MENÜ

Seregélystratégia a szõlõben

Oldalszám: 100-101
2014.04.08.

Az õsszel megjelenõ népes seregélycsapatok jelentõs kárt okozhatnak a szõlõben, ezért ne hagyjuk védtelenül az ültetvényeket – tanácsolja a szakértõ.

Intelmeit érdemes megfogadni ugyanis ha a gazdálkodók az alábbi javaslatokból csak néhányat alkalmaznak, akkor is jelentõs összegeket takaríthatnak meg, illetve nyerhetnek azáltal, hogy a károk egy részét elkerülik.



A seregélyrõl és kártételérõl

A seregély alkalmazkodó életmódjának köszönhetõen széles körben elterjedt. Eredeti élõhelye Eurázsia, de napjainkban – Dél-Amerika kivételével – a világ valamennyi mérsékelt és meleg égövi területén megtalálható. Társas életet folytat, erre utalnak népi elnevezései is: fellegmadár, seregi, seregbejáró. Vándormadár, kisebb csapatai azonban gyakran áttelelnek. Az állomány többsége a telet Olaszországban, Dél-Spanyolországban vagy Algéria, Tunézia, Líbia térségében tölti. Általában február közepén, március elején érkezik hozzánk, majd legkésõbb augusztusban, szeptemberben vonul el. Ám ezután sem maradunk seregélyek nélkül! Északról – Lengyelország, Oroszország, Észtország területérõl – óriási seregélycsapatok érkeznek hazánkba. Az éhes vándorok téli szálláshelyük felé tartva megpihennek nálunk, s ha tehetik, szõlõtermésünk dézsmálásával múlatják az idõt.

Viselkedésükben számos, a védekezés szempontjából fontos sajátosságot figyelhetünk meg. Reggel kisebb csoportokban indulnak útnak táplálékot keresni (1. kép), de délután, az alvóhely felé tartva mind több madárraj egyesül. Az éjszakai pihenõhelyen a seregélycsapatok ismét együtt térnek nyugovóra; a nagyobb nádasokban 3000, de akár 3 000 000 madár is éjszakázhat. A tapasztalatok szerint a seregélyek károsításának kb. 65%-a a délelõtti, 35%-a a délutáni órákban történik.

A seregély rigó nagyságú madár, de rövid farka miatt annál zömökebbnek tûnik. Csõre egyenes, hegyes. Az öregek tollazata fekete színû, fémesen csillogó, zöldes, kékes, illetve bronzos árnyalatú. Hátát (és hastájékát) apró, sárgásfehér pettyezettség díszíti. A fészekbõl kirepült fiatalok egyöntetûen szürkésbarna színûek (2. kép).

 

 


 


 

 

 

 



A seregély röpte gyors, gyakran siklik kifeszített szárnyon. Röptében is gyakran rikkant, nyári napokon gyakran hallhatjuk jellegzetes érdes, rekedt torokhangját. A hím éneke csikorgó és dallamos hangok sajátos keveréke. A seregély tehetséges utánzómûvész, élethûen mímeli például a sárgarigó flótázását, az ölyv kiáltását. A szemtelenebb példányok egyes riasztóeszközök, így a kaviccsal töltött konzervdoboz zörgését is képesek utánozni.

Élõhely tekintetében egyáltalán nem válogatós: sík- és dombvidékek erdõszélein, ligetes területeken, kertekben, kisebb településeken, de még a nagyvárosokban is fészkel. Odúlakó, de faodvak hiányában partszakadékok, sziklahasadékok üregeiben, épületek zugaiban is megtelepszik. Csoportos fészkelése is megfigyelhetõ. Április elején rak fészket, de gyakran júniusban is költ fészekalja 3–7 tojásból áll.

A seregély gyakorlatilag mindenevõ, ét-rendjét elsõsorban nyílt területeken élõ gerinctelenek, földigiliszták, csigák, rovarok és pókok alkotják. Sok mezõgazdasági kártevõt, többek közt cserebogarat is összeszed! Nem veti meg a bogyókat, cukrokban gazdag, lédús gyümölcsöket sem, de kárt tehet a napraforgóban, kukoricában (és olajfaültetvényekben) is. Amerikai kutatók ketrecbe zárt seregély szõlõfogyasztását vizsgálták. Arra a megállapításra jutottak, hogy a madár számára lényegében közömbös a szõlõ érettsége a 11–13 Brixº feletti termést válogatás nélkül bekebelezi. Napi táplálékigénye mintegy 60 g. A több százas, vagy ezres nagyságú csapatokba verõdött seregélyek tetemes mennyiségû termést pusztíthatnak el! A fürtökre szállva a bogyókat leverik, felsértik. A példányonként elfogyasztott, kicsípett, levert bogyók mennyisége naponta akár 300 g is lehet. A megsérült bogyók további fertõzés gócai lehetnek, könnyen megindulhat a szürkerothadás, illetve az ecetesedés.



