A tejgazdaság jelenénekértékelése hazánkban

Problémát jelent az, hogy a támogató pályázatokhoz szükséges önerõ finanszírozása jelentõs nehézséget jelent a gazdaságok számára. Ezért elkerülhetetlen egy olyan átfogó stratégia kidolgozása és véghezvitele, amely lehetõvé teszi a hazai tejátvételi árak növelését arra a szintre, amely biztosítja egyrészt azoknak a tejtermelõ gazdaságoknak a jövedelmezõségét, amelyek az EU átlagot elérõ, illetve meghaladó termelési szinten termelnek. Ezen túlmenõen a hazai tejfeldolgozók és vásárlók érdekeit is védi, oly módon, hogy „tisztességes” versenyhelyzet kialakulását segíti elõ. Ezzel kapcsolatban, a korábbiakban több közlemény is megjelent. Most a teljesség igénye nélkül, az általam legfontosabbnak tartott témakörrel kapcsolatos és talán nem annyira elterjedt gondolatokat foglalom össze.

A tej minden tejpiaci szereplõ (termelõ, feldolgozó, forgalmazó, fogyasztó) számára megfelelõ szintû, elfogadható átvételi ára megvalósításához a következõket kell átgondolni, illetve megoldani:

• a liberalizált tejtermék piac magyarországi anomáliáinak megszüntetését, ami lehetõvé teszi, hogy szabványoknak megfelelõ silány minõségû áru versenyezzen „azonos feltételekkel” jó minõségû, magas biológiai és élvezeti értékû tejtermékekkel;

• az utóbbi évtizedekben kialakult tej, illetve tejtermékfogyasztással kapcsolatos fogyasztói szokásokat megváltoztatni, amely sem a fogyasztóknak, sem a termelõknek, sem a feldolgozóknak nem kedveznek.

Ezért fontos feladat a köztudatban (a fogyasztók körében) is annak tisztázása, illetve megerõsítése, hogy az élelmiszereknek, így a tejtermékeknek is kétféle minõségét különbözetjük meg. Az egyik a garanciális minõség, amiért a termelõ, forgalmazó garanciát vállal. Az ezt szavatoló tulajdonságok jelentõs részét fel kell kötelezõ jelleggel tüntetni a tejtermékeken (pl. szavatossági idõ, kémiai összetétel, adalékanyagok stb.). Ehhez kapcsolódik a termék nyomon követhetõsége is. Ez teszi lehetõvé, hogy a termék értékesíthetõ legyen az EU egész területén, illetve a világ csaknem valamennyi országában. A garanciális minõség elõírás szerinti elvégzésével, illetve dokumentálásával lehet csak a nagykereskedelmen keresztül a tejterméket értékesíteni. Önmagában ennek fokozott ellenõrzésével is kedvezõen lehet befolyásolni a magyar piacot. A másik a funkcionális minõség, amely a tejtermék biológiai, élvezeti értékét jelenti.

Ennek szabályozása sokkal enyhébb, igazából egy-két kivételtõl eltekintve nem is törõdnek vele. A legelterjedtebb formája a köztudatban Magyarországon a „biotejtermékek”, amely körül számos tévhit, félreértés van. A funkcionális minõség a termék (tejtermék) biológiai, élvezeti értékét jelenti, amely az adott termék, egy vagy több jól definiálható, mérhetõ tulajdonságban nyilvánul meg. Ide tartózhatnak például a funkcionális élelmiszerek is. Ezek olyan élelmiszerek, amelyek az adott termékre – tej, sajt stb. – vonatkozóan az átlagosnál (legalább 30%-kal) nagyobb mennyiségben az egészség megõrzése szempontjából fontos úgynevezett bioaktív anyagokat, pl. különbözõ vitaminokat, KLS-t, omega 3 zsírsavakat, tartalmaznak. Ahhoz, hogy a funkcionális tulajdonságok piaci elõnyt jelentsenek az elõállítók számára célszerû, hogy a terméket márkázott élelmiszerként hozzák forgalomba!

