Az õszi kalászosok vetésének agronómiai irányelvei

A vetés sikere nagymértékben függ a vetéselõkészítéstõl. Milyen volt az elõvetemény, mikor, hogyan takarítottuk be, milyen tarlót hagyott maga után, mennyi szármaradvány, pergés kísérte, milyenek voltak a tápanyagviszonyok, a gyomosodás, milyen növénykórtani helyzettel kellett megküzdeni, milyen a tábla vízellátottsága, mikor, hogyan és milyen minõségben végeztük el a tarlóhántást, az alapozó mûveléseket, és a vetõágy készítését? Lényegében, ha erre a sok kérdésre mind megfelelõ választ tudunk adni, akkor valóban nekiláthatunk a vetési munkának. Egy agrártörténeti aforizma foglalja össze leginkább a vetést megelõzõ tevékenységek fontosságát. Bajai Jenõ (1914–1996) a magyar növénytermesztési és földmûveléstani kutatás jeles szakembere volt. Tõle származik a földmûveléstan egyik axiómája.



„A talajmûvelés a világ legegyszerûbb dolga. Semmi mást nem kell csinálni, mint azt, hogy a talajunkat az elõvetemény betakarítását követõ csatatérbõl az utána következõ növény vetésének idejéig kultúrállapotú magággyá alakítjuk. Ezt már az ókorban is tudták. De azt, hogy ezt milyen nehéz megcsinálni; a mikéntjét, meg a hogyanját, hát azt még ma is csak kevesen ismerik.”

Vetést csak megfelelõ állapotú, csírázóképeségû, tisztaságú és igazolt származású, fajtaazonos vetõmaggal végezzünk. Legcélszerûbb a fémzárolt vetõmag használata. Az utántermesztett vetõmagvak használata terméscsökkenéshez, esetlegesen növénykórtani problémák kialakulásához vezethet. Magyarországon a kalászos gabonák gombás megbetegedései elleni védekezés céljából kötelezõ a vetõmagvak csávázása. Sajnálatos módon az utóbbi évtized során a különféle organikus termesztési módszerekkel kapcsolatosan számos esetben sor került csávázatlan vetõmaghasználatra is, ami amellett, hogy jogszabályt sért, súlyosan veszélyeztetheti a szomszédos gazdálkodók gabonáját, valamint fertõzött termést is eredményezhet. Itt kell felhívni a figyelmet arra, hogy a csávázatlan vetõmag nem azonos a bio-vetõmaggal. A „bio-vetõmag” ugyanis – bár vegyszeres csávázásban nem részesült – más módon, termesztési feltételei révén, valamint rezisztenciája okán mentes a kórokozóktól, ezt azonban megfelelõ módon ugyancsak dokumentálni szükséges.



A kalászos gabonák – a rozs kivételével – öntermékenyülõ növények. Ezek termése szaporulati fokonként kismértékû eltérést mutat, az utántermesztett generációk egyre kisebb termést adnak. Ennek számos oka van (genetikai, kórtani, tápanyag-hasznosítási stb). Lényeges, hogy a termesztés során mindig igazolt eredetû, és szaporulati fokú vetõmagot használjunk, ugyanis csak ezzel lehet garantáni a fajtaazonosságon túlmenõen egyéb tulajdonságait, így pl. a termõképességét is. A 1. táblázat az egyes búza szaporulati fokok egymáshoz viszonyított termését mutatja, országos felmérés alapján. Ilyen teljes körû, országos statisztika Magyarországon utoljára 1968-ban készült az ÁGOK kezdeményezésére.

Magyarországon az õszi kalászosok vetésének optimális ideje szeptember és október hónap. A vetés optimális idejét lényegében a majdani áttelelést biztosító fejlettség elérésének idõigénye szabja meg. Az õsszel bokrosodó árpát pédául korábban, míg a tavasszal bokrosodó búzát késõbben vetjük ennek érdekében. A 2. táblázat tartalmazza õszi kalászos gabonáink vetési adatait. Célszerû az abban foglalt empírikus intervallumokat betartani.

