A házinyulak férgei

Nappal természetes vagy maguk készítette föld alatti üregekben pihennek és a szürkület beálltával indulnak táplálék után. Szaglásuk és hallásuk kitûnõ. Az egyik legközönségesebb faj a mezei nyúl (Lepus europaeus), melynek alfajai Európában, sõt Ázsia és Afrika jelentõs területein is megtalálhatók. Az üregi nyúl (Oryctolagus cuniculus) színezetében a mezeihez hasonló, de annál kisebb és zömökebb termetû, rövidebbek a fülei és a hátulsó végtagjai. Ennek a fajnak a háziasításából jött létre a házinyúl. A nyúl háziasítása nagyjából a Középkorban, kolostorokban kezdõdött. A XVII. század közepén Angliában és az európai kontinensen a házinyúl általánosan elterjedt volt, Amerikában viszont nagyjából az 1900-as elején kezdték csak tartani a ház körül. Az üregi nyúl szaporasága és alkalmazkodóképessége miatt az egyik „legsikeresebb” emlõs. A házinyúlnak kétféle hasznosítású fajtáját különböztetjük meg: a húsnyúl (belga óriás, francia kosorrú stb.) és a prémnyúl (ezüst-orosznyúl, bécsi kék, angoranyúl stb.), de a fantáziadús tenyésztõk számos dísznyúlféleséget is tudnak „elõállítani”.

A ház körüli nyúltartás Magyarországon régóta elterjedt és az ország egyes részein kiemelkedõen sokan foglalkoznak vele, többnyire kiegészítõ állattenyésztési tevékenységként, mások kedvtelésbõl tenyésztik.

A hazai exportlehetõségek kedvezõ alakulása következtében az elmúlt 20–30 évben jelentõsen fejlõdött a nagyüzemi nyúlhús termelés. Ennek az eredményessége – mint az összes termelõ tevékenységé – a nyereség és a ráfordítás különbségébõl származik, amiben természetesen fontos tényezõ az adott pillanatban a piaci helyzet és a telepet mûködtetõ szakemberek képzettsége. A profit és a veszteség sokszor a személyzet szakmai képzettségébõl és a betegségeket sikeresen megelõzõ tevékenységébõl ered. Csak egészséges állománnyal lehet hasznot termelni. Az egészség feltétele az állat igényeit kielégítõ tartási- és takarmányozási feltételek biztosítása és a magas szintû higiénikus környezet kialakítása. A betegségeket terjesztõ mikrobákat (vírusok, baktériumok, gombák) és a parazitákat távol kell tartani a tömegesen együtt tartott állatoktól. Manapság egyre többen tartanak – akár kedvtelésbõl – a természeteshez közeli körülmények között nyulakat. A nyulakban elõforduló férgességek tárgyalásakor figyelembe kell venni mind az összes tartási módot, mert mindig más-más élõsködõ megjelenésére kerülhet sor.

Kezdjük a férgek felsorolását a mételyekkel. A közönséges májmétellyel (Fasciola hepatica) és a lándzsásmétellyel (Dicrocoelium dendriticum) akkor fertõzõdhetnek az állatok, ha fertõzõ lárvákat tartalmazó friss vagy szárított zöld növénnyel etetik õket. A májmétely iránt a nyúl a rendkívül fogékony fajok közé tartozik. A felsorolt mételyek kifejlett példányai a májban telepszenek meg, máj- és epehólyag-gyulladást okoznak, aminek következtében étvágytalanság, sárgaság és ödémaképzõdés jelentkezik. A fertõzöttség elõfordulása szerencsére ritka, de a ház körül tartott nyulaknál számolni kell vele olyan vidékeken, ahol a mételyek honosak.

