Értékének megfelelõen termesztjük-e a lucernát?

Egyáltalán nem értékén termesztjük, a lucerna áldozata a mezõgazdaságot sújtó szerkezeti problémáknak, amelyeket 20–25 éve nem sikerült (vagy nem is akarják az illetékesek) megoldani. Nevezetesen állattenyésztésünk, különösen annak „nehézipara” a szarvasmarha ágazat mélyrepülése soha nem látott mértékben leértékelte a tömegtakarmány termesztést. 1990 óta évente 2,75%-kal csökkent a szarvasmarha állomány, a lucerna területe pedig mára 134 000 hektárra zsugorodott, hozamai pedig alacsony átlag körül 4,0–5,2 t/ha/évi ingadozást mutatnak. Hol vagyunk már attól, amikor a lucernát a takarmánynövények „királynõjének” nevezték és Pete F. a XIX. század elején valami olyasmit írt, hogy: a lucerna a magyar gazdát soha nem hagyja cserbe! De elszakadva a múltra emlékezéstõl szóvá szeretnék ismét tenni néhány, súlyos agronómiai hibát, eloszlatni tévhitet amelyek részben, legalábbis szakmailag felelõsek az alacsony hozamokért. Ugyanis ezekrõl nem elõször szólok, kollégáimmal együtt (Agro Napló, 2005/8., 2009/3.) már részletes javaslatokkal szolgáltunk a technológia fejlesztést illetõen.

Elérhetõ hozamok és minõség



Ökológiai adottságaink szárazmûvelésben, a jelenlegi fajtákkal 60 t/ha/4 év szénatermést lehetõvé tesznek. Ebbõl a köztermesztésben mintegy 60%-ot realizálni lehet (1. táblázat).

Ez a jelenlegi hozamok 1,7-szerese. Az ehhez szükséges ráfordítások a trágya kivételével csak szakmai többlet tudásként merülnek fel. Ahhoz, hogy a lucerna hosszan, biztosan sokat teremjen nem kevés mûtrágyára van szükség (2., 3. táblázatok).

Azonban ennek egy része visszatérül a feltörés után. Már régóta tudjuk, hogy a jóminõségû feltörés nyomán a terület 30 t/ha jóminõségû istállótrágyának megfelelõ tápanyagokkal gazdagodik és akkor még a mikrodrénezõ, szerkezetjavító hatásról nem is beszéltünk (4. táblázat).

 Persze, ehhez az is kell, hogy a feltörés indoka ne a kezelhetetlen elgyomosodás legyen (1. kép).

Az öntözés hozamnövelõ hatása pedig legalább további 40–50% lehet. Ami a minõséget illeti, közismert, hogy a lucerna a kérõdzõk, de bizonyos fajták és tartási mód esetén az egygyomrúaknak is kiváló biológiailag értékes fehérje és β-karotin forrása. A minõséget a betakarításkori fenológiai fázis, a tartósítási mód és az idõtényezõ határozzák meg. A vegetatív fázisban kaszált lucerna kb. 30%-kal több és jobban hasznosuló fehérjét, β-karotint tartalmaz (a nyers fehérje és a karotinoid tartalom pozitív korrelációban vannak), mint a virágzásban vágott. Azonban az okszerû használat elve megköveteli, hogy a kaszálások egy részét, a növény biológiai igényeit is figyelembe véve javavirágzásban végezzük. Ma sokféle tartósítási mód van a gyakorlatban, azonban mindegyiknél mennyiségi veszteséggel és minõségromlással kell számolni. Nem mindegy viszont a mérték! A renden történõ, olcsónak mondott szárítgatás a veszteségeket tekintve a végelszámolásnál talán a legdrágábbnak bizonyul. A csak kereskedelmi célra szénát készítõket úgy-ahogy megértem.



Az állattartókat már kevésbé, különösen az álló lucernások évi elsõ növedékének konzerválási gyakorlatával van gondom. Közismert, hogy április végén– május elején vágott elsõ növedék az éves hozam meghatározó része (35–45%). Ilyenkor a legvastagabb a rend, napi vendég a reggeli harmat. Ilyenkor fohászkodunk az aranyat érõ esõért. Sajnos ilyenkor feledkezünk meg az édes-keserû paraszti tapasztalatról, miszerint „májusi esõ fehér kenyér, de fekete széna”. Szóval, aki teheti az elsõ növedékbõl készítsen inkább szenázst, azzal csak egy, max. kétnapi a kockázat. A meleglevegõs szénakészítés, még inkább a forrólevegõs zöldliszt elõállítás lenne az ideális, de ezek úgymond drága eljárások manapság. A termés mennyiségét, minõségét a gyomok is számottevõen csökkentik. Kevés kultúrára illik jobban, mint a lucernára, hogy a gyomok lényegesen több kárt okoznak, mint a kártevõk és a kórokozók együtt. Különösen veszélyesek a mérgezõ, élõsködõ, ízrontó fajok, akkor, ha már a terület a telepítés idején is fertõzött (2., 3. kép).

A mennyiség (az életteljesítmény) és a minõség megalapozása a telepítéssel kezdõdik. A szakszerûen telepített lucerna kompetíciós képessége jó, megerõsödve különösebb károsodás nélkül tûri a meteorológiai szélsõségeket, elviseli az elkövetett agrotechnikai hibákat. Viszont a rosszul telepített, hiányos állomány feljavítására már nincs mód. A telepítési hibák okozta fejlõdésbeni különbségek miatt nem lehet az elsõ (szerintem kötelezõ) postemergens gyomgyérítési kezelést optimális idõben végrehajtani. Végül csokorba szedtem néhány a termesztés során elkövetett szakmai hibát, amit jobbhíján tévhiteknek nevezek.

Dr. Késmárki István

professzor emeritus • NyME-MÉK

Növénytermesztési intézet