A napraforgó és a kukorica vetésének mûszaki kérdései

Hiszen ez az a hónap, amikor a hazai szántóterület közel felén – több mint 2 millió hektáron – kell a különbözõ növények szaporítóanyagának vetését/ültetését elvégezni. Közülük is kiemelkedik – vetési sorrendben – a napraforgó, valamint a kukorica, amelyek vetõmagjait ~ 1,5–1,6 M ha-on kell megfelelõ idõben és munkaminõségben a talajba juttatni.

Ezen kapásnövények magvainak vetésére a különbözõ kialakítású és technikai megoldású szemenként vetõ gépek állnak a termelõk (felhasználók) rendelkezésére, és az idõjárást leszámítva, ami távlatokban nem kis „rizikót” jelent, a jelenlegi vetõgéppark alkalmas a vetési munkák idõbeni és minõségbeni elvégzésére. A következõkben a napraforgó és a kukorica vetéséhez – mivel ez ugyanazon gépekkel történik meg –, annak gyakorlati megvalósításához kívánunk tanácsokat és ajánlásokat adni.



A gépek felkészítése a vetésre

A jó minõségû vetési munkákhoz szükséges mûszaki feladatok legelsõ lépése az egyes vetõgépek gondos elõkészítése. Ez természetesen más-más feladatokat jelent egy új gép esetében – fõleg, ha egy új, ismeretlen típusról van szó –, mintha a gyakorlatban már hosszabb ideje használt, pozitív és negatív „tulajdonságait” is megismert, kopottabb vetõgépet kell felkészíteni a vetési idényre. A vetõgépek elõ-/felkészítésének sokrétû feladatait – azok sokféle típusa és különbözõsége miatt – nem áll módunkban részletezni, így azok közül csak a legfontosabb teendõkre utalunk.

Egy új gép esetében az elsõ feladat az összeszerelés, illetve az új típus megismerése. A kukoricavetõ gépek esetében errõl azért is kell szólni, mert a jó minõségû vetésnek egyik alapfeltétele a gép kellõ ismerete és annak gondos beállítása. Az új gép(ek)hez mellékelt „Kezelési és karbantartási utasítás” – a gépkönyv – gondos és részletes áttanulmányozásával megismerhetõk a vetõgép(ek) azon sajátosságai, amelyeket nem ismerve, nem is lehet azokat minden esetben célszerûen használni. A típus kellõ ismerete nélküli összeszerelés, majd a késõbbi üzemelés során „derülnek” ki a gép sajátosságai, újdonságai, elõnyös/hátrányos tulajdonságai, ami a vetés idõbeni végrehajtását hátráltatja. Egy új vetõgép-sorozat hazai bevezetése esetében a nagyobb mezõgazdasági gépforgalmazók (pl. Axiál, KITE stb.) több esetben speciális tanfolyamokat, gyakorlatokat is szerveznek, amelyeken a leendõ gépkezelõk (traktorosok) megismerkedhetnek a gépek felépítésével, kezelésével, beállításukkal, esetleges javításukkal. A traktorvezetõ-gépkezelõknek célszerû ezeken részt venni, hiszen már ott – a vetés elõtt – megismerik a gépekkel kapcsolatos legfontosabb teendõket, amelyeket a késõbbiekben a vetés végrehajtása során hasznosíthatnak.