A védekezés joga

A 18/2008. (VI. 19.) KvVM rendelet szerint az okszerû mezõgazdasági termelés biztosítása érdekében – amennyiben természetvédelmi érdeket nem sért – egyéb fajok mellett a seregély riasztása, elejtése, gyérítése, állományának szabályozása engedélyezhetõ. „A seregély (Sturnus vulgaris) gyérítését engedély nélkül végezheti a külön jogszabályok alapján kijelölt vadászatra jogosult, a hegyközség területén mûködõ hegyõr, valamint az ott mezõõri szolgálatot ellátó személy, kizárólag a szõlõültetvényekben, azok termésének megóvása, illetve az azokban keletkezõ károk mérséklése érdekében, amennyiben tevékenységét:

a) az ingatlan tulajdonosával, illetve jogszerû használójával megállapodást kötve,

b) védett természeti területeken, illetve különleges madárvédelmi területeken kívül,

c) augusztus 1. és október 31. között,

d) a vadászat rendje megsértésének nem minõsülõ, valamint nem tiltott vadászati eszközökkel és módszerrel, valamint

e) az okszerû vadgazdálkodás akadályozása nélkül végzi.



A vadászatra jogosult hegyõr, mezõõr a gyérítések helyérõl, idejérõl, módjáról, valamint az elejtett madarak számáról a tárgyidõszakot követõen, február 28-ig köteles jelentést küldeni az illetékes természetvédelmi hatóságnak.



Megelõzés: elriasztással

A seregélyeket elvben elüldözhetjük az éjszakai pihenõhelyükrõl, vagy közvetlenül a szõlõültetvénybõl. Elháríthatjuk a kárt az érkezõ madárrajok elriasztásával, de választhatunk megelõzõ módszereket (pl. madárháló, ragadozóatrapp) is. A madarakat fizikai (vizuális, akusztikus megoldások), kémiai és biológiai módszerekkel tarthatjuk távol szõlõnktõl.

Elméletileg jó megoldás lenne az átvonuló seregélyek alvóhelyükrõl való elriasztása, de ez a gyakorlatban nem valósítható meg. Többek közt azért sem, mert a vonatkozó rendelet ezt nem teszi lehetõvé. A madarak egyébként gyakran éjszakáznak például természetvédelmi területen, vagy nagyobb parkokban, ahol ez a beavatkozás amúgy sem lenne kivitelezhetõ. A riasztás eredménye – a szakirodalom szerint – sok esetben amúgy is az volna, hogy seregélycsapat elröpülne, de pár száz méterrel távolabb, egy nyugalmasnak tûnõ helyen ismét leszállna.

Elvileg jó megoldás lenne az is, ha az ismert pihenõhelyek közelében a seregélyek által kedvelt növényfajokat, például bodzát, somot, ostorménfát, ezüstfát vagy földi szedret telepítenénk. A megoldás nem feltétlenül eredményes, mert a madarak hajlamosak az éjszakai pihenõhelytõl naponta akár 40 km-re elkóborolni, s viszonylag távoli ültetvényeket is meglátogatni. Ettõl függetlenül nagy szükség volna olyan „seregélylegelõkre”, ahol az ûzött állatok háborítatlanul táplálkozhatnának. Ennek hiányában az éhes madarakat legfeljebb táblánk túlsó végébe, jobb esetben a védekezést elhanyagoló szomszédok szõlõjébe tudjuk áthajtani.



