MENÜ

A talajok nehézfémtartalmának megítélése

Oldalszám: 52
Dr. Kulcsár László 2014.03.10.

A környezet nehézfém terhelésével kapcsolatos kérdések vizsgálata a környezetvédelem egyik központi feladatát képezi. A talajok nehézfémtartalma azonban a mezõgazdasági termeléssel is szoros kapcsolatban áll. A talajok nehézfémtartalmának vizsgálatával, a talaj-növény rendszerben történõ viselkedésének tanulmányozásával – ezért önálló szakterület – az agrár-környezetvédelem foglalkozik.

 



Az élelmiszerekben elõforduló nehézfémek alapvetõen két forrásból származhatnak. Egyrészt a mezõgazdasági, illetve kertészeti termelés során elõállított élelmiszer alapanyag nehézfémtartalmából, másrészt az élelmiszer alapanyag feldolgozása során alkalmazott technológiai folyamatok eredményeképpen kerülhetnek a táplálékba. A friss fogyasztásra szánt élelmiszerek esetében (pl. zöldség, gyümölcs) a termék nehézfémtartalma elsõsorban a termesztõ közegbõl, a növény által felvett nehézfémek mennyiségétõl függ, de a feldolgozásra kerülõ termékek esetében is meghatározó jelentõséggel bír a növények által a talajból felvett nehézfémek koncentrációja.





A talajok természetes nehézfémtartalma



A talajokban elõforduló nehézfémek forrása egyrészt természetes eredetû (1. táblázat).

 


 

 

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az emberi tevékenység nélkül a talajok különbözõ mennyiségû nehézfémet tartalmaznak. Elsõsorban a talajképzõ kõzetbõl a mállási folyamatok eredményeképpen nehézfémek és egyéb toxikus elemek kerülnek a talajba. Ennek mennyiségét leginkább az alapkõzet nehézfémtartalma határozza meg, de a mállás során fellépõ kémiai reakciók is befolyásolják. A vulkánkitörések során a légkörbe jutó por, vagy hamu kiülepedésével szintén nehézfémek kerülhetnek a talajba.



Az emberi tevékenység nélkül a talajokban elõforduló nehézfém koncentrációkat a talajok szennyezés nélküli állapotára jellemzõ, természetes háttérkoncentrációjának nevezzük (A-érték). A talajok termõhelyre jellemzõ lokális háttér koncentrációjának ismerete különösen fontos lehet egy-egy konkrét talajszennyezés mértékének megítélésekor. Sajnos hazánkban csak kevés vizsgálati eredmény született a talajaink háttérszennyezettségének felmérésére. Példaként a Talajvédelmi Információs Monitoring Rendszer (TIM) 1992 évi felvételezése során kapott eredményeit mutatom be (2. táblázat).

 


 

 



A TIM pontok alapján végzett felmérés szerint a talajok fizikai félesége befolyásolja a talajok nehézfém koncentrációját. Agyagtalajokon a homokhoz viszonyítva minden vizsgált elem tekintetében 2-4 szeres a feldúsulás.





A talajok nehézfémterhelése



Az agrár-környezetvédelem szempontjából a talajok nehézfémtartalmának megítélésekor az emberi tevékenység hatására talajba kerülõ nehézfémek mennyiségének ismerete lényeges. Az ipari tevékenység, a mezõgazdasági tevékenység, a kommunális hulladékkezelés vagy a közlekedés a talajba kerülõ nehézfémek fõ forrásának tekinthetõk. A környezetgazdálkodás terminológiája szerint terhelésnek nevezzük a környezeti elemek igénybevételét mindaddig, amíg annak hatása nem okoz jelentõs változást a környezetei elemek – esetünkben a talaj – minõségében. Szennyezésrõl akkor beszélhetünk, ha a környezeti elemet érõ hatás mértéke a terhelhetõségi szintet kifejezõ határértéket (B-szennyezésjelzõ határérték) meghaladó módon változtatja meg. Talajszennyezés akkor következik be, amikor a talajba olyan anyagok kerülnek, amelyek annak kémiai és/vagy biológiai állapotát jelzõ tulajdonságait az élet és az emberi használat szempontjából kedvezõtlen irányban és jelentõs mértékben megváltoztatják. Voltaképpen bármelyik elem vagy vegyület hatására bekövetkezhet a szennyezés, de a legveszélyesebbek nyilvánvalóan az ismert toxikus hatású elemek, ill. vegyületek, amelyek az élõ szervezeteket legközvetlenebbül érintik. Elsõsorban ezeknek a környezeti elemekbe és különösen a táplálékláncba való bekerülését és a terhelhetõségi szintet meghaladó felhalmozódását kell a védelmi szabályozással megakadályozni (Vermes 2007).



A gyakorlati agrár-környezetvédelem szempontjából fontos kérdés, hogy az adott talaj nehézfémtartalma a terhelhetõségi határértéket meghaladja-e, vagy sem. Ha nem éri el, akkor a talaj mezõgazdasági hasznosításra korlátlanul alkalmas. A talajvédelmi hatósági munka során a szennyezettségi határértékeket kell figyelembe venni a szennyvizek, szennyvíziszapok vagy nem veszélyes hulladékok szántóföldi felhasználásának engedélyezése során. Hazánkban elõször 2000-ben vezették be a földtani közegre vonatkozó határértéklistát. A 2009-ben történt jogszabály módosítással a talajra vonatkozó B-szennyezettségi határértékek nem változtak, de a lista kiegészült több szerves toxikus vegyülettel. A talajokra vonatkozó B-szennyezettségi határértékeket a következõ táblázat ismerteti (3. táblázat).

 


 

 



Az általános határértékek segítik a hatóságot a gyors döntések meghozatalában, de nem differenciáltak a talajtulajdonságok szerint. A nehézfémekkel eddig végzett kutatások eredményeként ismertté vált, hogy a talajba kerülõ toxikus elemek megkötõdése változik a talajtulajdonságok ( pl. mechanikai összetétel, redoxipotenciál és kémhatás) függvényében. A talajra vonatkozó határértékeket tehát csak talajtani ismeretek birtokában lehet megállapítani, illetve alkalmazni. Erre vonatkozó javaslatokat hazánkban a Magyar Tudományos Akadémia Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézete dolgozott ki (Kádár, 2009).



Mivel a határértékek az „összes” elemtartalomra vonatkoznak, ezért csak iránymutató jelleggel bírnak. Az igazi elõrelépést a növények számára „felvehetõ” frakció meghatározása jelentené, ami szorosabb kapcsolatban van a növényi reakciókkal és a felvétellel. A felvehetõ frakciók kalibrálásához azonban még részben hiányoznak a különbözõ talajokon elvégzett növénykísérletek, ezzel a kutatás még adós.



Dr. Kulcsár László

Talajvédelmi szakértõ