A Monsanto – mint 100%-ban a mezõgazdasággal foglalkozó cég – elkötelezett híve a fejlesztésnek. Naponta több mint 2 millió dollárt költ új hibridek és a vetõmaghoz kapcsolodó technológiák fejlesztésére. „Sikeres gazdálkodás változó környezetben” címmel került megrendezésre januárban két helyszínen a Monsanto konferencia.
A Keszthelyen és Debrecenben tartott rendezvények nyitó elõadását Mark Edge, a Monsanto Európa/Közép-Kelet/Afrika marketing igazgatója tartotta. Elõadásának címe „DEKALB Innovation Always On” avagy a termelõk jelenlegi és jövõbeli elõnyei az új technológiák révén. Elõadását különösen hitelessé tette, hogy õ is az USA-beli Iowa-ból származik, ahol egy tipikus kukoricát, szóját termelõ farmon nõtt fel. Az új technológiák elõnyét az õ gyerekkori emlékei és testvére – aki maga is farmer – mai gazdálkodási helyzetének bemutatásával, összehasonlításával tette élvezetessé.
Kiderült, hogy a mai, új Roundup Ready (gyomirtószer-ellenálló) hibridek, fajták termesztésével a gyomirtás teljesen átalakult, egyszerûbbé és hatékonyabbá vált, mindemellett lehetõvé tette a kímélõ talajmûvelés elterjedését. Ugyancsak óriási a különbség a rovarok elleni védelemben. Ma már nem kell veszélyes rovarölõ szereket kijuttatni a talajba és a növényekre, mivel a YieldGard technológia környezetbarát és hatékony megoldást nyújt a kukoricamoly és a kukoricabogár ellen. Ez természetesen a termésátlagok növekedését hozta magával.
A jövõt tekintve, kiemelte a Monsanto három pilléren alapuló elkötelezettségét a mezõgazdasági termelõk felé. Elsõként a termésszintek növekedésének szükségességét hangsúlyozta, ami hozzásegíti a farmereket a sikeres és hatékony gazdálkodáshoz. Ehhez a Monsanto mind a hagyományos, mind a modern nemesítési eljárások teljes tárházával járul hozzá. A második, hasonlóképpen fontos elem, hogy mindezt fenntartható módon, a rendelkezésre álló természeti erõforrások hatékonyabb felhasználásával érjük el. Ilyen technológia a Monsanto-tól például a szárazságtûrõ kukorica – melyrõl fényképeket, kísérleti adatokat is láthattott a népes publikum – vagy a jobb nitrogénhasznosítással rendelkezõ kukoricahibridek kifejlesztése. Ugyanilyen fontosnak tartják, hogy vetõmagjaik, technológiáik révén a világ mezõgazdasági termelõinek életminõsége javuljon.
Az elõadások szünetében Szanyi Istvánnal, a Monsanto Hungária Kft. kereskedelmi igazgatójával beszélgetett az Agro Napló munkatársa.
– Mit is jelent pontosan a sokszor emlegetett Dekalb innováció?
– A DEKALB innováció egy új hibrid bevezetésében testesül meg, tartalmazza a Monsanto számos kutatási/fejlesztési területének eredményét. A hagyományos nemesítésen felül a genetikai kutatások, géntérképek használata, a markergénes nemesítés, a dihaploid technológia, a biotechnológia segíti a nemesítõk munkáját. Ma már elengedhetetlen a statisztikai módszerek, biometria és legfejlettebb komputer technológia alkalmazása. A kivitelezést és analízist modern eszközök egész sora segíti a tenyészkertektõl a szántóföldön át a téli tenyészkertekig. Ez a komplex háttér segíti a DEKALB-ot, hogy a termelõk számára a piaci igényekhez a leggyorsabban alkalmazkodva, a legjobban megfelelõ hibridek kerüljenek a köztermesztésbe.
– A kukoricatermesztés fejlesztési lehetõségeirõl hallhattunk elõadást prof. Pepó Pétertõl. A Monsanto mit tud hozzátenni az egyes „elemekhez”?
– Pepó Professzor Úr rendkívül érdekes elõadásában kiemelte, hogy mennyire fontosak az egyes agrotechnikai elemek és ezek racionálisabb alkalmazása, melyek még számos tartalékot rejtenek magukban. Külön felhívta a figyelmet a termõhelyhez és hibridhez adaptált agrotechnika kiválasztásához.
A Monsanto közismerten elkötelezett az agrotechnikai fejlesztésekben, és Magyarországon a legszélesebb kísérleti rendszert mûködteti ezen a téren.
Kiemelten foglalkozunk a következõ területekkel: tõszámreakció, vetésidõ kísérletek, hibridek mûtrágya reakciója, vízleadás dinamika.
A fenti kísérleteket a gyakorlatban is megtekinthetik a kukoricatermesztés iránt érdeklõdõ gazdák az Innovációs Centrumokban tartott bemutatóink során. Ezen kívûl a „Számoljon velünk” kiadványunkban is közzétesszük az adatokat, hozzásegítve a DEKALB termelõket, hogy az adott hibridhez, a termelési lehetõségeihez legjobban megfelelõ agrotechnikát alkalmazhassák.
(x)