MENÜ

Mezõgazdasági termelés és logisztika

Oldalszám: 29
Dr. Kelemen Zsolt 2014.03.07.

A KITE Kereskedelmi és Szolgáltató ZRt. a szokásos éves országos rendezvényét Telekgerendáson 2009. szeptember 2-3-án tartotta. A KITE ZRt. rendezvényeire jellemzõen a mezõgazdasági termelés egy-egy fontos folyamatát, annak mûszaki hátterét járják körbe, és részletesen mutatják be. Ezúttal a nagyszabású, több (3) helyszínen zajló bemutató a mezõgazdasági termelési folyamatokat összekapcsoló, logisztikához kapcsolódó mûszaki megoldásokat ölelte fel.

 





A rendezvény megnyitóján Búvár Géza, a KITE ZRt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a mezõgazdaságra vonatkozó egyre szigorodó környezetvédelmi, környezetvédelemnek, fenntarthatóságnak az agrotechnikának és a jövedelmezõ termelésnek az összeegyeztetése, csak a termelési folyamatokat összekötõ és kiszolgáló, logisztikailag nagyon jól szervezetten és magas színvonalú mûszaki-gépesítési háttérrel lehet végrehajtani.



A fentiek jegyében az egyik bemutató területen – a szántóföldi növénytermesztés munkáihoz kapcsolódó – anyagmozgató gépeket, elsõsorban szállító eszközöket, pótkocsikat lehetett megtekinteni. A mezõgazdasági szállításban a kedvezõ jogszabályi változások (40 km/h megengedett legnagyobb sebesség, 4×-es vontatható összgördülõ tömeg stb.), vontatótraktor (rugózott mellsõhíd, rugózott fülke felfüggesztés) és a pótkocsik (rugózott és kormányzott, alacsony nyomású gumiabronccsal szerelt futómûvek) mûszaki, konstrukciós fejlesztése eredményeként a szállítási volumen a traktoros pótkocsis szállítás irányába tolódott el.



Éppen ezt a fejlesztési trendet tükrözte a bemutatott szállító eszközök, pótkocsik sorozata. Kiemelkedõ volt a Fliegl tridem tengelyes ASW 270 letolókocsija, mely 30 000 kg összgördülõ tömeggel készül.

 


 



Ez a pótkocsi telitalálat a mezõgazdasági nagyüzem normál szállítási feladatainak megoldására. Légrugós futómûvel, széles abroncsokkal, gömb vonófejjel szerelt változata a legjobb választás. A Fliegl letolókocsija nagy tömeg gyors és hatékony szállítására alkalmas. Ezáltal munkaerõt, üzemanyagot, idõt takaríthatunk meg. További, adapterekkel szerelt változatok bizonyították e kocsifajta széles körû használhatóságát. Láttunk szervestrágyaszóróval, nagy teljesítményû átrakócsigával szerelt változatokat is.



A Fliegl letolókocsijai közül az 50 m3-es, 5 tengelyen gördülõ, „dollyn” keresztül traktorral vontatott képviseli a csúcsot. Ennél a nyerges letolókocsi a „dolly” névre hallgató ikertengelyes nyeregszerkezetre támaszkodik, és a nyeregszerkezet vonórúdjával csatlakozik a vontatóhoz. A háromtengelyes félpótkocsi és a „dolly” futómûve is széles, alacsony nyomású gumiabroncsozású, ennek közvetlen elõnye az alacsony talajterhelésbõl adódó kis talajtömörítõ hatás, éppen ezért a vontatási erõszükséglet is alacsony. További elõny még – mezõgazdasági terepen, rossz talajviszonyok melletti – magas vontatási sebesség és jó manõverezõ képesség.



A „dolly” alkalmazásával a gépszerelvénnyel a termõterületen felfogott anyag (szecska, cukorrépa vagy szemestermény, pl. kukorica) sáros, felázott terepen biztonságosan kiközelíthetõ az épített úton várakozó közúti nyerges vontatóhoz, ami a közúti szállítást nagy távolságokra is elvégezheti. Persze ezek az elõnyök a cég átrakócsigás letolókocsijaira is elmondhatók.



Figyelmet érdemeltek a cég horganyzott tartálykocsijai is, melyek 3-30 m3 tartálytérfogattal készülnek. Futómû vonatkozásában az elõzõekben ismertetett konstrukciók a jellemzõk. A tartálykocsikra a jelenlegi környezetvédelmi ajánlásoknak megfelelõ szagterhelés csökkentésére felszíni szórókeret vagy talajba injektáló berendezés szerelhetõ. Az „elefánt”-nak becézett, turbótöltõs ormánnyal szerelt változatnál, a kezelõ nem kerül érintkezésbe a hígtrágyával.



A bemutató jól szemléltette, hogy a mezõgazdasági termeléshez kapcsolódó anyagmozgatási, szállítási feladatok ellátására – a sokrétû üzemi igényeknek megfelelõ – számos korszerû mûszaki színvonalú szállító eszköz áll rendelkezésre.

 


 

 



dr. Kelemen Zsolt