MENÜ

A repce tavaszi védelme és lombtrágyázása

Oldalszám: 42
2014.03.25.

A hosszú õsznek köszönhetõen a repceterületek nagyobb része a tartós fagyok ellenére is jól fog telelni, sõt a tavalyinál nagyobb terméssel is kecsegtet!

 

 

Egyrészt az õsszel rozettásodott, fejlett repcéken most jó feltételek mellett differenciálódhattak a késõbbi oldalelágazások rügyei, másrészt az újév egyben új lehetõség mindenkinek, aki tavaly megkésve permetezett a szárormányos (2. kép) és/vagy a nagy repceormányos ellen.

 


 

 

Szerencséjük volt, mert meglepõen kis egyedszámmal jelentkeztek általában a repce kártevõk, így a szárormányos lárvája (1. kép) sem okozott tonnás kárt, de néhány mázsát azért valószínûleg. Tavaly azzal lepett meg minket ez a korai kártevõ, hogy február végén már elõjött, március 10. körül már a peterakás nyomai is észlelhetõek voltak. Aki csak ekkor kezdett árajánlatot kérni, az el is késett a védekezéssel.

 

 


 



Idén javíthatunk és fontos is lehet ez, mivel az egyenletes tartós mínuszok jó rovartelelést valószínûsítenek és a megnõtt vetésterület is a kártevõk malmára hajtja a vizet. A sárgatálas elõrejelzés nagy segítség számunkra, de elõfordul, hogy rossz helyre tesszük, illetve a hûvös idõ miatt a bogaraink képtelenek még annyit repülni, hogy idõben megtalálják õket. A hálózás szárba szökés elõtt még nem kivitelezhetõ és a vizuális vizsgálat sem mindig eredményes. Reméljük idén több napsütés mellett könnyebb dolgunk lesz velük.



A védekezésre a tartamhatású Talstar® 10 EC-t javasoljuk, hiszen a kártevõ betelepedésének elhúzódása esetén ez több mázsás terméstöbbletet is hozhat a tartamhatás nélküli készítményekhez képest. Utóbbiakat – pl. a Fury® 10 EC-t a bimbós korban célszerû használni, hogy a fénybogár (3. kép) elleni védekezéssel egy menetben a becõormányosok számát is jelentõsen gyérítsük.

 

 


 

A permetezést követõ napon már nem jelentenek veszélyt a méhekre sem. A kén és a bór lombtrágyát akár mindkét alkalommal kombinálhatjuk a rovarölõ permetezéshez. Szárba szökés elején a magas N-igénnyel párhuzamosan a kén lombtrágyázásra, míg virágzás elõtt a bórozásra érdemes többet fordítanunk, utóbbinál a túldozírozásra is ügyelnünk kell.



Az elmúlt év sajátossága volt, hogy a fénybogarak és a becõormányosok csak virágzás elején lepték meg kisebb-nagyobb számban a repcetáblákat. A becõormányos peterakásának megelõzése végett az újabb permetezés szükséges volt. Ezt a szokványos évjáratokban sem érdemes megspórolni, mert korábbi megjelenés esetén is elhúzódhat a betelepedésük, illetve csapadékos májusban a repcebecõ gubacsszúnyog lárvakártétele is párosul hozzá, ami ellen szintén megéri védekezni. A virágzó állományokat csak nehézkesen tudjuk alaposan hálózással ellenõrizni, ezért ennek esetleges elmaradásakor inkább „vakon” permetezzünk méhkímélõ technológiával.

 


 



A repce regulálását az intenzív növekedési idõszakokban ne hagyjuk el! A jelenlegi árakon a regulátorhatású fungicidekkel ez gazdaságos, a virágzás elõtti kezelésekhez jól illeszthetõ. A szklerotinia elleni védelmet azonban nem elég rájuk bízni, ez ellen még a repce vetését megelõzõen lehet védekezni a Koni® WG talajba dolgozásával, ami hosszú hatáskifejtési idõvel, de nagy hatékonysággal pusztítja a fertõzési forrást, a szkleróciumokat.

 


 





A Magyar Kwizda Tavaszi repcecsomagja idén is 40 ha-os egységben kapható kereskedõ partnereinknél, azaz 5 l Talstar® 10 EC, 120 l Jello® Classic, 4 l Fury® 10 EC és 80 l Wuxal® Boron vásárolható meg együttesen, jelentõs árkedvezménnyel.



Reméljük, hogy idén is sok repcetermesztõ „bízza a Kwizdára” a repce tavaszi permetezéseinek gerincét. Ehhez területi képviselõ kollégáink igyekeznek minden segítséget megadni. Sok sikert és hajrá repce!



Fehér Tamás

Magyar Kwizda