MENÜ

Zöldségnövények öntözése

Oldalszám: 46
2014.03.18.

A termesztett növények közül a zöldségfélék különösen nagy mennyiségû vizet használnak fel termésképzésükhöz. Mára már világossá vált, hogy versenyképes árutermesztés a zöldségágazatban csak öntözött körülmények között lehetséges.





A zöldségnövények 90%-a víz, a termésbe és a lombozatba beépített vízmennyiség a felhasznált víznek mindössze 3-4%-a, vagyis a csapadék és a talajvíz nagyobb részét, döntõ többségét (96-98%) a növények elpárologtatják.



A nálunk termesztett közel 50 zöldségfaj és több száz fajta vízigénye nagyon eltérõ. A korai fajták, részben rövid tenyészidejükbõl és a hûvösebb és csapadékosabb idõjárásból adódóan, nem vagy csak kevés öntözést igényelnek, szemben a nyáron termesztett hosszú tenyészidejû fajokkal, amelyek rendszeres vízutánpótlást tesznek szükségessé. Míg korábban számon tartottunk olyan fajokat (pl. görögdinnye, cikória saláta, borsó), amelyek a mi viszonyaink között öntözés nélkül is eredményesen termeszthetõk, napjainkban a megváltozott piaci viszonyok és versenyképesség következtében (termésmennyiség, termésbiztonság, minõség) minden növénykultúránál javasoljuk az öntözést.



Az egyes fajok között vízigény tekintetében igen nagy a különbség. Az étkezési paprika, az uborka, a kései karfiol folyamatos öntözést igényelnek, míg más zöldségfélék (pl. fejes saláta, paradicsom, hónapos retek stb.) egy-egy jól idõzített vízutánpótlással gazdaságosan és biztonságosan megtermeszthetõk. Általánosságban elmondható, hogy a hosszabb tenyészidejû fajok vízigénye nagyobb, a rövidebb kultúrák kevesebb vizet párologtatnak el és használnak fel. A vízigény jellemzésére használt evapotranspiráció együttható (ET), amely az elpárolgott vízmennyiséget mutatja (mm), szoros összefüggésben van a tenyészidõ hosszával (napok száma), közel háromszorosa (táblázat).

 


 

 

 



A vízigény megállapítására más mérõszámokat is szoktak használni, például transzspirációs együttható (egységnyi szárazanyag elõállítására felhasznált vízmennyiség) vagy a vízfogyasztási együttható (egységnyi termés elõállítására használt vízmennyiség). Az elõbbi jól mutatja a növény pillanatnyi, adott idõben mért vízfogyasztását, a fiatalabb növények jó vízhasznosítását (pl. fiatal paprikanövény 150–200) az idõsebb korral szemben, amikor már nagy a „vízpazarlás” (500–600). Idõsebb korban, kedvezõtlen termesztési körülmények között ez az érték elérheti a 600–800-t is.



A természetes formában lehulló 500–600 mm vízmennyiség a legtöbb zöldségfaj vízigényét fedezné, ha a csapadék kedvezõ elosztásban lenne. Sajnos azonban a fele a tenyészidõn kívül hullik le, nem is beszélve a fényben leggazdagabb, legmelegebb nyári hónapokról, amikor a legnagyobb szükség lenne a vízre.



A termesztéstechnológiák változásával, fejlõdésével fajon (fajtán) belül is módosul a vízigény. A helyrevetett növények, tekintettel arra, hogy mélyre nyúló és erõsebb gyökérzetet fejlesztenek, jobban hasznosítják a talaj vízkészletét, szemben a palántázott növényekkel, amelyek megszaggatott gyökérzete a talaj felsõ sekélyebb részén helyezkedik el. A napjainkban divatos és jól bevált oltott palánták (dinnye, paprika, paradicsom) gyökerei – tekintettel arra, hogy az alanyok igen intenzív és agresszív gyökérzetet fejlesztenek – nemcsak a tápanyagokat, de a vizet is kiválóan hasznosítják, így kimutathatóan kisebb az ilyen palántákról szaporított növények víz- és tápanyagigénye.



A gyakran megfogalmazott vízigény (növény mm/év) igazán nem tükrözi a fenológiai szakaszok vízfelhasználását, pedig a növények életében vannak olyan idõszakok, amikor különösen érzékenyek a vízhiányra, azt is mondhatnánk, hogy a termesztés sikere szempontjából léteznek kritikus fejlõdési szakaszok.



Ilyennek számítanak:

• brokkoli és a karfiolnál a rózsaképzés,

• fejes káposztánál a fejesedéstõl a betakarításig,

• babnál és borsónál a virágzás és a hüvelyképzés kezdete,

• hagymánál a hagymafejek növekedésének idõszaka,

• paprikánál és paradicsomnál a virágzás és a terméskötõdés,

• csemegekukoricánál a szemképzõdés idõszaka,

• görög- és sárgadinnyénél a virágzás és a termésképzés kezdete.



Sok gazdaságban tudják a transzspirációhoz szükséges vízellátást biztosítani, de a nyári melegben a páratartalom tartására (75–85%) nincsenek berendezkedve. Hiányoznak a mikroszórófejek, a finom porlasztású esõztetõk, amelyekkel akár napi gyakorisággal is lehet a talajnedvességet biztosító öntözõrendszerek mellett a levegõ páratartalmát szabályozni.



Az étkezési paprika esetében egyre világosabbá válik, hogy azt a minõséget, amit a fogyasztók elvárnak, és azt a mennyiséget, ami a versenyképességet jelenti, szabadföldi körülmények között biztonsággal nem lehet megtermeszteni, ezért a termesztés gyakorlatilag bevonult a fólia alá, ahol a kedvezõbb mikroklíma (páratartalom, árnyékolás, kisebb napi hõingadozás) könnyen biztosítható. Valószínûsíthetõ, hogy a paprika példáját a közeljövõben más zöldségfajok is fogják követni.



Az öntözés, a gazdaságos vízellátás megvalósításának hiánya, óriási akadálya a jövedelmezõ, versenyképes és dinamikusan fejlõdõ szántóföldi zöldségtermesztésnek. Ennek hiányában a jó fajtaszerkezet, az okszerû tápanyagellátás, a hatékony növényvédelem nem fogja a várt eredményeket hozni.



Dr. Terbe István