétszerese az akkoriaknak, ezért a gyakorlatban a szükségleti érték feletti mennyiség alkalmazása terjedt el. Az EU viszont környezetvédelmi és humán-egészségügyi szempontokból csökkentette néhány mikroelem takarmányban a megengedhetõ szintjét.

Már régen felmerült az igénye, hogy a mikroelem-ellátottságot valamely szövet analízisével határozzák meg. Termelõ állatoknál az egyes szervek mikroelem-tartalmának meghatározása nem megoldható, emiatt a szarvasmarha, a juh, a ló és a sertés fajoknál a szõrt találták analízis céljára alkalmasnak. A szõr mellett szólt, hogy könnyen gyûjthetõ és nem csak egy adott pillanat, hanem hosszabb idõszak ellátottságát tükrözi. A szõranalízisnek azonban hibái is vannak, így például az eltérõ szín eltérõ mikroelem-tartalommal társul. Fontos a szõrminta eredete is, mivel az egyes testtájékokon a szõr növekedése, ezért mikroelem-tartalma is eltérõ. További probléma az egészségi állapot is, mivel a szõr mikroelem-tartalma nem csak akkor alacsony, ha az ellátottság nem kielégítõ, hanem akkor is, ha a szervezetben gyulladásos folyamat zajlik. Ennek hatására ugyanis csökken a vérben a vas, a réz és a cink mennyisége, emiatt ezeknek a szõrbe történõ beépülése. Ha tehát a gyulladás huzamos ideig fennáll, úgy a szõr mikroelem-tartalma alacsony, holott a takarmányok analízise megfelelõ ellátottságra utal.

Vas

Legfontosabb szerepe az oxigén szállításában van, ürítése korlátozott, hasznosulása pedig jól szabályozott. Kifejlett állatok vasszükségletét fõképp a vérveszteség növeli, emiatt hiánya a gyakorlatban ritkán fordul elõ. Baromfi fajoknál a takarmányok vaskiegészítésével az immunválasz-készség javítható, emellett az intenzív tojástermelés növeli a tojótyúkok vasszükségletét. Sertéseknél hiánya, a malacok anémiája mellett, kocáknál csökkent alomszámot és gyenge életképességû malacokat okoz. A vasellátottságot a réz és cink befolyásolja. Szarvasmarhánál a tejelõ tehenek, valamint magzataik oxigénellátásához lényeges. A szõr vastartalma >50 mg/kg értékben optimális, amelynek csökkent értéke, ha az ellátottság egyébként megfelelõ, gyulladásos folyamatokra – mastitis, izületi gyulladás, méhgyulladás – utal.

Réz

Hatása összefügg a vassal, mivel elõsegíti annak a szövetekbe történõ beépülését. Szerepe van emellett az idegrendszer, az immunrendszer, a szív- és a keringési rendszer mûködésében is. Csökkenti a vas és cink felszívódását, míg a réz felszívódását a kalcium gátolja. Számos enzim alkotórésze, amelyeknek szerepe van az antioxidáns védelemben, a toll-, szõr- és szaru-képletek kollagéntartalmának kialakításában. Baromfi fajoknál javítja a tojáshéj minõségét, hiánya viszont fiatal pulykáknál aortarepedést idézhet elõ. Nagy mennyiségben toxikózist okozhat, amelyre a juh mellett a pulyka különösen érzékeny. Ennek hatására a vörösvérsejtek szétesése következik be. Sertéseknél réz hiányában másodlagos vashiány alakul ki, amely növendék és tenyészállatoknál okozhat problémát. Szarvasmarhánál a szõr réztartalma >6 mg/kg értékben elfogadható. Ha a takarmányvizsgálat megfelelõ rézellátottságra utal, de a szõr rézhiányos, akkor gyulladásos folyamatok valószínûsíthetõk. Kiegészítéskor a májban akkumulálódik, így a rézkiegészítést a vágás elõtt egy hónappal be kell szüntetni, hogy a máj humán-egészségügyi szempontból aggálymentes legyen.