A galandférgesség kétféle formája között különbséget kell tennünk. Elsõ esetben a nyúl vastagbelében a 30–80 cm hosszú kifejlett férget (Anoplocephalidae) találjuk. A nyúl a parazita szempontjából a végleges gazda. Az állatok fertõzõdése az áttelelésre is képes, több évig is elélõ talajlakó atkákkal történhet a szárított vagy zöld fû etetése során. A súlyosabb fertõzöttség emésztési zavart okoz, aminek senyvesség és elhullás lehet a következménye. A galandférgesség másik formájában a nyúl a féreg fejlõdése szempontjából feltétlenül szükséges köztigazda szerepét tölti be. A kifejlett féreg valamilyen ragadozó – kutya vagy róka – vékonybelében található. A féreg lárvája (Cysticercus pisiformis) viszont a nyúl hasüregében, a hashártyáján – borsószemhez hasonló, egyenként vagy csoportosan szõlõfürtre emlékeztetõ formában – tapadó, áttetszõ hólyagban található. A leírtakból következõen ez a parazitás megbetegedés a zártan tartott és mesterségesen összeállított takarmánnyal etetett nyulak esetében nem jelentkezhet, viszont a természetest megközelítõ körülmények között élõ állományokban számolni kell az elõfordulásukkal.

A mételyekhez és galandférgekhez képest sokkal gyakrabban lehetnek jelen a bélcsatornában a különféle fonálférgek. Ezek a gyomor, a vékony- és a vastagbél lakói. Fejlõdésük közvetlen módon, köztigazda nélkül bonyolódik le. A nagy tömegben együtt tartott nyulak környezetének kifogásolható higiéniai állapota elõsegíti a gyors fejlõdésüket és a fertõzõdés súlyosságát. A bélcsatornában elõforduló néhány féreg közül a leginkább figyelmet érdemlõ – zárt, nagy létszámú állományokban is – gyakran elõforduló parazitát szeretném bemutatni.

Ez a nyúl hegyesfarkú-férge (Passalurus ambiguus), amelyik abba a csoportba tartozik, ahová pl. az ember hegyesfarkú-férgét (Enterobius vermicularis), valamint a ló és a szamár (Oxyuris equi), a kérõdzõk (Skrjabinema ovis), az egér és a patkány egyes férgeit (Syphacia, Aspiculuris) is besoroljuk. Ezeket a parazitákat többnyire nem tartják „veszélyes” kórokozóknak. Általában ezt igazként el is fogadhatjuk, azonban ha a részletekre is kíváncsiak vagyunk, akkor a kép megváltozik.

Nézzük ezeket a részleteket. A nyulak az érett petékkel (lárvákkal) szennyezett takarmány és ivóvíz elfogyasztása útján fertõzõdhetnek. A köztudottan koprofag nyulak, ha fertõzöttek, akkor a saját bélsaruk elfogyasztásával ezt a fertõzöttségét folyamatosan fenn tudják tartani. A nyúlban élõsködõ 4–10 mm hosszú, fehéres színû, áttetszõ Passalurus férgek nem tapadnak hozzá a bél nyálkahártyájához, tehát azt nem sebzik fel és a táplálékukat nem a nyúltól elvont testnedvek és vér képezi, „csupán” a vakbélben található hasznos baktériumokat fogyasztják. Ha tisztában vagyunk a nyúl emésztésélettanával, akkor azonnal fel kell figyelnünk erre a motívumra. A nyúl egészséges emésztésében a rostos tápláléknak rendkívül nagy jelentõsége van. A növényi rostanyag hasznosítható tápanyaggá történõ átalakításában döntõ szerepe van a vakbélben mûködõ cellulózbontó baktériumflórának. A kellõ mértékben ki nem alakult flóra vagy annak csökkenése emésztési zavarhoz vezet. Tehát, ha az egészséges emésztésben jelentõs szerepet játszó baktériumok mennyisége a parazitás fertõzöttség hatására eléri azt a kritikus alsó szintet, ami a normális bélmûködést nem teszi lehetõvé, akkor klinikai tüneteket vált ki a fertõzöttség. A bélcsatornát érõ káros behatások elsõ jele többnyire a hasmenés és a belek felpuffadása. A rendellenes emésztés károsan hat – tenyészállományokban – a nyulak általános egészségi állapotán keresztül a szaporaságra és az utódok felnevelésére is.

A betegségre utaló általános klinikai tünetek (étvágytalanság, hasmenés, spontán féregürülés stb.) megjelenése esetén a féreg-fertõzöttség felderítése céljából az elhullott nyulak figyelmes boncolása az egyik kórmegállapítási lehetõség. Gyakorlott szem szükséges azonban ahhoz, hogy az alig egy cm hosszúságú férgeket a növényi rostokat tartalmazó bélsárban észre vegyük. Súlyos fertõzöttség esetén a kiürített bélsárban vagy annak felületén is található kivételesen egy-egy féreg, de ezek sem feltûnõek.