Az „öreg”, használt vetõgépek üzemelésre történõ felkészítése az átlagosnál jóval gondosabb munkát igényel. Ennek figyelmen kívül hagyása a vetési szezonban bosszulhatja meg magát. Az elmúlt évben a „még kibírja a vetés végéig” szemlélettel üzemeltetett, majd úgy hagyott, a vetési szezon elõtt elõvett és csak nagyoltan feljavított gépek újbóli használatuk során – törvényszerûen – meghibásodhatnak, és meg is hibásodnak, ekkor javításuk már nemcsak körülményesebb és drágább, hanem a kényszerû állás miatt kiesõ vetésidõ a termelés eredményeit is befolyásolja. Az üzembe helyezés elõtti ellenõrzések feltétlenül terjedjenek ki a vetés technikai megvalósítása lehetõségének (talajkerék és lehajtás; lánckerekek–hajtóláncok; hajtómû állapota és feltöltöttsége stb.) felülvizsgálatára; a járókerekek gumiabroncs-nyomásának beállítására; a hidraulikus funkciók (pl. nyomjelzõ v. teleszkópos váz) mûködtetésére; a teljes vetõrendszer (tömítetlenségek megszüntetése, ventilátort meghajtó ékszíjak megfeszítése, megfelelõ vákuum/túlnyomás biztosítása stb.) átvizsgálására. Ellenõrizni kell továbbá a vetõcsoroszlyák, maglesodrók, magkilökõk állapotát, és szükség esetén azok kicserélését is el kell végezni. A kivetendõ magfajta (hibrid vetõanyag) méretfrakciójának (alakjának és ezermagtömegének) megfelelõ vetõtárcsa (celláskerék) kerüljön beszerelésre a vetõházakba, a gépkönyvekben leírtaknak megfelelõen. (Általában a 18–24–26–30 furatos, a napraforgó vetésére a 2,5–3,5 mm furatátmérõjû, míg a kukorica vetésére a 4,5–5,5 mm furatátmérõjû vetõtárcsák – celláskerekek – használatosak.) Beszereléskor ügyelni kell továbbá az egyes vetõtárcsák oldalaira is, amelyek a vetõházhoz vagy a szívótérhez illeszkednek. A vetés megkezdése elõtt az egyes vetõelemek (vetõkocsik) sortávolságát is ellenõrizni/beállítani szükséges, amely – a napraforgó és a kukorica esetében is – általában 70–75 vagy 76,2 cm. Az egyes sortávolságok beállításánál mindig az üzemeltetõ erõgép geometriai középpontjából kell kiindulni, és az egyes sorok távolságát minden esetben a vetõcsoroszlyák csúcsainál – tárcsás csoroszlyák esetében a tárcsalevelek meghosszabbított vetületénél – kell mérni, illetve beállítani. A szemenként vetõ gépek felkészítésénél fontos még a starter mûtrágya, talajfertõtlenítõ szer kiadagoló berendezések (tartályok, ejtõcsövek, meghajtás, adagolók stb.) ellenõrzése és beállítása. A különbözõ adagmennyiségek („dózisok”) kijuttatására valamennyi vetõgép „gépkönyv”-ében részletes útmutatás található meg, és a különbözõ vetésellenõrzõ készülékeket a gyártói elõírások szerint kell csatlakoztatni, illetve kalibrálni. Ezen elõkészítõ (felkészítõ) munkák után lehet azt mondani, hogy vetõgépünk üzembe helyezésre kész állapotában várja a vetési szezont.



A gépek üzembe helyezése

Az elõzõleg felkészített vetõgépek üzembe helyezését már jóval a vetés idõpontja (ez napraforgónál április 2–3. dekádja, míg kukoricánál április 3. – május elsõ dekádja) elõtt kell elvégezni, amikor még senki sem „idegeskedik” amiatt, hogy nem megy a vetés. A tényleges üzembe helyezéshez fél-, de akár egynapi munka is szükséges, amikorra „beindul az üzem”. A vetõgépek üzembe helyezésének idõpontját úgy kell beütemezni, hogy a vetés folyamatos végrehajtása elõtt valamennyi – feltétlenül szükséges – beállítást, feltöltést (esetleges alkatrészcserét) nyugodtan el lehessen végezni. Amennyiben ezek a munkamûveletek átcsúsznak abba az idõszakba amikor már ténylegesen vetni kellene, megtörténik, hogy a több idõt igénylõ beállításokat elnagyolják, rosszabb esetben el is hagyják, és a vetõgép sokszor helytelenül beállítva kezdi – sok esetben végzi (!) is – a vetést.

