Mezõgazdaságunk versenyképessége a hatékonyság növelésén múlik

Agro Napló (AN): Honnan indult, miért a mezõgazdaság iránti érdeklõdés?

Dr. Udovecz Gábor (UG): A mezõgazdaság iránti elkötelezettségemet otthonról, a Fejér megyei Vastélypusztáról hoztam, ugyanis ott születtem, és fiatal koromban magam is részt vettem a mezõgazdasági munkákban. Születési helyem közel van Bicskéhez – így nincs messze a fõvárostól sem. Ott érettségiztem a Vajda János Gimnáziumban. Mivel a történelmet és a matematikát is szerettem, és ezek a tantárgyak jól is mentek, a közgazdaságtant pedig nem ismertem, de úgy gondoltam, hogy e két tárgy szeretete alapján e területen jól teljesíthetek majd, a közgazdasági egyetemre jelentkeztem.

Az egyetemen éppen agrár indíttatásom miatt választottam a mezõgazdasági szakot. Tanulmányaimat itt 1967-ben fejeztem be, közvetlenül az új gazdasági mechanizmus bevezetését megelõzõen. Szerencsésnek nevezhetõ az a körülmény, hogy ezt a gazdaság-irányítási rendszert a mezõgazdaságban már kicsit elõbb próbálták ki, mint a nemzetgazdaság többi ágazatában. Így a mi évfolyamunk már hallott az egyetemen az új gazdasági mechanizmusról.

Ennek szellemében kezdtem azután el munkámat a Mezõgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (MÉM) Statisztikai és Gazdasági Elemzõ Központjában (STAGEK), ahol a módszertani érdeklõdésem miatt másokkal együtt elsõként kidolgoztuk az agrárgazdaság úgynevezett kombinált ágazati kapcsolatok mérlegét. E munka keretében végeztünk különbözõ prognózisokat, input-output vizsgálatokat. Készítettünk részletes trend- és összefüggés-vizsgálatokat, regressziós számításokat, valamint differenciáltsági vizsgálatokat. A lineáris programozás és a szimulációs módszerek néhány mezõgazdasági alkalmazása szintén a nevemhez köthetõ.

Az akkori vezetõk becsületére legyen mondva, hogy a munkánkba nem szóltak bele, amit úgy gondoltak, hogy használni lehet, azt használták, ám ami nem felelt meg az akkori elképzeléseknek, viszonyoknak, az az asztalfiókba került, de nem bántottak bennünket.

A STAGEK-ben eltöltött évek után a minisztériumba kerültem, ahol megismerkedhettem az irányítás gyakorlati oldalával, ami számomra nagyon érdekes volt, fõként azért, mert betekinthettem az élelmiszeripar különbözõ alágazatainak folyamataiba. Így jobban megismerkedhettem az ipari tevékenységgel. Majd egy évtizedes MÉM-beli munka után a Minisztertanács titkárságára kerültem, onnan pedig a Tervhivatalba, azt követõen pedig a Pénzügyminisztériumba. Utóbbi két helyen az agrárgazdasági fõosztályt vezettem.

A rendszerváltás a Pénzügyminisztériumban ért, és onnan egészségügyi megfontolásból távoztam. Az orvosok ugyanis azt tanácsolták, hogy könnyítsek a munkámon. Azonnal az Agrárgazdasági Kutatóintézetbe hívtak, és elfogadva az invitálást, végül is 1992-ben fõigazgató-helyettes lettem a jelenlegi munkahelyemen, majd 1997-tõl vezetem az intézetet. Az idõk folyamán megszereztem az akadémiai doktori címet, és jelenleg mint egyetemi tanár is dolgozom a Kaposvári Egyetemen.

AN: Az AKI mint az agrártárca háttérintézménye, miként szolgálja a magyar mezõgazdaság fejlõdését?

