Jövedelmezõség a repcetermesztésben

A mai vetésterület pedig meghaladja a 250 ezer hektárt, míg 1990-ben mindössze 60 ezer hektáron termesztették. Cikkünkben a jövedelmezõ repcetermesztés hátterét vizsgáljuk. Miben különböznek a sikeres repcetermesztõk a sikertelen gazdaságoktól? Magasabb áron értékesítenek? Alacsonyabb költséggel termelnek? Nagyobb és jobb minõségû területeken gazdálkodnak? Az elmúlt években több fejlesztést hajtottak végre?

Európai kitekintés



Európa legjelentõsebb repcetermesztõje Németország és Franciaország, ahol a repce vetésterülete az 1,4 millió hektárt is meghaladja (1. táblázat) és ezzel az EU-27 repcetermelésének együttesen mintegy 56%-át adja. Ami a hazai repcetermesztést illeti, 2007-ben jelentõs területnövekedés ment végbe. 2006-hoz képest közel 60%-kal nõtt a vetésterület, a növekvõ kereslet elsõsorban a bioüzemanyag-gyártás térhódításának köszönhetõ. A repce termõterülete 2009-ben elérte a 267 ezer hektárt, ami történelmi rekordnak számít.

A 2005–2009 évek átlagát tekintve a két meghatározó repcetermesztõ országban találjuk a legmagasabb hozamokat, illetve ezeknél a legalacsonyabb a hozamingadozás is. Mivel hazánkban az éghajlati, idõjárási viszonyok nem kedveznek annyira a repcetermesztésnek, mint Nyugat-Európában, ezért termésátlagaink csaknem 40%-kal maradnak el a németországi és 30%-kal a franciaországi hozamoktól. A hozamingadozás mértéke a vizsgált országok közül Magyarországon a legmagasabb (25%), ami részben a kontinentális klímára, a hideg telekre és a szárazabb éghajlatra vezethetõ vissza.

Az alacsony és ingadozó hozamokhoz a klimatikus adottságokon túl az is hozzájárul, hogy Magyarországon a növénytermesztõ gazdaságok lényegesen kevesebb ráfordítással gazdálkodnak, mint nyugat-európai társaik. Még a legsikeresebb hazai üzemek esetében is elmondható, hogy vetõmagköltségük hektáronként 15%-kal, mûtrágya- és növényvédõszer-költségük pedig csaknem 40%-kal alacsonyabb az EU-15 átlagánál.



Mivel az inputárakban nincs jelentõs különbség, ez arra utal, hogy még a legjövedelmezõbb hazai üzemek is takarékosan gazdálkodnak a ráfordításaikkal, viszszafogják a mûtrágya és a növényvédõ szer felhasználásukat. Feltételezhetõen ennek egyik oka, hogy Magyarországon magasabb a termelési kockázat. Gyakran jelentkezik aszály vagy belvíz, ilyenkor alacsonyabbak lesznek a hozamok, a ráfordítások nem hasznosulnak. Az ingadozó árak, a nem fizetés növekvõ kockázata szintén óvatosságra inti a gazdákat.



Az input-felhasználás növelésének finanszírozási korlátai is vannak, a magyar növénytermesztõknél az elmúlt évtizedekben nem alakult ki az a biztos anyagi háttér, ami megteremtené az intenzívebb gazdálkodás alapjait, és segítene átvészelni egy-egy kedvezõtlen idõjárású vagy alacsony árszintû évet.

Hogyan dolgoztunk?



Az alapadatokat az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) által mûködtetett tesztüzemi rendszer biztosította, amely évente mintegy 1900 gazdaságról gyûjt anonim módon pénzügyi, jövedelmi és naturális adatokat, melyek közül repcetermesztéssel 4–500 tesztüzem foglalkozik. Az adatbázisban található üzemek adatait a súlyszámaikkal felszorozva az egész hazai árutermelõ mezõgazdaságra érvényes eredményeket kapunk. A repcét termesztõ gazdaságokat az egy hektárra jutó ágazati eredmény alapján sorba rendeztük, és kiválasztottuk az alsó 25%-ot (sikertelen üzemek) és a felsõ 25%-ot (sikeres üzemek). Mivel az egyes évek között jelentõsek az ár- és a hozamingadozások, 2005-tõl 2009-ig az összes repcetermesztõ gazdaságot bevontuk a vizsgálatba, a költség- és jövedelemadataikat 2009-es árakon összegeztük. Ezután áttekintettük a legjobban és a legrosszabbul gazdálkodó üzemek sajátosságait, és megpróbáltuk felderíteni a sikeres gazdálkodás okai közül azokat, amelyek az üzemek pénzügyi adataival és termelési szerkezetével számszerûsíthetõk.

Eredmények



A repcetermesztõ üzemek legjobb 25%-a tartósan jövedelmezõen gazdálkodik.

