Ismét 100% fölött a Syngenta repcék

A 2009/10-és vegetációs évben az állami kísérletekben a Syngenta repce- hibridek és fajták szinte mindegyike idén is a kísérleti átlag felett teljesített. Jó hír ez mindazoknak, akik a köztermesztésben is õket választották, hiszen az elmúlt szezon idõjárása meglehetõsen szélsõséges volt: szárazság, fagy, özönvíz, kánikula, mely igencsak próbára tette a repcetermesztést is. A repcetermesztés szempontjából szûk keresztmetszetnek számító pontok szinte mindegyike bekövetkezett.

A száraz nyár végi, õsz eleji idõjárás megtizedelte az elvetett állományokat, feltéve ha azok ki tudtak kelni. Az aszály elsõsorban az alföldi régiót érintette, ahol ráadásul a legnagyobb ütemben fejlõdött a repcetermesztés az elmúlt években. Sokan a megszokott gyakorlatnak megfelelõen az általában augusztus végén megjelenõ néhány csapadékos nap reményében elvetették a repcét a poros, kiszáradt magágyba. Volt ahol meg is érkezett a „menetrendszerû” kelesztõ csapadék, de sajnos csak 1–2 nap erejéig és kis mennyiségben. Ahol a víz le tudott jutni a magzónába ott megindult a csírázás, majd a víz felülrõl történõ utánpótlása hiányában a csíranövények részlegesen vagy teljesen alászáradtak. Azokon a területeken, ahol sikerült megõrizni a nedvességet a talaj felsõ rétegeiben, és sikerült egy kemény, de nedves magpadot kialakítani a repcevetésnek, ott a csíranövények meg tudtak kapaszkodni, és az életre elindulni. Sok esetben azonban nem kapkodták el a repce vetését – hozzáteszem helyesen, fõleg ott ahol a talajok nem voltak alkalmasak az optimális magágy kialakítására. Itt a csapadékra a legtöbb alföldi régióban meglehetõsen sokat kellett várni, ami akár egy szeptember végi vetést is jelenthetett. Ezek a területek semmivel nem indultak hátrányosabb helyzetbõl, sõt, hatalmas elõnyük volt az augusztusban elvetett és elfeküdt, vigorvesztett állományokhoz képest. Nem szokatlan a mostanihoz hasonló nyár végi aszály, sõt azt gondolom teljesen logikus is, hiszen a legmelegebb és legszárazabb évszakról beszélünk.

Meg kell tényszerûen fogalmazzuk, hogy szántóföldi kultúráink közül az õszi káposztarepce vetése igényli a legnagyobb szakértelmet és körültekintést, lényeges hátrányban van e tekintetben a tavaszi vetésû növényekhez, de még az õszi búzához képest is. Az õszi káposztarepce vetésénél el kell felejteni a rutint és reménykedést. Lehet, hogy 50%-ban bejön a menetrendszerû esõ, és az augusztusban elvetett állományok megfelelõ fejlettséggel tudnak menni a télbe, de ez a dupla vagy semmi taktika sokba kerülhet a termelõnek, mint ahogyan ezt sajnos sokan megtapasztalhatták az elmúlt szezonban.



A megoldást a nagyobb környezeti alkalmazkodóképességgel rendelkezõ hibridrepcék adják, melyek gyors kezdeti fejlõdésüknek köszönhetõen biztosítani tudják az optimális fejlettséget a tél beállta elõtt egy rövidebb idõszak alatt is. Természetesen a vetésidõ eltolása nem határok nélküli, de általánosságban megfogalmazható, hogy talán a megszokottól egy hónappal is késõbb tudjuk kezdeni a vetésünket a hibridrepcékkel. Természetesen megfogalmazódik egy aszályos augusztus utáni csapadékos szeptember elõfordulása is, mely ismételten nem ad lehetõséget az optimális magágy elkészítésére és a vetésre, mely esetben a fenti logikával sajnos teljesen le kell mondjunk az évi repcetermesztésrõl, de az ilyen évjáratok talán sokkal ritkábbak.

