A kukoricabogár elleni integrált védekezés

A faj 1998 óta gazdasági kárt okoz a hazai kukoricaállományokban, hol kisebb, hol nagyobb mértékben, az adott, és az azt megelõzõ évi idõjárás, valamint az alkalmazott védekezési technológiák függvényében.

 

Feladatunk, hogy a faj biológiájának megismerésével és végiggondolásával, alkalmas védekezési stratégiát dolgozzunk ki a kártevõ ellen (Szemán és Takács, 2004)

A kártevõ „rejtett” életmódot él, csak rövid ideig, mintegy 65 napig (Szemán és Takács, 2004) található meg imágó alakban. A megtermékenyüléstõl a kikeléséig 9 hónapot tölt a talajban igen ellenálló tojás formájában. A kártevõ elleni védekezésnek háromféle módja lehetséges: az agrotechnikai, és kémiai védekezés, valamint a harmadik, elvi lehetõség a rezisztens kukoricahibrid termesztése.

 

Agrotechnikai védekezés

Az agrotechnikai védekezés eszköztárának legegyszerûbb és leghatékonyabb fegyvere, a mindenki által ismert, de nem mindenki által alkalmazott vetésváltás. Elméletileg, ha a vetésváltást betartjuk, minden évben olyan területre kerül az állományunk, ahol nem fordulnak elõ a kártevõ tojásai a talajban. Azonban ebben az esetben is ügyelni kell a gabonatarlók „feketén” tartására, mert a vándorló nõstények a gyomos gabona- tarlón a peteérleléshez szükséges nektárforrást találhatnak (Amaranthus sp., Chenopodium sp. stb.) és lerakhatják tojásaikat akár a tarló talajába is. Vegyük tehát figyelembe az elõzõ évi gyomborítottságot a vetésforgó tervezésekor. Ennek a jelenségnek pillanatnyilag nem tulajdonítunk nagy jelentõséget, mivel a gabona után vetett kukorica ritkán dõl meg. Azonban a vetésváltásos termesztési mód elterjedésével a tojásrakáskor a kukoricatáblát elõnyben részesítõ nõstények utódai elpusztulnak, a kukoricatáblát nem preferáló nõstények gabonatarlón lerakott tojásaiból viszont új imágók fejlõdnek a következõ évi kukoricaállományon. Ennek következtében a folyamat idõvel lassan eljut odáig, hogy az ember kiszelektálja a kártevõ populáció azon egyedeit, melyek nõstényei a tojásrakás idején nem kötõdnek a kukoricaállományokhoz.

A vetésváltás tehát kellõ körültekintés mellett a legolcsóbb és a leghatásosabb védekezési módszer, alkalmazhatóságát az üzemméret, és a profitkényszer jelentõsen korlátozhatja.

Az agrotechnikai védekezés egy másik sarokpontja a megfelelõ tápanyag utánpótlás, a káliummûtrágya kiszórása (Halvaksz, 2004), hiszen a kálium alapvetõ szerepet tölt be a szárszilárdításban. Fontos a helyes tápanyag arány, a nitrogén túlsúly csökkenti a szárszilárdságot. Azonban nem szabad azt hinnünk, hogy az arányos tápanyag ellátás a lárvák okozta gyökérkártételt önmagában ellen- súlyozni képes, és a mûtrágya jelentõs költségnövelõ hatását is figyelembe kell venni a módszer alkalmazásakor.

A korai, vagy épp a kései vetés is jelentõs szerephez juthat a kártétel mérséklésében. A mennyiben korábban vetünk, elõnyt jelenthet az, hogy a károsító egy megerõsödött, fejlett gyökérzetû növénnyel fog találkozni, mely sokkal könnyebben kompenzálja az elszenvedett rágások okozta terméskiesést. A korai vetés hátránya lehet az, hogy a vetéssel egy menetben kijuttatott talajfertõtlenítõ, vagy csávázó szer ölõ hatása jelentõsen csökken mire a lárvakelés megindul.