Az egy hektárra jutó ágazati eredményük meghaladja a 170 ezer forintot, ami stabil jövedelmet biztosít és lehetõséget nyújt a technológia folyamatos fejlesztésére (2. táblázat). A repce termesztése kockázatos, alacsony hozamok esetén jelentõsen ronthatja az üzem jövedelmét, a repcetermesztõk legrosszabb 25%-a ugyanis hektáronként több, mint 9 ezer forint veszteséget könyvel el. Tehát a sikertelen gazdálkodók még a jelentõs területalapú támogatás ellenére sem tudtak jövedelmezõen repcét termeszteni.

A két csoport között jelentõs az üzemméretbeli különbség. A sikeres üzemek átlagosan 70%-kal nagyobb területen gazdálkodnak, mint sikertelen társaik. Bár a mérethatékonyságnak a növénytermesztésben különösen nagy szerepe van, a sikeres gazdálkodáshoz nincs feltétlenül szükség több ezer hektáros üzemekre. A legjobb repcetermesztõ gazdaságok egyharmada 80 és 200 hektár közötti területet mûvel, ami már biztosítja az üzemméretbõl adódó gazdasági elõnyöket.

Sok esetben az üzemvezetõ fiatalabb kora innovatívabb gazdálkodásra utal, azonban adatbázisunkban statisztikailag ezt nem tudtuk kimutatni. A gazdálkodók átlagéletkora mindkét csoportban 50 év felett volt. Tehát a generációváltás dilemmája egyformán érinti a két csoportot. A két jövedelmi csoport képzettsége között csak kisebb különbséget találtunk. Figyelemre méltó azonban, hogy a sikeres repcetermesztõk 30%-ánál az üzemvezetõ nem rendelkezik középfokú mezõgazdasági végzettséggel sem.



Bár a termõföld minõsége önmagában nem határozza meg a gazdálkodás jövedelmezõségét, az egyértelmûen látszik, hogy a sikeres repcetermesztõk jobb minõségû földeken gazdálkodnak. Azonban a legjobb repcetermesztõk több mint harmada 20 AK/ha alatti földterületen gazdálkodik, viszont megfelelõ agrotechnikával ellensúlyozni tudja a kedvezõtlenebb termõhelyi adottságokat.

A két csoport jövedelmezõsége közötti különbség közvetlen okát az eltérõ hozamok jelentik. A sikeres gazdaságok több mint kétszer akkora hozamot érnek el, mint a rosszul jövedelmezõ üzemek. Az értékesítési árakban is jelentõs a különbség, a legjobb üzemek átlagosan 20%-kal magasabb áron értékesítenek.



A magasabb hozamokat a legjobb repcetermesztõk magasabb ráfordításokkal érik el, pl. a fajlagos vetõmag-, mûtrágya- és növényvédõszer-költségük kis mértékben ugyan, de meghaladja a legrosszabb üzemekét. Ezen felül az egy foglalkoztatottra jutó személyi ráfordításaik több mint 20%-kal magasabbak. Tehát a 2005 és 2009 közötti idõszakban azok a repcetermesztõ üzemek tudtak jövedelmezõen gazdálkodni, amelyek nem fogták vissza a ráfordításaikat, jobb minõségû vetõmagot használtak, több mûtrágyát juttattak ki, többet költöttek növényvédelemre, és hajlandóak voltak többet fizetni az alkalmazott munkaerõnek. A magasabb bér pedig valószínûleg képzettebb, megbízhatóbb munkaerõre utal.



A ráfordítások mellett a sikeres gazdálkodás másik legfontosabb tényezõjét a beruházások jelentik. A sikeres üzemek az elmúlt években jelentõs technológiai fejlesztéseket hajtottak végre. Az intenzívebb termelést nagyobb összegû beruházásokkal ötvözték. A beruházások eredményeként 50%-kal több eszközzel rendelkeznek, és 30%-kal magasabb az egy hektárra jutó erõgépeik és munkagépeik értéke. Ugyan az üzemek legjobb 25%-ának nagyobbak a kötelezettségei, az eladósodottságuk mértéke nem haladja meg jelentõsen a legrosszabb üzemekét.

Összegzés



Az adatbázisunkból számszerûsíthetõ adatok alapján a növénytermesztés jövedelmezõségének záloga az intenzívebb termelés, a technológiai fejlesztés és a megbízható munkaerõ. A sikertelen vagy átlagos üzemek csak akkor tudnak ezeken a tényezõkön változtatni, ha képesek finanszírozni a magasabb ráfordításokat és a beruházásaikat. Ez pedig a támogatások ellenére sem mûködhet külsõ források, elsõsorban forgóeszköz- és beruházási hitelek nélkül, mivel az extenzívebb termelés alacsony jövedelmi szintje nem biztosítja a fejlesztésekhez szükséges forrásokat. Különösen fontos lenne a hitelkonstrukciók és a beruházási támogatási rendszer összehangolása, hiszen sok gazdaságnak gondot okoz, hogy hitel hiányában nem tudja elõfinanszírozni a támogatást nyert beruházásait, és nem tudja biztosítani az önerõt.

Pesti Csaba • Kárpáti Andrea

Agrárgazdasági Kutató Intézet