Cink

A cink számos enzim alkotórésze, amelyek hatnak a növekedésre és a fejlõdésre, befolyásolják a fiatal állatok életképességét és takarmány értékesítését. A cink felszívódását a hisztidin, valamint a linolénsav javítják, a fitinsav és a kalcium viszont csökkenti. A cinkvegyületek közül legoptimálisabb a ZnSO4 és a Zn-komplexek felszívódása. Baromfi fajoknál a cink enzim alkotórészként fontos a szénhidrát- és a fehérje-anyagcserében, a tollképzõdésben és a tojáshéj kialakításában is. Utóbbi hõstressz alkalmával okoz problémát, mivel csökken a cink felszívódása, amely a takarmányok cinkkiegészítésével kompenzálható. Sertéseknél a cink hiánya bõrproblémákat (parakeratózis) idéz elõ, de ismert a szaporodás-biológiai hatása is, amely az A-vitamin szervezeten belüli transzportjában betöltött szerepével van összefüggésben. A cink-oxid antibakteriális hatása sertéseknél jól ismert, azonban további kedvezõ hatásokkal is rendelkezik, így növeli a bélhámsejtek aktív felszívó felületét és vastagabb lesz a vékonybél fala is, amely csökkenti a bakteriális invázió valószínûségét. Nagyadagú cink-oxid hatására viszont vashiányos anémia alakulhat ki. A cinktoxikózis megelõzhetõ a takarmány kalciumtartalmának növelésével, amely csökkenti a cink felszívódását. Kanokban cink hiányában romlik a sperma minõsége, krónikus gyulladással járó kórképekben (pl. lábvég problémák) pedig alacsonyabb lesz a szõr cink tartalma még megfelelõ ellátottság esetén is. Tejelõ teheneknél a cink hatása a szomatikus sejtszám csökkentésében jól ismert, amely membránvédõ hatásával magyarázható, de emellett többi funkciója sem hagyható figyelmen kívül. A szõr cinktartalma 115–120 mg/kg mennyiségben optimális, de az analízis eredményét célszerû egybevetni a takarmányvizsgálati adatokkal. Krónikus gyulladás ugyanis csökkenti a szõr cinktartalmát. A bendõben a fentiek mellett a cink egy részét a mikroflóra, illetve fauna hasznosítja, emellett rosszul hasznosuló cink komplexek is képzõdnek.

Mangán

Kiemelten fontos szerepe van a szaporodás-biológiai folyamatok optimalizálásában. Kiegészítésérõl sokáig mangántartalmú nyalósó adagolásával, de csak legelõ állatoknál, gondoskodtak. A tömegtakarmányok mangántartalma önmagában viszont nem tükrözi az ellátottságot, mivel talajszennyezés esetén, annak mangántartalma miatt, az ellátottság felülértékelt. A mangán a májban, a bõrben, az izmokban és a csontokban található. Hiánya esetén fejlõdési, porc- és csontképzõdési, valamint szaporodás-biológiai zavarok jelentkeznek. Mangánhiány kialakulását az is elõidézheti, hogy a kalcium és vas felszívódását akadályozza. Baromfi fajoknál hiányában zavart lesz a tojás kemény héjának kialakulása, valamint kiváltó oka a perózis néven ismert hiánybetegségnek. Sertéseknél hiánya ritka, a magzatok vázrendszerének fejlõdési, valamint kocáknál a vemhesség fennmaradásáért felelõs progeszteron szintézisének zavarát idézi elõ. Tejelõ teheneknél a mangánhiány szaporodásbiológiai problémákat okoz. A szõr mangántartalma 5–6 mg/kg értékben elfogadható. Gyulladásos folyamatok a mangán szõrbe történõ bejutását nem befolyásolják, így az alacsony szint az ellátás hiányosságaira utal.

Szelén

A szelént sokáig csak toxikus elemként ismerték, késõbb megállapították, hogy a májnekrózis és az exsudativ diathesis ellen is hatásos. A glutationperoxidáz enzim alkotórésze, amely a membránok védelmét biztosítja az oxidatív károsodásoktól. Szintén szeléntartalmú enzimek a dejodázok, amelyek a pajzsmirigy hormonok aktiválódásáért felelõsek. Túladagolásakor (az EU-ban a maximális szint 0,5 mg/kg) toxikus tünetek, szaporodás-biológiai zavarok valamint vese- és májdegeneráció jelentkeznek. Baromfi fajoknál jellemzõ hiánytünetei az izomdisztrófia, az exszudatív diathesis, tollasodási, valamint szív- és keringési zavarok. Sertéseknél hiányában fiatal állatokban a szederszív betegség, kocáknál pedig az MMA szindróma alakul ki. Szelénkiegészítés hatására javul a malacok életképessége, növekedési intenzitása és a növendék csoportok homogenitása. Kocáknál hatására nõ az alomszám és csökkenti a koraellések számát is. Kanoknál befolyásolja a sperma minõségét. Tejelõ teheneknél az immun- és szaporodás-biológiai folyamatainak optimalizálásához szükséges, utóbbi esetben a magzatburok visszatartás elkerüléséhez. A szõr szeléntartalma 250–300 g/kg mennyiségben tekinthetõ optimálisnak. Hiánya esetén javasolható a szõr mellett a napi takarmányadag szeléntartalmának meghatározása is. A szervetlen szelénvegyületek biológiai hatékonysága kérõdzõ állatoknál gyenge, mivel annak egy része a bendõben oldhatatlan szeleniddé redukálódik.

Jód

A jód hiányával csak tájjelleggel találkozhatunk. Másodlagos jódhiányt a vizek nitrátszennyezése és goitrogén anyagok, pl. nagy glükozinolát tartalmú repce, idézhetnek elõ. Szerepe van a pajzsmirigy hormonok alkotóelemeként az alapanyagcsere és a petefészek funkciók fenntartásában. A termelés szempontjából a csökkent jódellátás korai elzsírosodás mellett zsírmáj szindróma kialakulásához vezet, emiatt tojótyúkoknál csökken a tojástermelés.

Dr. Mézes Miklós

Szent István Egyetem,

Takarmányozástani Tanszék