A tavalyi jobb év volt az elõzõnél Gráf József földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter értékelése szerint. A múlt évben a magyar mezõgazdaság kibocsátása az elõzetes számítások szerint 35–40 százalékkal lehet több, mint egy évvel korábban.
Az agrártárca vezetõje ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a 2008-as évet nem lehet reálisan értékelni a mezõgazdaság elõzõ évi teljesítménye nélkül. A múlt év és az elõzõ ugyanis szinte minden tekintetben eltért egymástól. Jelentõs aszály és fagy sújtotta a növénytermesztést 2007-ben, amelynek kibocsátása ezért az elõzõ évhez képest 30–35 százalékkal csökkent. Emiatt emelkedtek a termelõi árak, kompenzálva a terméskiesésbõl adódó veszteséget. Tavalyelõtt volt egy spekulációs idõszak az év vége felé, ami még inkább felhajtotta az árakat. Mindez pedig az állattenyésztést teljes mértékben ellehetetlenítette.
A tavalyi év épp ellenkezõje volt az elõzõnek. Azaz termelési oldalról nem lehetett panasza a gazdálkodóknak, vagyis magas hozamokat könyvelhettek el. Mindez viszont azt jelentette számukra, hogy a nagy árubõség miatt kipukkadt a spekulációs léggömb. Ezért volt olyan termény, amelynek ára egyharmadára csökkent.
A múlt év elsõ 9 hónapjának statisztikája alapján a kettõs könyvelést végzõ cégeknél a nyereségnövekedés várhatóan 3-5 százalékos lesz. Így az elõzõ évi 72–73 milliárd forintos eredmény 2008-ban várhatóan 75–76 milliárd forintra rúg majd, nagyon szerencsés esetben elérheti akár a 78 milliárd forintot is. Az ágazati eredmény pedig az elõzõ évi 140 milliárdról 155-156 milliárd forintra nõhet 2008-ban.
Az ágazat exportbevétele 2008 elsõ háromnegyed évében 4,2 milliárd forintot tett ki. Ez csaknem annyi, mint az elõzõ év teljes egészében. A miniszter ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy tavaly nem voltak az országból uniós intervenciós gabonakiszállítások. Az import pedig 2,8 milliárd euró volt ugyanebben az idõszakban, ami a 2007-es mértéknél kisebb volt, és így az ágazat pozitív szaldója is jobban alakul 2008-ban, mint az elõzõ évben.
Az agrártárca vezetõje elismerte, hogy belföldön a magyar agrárium pozíciókat veszít ugyan, ám hozzátette, hogy külföldön pedig egyértelmûen piaci pozíciókat szerez.
Egyértelmûen kedvezõnek ítélte viszont, hogy az elmúlt 5 évben az ágazat támogatási forrásai megduplázódtak. Míg 2003-ban – az uniós csatlakozást megelõzõ évben – a magyar agrárgazdaság támogatására fordítható összeg 210–220 milliárd forint volt, addig 2008-ban ez az összeg 430 milliárd forintra rúgott, az idén pedig az agrárágazat mintegy 460 milliárd forintos támogatási forrással számolhat.