Madárháló

A legeredményesebb, bár kétségtelenül a legnagyobb munkaerõ-igényû módszer a madárháló kihelyezése. Elsõsorban a seregélyek által rendszeresen felkeresett, értékes fajtájú szõlõben, a szokásosnál késõbbre tervezett szüret esetén javasolható. Már az érés legelején célszerû kifeszíteni a hálót. A tõkéket, illetve az egész ültetvényt takarhatjuk. Szélárnyékos ültetvényekben a tõkék fölé kifeszített háló is eredményes, de a védelem legbiztosabb módja az, ha a madárhálót a fürtzóna alatt és felett is gondosan rögzítjük. Az alulról is zárt háló alá más madarak (pl. feketerigók) sem tudnak behatolni. A kisebb tõkék természetesen egyszerûbben kezelhetõk; a lombozat méretétõl függõen akár az 1–2 m széles madárhálók is eredményesen felhasználhatók. A nagy tõkeformák védelmére gyakran csak a 4 m-es hálók alkalmasak, ezek leszedése és felrakása azonban bonyolult, lassú mûvelet. A háló rögzítésekor körültekintõen járjunk el: a talaj szintjéig kifeszített madárháló könnyen fogságba ejthet kisebb állatokat, például sünöket. Szintén állatvédelmi okokból 25 vagy 28 mm-es (legfeljebb 30 × 30 mm-es) szemnagyságú madárhálót válasszunk. Badacsonyi kutatók szerint a háló színe is fontos. Tapasztalataik szerint a kék színû neylon háló nemcsak véd a seregélyek ellen, de – vélhetõleg víztükörre emlékeztetõ színe miatt – el is riasztja õket. A madárraj a megfigyelések szerint nem csap le a kék hálóval védett ültetvényszakaszra. A jó minõségû, UV-álló mûanyag madárháló drága, de akár öt éven át is felhasználható. Mûanyag zsákot semmiképp se húzzunk a tõkékre, mert ez alatt a szõlõ befülled, s a kialakuló párás környezetben a gombás betegségek könnyebben megfertõzhetik.



Madárijesztõ

A hagyományos, emberi alakot formázó madárijesztõk nem idegenek a szõlõtájtól, viszont a seregélyek sem idegenkednek különösebben tõlük. Olcsó és egyszerû, jóllehet hatásában is szerény megoldás, ha a tõkék közé huzalt feszíthetünk, s vékony fémlemezeket, sörös- vagy konzervdobozokat, zacskókat, CD-ket, ezüst vagy sárga színû, szélben élénken csillogó riasztószalagokat erõsíthetünk rá. Egyesek szerint az is elriasztó hatású lehet a madarakra, ha autónkkal a tábla szélén parkolunk. További lehetõség, hogy hosszú rúdon sólyom röpképét ábrázoló madárijesztõt, vagy ék alakú, a szél hatására magasba emelkedõ sárkányt helyezünk ki a szõlõbe. Vásárolhatunk héliummal töltött, ragadozómadarat utánzó léggömböt, melyet mintegy 30 m magasan lebegtethetünk az ültetvény felett. Kipróbálhatjuk a nagyméretû sárga, vagy piros szemet ábrázoló ballonokat is. Nem szabad megfeledkeznünk azonban arról, hogy ezek a megoldások viszonylag kis hatókörön belül érvényesülnek. Önmagukban sajnos kevéssé hatékonyak, mert az okos seregélyek hamar felismerik a kihelyezett tárgyak veszélytelen voltát. Ködös idõben amúgy sem érvényesülnek. Elijesztõ hatásukat úgy tarthatjuk fenn, ha rendszeresen (1–3 naponként) áthelyezzük õket.

Az optikai módszerek mellett alkalmazhatunk különbözõ jellegû akusztikus megoldásokat. Felhasználhatunk karbid-, illetve gázágyúkat, különbözõ pirotechnikai eszközöket is. A hívatlan vendégeket hagyományos módon elriaszthatjuk ostorpattogtatással, a szél, vagy a hegyõrök által hajtott kereplõkkel (vasütögetéssel). A seregélyek igencsak tartanak a fegyveres csõszök által leadott riasztólövésektõl. A célzott lövések azonban kétségtelenül eredményesebbek: ha néhány seregély a porondon marad, a többiek könnyebben lemondanak a veszélyes lakomáról!

Ultrahangot kisugárzó madárriasztó készülékeket is kifejlesztettek, de a megfigyelések szerint ezeknek a berendezéseknek a seregélyek ellen nincs kielégítõ védõhatásuk. Igen kellemetlen, a lakosságot és a turistákat egyaránt terhelõ megoldás az autótolvajok ellen kifejlesztett elektromos riasztók bevetése. Ezek helyett inkább félelmet keltõ felvételek lejátszásával, ragadozómadár vijjogás, repülõgépzaj, vagy „playback” seregélykiáltás, az elfogott, szenvedõ seregély vészjelzéseinek a kihangosításával „szórakoztassuk” a madársereget. A tartósabb hatás érdekében a riasztó hangokat véletlenszerû sorrendben és irányban célszerû leadni.



