Néhány javaslat a jobb aratási teljesítményért

A hatékony aratás tervezhetõ



Minden egy idõben érik! Ezt a legjobb kombájn sem bírhatja. Ha ilyen kényszerbõl reggel hamarabb kezdõdik a munka, és este késõbb végeznek vele, akkor ez láthatóan rontja minden betakarítási óra teljesítményét, és megnöveli a szárítási költségeket. Az érés lépcsõzetességével az aratási idõintervallumokat ki lehet tolni. Már a vetésterv készítésnél is vannak olyan „csavarok”, amelyeken „húzni” lehet:

• fajták kiválasztása (különösen korán vagy késõn érõ fajták),

• helyszínválasztás (ne vessünk egyszerre késõi fajtákat száraz talajon, és korai fajtákat frissen megmunkált földeken),

• a vetési idõpontok variálhatósága (ha ezt az idõjárás õsszel megengedi),

• az elõérés befolyásolása vegyszerek alkalmazásával,

• kockázatok elemzése: hol vannak a nagyobb veszteségeim, mivel kezdjem az aratást?



Nem is kérdéses, az érés lépcsõzetességének kialakítása jóval nagyobb ügyességet és odafigyelést igényel, és a rossz idõjárás meg pláne áthúzhatja a legjobb, ilyen irányú terveket is. Ennek ellenére, az érés lépcsõzetessége az alapköve a hatékony aratásnak, fõleg nagyobb üzemek esetében.

A repcét csak a búza után vágjuk



Új fajták, magasabb hozamok, több olaj: az aktuális repcefajták igen hatékonyak. Csakhogy: vastag zöld szárak és a becõk, az úgynevezett „gumibogyók” nagyon megnehezítik az idõben végrehajtandó cséplést. Még akkor is, ha a felsõ hüvelyekbõl kiesik a mag, a repce még nem áll készen az aratásra. A szárak alulsó hüvelyeit nem lehet csépelni, és veszteségként kell elkönyvelni. Ezek a veszteségek nagyobbak, mint a felsõ hüvelyekbõl származó veszteségek. Ezt annak idején nem vették azonnal észre, mert az alsó „gumibogyókat” az aprító teljességgel szétszecskázta.

A nagyobb nedvességtartalmú „gumis” hüvelyek és a zöld szárak miatt a cséplõrendszerben a magvak a szalmaszálakkal összeragadnak, és a rosta, valamint a tisztítóegység veszteségei drasztikusan megnõnek. A cséplõszerkezet, a rosták eltömõdnek, és a learatott magvak nedvességtartalma is megnõ. Ráadásul, ha ilyenkor a „gumibogyókból” kikerülnek az éretlen magvak, azok rontják az olajtartalmat, és nõ a szárítás költsége, és szinte biztos, hogy minõségvesztés is fellép.

Repcét tehát csak akkor érdemes aratni, ha az alsó hüvelyekbõl kézzel való dörzsölésre kiesnek a magvak. A megfelelõ fungicidek alkalmazásával megnõ a hüvelyek kipattanási képessége. Csakhogy, így lesz egy újabb gondunk: nevezetesen az, hogy a repce aratása beleesik a búza aratásának idejébe. És ha a minõségrõl van szó, akkor a búza az érzékenyebb növény. Így az a jobb, ha jó idõben elõbb a búzát, majd eztán a repcét csépeljük.

A búzaaratás csúcsmunkái miatt a legtöbb üzemvezetõ úgy dönt, hogy a repcét csépeli elõbb. Németországi tapasztalatok szerint ez akár 10% veszteséget is okozhat, és egy 4 t/ha eredménynél, valamint 400 €/t árral számolva ez egy 160 €/ha-os bevételkiesést jelent. Természetesen vethetünk korábban érõ repce fajtákat is, ezek már kaphatóak, és így biztosan kikerüljük az egyidejû búzaaratással kapcsolatos konfliktusokat.



Mint láttuk, a repce már nem illik a hagyományos aratási idõrendbe, egyre jobban átcsúszik a búza aratási idejébe, így az aratásnál nem léteznek már tiszta idõhatárok. A klasszikus repceasztal helyett olyan vágóasztalok szükségesek, amelyek variálhatók, gyorsan átalakíthatók a megváltozott aratási feladathoz. Így nagyobb átalakítás nélkül repcét is lehet betakarítani gabonaaratás közben, mondjuk napközben a búzát, éjszaka a repcét.

Veszteségek nem csak a csépléskor keletkeznek



A veszteségek kiszámításakor nem elég, hogy csak a cséplés folyamatát tekintjük, mivel a motolla-, cséplõ és tisztítási veszteségek csak 1%-ot tesznek ki. De a teljes aratási veszteség elérheti a 10%-ot, de még többet is. Sokszor az van, hogy a cséplési veszteségek csökkentése érdekében tett lépések máshol, pld. a minõség tekintetében, jóval nagyobb veszteséggel járnak. Andrea Feiffer 16 forrást vizsgált meg, amelyek három nagyobb csoportba oszthatók:

• aratás elõtti veszteségek (szemkihullás, lebukott kalász),

• cséplési veszteségek (tört szemek, vágott kalászok raktári készletekben, motolla-cséplõ és tisztítási veszteségek),

• aratás utáni veszteségek (sorvadás, szárítás stb.).



