Az idei évben immár hetedik alkalommal rendezte meg a BASF Hungária Kft. Agrodivíziója a Szántóföld Napja elnevezésû rendezvénysorozatát. Az ország három különbözõ pontján – sorrendben Szarvason, Hajdúböszörményben és Szekszárdon – várta a szántóföldi kultúrák termelõit, tanácsadóit a cég parcellabejárásokkal egybekötött szakmai bemutatóra.
Az évek óta többszáz termelõ részvételével lezajló rendezvénysorozat idei mottójául „A föld a legszebb ígéret. A szaktudás pedig a biztosíték arra, hogy az ígéret valóra is váljon” gondolatot választották a rendezõk. Mint Kõrös Gyula marketingvezetõ megnyitójában elmondta, a BASF dolgozói hisznek abban, hogy bár a szántóföldi növénytermesztésben sok minden függ a természettõl-idõjárástól, a sikeres termesztés szakértelem és tudatos tervezés nélkül nem valósulhat meg, hisz a szakértõtõl kapott gondoskodást a föld többszörösen meghálálja. Kifejtette, hogy a BASF agrocsapatának tagjai úgy gondolják, hogy a Szántóföld Napja rendezvénysorozat évrõl évre kiváló alkalom arra, hogy véleményt és tapasztalatot cseréljenek a termelõk, a tanácsadók és a különféle gyártócégek a már bevált módszerekrõl, és bemutatásra kerüljenek azok a lehetõségek és növényvédelmi megoldások, melyek használatával még eredményesebb lehet a termesztés.
Rácz Róbert divízióvezetõ kiemelte, hogy a BASF Agrodivíziója folyamatos fejlesztéseinek köszönhetõen évrõl évre olyan termékek és technológiák születnek, amelyek felhasználásával a termelõk megvalósíthatják – vagy akár túl is szárnyalhatják – tervezett eredményeket, biztosítva ezzel a jövedelmezõbb termesztést. Jó példa erre az idén bevezetett – a rendezvény arculatát is átható – AgCelence minõség-brand, mely azokat a BASF termékeket képviseli, amelyek átlag feletti képességekkel rendelkeznek a növény számára, optimális körülmények mellett is. Ez a védjegy jelzi minden felhasználója felé, hogy e termékek használatával élvezheti azok elõnyeit: például magasabb termés, optimálisabb, a feldolgozó a fogyasztói piac által is elfogadott és magasabban értékelt beltartalmi mutatók, egyöntetû szín, forma, magasabb cukor stb. Az AgCelence csoportba jelenleg 3 prémium, a használók által is elismert termék tartozik: az Opera® New a kalászos kultúrákban, a Pictor® repcében és napraforgóban, illetve a Cantus® szõlõben – az elõbbi kettõ hatásáról a termelõk a parcellabejárások során meg is gyõzödhettek.
A bevezetõ elõadás során bemutatták az EcoPack-ot, a BASF növényvédõ szereinek új, környezetbarát csomagolását. Az EcoPack egy könnyû, egyszerûen kezelhetõ flakon központi nyílással a tetején, új típusú csavaros kupakkal védõfólia nélkül. A formatervezett kialakítás csökkenti a visszafröccsenés és loccsanás lehetõségét, továbbá megkönnyíti a flakon tartalmának kiöntését és az öblítést. Mint az újdonságról kiadott brosúrában is olvasható, az új csomagolóanyag kifejlesztésében aktív szerepet játszottak a cég kutatói mellett maguk a termelõk is a világ különbözõ pontjairól. A csomagolási rendszer teljes megújulása 2014 végére fejezõdik be, melynek eredményeként a BASF 2000 tonnával csökkenti az üvegházhatásban közrejátszó CO2 kibocsátását. Ez egyenértékû több mint 80 000 esõerdei fa megóvásával. Kõrös Gyula marketingvezetõ elõadásában bemutatta a BASF új repce regulátorját, a Caramba® Turbo-t. A szer 30 g/l metkonazolt és 210 g/l mepiquat-kloridot tartalmaz, a BASF speciálisan a repcére fejlesztette ki.
Új formulációjának köszönhetõen a viaszos növényfelületen jobban eloszlik, erõsebben megtapad, gyorsabban szárad, a növény szöveteibe több hatóanyag szívódik fel. Ennek köszönhetõen esõállósága kiváló, az innovatív formuláció biztonságos és rugalmas kijuttatást tesz lehetõvé. A készítmény – két hatóanyaga együttmûködésének köszönhetõen – hatással van a repce energiagazdálkodására. Az õszi kezelés után a visszafogott hajtásnövekedés erõteljes gyökérnövekedéssel párosul, ugyanis a rendelkezésre álló tápanyag átcsoportosul a gyökérrendszer fejlõdéséhez, ami a karógyökér vastagodásában és a sûrûbb, mélyebbre hatoló oldalgyökerek megjelenésében mutatkozik meg. Ennek a kedvezõ morfológiai változásnak köszönhetõen nõ a repce télállósága, csökken a kifagyás veszélye, az alsó levelek lefagyása mérséklõdik, enyhe tél esetén megakadályozza a repce korai szárbaindulását, így a Caramba Turbo optimális feltételeket biztosít a tavaszi induláshoz. A tavaszi Caramba Turbo-s kezelés tovább erõsíti a repce gyökér- és hajtásrendszerét, hatására homogén, erõs szárú állomány alakul ki, az elágazások száma megnõ. A jól fejlett állományban a virágzás lefutása egyöntetû, a növény sok, maggal telített becõt köt, érése egyenletes. A Caramba Turbo kiváló növekedésszabályzó tulajdonsága mellett nem szabad megfeledkezni a készítmény fungicid hatásáról sem. A Caramba Turbo eredményesen mérsékli a fómás levélfoltosság és szártõ rothadás valamint a cilindrosporiumos betegség által okozott károkat.
Az elõadások és a parcellabejárások mellett összesen 21 partnercég mutatkozott be az agrár-szaksajtó, a vetõmag-nemesítés és -kereskedelem területétõl, a kijutattástechnikán át a tápanyag-utanpótlásig, emellett minden helyszínen jelen voltak a BASF Agrodivízión kívüli üzletágai is, melyekkel együttmûködve a termelõk javíthatják, fejleszthetik munkakörülményeiket, munkájuk hatékonyságát és tevékenységük jövedelmezõségét. A BASF szakemberei olyan megoldásokat szemléltet, melyek az infrastrukturális kihívásokra nyújtanak választ.
A BASF Magyarországon: a BASF Hungária Kft. a BASF SE leányvállalataként Magyarország jelentõs vegyipari cégei közé tartozik. 1991 óta önálló kereskedelmi vállalatként mûködik. 2006-ban történt a Degussa építõipari kemikália üzletágának akvizíciója, ezt követõen a hazai érdekeltség immár BASF Hungária Kft. építési vegyianyag divíziójaként folytatja üzleti tevékenységét. A cégcsoport harmadik hazai vállalata, a solymári Elastogran Kemipur Poliuretán System Kft. termelõ tevékenységet is folytat. A BASF három hazai leányvállalata jelenleg 140 fõt foglalkoztat. 2009-ben a BASF Csoport Magyarországon keletkezett árbevétele elérte a 172 millió eurót. További információk a BASF Agrodivíziójának magyarországi tevékenységérõl a www.agro.basf.hu internetes címen érhetõk el.
Képgaléria linkje
www.agronaplo.hu/kepgaleria/103