MENÜ

Tõgygyulladás - a XXV. Jubileumi Buiatrikus Világkonferencia fényében

Oldalszám:
2014.03.31.

Magyarországnak jutott a megtiszteltetés, hogy – ahogy az Agro Napló korábban már beszámolt errõl – az idei évben megrendezze a XXV. Jubileumi Buiatrikus Világkonferenciát, amelyet remek körülmények között, a budapesti Syma rendezvénycsarnokban tartottak meg 2008. július 6. és 11. között.

 

 

 

A kongresszuson – egyéb, kérõdzõkkel kapcsolatos fontos témák között – öt szekció foglalkozott a tõgygyulladással, diagnosztikájával, kezelésével, megelõzésével, illetve bizonyos esetekben tõgybimbó-problémák mûtéti megoldásaival. Az öt szekció érdekesebb elõadásait foglalom össze az alábbiakban.

Az elsõ nap nyitóelõadását C. Burvenich (Belgium) tartotta a szarvasmarha tejmirigy veleszületett immunbiológiájáról, és az E.coli-fertõzésekrõl.

A veleszületett immunitás egy evolúciósan õsi, általános és gyorsan ható immunitás. A tejtermelõ tejmirigy legfontosabb védekezõrendszere, melynek fõ „fegyvere” a neutrofil granulocita nevû fehérvérsejt. A veleszületett immunrendszer felismeri a támadó baktériumokat, elpusztítja õket, miközben nem árt a saját testszöveteknek (öntolerancia). Tökéletes mûködéséhez szükség van az úgynevezett adaptív immunrendszerre is, de önmagában is hatékony.

 

 

 


 



Abban a kutatók egyetértenek, hogy az ellés körüli idõszakban az immunitás jelentõsen lecsökken, a neutrofilek egyes funkciói meggyengülnek. Annak érdekében, hogy a szervezet összehangolt módon reagáljon a behatoló kórokozóra, azt nagyon gyorsan fel kell ismernie. A nyálkahártya receptorai (érzékelõi) akkor reagálnak, ha a bejutott kórokozók mennyisége egy bizonyos küszöböt elér. A felismerésben nagy szerepe van a baktériumfal oldható lipopoliszacharid (LPS)-komponensének, amely egyben a kórokozó endotoxinja is, és ez így van az E.coli, és a hozzá hasonló, ún. Gram-negatív baktériumok esetében. Ma már molekuláris biológiai módszerekkel meghatározták, melyek azok a fehérjemolekulák az egyes sejteken, amelyek a védekezés különbözõ lépéseiért felelõsek. A tõgygyulladás esetében a legfontosabb szabályozó molekulát NF-kappa B-nek hívják. A baktérium LPS-e olyan anyagok felszabadulását váltja ki, amelyek aktiválják az NF-kappa B-t. A védekezés molekuláris biológiai hátterének feltárása jelentõsen hozzájárulhat ahhoz, hogy jobban megértsük a tõgygyulladás kialakulását, és ez hatékonyabb védekezést tehet lehetõvé.

Az elsõ szekcióban Leitner (Izrael) beszélt a tehén ellés elõtti egészségi állapotáról, valamint a tejében található immunanyagok mennyiségének és az új tõgyfertõzéseknek az összefüggésérõl. Megállapították, hogy a föcstej immunglobulin G-tartalma szoros összefüggésben van a tõgyfertõzésekkel; a magasabb IgG-szintek kevesebb fertõzéssel társultak. Ez arra utal, hogy a tehén tõgyegészségügyi állapota az ellés elõtt egy hónappal döntõen befolyásolja a föcstej minõségét.

Schwartz (Németország) és munkatársai az egészséges tõgyû tehenek tejében található sejtekrõl tartottak elõadást. A vizsgálatok alapján a szerzõk úgy találták, hogy már 43 000/ml-es sejtszámnál (!) gyulladásra utaló elváltozások kezdõdnek a tõgyben. Szemléletváltásra van tehát szükség, amikor a havi befejési egyedi elegytej-sejtszám eredményeket értékelik.

Bradley (Egyesült Királyság) a szárazonálló és laktációs idõszak jelentõségét vizsgálta a tõgygyulladásban. Egyebek között megállapította, hogy az ellés után jelentkezõ tõgygyulladások túlnyomó többsége a szárazonállás alatt bekövetkezett fertõzés következménye.

Mashad (Irán) azt vizsgálta, hogy a takarmánnyal adagolt plusz C-vitamin, mint fontos antioxidáns segíthet-e a mastitis elleni védekezésben. Az ellés elõtti 10. naptól az ellés utáni 15-ik napig adagoltak 50 g/nap C-vitamint az állatoknak, és fokozott neutrofil-aktivitást és szomatikus sejtszám-csökkenést találtak a kezelt állatok tejében.