A kései vetés elõnye abban van, hogy a talajfertõtlenítõ, és csávázó szerek jól ki tudják fejteni ölõ hatásukat a lárvákra, de a megvédeni kívánt gyökérzet még gyenge és csak mérsékelt regenerációra képes. Mindezen hatásokat befolyásolja ezen felül az is, hogy adott évben mikor indul meg a lárvák kelése, milyenek a csapadék- és hõmérsékletviszonyok. Végeredményben elmondható, a vetésidõ elhúzása, vagy elõrehozása bizonytalan, melynek végkimenetelét nem tudhatjuk elõre.

Kémiai védekezés

A kukoricabogár elleni kémiai védekezés a lárvák, illetve az imágók ellen irányulhat.

A lárvák kelésének idõpontja a hõmérséklet függvénye, mely évjáratonként május második harmada és június második harmada között, egyhónapos intervallumban mozoghat. A kukorica vetésének idõpontja szintén a talaj- hõmérséklettel van összefüggésben, 6 cm-es mélységben, 10,5°C-os hõmérséklet szükséges.

A talajfertõtlenítõ szerek kijuttatása vetéssel egy menetben történik a legtöbb gazdaságban, csak elvétve fordul elõ, hogy a gazda, vetés után, sorközmûvelõ kultivátorral juttatja ki az inszekticidet. A vetéssel egy menetben történõ talajfertõtlenítésnek elõnye hogy a szer közvetlenül a megvédeni kívánt gyökérzethez kerül kijuttatásra, hátránya hogy a vetés és a lárva kelés megindulása között eltelt idõ 30–60 nap között változhat. Az engedélyezett talajfertõtlenítõ szerek hatékonysága ilyen hosszú idõ alatt jelentõsen csökken. A vetés utáni talajfertõtlenítés elõnye, hogy megmarad a szer hatása a lárvák keléséig, hátránya hogy késõbb nincs lehetõség közvetlenül a gyökérzethez juttatni a talajfertõtlenítõ anyagot. A talajfertõtlenítõ szerek közül a teflutrin hatóanyagú szerek (Pl.: Force 1,5 G) bírnak a legjobb hatékonysággal a lárvák ellen, melyek erõs fertõzöttség esetén is képesek a gyökérkártétel mértékét a gazdasági kártételi szint határán, vagy az alatt tartani.

Jól alkalmazható még néhány csávázó szer is (Pl.: Poncho, Mospilan 70 WP) a lárvakártétel mérséklésére, azonban ezeket csak akkor érdemes favorizálni, ha közepesnél gyengébb a vetésre kiszemelt tábla tojásterheltsége, és szintén jelentkezik a hatásvesztés problémája a vetés és a lárvakelés megindulása között eltelt hosszú idõ miatt. Alkalmazásuk mellett szól azonban az, hogy a felszívódó csávázó szerek más fiatalkori kártevõk (pl.: barkók) ellen is védelmet nyújtanak.

Az imágók elleni inszekticides kezelés napjainkra már jól kiforrott, és gyakran alkalmazott védekezési módszer. Ön- magában a lárvák elleni védekezéssel nem lehet hatékonyan kordában tartani a kukoricabogár populációját (Baca és Sivcev, 2001), ezért nem csak az imágók kártételének elkerülése, hanem a következõ évi tojásszám mérséklése céljából is szükség van az imágók elleni védekezésre. Mindössze néhány engedélyezett szer van forgalomban állománykezelésre, melyekkel azonban jól megoldható az imágók egyedszámának szabályozása. Hatástartamuk viszonylag hosszú (akár 14 nap), mely tapadásfokozó adalékanyagokkal tovább nyújtható.

A védekezés idõpontja azonban sosem egyértelmû. Az idõpontot az elérni kívánt cél szabja meg. Amennyiben a célunk a tojásrakás megelõzése a területen, a nõstények rajzásának kezdetétõl számított 20. napra célszerû idõzíteni (Szemán és Takács, 2004) az elsõ kezelést. Ennek idejét a reggeli órákban a talajon mozgó telt potrohú nõstények szemrevételezésével és számlálásával lehet meghatározni, a csapdák fogása (szexferomon, sárgalap) csalóka képet mutathat. Amennyiben azonban nem célunk a tojásrakás megakadályozása, mert például vetésváltást alkalmazunk, akkor a kukorica virágzásának idejére idõzítsük a kezelést, ezzel biztosítva a termékenyüléshez szükséges szabad egy hetet. Ha a növényenkénti imágók száma virágzáskor olyan alacsony, hogy nem okoznak jelentõs termékenyülési veszteséget, az állománykezelés akár el is hagyható.

