Az Axiál tíz éve foglalkozik a Manitou teleszkópos rakodógépekkel és targoncákkal.
Ez az évforduló ünnep a társaság számára már csak azért is, mert a Manitou is 2008-ban ünnepli az 50 éves fennállását – hangoztatta Pintér Zsolt, a cég ügyvezetõje június elején, Mogyoródon, a hatodik Manitou kezelõi olimpia megnyitóján. Hozzátette: a mostani félig komoly, félig játékos megmérettetésen több, mint 100 versenyzõ mutathatta meg tudását az elõfutamokon.
A rendezvény nagy sikerrel zajlott le június 6-án és 7-én, azaz pénteken és szombaton, Mogyoródon, a Hungaroring Adventure Parkjában. A pénteki napon az elõdöntõkben több mint 100 versenyzõ mérte össze tudását a játékos, ám nagy technikai tudást igénylõ feladatokban. Szombaton került sor a döntõkre, melyben a legjobb 16 versenyzõ közül került ki a végsõ gyõztes, Amatics László, aki az idén második alkalommal szerezte meg a gyõzelmet, így megvédte bajnoki címét. Teljesítményének jutalma, hogy elutazhat egy szakmai útra a Manitou központjába, Franciaországba.
Az Axiál Kft. és a Hód-Mezõgazda Zrt. immár hagyományosan ebben az évben is közösen szervezte meg a Média Kalandnapot, ahol a médiák és a pénzintézetek – a versenyen jelenlévõ – munkatársai kipróbálhatták gépkezelõi ügyességüket.
Fekete Balázs – mint a Hód-Mezõgazda Zrt. képviselõje – a szombati napon tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az áprilisban megrendezett Alföldi Állattenyésztési Napok pénzügyi mérlege azt mutatja: a kiállítás nem volt veszteséges. Másik örömteli tény volt a rendezõk számára, hogy pár ezerrel több látogató tekintette meg az idén a kiállítást, mint tavaly, és a kiállítás egyre inkább nemzetközivé válik.
Képgaléria a www.agronaplo.hu/rendezvények rovatban