A második szekcióban Mansell (Ausztrália) PCR-eljárás alkalmazását írja le Streptococcus agalactiae diagnosztizálására, és megállapítja, hogy a molekuláris biológiai vizsgálatok arra utalnak, hogy a kórokozó sokkal gyakrabban van jelen a farmokon, mint gondolnánk.

Roberts (Egyesült Királyság) vizsgálta a tej, illetve a tej és a CMT (pl. Mastitest) reagens elegyének viszkozitását. Céljuk az, hogy a CMT-vizsgálat jobban számszerûsíthetõ legyen, és egy új, istállóban használható mûszert fejlesszenek ki, amely jobban segíti a farmer munkáját.

Durel és munkatársai (Franciaország) üszõk tõgyfertõzéseit vizsgálták, hiszen ezek befolyásolják leginkább a termelés jövedelmezõségét. A vizsgált üszõk 22%-a volt fertõzött, a leggyakoribb kórokozók a nem agalactiae (környezeti) Streptococcusok, CNS-ek (koaguláz negatív Staphylococcusok) és a Staphylococcus aureus voltak.

Graber (Svájc) megállapította, hogy a B genotípusba tartozó Staphylococcus aureusok okozzák a legnagyobb problémákat, a leggyakoribbak és a legfertõzõbbek.

A harmadik szekció Bansal és munkacsoportja (India) elõadásával kezdõdött. A tej fehérvérsejt-populációit vizsgálták a laktáció különbözõ stádiumaiban és az egyes tejfrakciókban. Megállapították, hogy az egészséges tõgy egészséges tõgynegyedének minõségi sejtképe különbözött a beteg tõgy egészséges tõgynegyedének minõségi sejtképétõl; felvetõdik ezért, hogy esetleg a tõgynegyedek mégsem teljesen függetlenek egymástól. A szomatikus sejtszám a fejés során folyamatosan növekszik az utolsó tejsugarakig, ami beteg tõgynegyedek esetében fokozottan igaz (Saját kommentár: a fejõk sokszor arra hivatkoznak, hogy azért nem fejik külön a beteg tõgynegyedet, mert csak az elsõ néhány sugárban találtak „túrót”, utána a tej már tiszta volt. Sok tehenészetben ezt el is nézik nekik, holott a fejés vége felé egyre magasabb sejtszámú tej fog az érintett tõgybõl ürülni!).

Seegers és kollégái (Franciaország) a szelektív és a teljes körû szárazonálló terápia gazdasági vonatkozásait vizsgálták. Azoknál az állományoknál, ahol az elegytej-sejtszám 150 000/ml körül mozgott, hároméves periódusban különösebb gazdasági elõnyét a szelektív terápiának nem találták. Viszont ahol az elegytej-sejtszám elérte a 300 000/ml-t, ott a szelektív szárazonálló kezelés egyértelmûen káros hatású volt az állomány tõgyegészségügyére és ezzel kapcsolatosan a termelés gazdaságosságára nézve. Külsõ és belsõ – nem antibiotikus – tõgylezárók alkalmazása különösen a magasabb elegytej-sejtszámot mutató állományokban volt gazdaságilag feltétlenül indokolt. Mint az események összefoglalója, itt is felhívom a figyelmet arra, hogy akkor, amikor minden fillér a farmer saját zsebére megy, akkor nem a legolcsóbb, hanem az optimális megoldásra törekszenek. Ajánlom ezt minden magyar tejtermelõ gazdaság döntéshozójának figyelmébe!

Compton és McDougall (Új-Zéland) az elléstõl az elsõ fejésig eltelt idõ hatását vizsgálta üszõk tõgygyulladására, illetve a szelén-kiegészítés klinikai tõgygyulladásokra gyakorolt hatását értékelte. Megállapították, hogy az ellést követõ korai kifejés – ödémacsökkentõ hatása miatt – elõnyös hatású, míg a szelénes takarmány-kiegészítés nem befolyásolta az üszõk klinikai tõgygyulladásának gyakoriságát.

McDougall és munkatársai (Új-Zéland) egy jelölt Streptococcus uberis teljes sejtes vakcina tõgygyulladás gyakoriságára (incidenciájára és prevalenciájára) gyakorolt hatását vizsgálta. A végkövetkeztetés az volt, hogy egyik vizsgált mutatóban sem hozott eredményt a vakcina.

