Charolais Charolles-ból

Legelõször 5 évvel ezelõtt fogalmazódott meg bennem és a társamban, hogy a Charolais marhával fogunk foglalkozni. A voksot azért tettük le e fajta mellett, mert kiválóan honosodik, a világ számos országában tartják nagy számban. A kiváló hústermelõ képessége mellett – amit a piac meg is fizet – a takarmány hasznosítása is rendkívüli, valamint a nagy izomtömeg ellenére nem mondható problémásnak, az ellés terén és megfelelõ gondozás esetén elég szelíd. Ezek az okok összességében és az, hogy tetszik kinézetre is, juttattak el minket odáig, hogy megvásároljuk az elsõket Franciaországból. Azért döntöttünk úgy, hogy importáljuk a tenyészalapanyagot, mert mindamellett, hogy a fajta nagyon jól örökítette a kiváló hústermelõ képességét, a zömmel, fajta-átalakító keresztezéssel kialakított magyarországi vonalakon, szembetûnõ volt a különbség az import bikával termékenyített tehenektõl származó azonos korú üszõk és a magyar bika után születettek között. A mi célunk az, hogy egy kiváló és a régióban meghatározó törzstenyészetet hozzunk létre és ehhez véleményünk szerint szükség van a francia genetikai háttérrel rendelkezõ állományra.

Franciaországban a Charollais France International elnöke volt az, aki kalauzolt minket a tenyészetek között. A tenyészetek kiválasztásánál jó néhány szempontot figyelembe kellett venni. A genetika mellett fõként állategészségügyi szempontból kellett a telepeknek megfelelniük. Csak olyan teleprõl vásároltunk, ahol Brucellózis, Leukózis, TBC, IBR, Kéknyelv mentes volt az állomány és az utóbbi kettõre vakcinázottak is.

Egyébként lényeges különbség, hogy bizonyos betegségek esetén a franciák sokkal rugalmasabban kezelik az állategészségügyet, mint mi. Például kéknyelv esetében, náluk elég régóta jelen van több szerotípus is és megtanultak vele együtt élni, vakcináznak ellene, ami nálunk egyenlõre nem lehetséges. Hozzá kell tennem, Magyarországon a gyakorlatban nincs kéknyelv. Jelenleg egyetlen regisztrált esetben bizonyosodott be, hogy a behozott állatok kéknyelv betegséggel fertõzöttek, - ami miatt védõ és megfigyelési zónák vannak kijelölve - de szerencsére még a karantén idején fény derült az esetre és azóta, újabb beteg vagy gyanús egyedet nem regisztráltak. Szerintem ez köszönhetõ annak, hogy bizonyos szempontokból a magyar állategészségügy jól mûködik. A karanténozással kapcsolatos direktívákat teljes szigorral tartatták be velünk, míg ugyanez a francia félrõl nem volt elmondható.

Van különbség a tartási módozatban is. A leglényegesebb, legalábbis amit a Loire vidékén láttunk, hogy télen elletnek. Ennek egyszerû oka az, hogy így tudják munkaszervezés szempontjából a legkönnyebben megoldani. Az épületek mindenhol kaliforniai rendszerû nyakbefogóval vannak felszerelve, a téli takarmányozáskor ezt használják, illetve nagy segítség lehet, ha az állatot bent az állományban valamilyen okból meg akarják vizsgálni. Tavasztól õsz végéig az állatok legelõkertekben vannak. Ezeknek a kialakítása nagyon egyszerû, fa oszlopok közé három, vagy négy sor szögesdrót és az egészet körbeültetik sövénnyel. A kertekben a marhákat együtt tartják a birkákkal, azon a füvön, amit a marha nem tud lelegelni a birka még kiválóan megél. Szeretnék megemlíteni még egy dolgot, a marketinget, ami nem tartozik közvetlen az állattartáshoz, de nagyon szorosan kapcsolódik hozzá és a jövedelmezõség egyik kulcsa. Nagyon jó érzés volt ott állni Charolles-ban egy bolt elõtt, ahol az egész üvegfalat egy hatalmas poszter borította, hirdetve a Charolais marhát és birkát, hogy a minõség garantált. Külön Charolais házat építettek a város szélére, aminek két szekciója van, egy kultúrház, itt a Charolais fajta hagyományaival és minden ehhez kapcsolódó témával lehet megismerkedni és egy éttermi rész, ebben csak a Charolais juhból és marhából készült ételeket szolgálnak fel. Természetesen tudom, hogy más a kultúra és ezt a legnehezebb megváltoztatni, de sajnos pont ezen a területen a legnagyobb a lemaradásunk.

Látogatásunk során sok hasznos információval láttak el bennünket, mind a kísérõk, mind pedig a gazdák, egy kis unikumot, ami az elléssel kapcsolatos, megosztok önökkel: meg kell becsülni a párzás idejét, és alaposan megfigyelni a tõgybimbót, hogy megbecsüljük az ellés idejét. 8 nappal a várható ellés elõtt, ugyanaz a személy minden este, ugyanabban az idõpontban mérje meg az üszõ testhõmérsékletét etetés elõtt, ugyanazon testhelyen, azonos körülmények mellett. Három szakaszt kell figyelni. Többnapos 38,5°C-os testhõmérséklet után emelkedés lesz tapasztalható szintén több napon át kb. 40°C-ra. Amikor este a testhõmérséklet visszaesik 38,5°C-ra, üszõknél 38,8°C-ra, akkor az ellés még azon az éjszakán, kb. 6 óra múltán várható. Ha minden mûvelet a leírtaknak megfelelõen történik, biztos a siker. Ha a tehén le van kötve, vagy ha nappal kijár, vagy a lázmérés etetés után történik, a testhõmérséklet 0,3–0,4°C-kal magasabb lesz. Kifejlett tehén esetében a 38,0–38,2°C testhõmérséklet jelzi, hogy az állat felkészült az ellésre.



Porkert Krisztián