UG: Az Agrárgazdasági Kutatóintézet jogilag valóban az FVM háttérintézménye és szakmai tanácsokkal segíti a tárca munkáját, de az intézet régen kinõtte ezt a funkciót. Így az AKI ma már sokkal több, mint háttérintézmény, önálló agrárgazdasági kutatómûhely, amelybõl lényegében nincs több az országban. (Azért nincs több, mert ebbõl a tevékenységbõl mások már nem tudnak megélni.) Vagyis az agrárgazdaság szellemi támogatását az AKI sokkal szélesebb körben látja el, mint azt sokan gondolnák. Szakmai véleményért ugyanis nemcsak a különbözõ politikai irányultságú pártok és parlamenti képviselõk, valamint a szaktárca keresi meg az intézetet, hanem az egyetemek, a szakmai szervezetek, érdekképviseletek, köztestületek is elfogadják véleményünket. Sõt, az utóbbi idõben már a gyakorlatban dolgozó gazdálkodók is egyre többet adnak véleményünkre.

Ez utóbbi annak az eredménye, hogy az intézet munkáját tudatosan úgy szervezzük, hogy minden szakmai megkeresésre érdemben igyekszünk válaszolni, és szakértõink el is mennek a különbözõ fórumokra, hogy ott ismertessék az adott kérdéskörben kialakított álláspontunkat. Ezért például az intézetben nagyon gyakorlatias piacelemzéseket, prognózisokat készítünk. De tájékoztatunk például az unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) különféle vetületeirõl is.

AN: ...Benne vagyunk a szakma közepében. Az AKI-ból nézve milyen a magyar mezõgazdaság helyzete?

UG: Az utóbbi évek egyik legnagyobb pozitívumaként lehet megemlíteni, hogy nõ az agrárágazat támogatottsága az uniós forrásoknak köszönhetõen. Emellett bizonyos ágazatok helyzete jelentõs mértékben javult a közgazdasági ösztönzõknek köszönhetõen. Például ilyen a gabonatermelés, az e területen mûködõ gazdaságok jövedelme jelentõs mértékben emelkedett az uniós csatlakozás óta. Így az országban már van egy olyan gazdálkodói kör, amely képes fejleszteni. Továbbá igen kedvezõen alakultak az utóbbi években a magyar mezõgazdaság külkereskedelmi kapcsolatai. Az uniós csatlakozást követõ megtorpanást követõen már jelentõs többlettel zárt az agrár-külkereskedelem. Bár a kivitel szerkezete hagy némi kívánnivalót maga után, mert a többlet elsõsorban a feldolgozatlan gabonakivitelbõl származik.

Sok azonban az aggasztó jelenség is az utóbbi években. Ezek közül a legmarkánsabb az igen nagy belföldi piacvesztés, amit a magyar agrárgazdaság az uniós csatlakozást követõen elszenvedett. Az EU-csatlakozás elõtt Magyarországon az import élelmiszerek aránya 10-12 százalék körül volt a belföldi fogyasztásban, a csatlakozást követõen pedig ez az arány megduplázódott, 23-24 százalékra emelkedett a belföldi élelmiszerfogyasztáson belül. Például tejbõl és sertéshúsból Magyarország az utóbbi évekig önellátó volt, ám jelenleg e termékekbõl az import aránya már 30 százalék feletti, azaz gyakorlatilag nettó importõrré vált az ország. De megemlíthetõ még, hogy a lisztbõl is 10 százalék körül van a behozatalai arány, sõt borból is elérte a 7-8 százalékot. Szerintem ez az egyik legnagyobb probléma – hangsúlyozta dr. Udovecz Gábor.

Mindennek egyik fõ oka az AKI fõigazgatója szerint, hogy a magyar mezõgazdaság versenyképessége és hatékonysága alacsonyabb, mint a fejlett agrárgazdaságú országoké. Ezt jól mutatja, hogy míg az EU 15-ök átlagosan 1 euró kibocsátásra jutó költségráfordítása 57 eurocent, addig Magyarországon ez az arány 10 eurocenttel több, azaz 1 euró érték elõállításához 67 eurocentet használnak fel a magyar gazdálkodók. Azaz minden eurón a magyar gazdák 10 eurocentet veszítenek a fejlettebb uniós országok gazdálkodóihoz képest. Ez pedig csaknem 20–25 százalékkal kisebb hatékonyságot eredményez.