A napraforgó és a kukorica vetésének megkezdése elõtt a legfontosabb feladat a hektáronkénti kivetendõ magszám, illetve az állománysûrûség v. tõszám – helyesebben a magtávolság – meghatározása, annak beállítása. Kiemelnénk, hogy ez a vetõgépen való beállítást jelent és nem a tõszám (vagy magtávolság) meghatározását jelenti, mivel az kizárólagosan agronómiai feladat, amelynek során a betakarításkor elérni kívánt (termõ) növényszámból visszaszámolva kell meghatározni a mûszakiaknak az egyes gépbeállítási értékeket (a vetõmag csíraképessége, a talajállapot, a magágy minõsége és esetleg az alkalmazott munkasebesség) az adott vetõgéptípus esetében.



A vetõmag mennyiségének, vetõmagtömegnek a kiszámítása

A kivetendõ mag mennyiségének kiszámítására több módszer szerint nyílik lehetõség. Az egyes vetõmagvak – a vetés szempontjából szükséges – fõbb jellemzõi az 1. táblázatban kerültek összefoglalásra.

Az 1. táblázat adatainak megfelelõen meghatározható a vetõmagvak használati értéke (Hé), amelyet a két legfontosabb értékmeghatározó és minõsítõ tulajdonság – a csírázóképesség (Cs%) és a vetõmag tisztaság (T%) szorzatát százzal elosztva kapunk meg. Ennek megfelelõen a vetõmagvak használati értékei a következõk.

ezek a napraforgó és a kukorica vetõmagvaknál is közel azonos (Hé ≈ 80–94%) értékûek.

A vetés során meghatározott mennyiségû vetõmagot, illetve csíraszámot kell kivetni. A területegységre vonatkozó vetõmagmennyiség (kg vagy db) az ún. vetési norma (Q). Értéke eltér a kelés utáni, ill. a betakarításkori tõszámtól. Az eltérés oka a magok 100 százaléknál kisebb csírázóképessége, illetve a szántóföldi kelés további vesztesége, valamint a kipusztulással, állati kártétellel (pl. madárkár) járó tõszámcsökkenés.

A napraforgó vetésekor, számítással – az egyes levezetéseket mellõzve – a következõk meghatározására nyílik lehetõség:

• az elvetendõ magvak mennyisége: Q (kg/ha);

• az elvetendõ magvak száma: Q’ (db/ha);

• a beállítandó tõtávolság: t (cm);

• a folyóméterenkénti magvak száma: n (db/m);

• ek = a napraforgó ezerkaszattömege (g);

• b = a betakarításkor megkívánt növényszám (db/ha),

• Cs = a vetõmag csírázóképessége (%);

• 1,1 = korrekciós szorzótényezõ (madarak és egyéb kártevõk miatti veszteség, amelynek értéke: k = 1,10–1,20);

• Q’ = a csírázóképességgel számított + 10%-kal növelt tõszám (db/ha);

• t = a vetõgépen beállítandó tõtávolság (cm);

• s = a vetõgép sortávolsága (cm).

A kukorica vetésénél általános és elfogadott szabály, hogy a kivetendõ magmennyiséget a betakarításkor megkívánt tõállományból 10–15%-os veszteség figyelembevételével számíthatjuk ki. Ez a veszteségérték – a gyakorlati tapasztalatok alapján – a következõkbõl tevõdik össze: a csírázóképes magvak 6–8%-a nem kel ki (kedvezõtlen magágy, kórokozók, kártevõk), egyéb okok miatt a tenyészidõ alatt (kártevõk, kórokozók) további 3–5%-os tõkipusztulással lehet számolni. (Amennyiben sorközmûvelésre – kultivátorozásra – is sor kerül  2–4% további tõállomány-csökkenés is felléphet).

A betakarításkor megkívánt optimális kukorica tõállomány alapján a kivetendõ magmennyiség a következõk szerint számítható ki:

• Táb = betakarításkori tõállomány (tõ/ha)

• Emt = az ezermagtömeg (g)

• T = vetõmag tisztaság (%)

• Cs = vetõmag csírázóképesség (%)

• K = kelõképesség (%)

• M = mûvelési és kártételi veszteség után megmaradó tõszám (%)



A vetõgépen beállítani kívánt tõtávolság (magtávolság), valamint a vetésellenõrzése szempontjából lényeges a folyóméretenként elvetendõ magszám ismerete is, amelynek számítási képlete a következõ:

A kapott érték reciproka az a tõtávolság értéke, amelyet az adott kukoricavetõ gép kapcsolómûvén kell beállítani:

A számítással meghatározott értékek ellenõrzésére a 2. táblázat nyújt segítséget.