Síppal, dobbal

Az akusztikai riasztást kiválthatja, illetve indíthatja a mezõõr, de elõidézhetjük idõkapcsolóval is. Így természetesen akkor is történik riasztás, ha nincs a közelben madárcsapat. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy seregélyek által hallható hangokra az emberek is ugyanúgy érzékenyek! Ezért jobb, ha az érkezõ seregélycsapatot látva a riasztóeszközöket helyben, illetve távszabályzóval hozzuk mûködésbe. A seregélyriasztók mûködtetése elvben lehetséges infravörös-, illetve lézerérzékelõk segítségével is. (A madárrajok mozgását – ausztrál kutatók szerint – radar technológiával is nyomon lehetne követni.) Nagy felület védelmére az érzékelõkkel ellátott riasztórendszer kiépítése igen költséges.

A megjelenõ madárrajok elûzését egymotoros repülõgépek, helikopterek, esetleg repülõgép-modell segítségével is megkísérelhetjük. A módszer sok esetben hatásos, de meglehetõsen költséges, s a pilóta számára egyáltalán nem veszélytelen vállalkozás.

A seregélyek elleni védekezés tervezésekor számításba kell venni a felhasznált eszközök hatótávolságát. Az egyes pirotechnikai eszközök, hangszórók – típusaiktól, illetve a beállítástól függõen – általában 250–300 m-ig, az egyszerûbb szerszámok (pl. kereplõ) mindössze 50 méterig hatásosak. Az is fontos, hogy milyen gyakran lépjenek mûködésbe az akusztikus seregélyriasztók! A madárcsapat leszállását legfeljebb 2 percenként, de gyakran csak 15–30 másodpercenként kiadott riasztóhangok képesek megakadályozni. A megadott értékek csak tájékoztató jellegûek. Minél nagyobb, s éhesebb a seregélycsapat, annál nehezebb megvédeni a területet.



Kémiai és biológiai riasztás

A külföldi szakirodalomban olvashatunk repellens hatású vegyszerek használatáról is. Az egyes készítményeket a szõlõbe, vagy a madarak alvóhelyére juttatják ki. (Volt már példa egyébként az alvóhelyükön elpihent seregélyek elgázosítására, s az elkábított madarak megölésére is.) A (metiokarb, illetve a metil-antranilát hatóanyagokkal végzett) kémiai védekezés azonban nem okvetlenül hatásos, mert a szer többnyire gyorsan (kb. két hét alatt) lebomlik. A késõi érésû fajták esetében általában két kezelés szükséges. A felhasznált anyag a borban ízhibát eredményezhet.

A vegyszerek használatához képest környezetbarát megoldást jelent a ragadozómadarakkal való „biológiai” védekezés. A sólymokkal, héjával végzett szõlõvédelem azon alapul, hogy a seregélyek a ragadozót észlelve igyekeznek mind magasabbra emelkedni, nehogy az ellenség felülrõl csapjon le rájuk. Az ellenség elõl a magasba felszállt seregélycsapat jó esetben elhagyja a védelem alatt álló ültetvényt. A sikerrel elzavart madárrajok néhány további leszállási kísérlet után többnyire már nem próbálkoznak az õrzött táblák csemegézésével. Motorizált solymászok viszonylag nagy területet is megvédhetnek. Fontos szabály, hogy a levegõbe egyszerre csak egy ragadozót engedhetnek fel. Ellenkezõ esetben elõfordulhat, hogy a madarak területük védelmében egymásnak esnek. Az ültetvényt már az érés kezdetétõl célszerû védeni, hogy ne szokjanak oda a seregélyek.



Összegzés

A riasztóeszközöket a seregélyek igen hamar kiismerik, de a berendezések áthelyezésével hatékonyságuk átmenetileg fenntartható. Elõnyös, ha az egyes módszereket (akusztikus + vizuális) együttesen alkalmazzuk. Fordítsunk fokozott figyelmet az értékes fajták, illetve a seregélyek által leginkább veszélyeztetett, erdõk, bokros területek, távvezetékek közelében fekvõ ültetvények védelmére. A seregélystratégiát a védendõ terület adottságaitól, az ültetvény jellegétõl, s a szõlõtermés várható értékétõl függõen válasszuk meg! Kövessük nyomon a kereskedelmi forgalomban kapható riasztók kínálatát, de õrizzük meg apáink, nagyapáink jól bevált módszereit is.



Dr. Zanathy Gábor