Király és Barkóczi (Magyarország) az elegytej-sejtszám csökkentésének lehetõségeirõl tartott elõadást; arról számoltak be, hogy a szigorú számítógépes nyilvántartás és a fejés folyamatos regisztrálása milyen segítséget nyújt a tõgygyulladások megelõzésében.

A negyedik szekció Y. Schukken (USA) rendkívül hatásos témafelvetõ elõadásával indult; a perzisztens fertõzések és ismétlõdõ klinikai esetek jelentõségét részletezte az egyes állományokra adaptált tõgyegészségügyi programok kidolgozásában. Többször tõgygyulladásos teheneknél a fertõzések egy részét más és más törzsek okozzák, de az esetek nem kis részében ugyanazon törzs okozta ismétlõdõ, fel-fellobbanó fertõzéssel állunk szemben. Ez ismert volt Staphylococcusoknál, de bebizonyították már colinál és Streptococcusoknál is. Ma már ismert a perzisztens E.coli és Klebsiella-fertõzés fogalma is. A perzisztáló fertõzést okozó baktériumtörzsek, úgy tûnik, adaptálódnak a gazdaszervezethez. A gazdaszervezethez adaptálódás és a hosszú perzisztencia több lehetõséget biztosít a baktérium más állatra történõ átvitelére. Korábban a Staphylococcus aureusról és a Streptococcus agalactiae-ról írták le, hogy tehénrõl tehénre közvetlen átvitel lehetséges, most, úgy tûnik, hogy ezek a perzisztáló baktériumtörzsek ezt a folyamatot más baktériumok esetében is lehetõvé teszik.

A legtöbb tehenészetben a kezelt tõgygyulladások többsége ismételt eset; új fertõzés, vagy fellobbanás. Az éppen egészséges tehenek közül azok, amelyek már átestek tõgygyulladáson, fogékonyabbak az új fertõzésekre, mint a „szûz” egyedek. Az elegytej magas sejtszámáért a perzisztáló fertõzések felelõsek elsõsorban, nemcsak az adott állat tõgygyulladása, hanem a fertõzõ organizmus magas szintû, fertõzõ jelenléte (nagy fertõzési nyomás) miatt is. A célzott gyógykezelés nemcsak a perzisztáló fertõzést szûntetheti meg, hanem a potenciális fertõzési nyomást is csökkentheti, mert csökkenti a baktériumürítést. A kezelés lényegesen hatékonyabb azokban az állományokban, ahol a fertõzés-átvitel kockázata kisebb (kevesebb a perzisztensen fertõzött egyed). A sok permanens baktériumürítõ állattal bíró állományokban a kezelés (és klinikai gyógyulás) azt a kockázatot vonja maga után, hogy egyre több lesz a fertõzésbõl gyógyult, így tõgygyulladásra fogékonyabb állat. Ezért ezekben az állományokban az összes kezelés hatékonysága csökken.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az ilyen állományokban nem kell gyógykezelni, hanem azt, hogy a fertõzési nyomást a perzisztensen fertõzött egyedek selejtezésével és specifikus, célzott szárazonálló és laktációs terápiával, állományra adaptáltan, megfelelõ tõgyegészségügyi állományprogrammal kell csökkenteni.

Nagahata (Japán) egy tehénállomány Staphylococcus aureus-mentesítésérõl tartott elõadást; a perzisztensen fertõzött állatok selejtezésével, az ismert fertõzöttek elkülönítésével és a nem gyógyulók folyamatos selejtezésével, valamint folyamatos állományszûréssel egy 57 tehenes állományban másfél év alatt értek el eredményt.

Malinowski (Lengyelország) munkatársaival azt kutatta, hogy az intramammalis (helyi) kezelés mellett alkalmazott kiegészítõ terápia, antioxidáns, immunmodulátor, illetve nem szteroid gyulladáscsökkentõ (NSAID) gyakorol-e hatást a heveny mastitis gyógyulására, illetve az állat szaporodási mutatóira. Megállapította, hogy a laktáció 10–100. napja között kialakult tõgygyulladás hátrányosan befolyásolja az állat szaporodását is, és az egyszer, izomba alkalmazott C vitamin, E vitamin, szelén vagy béta-karotin, illetve a gyulladáscsökkentõ flunixin meglumin és az immunmodulátor lizozim dimer fokozza a helyi tõgykezelés hatékonyságát streptococcusok, coliformok és staphylococcusok okozta mastitis esetén. Ez a kezelés egyszersmind javította a heveny tõgygyulladásban megbetegedett állatok szaporodási mutatóit is.