Összegezve: aki saját maga számára arat, annak a teljes veszteségskálát figyelembe kell vennie, nem kizárólag csak a közvetlen aratási kieséseket. Ha azonban a cséplési és tisztítási veszteségek kiküszöbölésére az aratás gyorsaságát csökkentjük, akkor ez az aratás elhúzódását vonja maga után, és így nagymértékben megnõ a többi veszteségkockázat bekövetkezésének esélye. Egy olyan kombájntulajdonos viszont, aki túl lassan hajt, az a gépének egy bizonyos teljesítményét csak úgy kidobja az ablakon. Az, hogy miképp néz ki az, ha kizárólag egy veszteségforrás kiküszöbölésére koncentrál valaki, azt a tört szemek alapján lehet a leglátványosabban bemutatni.

Kevesebb tört szem magasabb sebesség mellett



Kézenfekvõ, hogy a gazda a magas felvásárlási árak tudatában szeretné csökkenteni a cséplési és tisztítási veszteségeit, amennyire csak lehet (maximálisan 0,5%). A bérbõl élõ vállalkozó azonban minél gyorsabban szeretné a munkát befejezni, és a kombájnját kihasználni. Az összetûzések így – nem is csoda – elõre be vannak programozva.

Az érdekesség ebben: igaz ugyan, hogy a cséplési és tisztítási veszteségek a cséplõdob nagyobb kihasználtsága révén nõnek, a tört szemek aránya viszont nagymértékben csökken. Ha kicsi a munkasebesség, a cséplõegységben hi-ányzik a szalmaréteg, akkor a verõlécek által felgyorsított magok a cséplõkosár betéteihez csapódnak, és eltörnek. Ezt a folyamatot nagy sebességû kamerákkal felvett képek dokumentálják. Az így keletkezett veszteségek akár a 6%-ot is elérhetik. A tört magvak 3%-a magtartályba kerül, 3% pedig repedt vagy szilánkos magként, alig található módon eltûnik a földön, láthatatlan veszteségként.

Annak, hogy a kombájn csak 0,5%-os, cséplési és tisztítási veszteséggel dolgozzon, 20%-kal kevesebb teljesítmény az ára. Minél laposabban nõ a kombájn veszteséggörbéje, annál értelmesebb egy kicsivel több veszteséget elfogadni, fõleg rotoros kombájnok esetben. A görbe lapos növekedése 0,5%-ról 1%-ra 30, sõt 40%-os teljesítménynövekedést jelent.

A 0,5% veszteségrõl 1%-ra történõ ugrás a 7 t/ha hozam és 200 €/t piaci ár esetében közel 7 €/ha kiesést jelent (összesen 14 € hektáronként). Ha 120 €/ha kombájnköltségekbõl indulunk ki, akkor a kombájn többletteljesítménye közvetlenül 25–40 €/ha többletet eredményez.



Összegezve: normális aratási feltételek mellett a veszteség az 1% határ közelében mozog. Egy bérvállalkozó ügyfeleinek is bõven megéri a kevés törtszem-veszteség.

Ha sürget az idõ, vágjunk magasabban



Minél kevesebb szalma fut át a gépen, annál nagyobb a kombájn cséplési teljesítménye. Ha a nedvesebb alsó szárak felett vágunk, akkor korábban lehet kezdeni az aratást, és késõbb befejezni. A tonnánkénti gázolajfogyasztás is alacsonyabb lesz, sõt, a szárítás költségei is csökkennek. Ezek tehát a magas vágás mellett szóló fõ érvek, és így a kombájnokkal akár 20–50% többletteljesítmény is elérhetõ. Minden centiméter le nem vágott szalmával 1,5–2%-kal növelhetõ a betakarítógép teljesítménye. A magas vágás egy beállítási tényezõ, csak figyelni kell rá.

A magas vágás ugyanakkor nem kalászaratást jelent. Inkább arról van szó, hogy a föld fölött 20, de legfeljebb 30 centiméterrel vágjuk el a szárakat, ebben a magasságban a kések automatikus állítása még lehetséges. Ez rendkívül fontos, mert a magas vágás üzemmódban a kombájn átlagsebessége 10 km/h.

Ennél magasabban vágni alig hoz már látható többleteredményt, csak a problémák sora nõ: a vágószerkezet vezetésének nehézségei, a vágandó gabona hiányzó ellentartása, átvágott kalászok. A magas vágás hátrányai: a magas tarlót kedvezõ körülmények között a tárcsás boronával talán el lehet dolgozni, de a hosszabb szárak megnehezítik a munkafolyamatot. A tarlón a hosszabb szármaradványokat szárzúzóval külön munkamenettel fel is lehet aprítani, de sokszor kevés az idõ, és ez egyértelmûen többletköltséggel jár. Viszont eközben a szalmát finomabbra lehet szecskázni, mint amire a kombájnok szalmaszecskázói képesek, sõt jobban el is oszlik a földön. Ez fõleg szántás nélküli megmûvelésnél fizetõdik ki.

A logisztikának meg kell felelnie a kombájnteljesítménynek



A kombájn optimálisra van beállítva, a kombájnos rajtra kész és magasan motivált, a cséplési teljesítmény kiváló. Épp ilyenkor általában a szállítási lánccal adódnak problémák, és az egész rendszer leállhat. Ez nem csak a bérvállalkozónak okoz bosszúságot, hanem az elszállítás rossz megszervezésével rámehet az aratás biztonsága és minõsége.

Ha a talajviszonyok és a szállításra szánt jármû abroncsai megengedik, akkor a menet közbeni magtartály ürítés legyen a cél, így a táblaszéli ürítéshez képest akár 25%-kal nagyobb teljesítmény is kihozható. Nagyobb területeken ma már a nagy teljesítményû kombájnhoz kiközelítõ kocsikat használnak.





Kivonat a top agrar 2008/6 számában megjelent  „10-pontos terv a jobb cséplésért” c. cikkbõl



Fordítás: -an-