Az õszi búza betakarítási idejének megválasztása

Jó példa erre az idei év, amikor a cikk írásának idõpontjában már teljes érésben lévõ szemek találhatók az optimális idõpontban vetett búzaállományok kalászaiban, így – ha az idõjárás nem változik számottevõen – a legkorábbi aratások már június 20-a táján elkezdõdhetnek. Az õszi búza optimális betakarítási idõpontjának megválasztását több tényezõ együttesen dönti el.

Meghatározó tényezõ a szemnedvesség-tartalom alakulása. A betakarítás idõszakában több éven át végzett érésdinamikai vizsgálataink során (június közepétõl vizsgáltuk a kalász és a szem vízleadási folyamatait) azt tapasztaltuk, hogy az idõjárás jelentõs mértékben befolyásolja a kalász és a szem vízleadásának ütemét. A betakarítás idõszakában hullott csapadék a szem nedvességtartalmát növelte, tartósan csapadékos idõszak esetén 0,07–0,93%/nap értékkel nõtt a szem nedvességtartalma. Ha ebben az idõszakban száraz, meleg idõjárás uralkodott, a szem vízleadása elérheti a 4,3%/nap értéket is. Az érési idõszak kezdetén a kalász és a szem vízleadásának mértéke alacsony mind a korai, mind a középérésû õszi búza fajták esetében. A betakarítást közvetlenül megelõzõ idõszakban a szem vízleadásának mértéke ismét csökkenõ tendenciát mutat. A vízleadás ütemében különbségeket tapasztaltunk az eltérõ tenyészidejû fajták esetén. Az érési idõszak elsõ felében a korai fajták vízleadása gyorsabb, azonban az érési idõszak második felében a középérésû fajtacsoportba tartozó fajták vízleadása mutat magasabb értékeket. Ezek a különbségek nem csak fajtacsoportok, hanem fajták között is megfigyelhetõk. Az idei évben problémát okozhat – 2003-hoz hasonlóan – a sarjúkalász-képzõdés. Ez elsõsorban annak köszönhetõ, hogy az extrém száraz meleg következtében a bokrosodás mértéke – elsõsorban a késõbb vagy rossz minõségben vetett állományokban – alacsony volt, viszont egy csapadékos idõszak a teljesérés fenofázisában elõidézheti produktív mellékhajtások kifejlõdését, melynek következtében a betakarítható állapotban lévõ állomány mellett a sarjúkalászokban lévõ teljes vagy viaszos szemek a betakarított tétel nedvességtartalmát jelentõs mértékben növelik.

A biológiai tényezõk mellett jelentõs szerephez jutnak a mûszaki, gépesítési, illetve munkaszervezési szempontok. A kézi betakarítás idején a kiváló minõségû búza biztosítékát viaszérésben végzett aratás jelentette. Az arató-cséplõ gépek megjelenése után alkalmazott kétmenetes betakarítás elõnye szintén a jobb minõségben mutatkozott meg. Üzemszervezési, mûszaki, illetve idõjárási okok miatt az õszi búza betakarítási ideje – a kombájnos, egymenetes betakarítás esetében – viaszéréstõl holtérésig terjed. A teljes érettség (14–16%-os szemnedvesség-tartalom) elõtti és utáni betakarítás esetén a termés mennyisége csökken. Vizsgálatainkban a betakarítási idõ jelentõs hatást gyakorolt az õszi búzafajták termésmennyiségére. Valamennyi vizsgált fajta esetében a teljes érésben (14–16% szemnedvesség) kaptuk a legmagasabb terméseket. A teljes érettséget követõ betakarításnál minden fajta terméscsökkenést mutatott. Ez a csökkenés az optimális betakarítási idõt követõ elsõ hétben kismértékû (25–50 kg/ha/nap), azonban két-, illetve három hetes késés esetén ez a veszteség már 320–810 kg/ha/hét is lehet, fajtától függõen. Ez a veszteség függ a fajta pergési hajlamától, illetve a holtérés idõszakának csapadékviszonyaitól. Bizonyos fajták esetében a túlérett szár is törékennyé válik, így ez direkt termésveszteségként jelentkezik. A megkésett betakarítás okozta veszteségeket elõidézheti még a kalászorsó törékenysége is, ami igazából a rozs és triticale esetében fontos, de bizonyos búzafajták kalásztörésre való hajlama nagy, ezt feltétlenül figyelembe kell venni. A betakarítási idõ helyes megválasztása a termés mennyiségének befolyásolása mellett jelentõs hatást gyakorol a búza minõségére (ábra).

Legjobb minõséget a viasz- és teljesérés elején betakarított búzánál tapasztalhatunk, de holtérésben betakarított búzánál a minõségi paraméterek jelentõsen romlanak. Ez a minõségromlás a teljes érés utáni 7–10. napon válik számottevõvé, ami csapadékos évjáratban hamarabb és nagyobb mértékben következik be. A vizsgált minõségi paraméterek közül a betakarítási idõ elõrehaladtával mind a sikér mennyisége, mind annak minõsége (sikérterülés) romlott. A farinográfos értékszám a korai és optimális idõpontban elvégzett betakarításnál a legmagasabb, a betakarítás késõbbre tolódásával jelentõs mértékben romlott.

A tavalyi év speciális problémája volt a csapadékos idõjárás miatti esésszám romlás, szélsõséges esetben a mag kalászban kicsírázott. A paraméter romlásának (növekedésének) mértéke 2–7 s/nap, azonban csapadékot követõen ennél magasabb is lehet az esésszám növekedése. A sikértartalom csökkenése is számottevõ, a holtérésben mértéke fél százalék körüli naponta. A sikértartalom mellett fontos tulajdonság a sikérterülés, melynek mértéke naponta akár 1 mm-rel is növekedhet, ami azt jelenti, hogy a sikér nyúlóssá, folyóssá válik, így a sikérszerkezet romlik, a sütõipari tulajdonságok kedvezõtlen irányban változnak. A valorigráfos értékszám tekintetében napi 1-2 értékcsökkenés tapasztalható, ami elsõsorban a javító minõségû búza esetében kardinális kérdés, ugyanis igen szûk intervallumban mozog ez a paraméter, kismértékû csökkenése esetén a búza javító minõség helyett malmi minõségû lehet. Közvetett kárként a szaprofita gombák (pl. korompenész) megjelenése is gondot okozhat, ami késõbb esetleges nem megfelelõ nedvességtartalmú átmeneti tárolás esetén a tételben toxinok megjelenését idézheti elõ. A búza felvásárlási rendszerében a minõségorientáció került elõtérbe, ezért a betakarítási idõ helyes megválasztásával a minõségi búzatermesztés feltételrendszerének egyik fontos elemét tudjuk biztosítani.

Összességében megállapítható, hogy a betakarítási idõpont helyes megválasztása meghatározza a mennyiség mellett a betakarított termény minõségét. A minõségileg differenciált felvásárlás esetén a termény minden táblán töltött napja a késedelmes betakarítás okán jelentõs minõségromlást okoz, így közvetlenül jelentkezõ bevételkiesést eredményezhet.



Dr. Pepó Péter – Dr. Zsombik László