A márkázott, funkcionális élelmiszerek tudatos elterjesztésének több elõnye is lenne. Az ilyen termékek fogyasztása nem csak javítaná a lakosság általános egészségi állapotát, hanem jótékony hatást fejtene ki a fogyasztói szokásokra is. Ugyanis a márkázott tejtermékek elterjedése, és fogyasztása kihatna idõvel a csak a termék ára alapján vásárlók fogyasztói szokásaira is, ami igen lényeges. Jelenleg sajnos az ilyen vásárlók különbséget sem tesznek a vaj és margarin, a tejföl és a frissföl stb. között, illetve „csak” sajtot vesznek.

Megfelelõ marketing, nyilvánosság, ismeretterjesztés és jól megkülönböztethetõség esetén (jól megkülönböztethetõ védjegy, elkülönített értékesítés stb.), amennyiben egy-egy márkázott, funkcionális élelmiszerrõl pontosan kiderülne, hogy konkrétan milyen kedvezõ élettani hatásai vannak, a konkrét termék fogyasztásán túl, hatást gyakorolna arra, hogy a márkázott tejterméket nem fogyasztó is megnézze, elolvassa van-e valami bioaktív anyag a termékben. Ezt az igényét a vásárlóknak most is felhasználja a marketing, de pont az olcsó tej, illetve tejtermékek pótlására szolgáló élelmiszerek tömeges eladása érdekében. Erre jó példa a különbözõ omega 3 zsírsavban dúsított „szívbarát” margarinok példája. Azt nem reklámozzák, hogy a vaj természetes módon nagy mennyiségben tartalmaz omega 3 zsírsavat, a margarinokba külön kell adalékanyagként bekeverni. Arról nem is beszélve, hogy a természetes úton megnövelt omega 3 zsírsavtartalmú tejbõl, funkcionális, márkázott omega 3 zsírsavban gazdag vajat lehetne elõállítani.

A kereskedelemben sajnos sok esetben össze van keverve a vaj a margarinokkal, így azt a látszatot keltve a vásárlókban, hogy a margarin is „vaj”, tehát az is tejtermék, csak olcsóbb, jobban kenhetõ és egészségesebb, mint a „valódi” vaj! Ugyan ez mondható el a többi tejtermékkel kapcsolatban is. Ez sem a lakosságnak, sem a termelõknek, sem a feldolgozóknak nem kedvezõ. A lakosság nem jut a tejben természetes úton is elõforduló bioaktív anyagokhoz, noha azt hiszi sok esetben, hogy igen. Ezzel is csökken az úgy is alacsony hazai tej-, illetve tejtermék-fogyasztás. Itt fontos megjegyezni a külföldi eredetû tejtermékek problémakörét is. Sok esetben elõfordul, hogy a hazai szigorúbb elõírásoknak köszönhetõen, azonos termékelnevezés alatt, de gyengébb minõségben a vásárlók a külföldi árut választják az alacsonyabb árnak köszönhetõen!

Ez sem kedvezõ sem a hazai fogyasztónak, sem a tejtermelõnek, sem a feldolgozónak. Ezért alakult ki az a rendkívül kedvezõtlen hazai gyakorlat, hogy a gyártók a nagy üzletláncokban bent tudjanak maradni, és versenyképesek legyenek, nagyon alacsonyan tartják a tej átvételi árakat, (sok esetben figyelmen kívül hagyva a környezõ országokban elõforduló tejminõségében elõforduló különbségeket). Ezen túlmenõen különbözõ marketingfogásokkal és a köztudatban elterjedt tévhiteket kihasználva az alacsonyabb biológiai, sõt sok esetben élvezeti értékû terméket preferálják, illetve forgalmazzák szívesebben. Gondoljunk például csak arra, hogy csökkentett zsírtartalmú tejtermékeket reklámozzák egészségesebbnek, mert kisebb azok energiatartalma, elfeledkezve arról, hogy a korábban említett omega 3 zsírsavak zsírban oldódó vitaminok, stb. mennyisége is kevesebb ez által!

