Feketelistán az egyesfüggöny tõkemûvelésmód

A szõlõ növekedése és termésérése szempontjából alapvetõen a felálló hajtásállás a kedvezõ. A lefelé való hajtásvezetés egyértelmûen csökkenti a szõlõ növekedési erélyét. A növekedés visszaesése önmagában még nem is okozna gondot. A túlzottan erõs növekedést kiváltó parcellákon a visszafogottabb hajtásnövekedés az önárnyékolás mérséklõdése miatt akár elõnyt is jelenthet.

A csüngõ hajtások növekedési erélyének csökkenése a termelõdõ hormonok mennyiségével magyarázható; vélhetõleg kevesebb lesz a növekedési, s több a gátló hormonok mennyisége. A növekedést szabályzó anyagok mennyisége azért is fontos, mert összefügg a fotoszintézis termékeinek növényben való elosztásával. A lecsüngõ hajtás a felfelé állóhoz képest alaktanilag és fiziológiailag is eltér. A lefelé növekvõ hajtás ízközei általában rövidebbek, s igen szembetûnõ a hajtásszár elvékonyodó jellege. A lelógó hajtásokon gyakran kevesebb a levelek száma, s kisebb az egyes levelek felülete is, mint a felfelé igazítottaké. A kutatók azt is megállapították, hogy a lecsüngõ hajtások farészének átmérõje, folyadékvezetõ képessége többnyire elmarad a felfelé növekvõkhöz képest. Ráadásul a párologtatásuk és a fotoszintézisük mértéke sem mindig olyan, mint a függõlegesen fölfelé növõ szõlõhajtásoké. A többnyire zsúfolt lombozatú tõkék csüngõ hajtásainak gyengén megvilágított levelei rendszerint csak korlátozott fotoszintetikus teljesítményre képesek. A lelógó hajtás esetében sokszor gyengébb a vesszõ beérése és a téli rügyek fagytûrõ képessége.

Egyes fajtáknál (pl. Rizlingszilváni) a függõlegestõl eltérõ növekedési irány jól érzékelhetõ változásokat okoz; más szõlõfajták (pl. Rajnai rizling) ilyen szempontból kevésbé érzékenyek.

Az egyesfüggöny-mûvelésû tõkék egyik legfontosabb jellemzõje, hogy a hajtásaik zömében lefelé csüngenek. A fiatal hajtások kezdetben ugyan még felfelé törnek (1. kép), idõvel azonban – támasz nélkül – saját súlyuk terhe alatt többnyire csüngõ helyzetûvé válnak. Kivételt jelentenek a merev szárú, felálló hajtásrendszerû fajták (pl. Zenit).

A bogyók zöldborsó nagyságának elérésekor a szõlõfajták többségénél a hajtások jelentõs része már lefelé fordul. A lombszerkezet alakulását a fajta sajátosságai mellett a szél is befolyásolja. A függönymûvelés szélre érzékeny; az uralkodó szélirányra merõlegesen létesített sorokban a hajtások (vesszõk) egy oldalon zsúfolódnak össze (2. kép).

A csüngõ hajtások kacsaikkal egymásba kapaszkodva összekuszálódnak. A lelógó hajtások szétválasztásának, azaz a fésülésnek az elhagyásával kusza lombfüggöny alakulhat ki. A munkaerõ hiánya, illetve a kézimunka-költségek csökkentésére irányuló törekvések, továbbá a szakszerûtlen, csonkos metszés miatt sajnos az ilyen zsúfolt, harang alakú lombszerkezet jellemzi a hazai egyesfüggöny mûveléseket.

A hónaljhajtások gyakran tovább fokozzák az önárnyékolás mértékét. A lehajló fõhajtások növekedése ugyan fékezett, viszont ez a sajátos hajtáshelyzet gyakran serkenti a hónaljhajtások fejlõdését. A másodrendû hajtások többnyire a lombozat felsõ harmadán, a fürtzónában idéznek elõ zsúfoltságot. A lombszerkezet túlzsúfoltságát gyakran tetézi, hogy a költségkímélés jegyében elmarad a hajtásválogatás és másodrendû hajtások kezelése is.

A termés mennyisége alapján igazán nem marasztalhatjuk el a függönymûvelést! A vizsgálatok szerint az egyesfüggöny vesszõin az eredési hely közelében levõ rügyek – a viszonylag jó fényellátottság miatt – gyakran termékenyebbek, mint a függõleges hajtásállású tõkék esetén. A csüngõ hajtáshelyzet kedvezõ lehet a virágzás és a megtermékenyítés lefolyása szempontjából is. Ez elõnyös az elrúgásra hajlamos fajták esetében, de a szürkerothadás fokozott veszélye miatt sok esetben hátrányos az amúgy is tömött fürtû fajtáknál (pl. Szürkebarát, Sauvignon, Pinot blanc).

A lefelé lógó hajtásokon többnyire vontatott a termés beérése. Ennek oka a csüngõ hajtásszerkezet mellett a lombozat önárnyékoló hatásában keresendõ. A széles lombsátorban rendszerint túl sok a levélrétegek száma, ennek megfelelõen túl kevés a lombhézagok, valamint a jól megvilágított fürtök aránya. A termés gyenge beérését egyébként gyakran az okozza, hogy a kényelmes módon, kézmagasságban végzett, erõs csonkázás miatt túlságosan kicsi lesz a tõke fotoszintetikusan aktív levélfelülete.

A csüngõ hajtásrendszerbõl eredõ sajátosságok és a mûvelés elhanyagolása miatt a magasmûvelések közül sok esetben az egyesfüggöny adja a leggyengébb minõséget. Szerepe ezért várhatóan csökkeni fog a minõségi borszõlõtermesztésben.

Dr. Zanathy Gábor