MENÜ

Axiál 18 - a valóra vált álom

Oldalszám: 54
2014.03.18.

Az Axiál Kft. idén március végén ünnepelte 18. születésnapját a cégcsoport központjában, Baján. Régi álom valósult meg azzal, hogy a társaság bajai központját bemutathatták a cég partnereinek, akiknek köszönhetõen az Axiál az eltelt csaknem két évtizedben a közép-európai régió meghatározó gép- és alkatrész kereskedõjévé vált.





A rendezvény jó alkalmat kínált arra, hogy az Axiál cégcsoport menedzsmentje, dolgozói és az ünneplésre meghívott partnerek együtt tekintsék át a vállalkozás alapításától a mostanáig megtett utat.



A partnerek pedig eközben megismerhették a cég központi telephelyét, a cégcsoport logisztikai és szervizközpontját, azokat a szolgáltatásokat, amelyek stabil hátteret biztosítanak a közös munkához. A jubileumra meghívottak között ott voltak az Agro Napló munkatársai is.



Az Axiál Kft. nem gyárt gépeket, viszont mûszaki, finanszírozási, valamint bérgép és bérmunka szolgáltatásokon keresztül kapcsolódik az értékesített új és használt gépekhez. A cég partnereinek szemszögébõl nézve az Axiál Kft. által hozzáadott érték az értékesített gépek, illetve azok megvásárlásához és üzemeltetéséhez nyújtott szolgáltatások összessége. Mindemellett az Axiál Kft. szolgáltatói tevékenysége kiegészül az Axiál Financial Services Kft. által a vevõknek a gépvásárlásához kapcsolódó pénzügyi szolgáltatásokkal, valamint az idõszakos munkacsúcsok és kapacitáshiányok áthidalásában segítséget nyújtó gépbérletet és bérmunkát biztosító Manax Kft. tevékenységével.



A cég tavalyi összárbevétele elérte az 57 milliárd forintot. Ez 14 százalékkal haladta meg a 2007-es 50 milliárd forintos értéket. Ezen belül az alkatrész-forgalom árbevétele a múlt évben 15,3 milliárd forint volt. Mindez pedig azt jelentette, hogy az Axiál piaci részesedése ezen a területen ismételten meghaladta az 50 százalékot. A múlt évben a mezõgazdasági gépberuházások nominális értékben mintegy 120 milliárd forintot tettek ki. Ebbõl az Axiál Kft. 28 százalékkal, azaz 33,6 milliárd forint értékben részesedett. A használtgép-kereskedelem forgalma 2008-ban 4,2 milliárd forint volt.



Az idei év elsõ három hónapja alapján az Axiálnál úgy vélik, hogy a jelenlegi több tényezõs gazdasági környezet hatásait figyelembe véve, a hazai vállalkozók egyelõre kivárnak. Véleményük szerint, akik ebben a helyzetben versenyképesek akarnak maradni, azoknak fejleszteniük kell, ehhez pedig elengedhetetlen a magas szintû, komplex szolgáltatás biztosítása. Az Axiál Kft. pedig ezt kínálja partnereinek.

www.agronaplo.hu/kepgaleria/44