Gyepre alapozott állattartás élelmiszerminõségi és -biztonsági kérdései

Az elõadások közül most Dr. Póti Péter egyetemi docens (Szent István Egyetem) elõadását ismertetjük röviden.

Az élelmiszerminõséggel kapcsolatban elõször szeretném (Szakály Sándor, 2002) ennek fogalmát definiálni, illetve kérdéskörét tisztázni. Ezt azért tartom nagyon fontosnak tisztázni, mert a köztudatban teljes káosz uralkodik ebben a tekintetben is, de sok esetben a szakemberek körében is sok félreértés van ebben, vonatkozásában. Nagyon fontos, hogy megkülönböztessük a garanciális és a funkcionális minõséget. A garanciális minõség a statikus, elsõdleges, alapvetõ biztonsági minõséget jelenti, amely az élelmiszer kémiai, fizikai, mikrobiológiai, érzékszervi tulajdonságaiban nyilvánul meg és törvényben rögzített módon szabályozzák (standardizálják). Ezzel garantálják többé-kevésbé egységesen az élelmiszer-biztonságot vagyis, hogy bárhol a világon az élelmiszerfogyasztó tudja, az adott élelmiszer nem tartalmaz számára káros anyagokat. A funkcionális minõség a dinamikus minõséget jelenti, amely az élelmiszer használati és táplálkozásbiológiai értéke. Ennek szerepe a betegségek megelõzésében, egészségmegõrzésben (prevencióban), valamint a piaci elõnyszerzésben van. Ennek szabályozása az elõzõnél jóval lazább, illetve a legtöbb esetben nem standardizált. Ebben az elõadásban mind a két „minõségi dimenzióval” szeretnék foglalkozni a gyepre alapozott állattartással kapcsolatban.

A gyepre alapozott állattartás a köztudatban csak jó lehet, mert az természetközeli, nem terheli, illetve szennyezi a környezetet, az állatok jól érzik magukat, és egészséges élelmiszert állítanak így elõ. Ez csak abban az esetben igaz, ha a legeltetés, illetve az egész tartástechnológia (tartás, takarmányozás, szaporítás, felnevelés, fejés és tejkezelés, ápolás stb.) teljes körûen az adott fajtára alapozottan, az adott környezeti tényezõkkel és a piac elvárásával összhangban van megtervezve és ennek megfelelõen kialakítva. Ennek hiányában sajnos éppen az ellenkezõje igaz. Napjainkban túlnyomórészt a gyepre alapozott állattartás minden tervszerûséget, szakmaiságot nélkülöz, ezzel jelentõs környezeti károkat okoz, az állatok kondíciója és termelése sok esetben katasztrofális, az elõállított termékek minõsége kifogásolható. Éppen ezért a következõkben a terjedelmi korlátok miatt röviden fel szeretném vázolni ennek fõbb okait, illetve ezzel a témával kapcsolatos témakört szeretném bemutatni. Jelen esetben csak a különbözõ legeltetési módok közül a napjainkban alkalmazott úgynevezett pásztoroló és szakaszos legeltetési mód termelésre, és a termékek minõségére gyakorolt hatásával foglalkozom. Mindenekelõtt fontosnak tartom leszögezni, hogy az elmúlt évszázadokban alkalmazott hagyományosnak tekinthetõ legeltetési módtól jelentõsen eltér a napjainkban alkalmazott „hagyományosnak” tekintett pásztoroló legeltetési mód. A leglényegesebb különbség az, hogy korábban meghatározott „menetrend szerint” – a száraz fekvésû területekrõl az egyre nedvesebb fekvésû területek felé – hajtották, pontosabban tartották az állatállományt egy adott legelõ területen, míg azt az állomány le nem legelte. Nagyon fontos, hogy az állatok (a gulyással, juhásszal, kondással stb. együtt) éjjel, nappal ugyanazon a legelõ szakaszon voltak, így itatásukat is az adott legelõszakaszon kellett megoldani. Ezért a legelõ nemcsak takarmánybázisul szolgált, hanem egyben volt etetõ-, itató-, pihenõtér! Az állatoknak viszonylagosan nyugodt körülményeket biztosítottak ezzel, mellõzve a fölösleges mozgatást, és biztosítva ezzel, hogy az állatok saját igényeknek megfelelõen legeljenek, pihenjenek stb. Sajnos ezzel szemben napjainkban az állatokat pásztoroló legeltetés alkalmával a szálláshelyrõl naponta hajtják ki legelni a legelõre, illetve vissza a szálláshelyre. Ezzel számos hátrányt idéznek elõ (fölösleges mozgatási idõ napról-napra nõ, fölösleges stressz- helyzet alakul ki – zavarás miatt, nem akkor legel, pihen, iszik, kérõdzik stb., az állat amikor akar –, nagy lesz a taposási kár, csökken a terméshozam, romlik a legelõk botanikai összetétele, az idõben korlátozott takarmány- és vízfelvételnek, valamint pihenõidõnek köszönhetõen romlik az állatok kondíciója, szaporasága, utódnevelõ képessége, termelése).