Javaslatok a kémiai védekezésre (Tóth és mts., 2007):

• vetésváltásban rovarölõ szeres csávázás,

• monokultúrában Force 1,5 G,

• imágó ellen: Calypso 480 SC, Mospilan 20 SP, Invite EC+Diabro CS, (hatástartam akár 14 nap, tapadásfokozóval pl: Biofilm még 4–5 nap nyerhetõ, de ha a csapadék lemossa, rövidül a hatás).

Rezisztencianemesítés

A védekezés egy új, egyenlõre még elméleti lehetõsége a rezisztens kukoricahibridek termesztésbe vonása. Jelenleg, bizonyítottan csak a GMO hibridek rendelkeznek a kukoricabogár elleni rezisztencia egy bizonyos típusával az antibiózissal (Szõke és mts., 2008), mely abban áll, hogy a növény minden sejtje egy olyan anyagot termel, mely gátolja a kukoricabogár lárváinak emésztõrendszerét, ezáltal elpusztítja azokat. A GMO növények magyarországi termesztése egyenlõre nem engedélyezett, a környezetre esetlegesen gyakorolt tisztázatlan hatásai miatt.

A 2008-as évben az MgSzH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága (korábban OMMI) egy a kukoricabogárra rezisztens, egy német nemesítõ cég által bejelentett, szelekciós nemesítéssel kialakított hibrid állami elismertetését kezdi meg. Ha a két év múlva záródó kísérletsorozat eredményei alapján államilag elismerik a hibridet, és bebizonyosodik a rezisztens tulajdonsága, akkor egy újabb eszköz lesz a kezünkben a kukoricabogár elleni harcban.

Összefoglalás

A leírtak alapján a kukoricabogár elleni védekezésnek több lehetséges módja létezik, azonban önmagában egyik sem hoz maradéktalanul kielégítõ eredményt. A termelõ feladata az, hogy kitûzze a számára elérendõ célt, és a saját üzemméretének, gépparkjának, anyagi lehetõségeinek, és a mûvelt területeinek tökéletes ismeretének a birtokában válogasson a lehetõségek közül. A kívánt eredményt csak a védekezési technológiák, adott cél érdekében összeállított, helyes kombinációja hozhatja meg. Fontos az évjárat hatás figyelembe vétele, mely igen jelentõs befolyással van a kukoricabogár adott évi kártételi potenciáljára. Meg kell tanulnunk hosszú távon, integrált szemlélettel gondolkodva együtt élni a kártevõvel, megõrizve területeink termékenységét, épségét.

Németh Tamás–Nádasy Miklós

Felhasznált irodalom:

Baca, F., Sivcev I. (2001): A kukoricabogár kártétele és az ellene való védekezés technológiája Jugoszláviában. Gyakorlati Agrofórum, 12. (5): 19–21.

Halvaksz B.-né (2004): Mesterfogások a kukoricatermesztésben a kukoricabogár lárvák ellen. Gyakorlati Agrofórum, 15 május (Extra 8.): 50–51.

Ripka G. (2008): Egy állandósult, de nem megoldhatatlan növényvédelmi gond: az amerikai kukoricabogár. Gyakorlati Agrofórum 19. január (Extra 22.): 64–66.

Szemán A., Takács A. (2004): Az amerikai kukoricabogár elleni védekezés stratégiáinak végiggondolása és kidolgozása. Gyakorlati Agrofórum, 15 május (Extra 8.): 47–49.

Tóth B., Vasas L., Szeõke K., Kurucz A., Vörös G. (2007): Hogyan tetszett az amerikai kukoricabogárnak az idei aszályos év? Gyakorlati Agrofórum 18 (11.): 52–60.