MENÜ

Az izgalmak 2010-ben kezdõdnek

Oldalszám: 76
2014.02.27.

A jövõ évi Alltech FEI Lovas Világjátékok névadó szponzorának elnök-vezérigazgatója, dr. Pearse Lyons rövid európai körútja során beszélt a sajtó képviselõinek az izgalmas rendezvény jellemzõin túl a brand építésrõl és a krízisrõl is. A fáradhatatlan ír biokémikus huszonkilenc esztendeje indította vállalkozását mindössze tízezer dollárral – „azt kell eladni, amire igény van” jelszóval.




 





A volt serfõzõ lépésrõl lépésre építette üzletét, s mára 113 országban van jelen a közel 2000 fõt foglalkoztató globális állategészségügyi és takarmányozási vállalat.A cég központja Kentucky-ban található, s termékeiket ma is élesztõ alapú anyag jellemzi. Néhány évvel ezelõtt a cég vezetõi eldöntötték, hogy az Alltech-et egy globális branddé alakítják. Kentucky-ban két szuperbrand is létezik, az egyik a KFC (Kentucky Fried Chicken), a másik pedig Muhammad Ali, akit a világ elsõ számú sportembereként ismernek el. A háromszoros nehézsúlyú világbajnok bokszoló (aki mára humanitárius közszereplõvé vált), szülõvárosában, Louisville-ben a nevével fémjelzett Oktatási és Jótékonysági Központot hozott létre. Az Alltech 50 ezer dollárral járult hozzá a Muhammad Ali Központ tevékenységéhez és egyesítve erõiket küzdenek az oktatás, az egészségügy, a táplálkozási takarmányozás és a katasztrófaenyhítés terén végzett tevékenységgel, illetve más humanitárius törekvéssel.



Most pedig megszületett az elképzelés: Kentucky-ban az Alltech lesz a harmadik szuperbrand! A takarmányiparban nem létezik más, aki hasonló elképzelésen dolgozna, s õk az elmúlt 2–3 hétben a brand imázsépítésben 500 százalékos ugrást értek el. Sokan szeretnének most velük üzleti kapcsolatot kialakítani, rengetegen keresik az Alltech-et. Az állategészségügyrõl szólva megemlítjük a John Deer-t is mint támogatót, mert az Alltech FEI Lovas Világjátékokon való együttmûködés erõs impulzust jelent az Alltech számára is. S hogy mit is lehet kezdeni a szuper-brand-del? Természetesen támogatni a minõséget, a nyomon követhetõséget, hiszen megnyílnak az ajtók – olyan cégek irányába is, mint például a Cargill.



A gazdasági világválsággal kapcsolatban Lyons úr elmondta, hogy cégükkel pontosan ugyanaz történt a krízis alatt, ami a nagy cégekkel: még nagyobbak lettek. Amikor ugyanis krízisrõl beszélünk, a lehetõségeket ugyanúgy látni kell, mint a veszélyeket. Az Alltech tehát nem küldött el egyetlen munkatársat sem, sõt, 6 százalékos béremelést adott alkalmazottai mindegyikének. Az állások tehát megmaradtak, a költségeket és a kiadásokat viszont csökkentették, s bár a nyersanyagárak 4 százalékkal növekedtek, cégük nyeresége 50 százalékkal, az értékesítés pedig 5 százalékkal nõtt. A krízist õk tehát lehetõséggé változtatták. Új gyárat hoztak létre Szerbiában, Belgiumban és Kínában – míg mások csökkentették, õk növelték a brand értékét. Kifelé is tekintgetnek lehetõségek felé, így hat hét alatt ésszerûsítették a termelést: miért szállítanának nagy távolságra Kínába, illetve Európába nagy költséggel, ha a gyárat is oda lehet vinni? Bevételüknek pedig 11,2 százalékát fordítják kutatásra.



Az Alltech FEI Lovas Világjátékok rendezvénysorozata a Kentucky állambeli Lexingtonba várja majd 2010. szeptember 25. – október 10-e között a nyolc sportág (díjlovaglás, távlovaglás, lovastúra, reining, díjugratás, lovastorna, fogathajtás, illetve parasportlovasok versenye iránt érdeklõdõket). Ez a rendezvény lesz az Egyesült Államokban valaha is tartott legnagyobb lovassport esemény, valamint az elsõ alkalom, hogy ezt a világeseményt Európán kívül rendezik meg.



A 16 napos, fergetegesnek ígérkezõ programokon mintegy 800 sportoló vesz majd részt 900 lóval, s a 8 világbajnoki verseny elõzetesen 700 ezer nézõnek biztosít majd a helyszínen lehetõséget az izgalmak megtapasztalására. A több, mint 480 hektáros területen elhelyezkedõ lovasparkban egy új, 8000 ülõhelyes, fedett, klimatizált aréna és egy új szabadtéri stadion épül, s felújítják a területen húzódó utakat is. Az pedig már rekordnak minõsíthetõ adat, hogy közel félmilliárd nézõ fogja nyomon követni a sporteseményt.



Amerikában a futball után a második legnézettebb sport a lovassport, s minden harmadik ember áll kapcsolatban valamilyen formában a lovakkal. Ez tehát egy nagyon komoly, széles piac, ahova bejutni hatalmas lehetõség. A Lifeforce formula az Alltech Advantage terméksorának sarokköve, amely minden életszakaszban elõnyös a lovak számára, akár tenyészállatokról, akár hobbi-, illetve versenylovakról van szó. A világcég természetes alapanyagú termékei a lovak (és más házi-, illetve hobbiállatok) egészségének javítását célzó készítmények, amelyek megbízhatók és teljes mértékben nyomon követhetõk.



A természetes állati takarmányok elõállítása területén piacvezetõ Alltech, nemzetközi jelenlétének köszönhetõen tehát tökéletes partner a lovassport eseményhez. A 2006-ban eltökélt szándékát, miszerint a történelemben elõször az FEI Lovas Világjátékok névadó szponzora lesz, a jövõ évi esemény koronázza majd meg.

– Keresztes –



www.agronaplo.hu/termekinformaciok/28

www.agronaplo.hu/termekinformaciok/37

www.agronaplo.hu/termekinformaciok/103

www.agronaplo.hu/termekinformaciok/119

www.agronaplo.hu/kepgaleria/50