Az AKI elsõ számú vezetõje úgy véli, hogy az is gond: a nagy élelmiszerláncok gyorsan elfoglalták a magyar piacot. Ez jelenleg mintegy kétharmados arányú. Ez az arány pedig igen magas, még európai mércével mérve is. Ilyen arányt ugyanis csak a skandináv országokban lehet még rajtunk kívül találni. A baj lényegében abból származik, hogy a nagy áruházláncok a hagyományostól eltérõ üzletpolitikát alkalmaznak nálunk. A magyar piacra nagyobb árnyomást tudnak gyakorolni, mint saját anyaországukban. Ennek oka, hogy üzlet- és árpolitikájukat országhatárokat átlépve egyeztetik, és azt következetesen alkalmazzák is. Például egy németországi elfekvõ készletet, ha az üzletpolitikailag kifizetõdõbb, Magyarországon értékesítenek. Így a csirkemellfilét Németországban adják el, ami pedig már ott nem kelendõ, például a far-hát, de a csirkecomb is, olcsón Magyarországra kerül, mint melléktermék, de ez is extraprofitot jelent már az áruházláncnak. Emellett példaként említhetõ még a szavatossági idõ lejárta elõtt Magyarországra hozott áru, amit szintén itt adnak el. Mondjuk ki: a nagy élelmiszerláncok többsége Magyarországon lényegesen többet megenged magának, mint otthon. Ezen sem a kormány jogalkotással, sem a civil szervezetek összefogással még nem tudtak érdemben változtatni, segíteni. Mindemellett a hazai fogyasztókat sem nyerte meg senki, hogy fogyasszanak magyar terméket.

A termelõi összefogással is szintén hadilábon állnak a magyar gazdálkodók, mivel azok általában kezdetlegesek és formálisak. A nagy kereskedõláncokkal pedig csak erõs termelõi csoportosulások tudnak megfelelõ alkupozícióban tárgyalni. Ezen a téren is szemléletváltásra lenne szükség.

AN: Visszakanyarodva még egy gondolat erejéig a hatékonysági elmaradásunkhoz, ez mibõl fakad? Tõkehiányból, szervezettségi hiányosságokból, vagy a szaktudásbeli lemaradásból származik?

UG: A hívó szavak jók. A hatékonysági elmaradás abból is adódik, hogy gyakran még önmagunkat is ámítjuk. Például azzal, hogy jók az adottságaink. Általában azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy lehetnek még nálunk is jobbak.

De ha ezt a kijelentést tüzetesen megvizsgáljuk, akkor az AKI fõigazgatója szerint reálisan differenciált képet kapunk. Például Dániában a körülmények lényegesen kedvezõbbek az állattenyésztés tekintetében, mert erre ott alkalmasabb az éghajlat. Kisebb ugyanis a hõingadozás. Magyarországon jók ugyan a talajadottságok, és vízben sem szenvedünk hiányt, de az idõjárás olykor szélsõséges.

A mezõgazdaságot továbbá a tõkehiány is sújtja. Véleményem az – húzta alá a fõigazgató – hogy ennek egyik fontos oka a Magyarországon végbement sajátos privatizáció. A magánosítást ugyanis általában a cégek nyereségébõl fizették ki, azaz ez fedezte a hitelt, illetve a vételárat, vagyis a cégbõl vették meg a céget, és így már nem jutott és nem jut fejlesztésre a nyereségbõl. A technológiai lemaradás pedig egyaránt tetten érhetõ az alapanyag-termelésben és a feldolgozásban is. A szervezettség pedig rendkívül alacsony szintû, azaz sem a termelõk, sem a feldolgozók nem tudják gazdasági érdekeiket érvényesíteni a kereskedõkkel szemben, nem is beszélve a kölcsönös elõnyökre épülõ távlatos együttmûködésrõl! Sajnos, egyre több gazda panaszolja fel, hogy jelenleg már jó szakembereket sem lehet találni, mivel az agrár-szakoktatás színvonala az elmúlt években jelentõs mértékben visszaesett. Ma már csodaszámba megy, ha valaki egy jó állattenyésztõt vagy kombájnost talál. Dr. Udovecz Gábor szerint a magyar agrároktatás és -kutatás színvonala kritikus szintre süllyedt, ezért abból már nem lehet engedni anélkül, hogy az a jelenlegi minõséget is ne veszélyeztetné. Ha pedig versenyben kívánunk maradni a legfejlettebb országok agrárgazdaságaival, úgy ezt a szintet jelentõsen emelni kell. Az AKI fõigazgatója úgy vélte, ezt segítheti, hogy az Európai Unió kutatásfejlesztéssel foglalkozó intézetének központja hazánkban lelt otthonra.

