Megújult arculattal köszöntötte a Sumiagro Hungária Kft. népes partneri körét a január közepi szezonnyitó rendezvényén.
A SUMI AGRO- a SUMITOMO Corporation és a japán gyártók termékeinek képviseletével- európai cégcsoporttá nõtte ki magát. Az 1992-es magyarországi megalapításuk óta eltelt közel 20 évben számos országban jött létre hasonló cég és napjainkban már 10 európai ország növényvédõ szer piacán dolgozik eredményesen a SUMI-AGRO cégcsoport.
A jövõben növelni kívánják kínálatukat, a fejlett japán technológia, valamint a hazai és európai fejlesztési források fokozott kihasználásával- mondta elõadásában Wirth László ügyvezetõ.
A már jól ismert és bevált termékeik (MOSPILAN, TOPSIN-M, PLEDGE, SERGOMIL) formulációs és technológiai fejlesztése mellett, több új termék is piacra kerül a közeljövõben. Ennek elsõ képviselõje a BIOSILD TOP kalászos csávázószer, illetve egyik nagy ígérete a DON-Q PLUSZ, melynek alkalmazásával egyedülálló módon védekezhetünk a kalászfuzáriózis, illetve a toxinok képzõdése ellen.
A DON-Q PLUSZ-t JAGER Ferenc a cég fejlesztési igazgatója mutatta be a közönségnek:
A gabona fuzáriumos betegségeinek kórokozói a Fusarium graminearium, F. culmorum és más Fusarium fajok. A gyakori fuzárium fertõzés okai a kalászosok nagy vetésterületébõl adódó szûk vetésforgó, a kukoricatermesztés magas aránya, a forgatás nélküli talajmûvelés, a fertõzésre fogékonyabb – rövid szárú-, hosszan virágzó- és szálkás fajták – termesztése, a kalászhányás-kalászvirágzás idején elmaradó vagy rosszul megválasztott fungicid használat, a túl sûrû növényállomány, a túlzott nitrogéntrágyázás és a megkésett aratás.
A fuzáriózis megjelenési formái, károsításai: a csíranövény pusztulás, a szártõ betegségek, a kalász ill. szemfuzáriózis és a mikotoxintermelés.
A kalászos gabonákban leggyakrabban a dezoxinivalenol (DON) és a zearalenon (F-2) toxin fordul elõ. A DON toxin igen stabil vegyület. Tárolás, õrlés és élelmiszer feldolgozás során nem bomlik le, a hõkezelésnek ellenáll. Az immunrendszerre gyakorolt káros hatása miatt csökken a szervezet védekezõképessége, jelenlétét gyakran visszatérõ fertõzések jelzik.
A zearalenon elsõsorban felületi szennyezõdéként fordul elõ, ezért a malmi feldolgozás során a korpába kerül. Ösztrogén hatású, az ösztrogén receptorokkal bíró szervekben okoz károsodást. A spermaképzõdést ill. a megtermékenyült pete beágyazódását akadályozza ezért meddõséget okozhat.
A DON-Q szisztemikus hatóanyaga, a TPM (tiofanát-metil) gátolja a fuzáriumgombák sejtosztódását, - ezzel megakadályozza a micélium-növekedést – ugyanakkor blokkolja a fuzáriumgomba légzését is. A légzésében gátolt fuzáriumgomba minden mozgósítható erejét a túlélésre fordítja, ezért nem marad energiája a toxintermelésre.
A fuzáriumgomba nagyon érzékeny a TPM-re. A gomba toxintermelõ képessége modellkísérletben már 1 ppm hatóanyag-koncentráció mellett is 90 %-os csökkenést mutat.
A DON-Q fungicidhatását hatékonyan támogatja a FOSFONIN FLOW. Magas foszforsavtartalma a növényi kondíciót javítja, természetes auto-immunhatást generál.
A „FOLYÉKONY ERÖVEL” feltöltött növény jobban ellenáll a fuzáriumfertõzésnek. Ez az ellenállóképesség növekedés közel 40 %-os fuzárium elleni hatékonysággal ér fel. A gyorsan hasznosuló foszfor a biostimuláló hatáson kívül a termésmennyiséget is jelentõsen növeli.
A DON-Q alkalmazásával, az elterjedt és egyoldalú azol fungicid használatból eredõ rezisztencia kockázat is jelentõsen csökkenthetõ.
A DON-Q az integrált szántóföldi célprogramban a fuzárium elleni védekezésre használható!