A nagy létszámú telepeken az intenzíven tartott nyulak férgességi állapotát a rendszeresen elvégzett laboratóriumi parazitológiai vizsgálatokkal ellenõrizni tudjuk és az eredmények alapján idõben végrehajtott beavatkozásokkal a jelentõsebb kártételt ki tudjuk küszöbölni.

A többféle módon végrehajtható laboratóriumi vizsgálatok közül a fertõzöttség legbiztosabb megállapítására a bélsár felszíndúsításos eljárása mutatkozott. Ezzel a módszerrel az állományban esetlegesen jelen lévõ más paraziták is kimutathatóak. A mélyreható vizsgálatok arra is fényt derítettek, hogy az eredményesség szempontjából nem mindegy a vizsgálandó bélsárminta vételének idõpontja sem. A nõstény Passalurus férgek peteürítése nem egyenletesen zajlik a nap 24 órájában. A fertõzött állatoktól hatóránként vett minták közül a legkevésbé biztosan a délelõtti (6–12 óra közötti) mintákból, legbiztosabban pedig a délutáni és esti órákban gyûjtött mintákból lehet kimutatni a parazita petéit.

Nyílván felmerül a nyúlászok körében az a kérdés, hogy mit tehetünk a fertõzõdés megelõzése érdekében, illetve milyen beavatkozással tudjuk meggyógyítani a már fertõzõdött állományt?

A fertõzõdés lehetõségének kizárása – a megelõzés – az állatok egészségének megõrzésében a legfontosabb összetett tevékenység. A betegségek megelõzése a járványvédelmi és a higiéniai szabályok szigorú betartásán alapszik. A járványvédelem alapja az állattartó telep zártsága, ami azt jelenti, hogy ellenõrizetlenül ne kerüljön a telepre állat, ragályfogó eszköz, takarmány vagy illetéktelen személy. Ennek elérése érdekében az állattartó telepet körül kell keríteni és folyamatos õrzésérõl gondoskodni kell. Az ilyen zárt állományba szükség esetén állatokat csak az elõírt karanténozás és a szabályok szerint elvégzett állategészségügyi beavatkozások után szabad bevinni. A takarmány és egyéb anyagok telepre jutását szabályozni kell.

A megelõzés sarkalatos pontja a környezet higiéniájának biztosítása. A rendszeres takarítás eredményességét a hatékony fertõtlenítõ szerek használatával fokozni lehet. Ma már kereskedelmi forgalomban vannak olyan hatékony fertõtlenítõ szerek, amelyek nem csak a baktériumok és vírusok ellen használhatóak eredményesen, de a korábbi fertõtlenítõ szerekkel el nem pusztítható paraziták ellen is hatékonyan bevethetõek.

A féregfertõzött állományokban a mentesítés elengedhetetlen eszköze a programszerû (féregtelenítõ) anthelmintikus gyógyszeres kezelés. A féregtelenítõ gyógyszeres beavatkozásoknál alapelvnek kell elfogadni azt, hogy a rendszeres féregtelenítés akkor vezethet eredményre, ha mindig egy állatcsoport áttelepítése elõtt végezzük el. Az egyszer elvégzett beavatkozás nem nagyon hatékony, mivel a féregre jellemzõ közvetlen fejlõdés miatt az újrafertõzõdés gyorsan megtörténhet. Hathatósabb eredmény érhetõ el, ha a gyógyszert több (legalább 5) napon keresztül – a gyógyszer kiszerelésétõl függõen – takarmányba keverve vagy ivóvízben adjuk az állatoknak. A kezelést ki kell egészíteni a ketrecek alapos takarításával és fertõtlenítésével.

A parazitikus férgek által okozott veszteségek megelõzése céljából ajánlott – legalább a tenyésztésre szánt állomány – évi rendszeres laboratóriumi parazitológiai vizsgálatát elvégeztetni. A vizsgálat eredményét figyelembe véve a gyógyszeres beavatkozás megtervezéséhez és elvégzéséhez kérjük az állomány ellátását végzõ állatorvos tanácsát és segítségét.

Dr. Merényi László