AN: Sokan úgy vélekednek, hogy a mezõgazdasági cikkek és az élelmiszeripari termékek stratégiai eszközzé válnak, hasonlóan a vízhez vagy az olajhoz. Ebbõl Magyarország miként profitálhat a jövõben?

UG: Meglátásom szerint az élelmiszer a jövõben közepesen erõs stratégiai cikk lesz. Vagyis: az árlemorzsolódás megáll, és árszilárdulás várható ezen a téren. A világban várhatóan nõ majd a rizs, a szója, az étkezési búza és a húsfélék kereslete. Így az árak a jelenleginél magasabb szinten stabilizálódnak, és gyenge hozamú években pedig újabb árnövekedés várható. Az árhullámzás megmarad ugyan, de magasabb szinten.

Magyarország pedig ebbõl a konjunktúrából csak akkor profitálhat igazán, ha a termelés hatékonyságát növeli. Nekünk ugyanis számolni kell azzal, hogy hiába jók több tekintetben is a termelési adottságok, ha logisztikai rendszerünk fejletlen. Ezért csak a réspiacokon tudunk jó eséllyel sikereket elérni, tömegáru-termelésben nem. Igaz ugyan, hogy továbbra is jelentõs marad a magyar gabonatermelés, de az csak akkor lehet gazdaságos, ha az unió más országaiból kiáramló gabonát a magyarral lehet pótolni. Emellett a bioüzemanyag-elõállítás is fontos lehet számunkra, mert Magyarországon egy jó termésû évben akár 5-6 millió tonna felesleg is keletkezhet, amelybõl 3-4 millió tonnát bioenergetikai célra lehet majd felhasználni.

Továbbá javítani kell az állattenyésztés helyzetét, ezen belül konszolidálni kell az állati termékeket feldolgozó iparágak helyzetét, mivel ez utóbbiak fejlesztése a rendszerváltást követõen jelentõs mértékben elmaradt. Példaként említhetõ a húsfeldolgozás helyzete, ahol a fejlesztések elmaradása miatt versenyképességi hiányok léptek illetve lépnek fel.

A strukturális váltás megtörtént ugyan az állattenyésztésben is, majd két évtizeddel ezelõtt, vagyis a kis gazdaságokban felhagytak az állattenyésztéssel, ám a nagyok nem ruháztak be, és így az elvesztett kapacitásokat nem tudták pótolni. Az államnak kevés eszköze van a helyzet javítására, de az állat-egészségügyi díjakat mérsékelhetné, segíthetne a vagyonbiztonság megteremtésében, továbbá a közvetlen értékesítés szigorú szabályait enyhíthetné. Ez utóbbi fellendíthetné a helyi fogyasztást, és így a termelést is, amely azután minõségi változásokat indukálhatna.

AN: A magyar mezõgazdaság végül is mire lehet büszke?

UG: Természetesen vannak büszkeségre okot adó eredmények. Ilyen többek között: a magyar környezetterhelés kedvezõbb, mint sok nálunk fejlettebb vagy velünk egy szinten lévõ mezõgazdasági termelést végzõ országban. A magyar biodiverzitás megóvása is példaértékû volt. A magyar gabonatermelés pedig minden túlzás nélkül állítható, hogy európai színvonalú.

– an –