A vetõgépek tõtávolság értékeinek beállítására a hajtó talajkerék és a vetõtárcsa tengelye közötti áttétel szolgál. Az áttételek száma igen nagy, mégis a gyakorlatban csak ritkán adódik olyan áttétel, amely a kiszámított tõtávolság-értéket adja ki. Ezért a kiszámított értékhez legközelebb esõ beállítható értéket kell választani, ami gyakorlatilag nem okozhat számottevõ eltérést a tervezett vetéstõl.

Gépbeállítások és a vetés végrehajtása

A gépbeállításoknál mindig az adott vetõgép gépkönyvében elõírtak szerint kell eljárni! Az elõzõekben meghatározott magszám, ill. tõtávolság beállítása a mai korszerû pneumatikus kukoricavetõ gépek esetében tulajdonképpen már igen egyszerû mûvelet, és gyakorlatilag csupán az alkalmazott vetõtárcsák fordulatszámának változását jelenti. Valamennyi kukoricavetõ gép esetében a hajtókerekek (talajkerekek) és a vetõtárcsák közötti hajtásrendszerben lévõ áttétel módosításával (különbözõ fogszámú lánckerekek cseréjével, az esetlegesen beépített fordulatszám-váltó hajtómû fokozatának átkapcsolásával) történik a fordulatszám változtatása. A magszám (tõtávolság) helyes beállítását a vetõgép magládáinak feltöltésével és üzemszerû mûködtetésével, felszíni próbavetéssel kell ellenõrizni. Természetesen a kivetendõ maghoz elõírt vákuum – v. túlnyomás – beszabályozása és a maglesodrók egyszemes vetésre történõ átállítása az ellenõrzõ „próbavetést” megelõzi. A maglesodrók helyes beállítása a legtöbb gépnél az ún. „kémlelõ” ablakon keresztül is nyomon követhetõ. Már a vetõterületen, kinn a táblán, következhet a vetési mélység helyes beállítása: ezt valamennyi vetõelemnél el kell végezni és a talaj állapotától, típusától függõen 4–8 cm értékre kell beállítani. A vetõbarázdák lezárását, a talaj visszatömörítését a vetõelemek hátulján lévõ tömörítõ- kerekek pozicionálásával lehet beszabályozni, illetve próbahúzással a beállítások helyességét ellenõrizni. További beállítási mûvelet a csatlakozó sortávolság – a nyomjelzõk hosszúságának – kimérése, amelynek módjai a traktorvezetõk elõtt közismertek, és annak helyességét helyszíni méréssel ellenõrizni is szükséges. A mûtrágya- és talajfertõtlenítõ szer dózisainak beállításakor a kezelési utasítás elõírásai a mérvadóak.

Az elõbbiekben ismertetettek szerint elõkészített és beállított gépekkel, megfelelõ – vetni jól tudó – traktorvezetõvel a vetés megkezdhetõ. A vetési mûvelet végrehajtását a forgók „beszegésével” kezdik, ami a gyakorlatban 2–4 gépalj szélességet jelent. A vetés munkamûvelete általában és átlagos körülmények között 8 km/h körüli sebességgel végezhetõ úgy, hogy ilyenkor még megfelelõ minõségû a munkavégzés. Az átlagosnál kedvezõbb körülmények – ideális talajnedvesség, jó magágykészítés – esetén egy korszerû vetõgéppel a 10–12 km/h munkasebesség is megengedhetõ, míg a korszerûtlenebb, régebbi gépek és rosszabb magágy, túl száraz vagy éppen nedves talaj esetén célszerû kisebb sebességet (6–8 km/h) választani.

Dr. Fûzy József