Természetesen így egységnyi termék elõállításához kevesebb nyerstejre van szükség, csökkentve így a szükséges tejmennyiséget, illetve követve a tej árát, mivel a tejzsírban szegényebb tejtermék sok esetben még drágább is. Itt csak utalok arra, a korábbi megállapításra, hogy a hazai elõírások szigorúbbak, mint a környezõ országokban levõk és ez a tejtermékek minõségében is sok esetben megmutatkozik. Éppen ezért a márkázott funkcionális tejtermékek tudatos elõtérbe helyezése, egyrészt közvetlenül az ilyen terméket gyártók, másrészt közvetve a nem funkcionális, de minõségi tejterméket elõállítók forgalmát is növelnék!

Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy a magyar sajátosságok és lehetõségek figyelembe vételével, az tûnik optimálisnak, ha a magyarországi megtermelt tej mintegy 80–85%-át intenzív körülmények között, az állatok igényeit maximálisan kielégítõ (az állat és környezetvédelmi elõírásoknak megfelelõ) nagyüzemi technológiák alkalmazásával állítják elõ. A fennmaradó mintegy 15–20% tejet kisebb tejtermelõ gazdaságokban állítják elõ, és kis-közepes méretû tejfeldolgozókban dolgozzák fel a helyi jellegzetességeknek megfelelõen, elsõsorban helyi igények kielégítésére. Utóbbi esetében adja magát a márkázott termékek elõállítása, azonban meg kell jegyezni, hogy ez komoly szakmai és technikai felkészültséget igényel.

A kevésbé intenzív tartás, a kombinált takarmányozás önmagában már ennek kedvez. Az így elõállított kedvezõbb zsírsav-összetételû és jellegzetes íz- és aromaanyagokat tartalmazó tej feldolgozásánál ezeket a tulajdonságokat meg kell õrizni a gyártási technológia során, lehetõleg a helyi hagyományoknak megfelelõen, mivel ezek adják majd a tejtermékek karakteres, speciális jellegét.

A tehéntej-termelés és -feldolgozás tárgyalásánál nem szabad figyelmen kívül hagyni a kiskérõdzõk (juh, kecske) tejtermelését, tejfeldolgozását sem. A juh- és kecsketej-termelés és -feldolgozás még ellentmondásosabb helyzetben van, mint a szarvasmarha esetében. Itt is külön fajtákra alapozott technológiákat (tenyésztési, tartási, takarmányozási stb.) kellene kidolgozni az intenzív tejtermelésre, amely esetében a kiugróan magas nagy (700 l/laktáció) mennyiségû tejtermelés a cél. Ezen kívül egy kevésbé intenzív, elsõsorban a gyepterületeket, az adott helyi adottságoknak megfelelõen jól hasznosítani tudó szintén fajtákra alapozott tenyésztés, tartás, takarmányozástechnológia megvalósítás lehet a másik cél.

Utóbbi esetben nem a maximális laktációs tejtermelés (tej kg) lehet a tenyészcél, hanem az egész éven át történõ biztonságos tejtermelés, illetve a koncentrált nagy szárazanyag-tartalmú éves tejtermelés. Ez azért nagyon fontos, mert intenzív tejelõ állományokban megfelelõ technológia alkalmazása esetén 260–300 napos laktáció ezt biztosítja. Kevésbé intenzív, gyepre alapozott tejtermeléssel az egész éven keresztül történõ tejtermelést a rövidebb laktációs idõ (150–180 nap) miatt, csak sûrített elletéssel lehet biztosítani.

Ez azért nagyon lényeges kérdés, mert a kiskérõdzõk esetében a hazai tejtermelés évszaki kiegyenlítettlensége az alacsony termelési színvonal mellett jelentõs gazdasági hátrányt okoz, illetve lehetetlenné teszi a piacok megtartását és új piacok szerzését! A kiskérõdzõk esetében is célszerû lenne márkázott, karakteres tejtermékek elõállítása, hasonló okok és szempontok figyelembe vételével, mint a tejelõ szarvasmarha ágazatban.

Dr. Póti Péter egyetemi docens,

Szent István Egyetem,

Szarvasmarha- és Juhtenyésztési

Tanszék