Michel (Svájc) munkacsoportja megállapította, hogy a nagymértékben fertõzõ B genotípusú Staphylococcus aureus tehénállományban való jelenléte befolyásolja egyéb tõgypatogén baktériumok jelenlétét és gyakoriságát.

Az ötödik szekcióban Tirián Attila és kollégái egy magyarországi tehénállományban Staphylococcus aureus tõgygyulladással beellett üszõk vizsgálatáról számoltak be. Megállapították, hogy a nagymértékben Staphylococcus aureussal fertõzött állományokban komoly kockázata van annak, hogy az üszõ fertõzött tõggyel ellik meg. Fertõzési forrás lehet az anya föcsteje mellett azonban az üszõborjakkal itatott beteg tej, és egyéb tartási tényezõk is szerepet játszhatnak az üszõk tõgyének fertõzõdésében.

Bispo (Brazília) tünetmentes Staphy-lococcus aureus-hordozó tehenek tõgyébõl mutatott ki baktériumot, és genotipizálta azt. 200000/ml alatti sejtszámú tehenek esetében mutatott ki számos esetben Staphylococcus aureust – saját megjegyzésem, hogy többek között emiatt sem elegendõ a befejéskor levett egyedi elegytej-minta alapján próbálkozni a fertõzött egyedek kiszûrésével, mert ismételt laborvizsgálatok nélkül a fertõzött állatok jelentõs része az állományban maradva üríti a fertõzõ kórokozót.

Sousa és kollégái a bimbócsatorna hiperkeratózisának okairól és hatásáról beszéltek, amely a tõgyet nagymértékben hajlamosítja az új fertõzésekre. Megállapították, hogy a hiperkeratotikus bimbóvégekkel rendelkezõ tehenek hajlamosabbak Enterococcussal, Enterobacteriaceae (E.coli, Klebsiella) és Streptococcus agalactiae-val való fertõzõdésre is, és a hajlam a hiperkeratózis mértékével párhuzamosan fokozódik.

Ebner és Schlederer (Ausztria) gyakorló állatorvosok egy, az istállóban végezhetõ, a tõgybimbó-szûkületek megszûntetésére és levált nyálkahártya-lebenyek („dugók”) eltávolítására alkalmas mûtéti megoldásról számoltak be. Laterális teloszkópiával, azaz a bimbóba az oldalfal felõl bevezetett endoszkóppal oldottak meg olyan tõgybimbó-problémákat rutinszerûen az állat tartási helyén, amelyek permanens tõgyproblémákat, a negyed elapadását, és az állat selejtezését vonnák maguk után.

Ezt követõen az Egyesült Királyságbéli Breen számolt be egy penetamát hidrojodid hatóanyagú készítménnyel végzett elnyújtott (7 napos) gyógykezelés hatékonyságáról, szemben a javallott, négynapos kezeléssel.

Williamson és munkatársai egy szárazraállításkor használatos tõgylezáró és egy sebkezelésre törzskönyvezett készítmény védõ hatását vizsgálta szárazonállás alatti Streptococcus uberis fertõzéssel szemben. A vizsgált periódusban az erre a célra szolgáló készítmény elõnyei bebizonyosodtak. Saját megjegyzésem: nem véletlenül vannak különbözõ készítmények különbözõ célra bevizsgálva és regisztrálva. Minden esetben tekintetbe kell venni az adott szer (pl. felület- vagy tõgyfertõtlenítõ) használati utasítását, és általában az árkülönbség sem véletlen. Ismételten a döntéshozók figyelmébe ajánlom, hogy nem a legolcsóbb, hanem az optimális megoldás hozza a legjobb gazdasági eredményt.

Roy és kollégái (Kanada) egy cefapirin nátrium hatóanyagú készítménnyel végzett elnyújtott (5 napos) kezelés elõnyeirõl számoltak be Staphylococcus aureus tõgygyulladás esetén.

Végül Marques és kollégái (Portugália) elsõként izoláltak – a már ismert Prototheca zopfii mellett – Prototheca blaschkae-t tõgygyulladásos tehenek tejébõl.

Összefoglalva az öt szekció elõadásait, újra meg kell állapítani, hogy nem született meg a tõgygyulladást megszûntetõ csodaszer és csodamódszer, szívós, szisztematikus munkával kell a felmerülõ problémákat megoldani, a mastitist a tartás, takarmányozás optimalizálásával, és állományra adaptált specifikus tõgyegészségügyi állományprogramokkal lehet kézben tartani és gazdaságos eredményt elérni.



Dr. Markus Gabriella magán-állatorvos, mikrobiológus, Markus Tejlabor kft.