Ennek igazolására vizsgálatot végeztünk. A pásztoroló és szakaszos legeltetés hatását vizsgálva megállapítható, hogy szakaszos legeltetés esetén 25–30%-kal nagyobb a terméshozam, 20–23%-kal kisebb a taposási veszteség és kedvezõbb a legelõterület botanikai összetétele, mint a pásztoroló legeltetés esetében, valamint az anyák kondíciója és szaporulati aránya is kedvezõbben alakult (Póti és mtsai 2006, 2007).

A legeltetési technológiát nem szabad önmagában értékelni, hanem ki kell egészíteni az állatfajtól, fajtától, illetve hasznosítási típustól függõen a különbözõ technológiai (takarmány kiegészítést, itatást, pihenést, ápolást, egészség védelmét stb. szolgáló) elemekkel.

Ezzel kapcsolatban néhány fontosabb kérdésre szeretném felhívni a figyelmet hasznosítási típusonként (egyhasznú hús és tej, kettõshasznosítású tej-hús).

1. Táplálóanyag-ellátás (rost, fehérje, ásványi anyag, vitamin), illetve a takarmányozás (tartósított, zöld) hatását a termelésre és termék minõségére.

2. Legeltetéses állattartás során alkalmazott különbözõ résztechnológiák termelésre és a termék minõségére gyakorolt hatása.

3. Állategészségügyi problémákra (parazitológiai, bakteorológiai, virológiai, különbözõ szennyezettségi kockázatok).



A legelõre alapozott állattartás során az állatok táplálóanyag ellátása, ahogy az elõzõekben már ismertettem, elsõsorban azok szaporaságát, termelését befolyásolja, de kihat kisebb mértékben a garanciális, nagymértékben a funkcionális minõségre.

Húshasznosítású állományokban ennek hatását ezért a résztechnológiák hatásával együtt ismertetem.

A tej-, illetve tej és húshasznosítású állományokban, amennyiben az legelõre alapozott, annak módja nemcsak a termelést, hanem a minõséget (garanciális és funkcionális) nagymértékben befolyásolja.

A garanciális minõségnél elsõsorban a tej ízét, színét befolyásoló tényezõkre kell odafigyelni. Ilyen a legeltetett növények aránya, mennyisége, illetve ízrontó növények megléte, hiánya. A funkcionális minõséggel kapcsolatban a tej zsírsav-

összetételére szeretném felhívni ez alkalommal a figyelmet. A legeltetés hatására a rövid szénláncú zsírsavak (kapron, kapril, kaprinsav), a konjugált linolsav aránya megnövekedett, mind a tejben, mind a sajtban. A legeltetés megnövelte továbbá a kecsketej többszörösen telítetlen zsírsavtartalmát, valamint az élettanilag fontos n-3 zsírsavak mennyiségét. A legeltetett állatok tejének n-6/n-3 zsírsav aránya az élettanilag kedvezõ értéket érte el (Póti és mtsai 2007).

Résztechnológiák közül a hízlalás és utódnevelés, valamint a fejés és elsõdleges tejkezelés résztechnológiákra térek ki röviden.

Húshasznosítású állományokban a hízlalás módja nagymértékben befolyásolja a végtermékek minõségét, így ez az elsõdleges minõséget meghatározó tényezõ. A tenyészállatok tartása ebben az esetben a szaporasági mutatókat, a hosszú hasznos élettartamot stb. befolyásolja.

Példaként említeném a tejesbárány-elõállítást. A tejesbárány-elõállítás célja, hogy világos hús színû 13 kg súly alatti carcasst (vágott testet) állítsunk elõ. Ennek lényege, hogy választás elõtt a bárányok tetszés szerint kapjanak tejet (korlátozás nélkül szophassanak), illetve báránytápot (mivel ezek vasban nem olyan gazdagok, mint a rostdús tömegtakarmányok, tápértékük nagy), valamint a fölösleges mozgatást mellõzni kell. Ezért ebben az esetben kerülni kell, hogy a szoptatós anyákkal együtt kihajtsák a bárányokat a legelõre. Sajnos a mai elterjedt gyakorlat az, hogy ebben az idõszakban is pásztoroló legeltetéssel legeltetik a bárányos anyákat, ahelyett, hogy vagy a hodályban történne a bárányok szoptatása és tartása, vagy megfelelõ idõjárás esetén legelõ szakaszokon történne nevelésük az anyjukkal együtt. Ezért a fölösleges mozgatás (energiát igényel és növekszik a húsba a vasbeépülés üteme), és a relatíve nagy szálastakarmány felvétele miatt egyre késõbben érik el a kívánt 16–20 kg-os vágósúlyt és hússzínük sötétebb lesz a kívánatostól. Ennek következménye, hogy a kistestû (dél-európai) S/EUROP vágóbárány minõsítési rendszer alapján a vágott bárányok kedvezõtlenebb kategóriába kerülnek. Funkcionális minõség tekintetében ebben az esetben kedvezõbb a vágott testekben lévõ faggyú zsírsav-összetétele.