Az optimális nedvességû és szerkezetû magágyba vetett gyorsan és egyenletesen fejlõdõ állományok is sokkal nagyobb biztonságot nyújtanak a környezeti elemekkel szemben. Az elmúlt tél folyamán sokszor kúszott –15–20C° környékére a hõmérõ higanyszála, melynek ellenére mégsem beszélhetünk országos kiterjedésû fagykárokról a repcékben, sõt. Szerencsére a szélsõséges hõmérsékletek nem hirtelen következtek be, ráadásul hótakaró is volt, ami megvédte az állományokat. Összességében az õsszel jól induló állományok kiváló kondícióval várták a tavaszt, ami idén a megszokott menetrendben jelentkezett, nem tört ránk nagy hõmérséklettel, fokozatosan melegedett az év. A szárbainduláshoz mondhatni optimálisak voltak a feltételek, nem volt gyors és erõltetett, ahogyan 2009 tavaszán.

Az átlagosnál melegebb, de csapadékosabb április nagyon kedvezett az esetlegesen még gyengébb, ritkább állományoknak is. Sok esetben találkozhattunk 100–200 ezer/ha-os tõállományokkal – a már említett aszályos õsz jegyeit hordozva. Ezen a ponton ismét a hibridrepcék kerültek elõnybe a szabadelvirágzású fajtákkal szemben, hiszen a nagyobb vegetatív tömeget termelni képes hibridek jobban ki tudták használni nagyobb térállási lehetõségüket. Hibridtõl függõen az elágazások száma nagy volt, és már egészen lentrõl indultak.

A nagyszámú elágazásnak és a kedvezõ idõjárásnak köszönhetõen a virágzás idõszaka meghosszabbodott, a kötések is jól sikerültek, szinte minden becõ termékenyülni tudott. Majd az idõjárás tovább kedvezett a repcének, legalább is a csapadék tekintetében. A sok csapadék és enyhe hõmérséklet kedvezett viszont a szárbetegségeknek is, elsõsorban a fehérpenészes szárrothadásnak, a Sclerotinia sclerotiorumnak. Az erre fogékonyabb hibridek és fajták kevésbé tudtak ellenállni a fertõzésnek, ami már ekkor megpecsételte a terméseredményeket. A fertõzési nyomás mértéke a különbözõ régiókban nem volt egyenlõ erõsségû, volt ahol gyakorlatilag hibridtõl függetlenül 80–90%-os fertõzés volt, de ahol a nyomás elfogadható szinten maradt, ott volt különbség a hibridek ellenálló képessége között. Az MGSZH állami kísérletek alapján kijelenthetõ, hogy a Syngenta hibridek és fajták elõkelõ helyen szerepeltek a sclerotinia-val szembeni ellenállóságban. Természetesen nem szabad egyetlen helyet kiragadni a kísérletek közül, de volt olyan kísérleti állomás (Kaposvár), ahol a minõsített fajtasorban minden éréscsoportban a Syngenta hibridek és fajták végeztek az abszolút elsõ helyen (1. táblázat).

A kedvezõ tavaszi idõjárás ellenére sajnos a magtermések elmaradtak a rekordoktól, köszönhetõen valószínûleg a kora tavaszi erõs kártevõ nyomásnak, az elõbb említett szintén erõs fehérpenészes szárrothadás fertõzéseknek, és nem utolsó sorban a heves viharok okozta mechanikai behatások következtében. A legtöbb helyen az állományok korán megdõltek, ami miatt részben egyfajta kényszerérés indult meg. A magfejlõdés legfontosabb idõszakában a turgorvesztett növények a június közepén bekövetkezõ kánikulában megszorultak. Ugyan jelen pillanatban még nincsenek birtokunkban országos terméseredmények, de már a kísérleti eredményekbõl valószínûsíthetõ a rekordtermésektõl való elmaradás (2. táblázat).

Ugyan a 6–7 t/ha-os genetikai potenciálok elmaradtak, de ezen év azonban mégis alkalmas volt arra, hogy a kísérleti eredményekbõl jó következtetéseket tudjunk levonni a teljesítmény és a környezeti válaszreakciók összefüggésének tekintetében. Mind az állami mind a saját kísérleti eredményeink alátámasztották genetikai elvárásainkat.

Kovács Attila