A kukorica monokultúrás termesztése

Monokultúrás termesztésnek azt nevezzük, amikor egy táblán vagy gazdaságban minden évben azonos növényt vetünk. A vetésváltás az, amikor a kultúrnövényeket a kedvezõ elõvetemény hatás kihasználására törekedve váltva termesztjük, általában ez a hazai gyakorlatban a búza és a kukorica váltása. A termesztési módoknak vannak elõnyei és hátrányai, gyakran pedig gazdasági okai lehetnek a monokultúrának (1. táblázat).

A hazai gyakorlatban kialakult búza- és kukoricatermesztésnek számos oka van, többek között mind a két kultúrát lehet gabonakombájnnal aratni, csak az adaptert és bizonyos beállításokat kell a kombájnon változtatni, a két termény tárolása, mozgatása is hasonló. A jövõben azoknak a kultúráknak a térnyerése várható, amit a jelenlegi gépparkkal termeszteni lehet. A vetésforgó hiánya részben az állatállomány alacsony számából adódik, mert nincs szükség nagy mennyiségû zöldtakarmányra.

A kukorica monokultúrás termesztését a kukoricabogár (Diabrotica virgifera virgifera La Conte) 1992-es európai megjelenése kérdõjelezte meg hazánkban, addig nem volt komolyabb növényvédelmi korlátja a folyamatos kukoricatermesztésnek. A kukoricabogár lárvája és imágója is károsít, a lárvák a kukorica gyökérnyaki részét megrágják, a növény megdõl. A kifejlett rovarok a kukorica levelét, és a bibeszálakat károsítják, ezzel zavart okoznak a termékenyülésben, a csövön szemhiányt okoznak. Késõbb a szemekbe is belerághatnak, utat nyitva a gombabetegségeknek. A kukoricabogár ellen jelenleg nincsen eredményes kémiai védekezés, a talajfertõtlenítés, a csávázás, és az állománykezelés ellenére is jelentõs károkat tud – fõleg száraz évben – okozni. A legolcsóbb és mindezidáig a legegyszerûbb védekezés a kukoricabogár ellen a vetésváltás.

Keszthelyen, a Pannon Egyetem Georgikon Kar Növénytermesztéstani és Talajtani Tanszékének kísérleti területén több monokultúrás kukoricakísérlet mûködik. Az 1969-ben beállított legrégebbi kukorica monokultúra kísérlet eredményeit elemezve nem volt jelentõs terméscsökkenés az évek folyamán, ebben jelentõs szerepe volt az intenzív termesztésmódnak, a provokatív adagú mûtrágyázásnak és a magas szintû növényvédelemnek, ugyanakkor a termésingadozás mértéke rendkívül nagy. Trágyázás – és jó agrotechnikai színvonal – mellett ugyanis nem a tápanyag-ellátottság a termesztés minimum tényezõje, hanem az adott év hõmérséklete és csapadéka. Amikor a hõmérséklet, és a csapadék is kedvezõ, a trágyázás jelentõsen növeli a kukorica termését, trágyázás nélkül a kedvezõ évhatás alig érvényesül. A kukorica termésingadozása, ha a relatív (%-ban) számokat tekintjük, trágyázás esetén csökken (ábra és 2. táblázat).

A kísérletben 2006-ban jelentek meg az elsõ megdõlések, majd az átlagosnál szárazabb 2007-es évben volt a legnagyobb a kukoricabogár kártétele az eddigi évek közül. 2007-ben alkalmaztunk talajfertõtlenítést és a rajzásban inszekticides (acetamiprid hatóanyag) kezelést, de így is jóval alulmaradt a csapadék és hõmérsékleti adatok alapján elvárttól.

A kísérletben leggyakoribb gyomok a pirók ujjasmuhar, a parlagfû, a csillagpázsit és az aprószulák.

Az eredmények többsége a monokultúrás rendszer vetésváltásos termesztéssel szembeni hátrányát igazolja. A tartamkísérleti eredmények alapján megállapítható, hogy a monokultúrával összefüggõ terméscsökkenés mértékét az általános termesztési színvonal (pl. trágyázás, talajmûvelés, növényvédelem, öntözés stb.) mellett a termõhelyi tényezõk (éghajlat és talaj) is jelentõsen befolyásolják.

A különbségek növényfajok és fajtánként is változhatnak.

Jolánkai Péter - Dr. Tóth Zoltán

–Dr. Kismányoky Tamás