Tej, és hús tej hasznosítású állományokban az utódnevelés módja az, ami nagymértékben kihat a termelésre és a tej minõségére.

Fejt állományok esetén minden esetben csak itatásos utódnevelést szabad alkalmazni, mert a termelésre és a tej minõségére gyakorolt hatása is rendkívül kedvezõtlen. A tejvisszatartás abban az esetben, ha az utód közvetlenül szopással az anyja tejét fogyasztja a tejvisszatartás mértéke, illetve a tejtermelés csökkenése akár 30–40%-os lehet, a tejleadási reflex fejés alkalmával nem megfelelõ mûködése miatt. A tej minõségére is rendkívül hátrányos, mert egyrészt könnyen megnövekedhet a tej szomatikus sejtszáma és csíraszáma, másrészt egészségügyi kockázatot jelent.

Fejés és elsõdleges tejkezelés a tejleadásra és minõségére gyakorolt hatásával nem általánosságban (tejleadási reflex kiváltása, általános fejési higiénia stb.), hanem kifejezetten a legeltetéssel összefüggésben arra szeretnék kitérni, hogy hol történjen a fejés és elsõdleges tejkezelés. Ez nagyon összetett kérdés. A teljesség igénye nélkül, néhány fontosabb kérdést érintenék.

Bizonyos határon belül, megfelelõ felhajtó utak kialakításával, amennyiben a fejõház-tejház jól megközelíthetõ helyen van, indokolt a stabil fejõházi fejés. Ebben az esetben az általános kockázati tényezõkön kívül rendkívül fontos, hogy a felhajtó utak úgy legyenek kialakítva, hogy az ütemezett, akadálytalan fejés biztosított legyen. Ennek hiányában hosszú fejési idõ, tejvisszatartás alakul ki, aminek magas szomatikus sejtszám és csíraszám lesz a következménye. Nagyon fontos oda figyelni arra, hogy az egyes csoportok ne keresztezzék egymást, valamint a lábvég betegségek, és a parazitás fertõzések kockázata megnõ (különbözõ területekrõl érkezõ állatok fertõzhetik egymást). Ezért ebben az esetben különös gondot kell fordítani a felhajtó utak tisztítására, karbantartására, lehetõség szerint szilárd burkolat kialakítására, lábfürösztõk rendszeres használatát meg kell oldani stb. Mobil fejõállás esetén megoldható a helyben, legelõn történõ fejés, amely a világ számos országában elterjedt (pl. Új-Zéland). Ebben az esetben a tej elsõdleges kezelésére és szállítására kell nagy gondot fordítani. A tej garanciális és funkcionális minõségét nagymértében befolyásolja általánosságban is, de ebben az esetben kifejezetten fontos annak a kérdésnek a tisztázása, hogy milyen gyorsan hûtjük le a tejet, mennyi ideig gyûjtött tejet kezelünk, tárolunk egyszerre. További gond lehet a tisztításhoz szükséges víz mennyiségi és minõségi biztosítása, illetve a szennyvíz tárolása, kezelése. Talán ezért idegenkednek a hazai állattartók napjainkban ettõl a fejési technológiától.

A legeltetés, mivel nyílt rendszer, jelentõs kockázatot jelent állategészségügyi szempontból. Gondoljunk csak a különbözõ vadonélõ állatok fertõzõ forrásként meglévõ (parazitológiai, bakteorológiai, virológiai) kockázatára. Ennek a problémakörnek a kezelésében, illetve megoldásában is jelentõs segítséget nyújthat a szakaszos legeltetés alkalmazása, a tervezhetõség és különféle már meglévõ technológiai megoldások. Utolsó gondolatként ebben a témakörben szeretném felhívni a figyelmet a gyepterületek szennyezettségére és az állati termék minõségére. Vizsgálatokat végeztünk fõutak menti legelõterületek, árkok fémszennyezettségére és az állati szövetekben, szervekben való elõfordulására. Vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a gyepek nehézfém-tartalma minõségbiztosítási szempontból a vizsgálati helyeken nem okozott problémát. Nagyobb arányú egészségügyi határértéken belüli dúsulás a májban, vesében, herében és agyban volt tapasztalható Pb, Zn, Co esetében (Póti és mtsai 2008).

A laborvizsgálati vizsgálatok a Food Analytika laboratóriumában történtek.

Dr. Póti Péter



Felhasznált irodalom:

Poti P., Pajor F., Láczó E. (2006): Examination of different planted lucerne feed availability in small ruminants. Cereal Research Communications. 34. 1. 751–754.

Póti P., Pajor F., Láczó E. (2007): Sustainable grazing in small ruminants. Cereal Research Communication. 35. 2. 945–948.

Póti P., Bodnár Á., Láczó E., Pajor F., Kispál T. (2008): Concentration of lead and cadmium in soil, forage, organ and muscle samples of sheep in Hungary. Cereal Research Communication. 36. 1975–1978.