Biztonságos takarmányokkal biztonságos sertéshúst

A biztonságos élelmiszer, ezen belül a biztonságos sertéshús elõállítás teljes folyamatára érvényes az Európai Unió vonatkozó szabályrendszerének azon alapelve, amelynek értelmében a fogyasztó egészségére nézve bizonyítottan káros anyagokat nem tartalmazó, tehát biztonságos élelmiszer csak azonos kritériumokkal rendelkezõ takarmányokat fogyasztó állatok termékeibõl állítható elõ. Ennek alapfeltétele, hogy sertések takarmányozására csak a szabályrendszerben meghatározott módon ellenõrzött és engedélyezett alapanyagokat, kiegészítõ takarmányokat, illetve takarmány adalékanyagokat használhatnak fel. A takarmányok minõsége természetesen befolyásolja az állati termék és az abból elõállított élelmiszer alapanyag, illetve élelmiszer minõségét és biztonságát is.

A húsminõség optimalizálásának érdekében a sertéstakarmányozásban komoly kihívásokkal kellett és kell szembenézniük a takarmánygyártóknak és az állattartóknak egyaránt. A magasabb hozamok elérése, ezzel az állatok tápláló anyagokkal szemben támasztott fokozott igényeinek kielégítése érdekében a sertések tápláló anyagok iránti igényeit a lehetõ legteljesebb mértékben ki kell elégíteni, de mindezt olyan módon, hogy minden tekintetben megfeleljen a fent vázolt követelményeknek.

A hústermelés mennyiségének optimalizálása, illetve a húsok minõségi tulajdonságainak kedvezõ irányú befolyásolása takarmányozással megvalósítható ugyan, de nem mindig azonos irányban és mértékben. A hústermelés és a húsminõség szempontjából kiemelt fontosságú a fehérje és ezen belül a megfelelõ aminosav ellátás. A sertések takarmányozásában a növényi eredetû fehérjehordozók részleges aminosav hiányával, illetve az egyes esszenciális aminosavak nem optimális arányával kell számolni, ezért az állati eredetû fehérjehordozók felhasználásának korlátozása miatt feltétlenül szükséges a folyamatos aminosav kiegészítés. A takarmányfehérjék beépülésének mértéke az állati termékbe olyan módon javítható, hogy a megfelelõ fehérje ellátás mellett a fehérje/energia arányt is optimalizálni szükséges. A szükséges mennyiségû energia biztosítható egyrészt közepes energiatartalmú gabona magvakkal, másrészt koncentráltabb állati zsírokkal, illetve növényi olajokkal. A növényi olajok egy részének az energiatartalma azonban elmarad a korábban általánosan alkalmazott állati zsírokétól. Az állati zsírok emellett zömében telített zsírsavakat tartalmaztak, míg a növényi olajok zsírsavtartalma nagyrészt telítetlen. A telített és telítetlen zsírsavak emészthetõségének mértéke viszont eltérõ, továbbá a takarmányozás intenzitása is befolyásolhatja a húsok zsírsav összetételét. Számos kísérleti eredmény és gyakorlati tapasztalat alapján elmondható, hogy az extenzív módon takarmányozott állatok húsának általában nagyobb a telítetlen zsírsavtartalma. A nagyobb telítetlen zsírsavtartalom azonban csökkenti a húsok eltarthatóságát, vagyis oxidatív stabilitását, amely csak egyidejû antioxidáns kiegészítéssel, 100–200 mg/kg takarmány E-vitamin, kompenzálható, csökkentve az oxidálódott zsírok által elõidézett élelmiszer-biztonsági kockázatokat.

A sertéshús elõállítása során jelentõs kockázati problémát okozhat, hogy a takarmányozási költségek csökkentése érdekében a kiváló minõségû, ellenõrzött takarmány alapanyagok mellett nem ellenõrzött, illetve ellenõrizetlen forrásból származó alapanyagokat is felhasználnak. Ezek lehetséges takarmány- és élelmiszer-biztonsági veszélyforrások, mivel számos nem kívánatos anyagokat, így például növényvédõ szer, nehézfém, továbbá mikotoxin szennyezést is tartalmazhatnak, amelyek részben az állati termékben is megjelenhetnek. Újabban komoly problémaként jelentkezik a genetikailag módosított (GMO) növényi alapanyagok jelenléte is a sertéstakarmányokban.

Az ásványi anyag ellátás mértéke a sertéstakarmányozásban szintén folyamatos korrekciókon ment keresztül az elmúlt évtizedben, mivel az egyes ásványi anyagok szükséges mennyiségének meghatározása során tekintetbe kell venni az állat korát, ivarát, termelési szintjét, valamint az ásványi anyag forrását és biológiai hozzáférhetõségét is. Az ásványi anyagok azonban szintén felvetnek bizonyos takarmánybiztonsági kockázatokat, mivel számos nem ellenõrzött forrásból származó ásványi kiegészítõ tartalmazhat nem kívánatos anyagokat, így például nehézfémeket, vagy akár dioxin szenynyezést is.

A fentiek alapján szükséges tehát a költségcsökkentés mértékét és a lehetséges kockázati tényezõket egyaránt tekintetbe venni a sertések takarmányozása során.

Dr. Mézes Miklós • SZIE – Gödöllõ