A korábbi vetés erõteljesebb õszi fejlõdést eredményezhet, és ezáltal csökkenti az áttelelés esélyeit. A késõbbi vetés ugyanakkor a legtöbb esetben nem biztosítja az átteleléshez szükséges 3–5 leveles állapot elérését. Búza esetében például elõfordul, hogy nem kel ki õsszel, ilyenkor, ha egyéb körülmények nem gátolják, általában mag állapotban telel át, – vernalizálódik – majd tavasszal kelve képes teljes értékû állományt fejleszteni. A gond általában a késõn kikelõ, fejletlen növényekkel van, amelyek fagykárt szenvedhetnek. Penyigei Dénes (1909–1974) professzor a növénytermesztéstan máig emlékezetes tanára számos vetéssel kapcsolatos alapelvet fogalmazott meg. Álljon itt néhány. A búza a legcsodálatosabb növény. Lényegében egy fontos szabálya van: nem szabad elfelejteni elvetni. Másik jeles „penyigeiáda” az optimális vetésidõrõl: igazából a novemberi vetésû búza lenne a legjobb, ha biztosak lehetnénk benne, hogy túléli! Persze tízbõl hét esetben nem éli túl. Így hát nem marad más, mint a szabályok betartása. A gabonák közül az õszi árpa a legérzékenyebb a vetésidõre, és a tritikálé a legközömbösebb iránta.

Kalászos gabonáinkat gabonasortávra, vagyis sûrû sorúra vetjük. De mi is ez a gabonasortáv? A gabonát, az agrártörténelem kezdetei óta szórva vetik. Sokhelyütt, rurális környezetben még ma is ez a gyakorlat. A szórvavetés nem rossz, horizontális eloszlása gyakorlott magvetõ munkája nyomán csaknem tökéletes lehet. A gond a vetésmélységgel van, ugyanis a mag takarása, bedolgozása során lényegében a kiszórt magvak nem azonos mélységbe kerülnek.



A precíz, egyenletes tõszámot és közel azonos vetésmélységet biztosító módszer a sorbavetés a 18. század végen alakult ki, és száz év alatt csaknem uralkodóvá vált. Klasszikus értelemben Magyarországon a gabonasortáv a 11–12 cm-es sorközt jelentette, de valójában ezt a mindenkor használatban lévõ vetõgép csoroszlyatávolsága diktálta. Így volt 9,5-es, 10,5-es, 12-es sortáv, sõt próbálkoztak két csoroszlyasoros 7-8 cm-re vetõ gépekkel is. Ma általános a 15,2 cm-es sortáv is. Surányi János (1886–1965) véleménye szerint a 15–16 cm-nél nagyobb sortáv már késleltetheti a búza érését. Akármilyen is legyen a sortáv, a lényeg a növény optimális tenyészterületének biztosítása, ugyanis ez a feltétele a kiegyenlített állomány kialakulásának.

A gabonák állománysûrûségét a vetett tõszám nagymértékben befolyásolja. Általában 4,5–5,5 millió életképes csírát szükséges hektáronként elvetni, az optimumok fajonként és fajtánként változóak. Vetõmagtermesztésben, vagy minõségi búza termesztésnél azonban célszerûbb ennél mintegy 10%-kal kevesebbet vetni. Empírikus adatok szerint a búza állománysûrûségének szélsõ értékei 2,8–7,5 millió tõszámnál vannak. Elõbbi esetben normális állományra és ennek megfelelõ gazdaságos termésre már nem lehet számítani, az utóbbi esetben viszont az állomány már olyan sûrû, hogy saját életfolyamatait gátolja.

Kalászos gabonáink vetésmélysége optimális esetben 3–7 cm közötti. Legsekélyebbre az árpát, legmélyebbre a rozsot vetjük. Lényegében itt is érvényesül a klasszikus alapelv: az átlagos magméret tízszerese legyen a vetésmélység. Ennél mélyebbre vetve csökken a csírázó mag fejlõdésének esélye, míg sekélyebbre kerülve a kiszáradás, illetve télen a kifagyás veszélye fenyegeti. Minden vetés esetében szükséges a magágy hengerrel történõ lezárása, ami biztosítja a magvak talajban való elhelyezkedését és kapcsolatát a talajszemcsék által biztosított vízzel és tápanyagokkal.

A vetési módok közül a szórvavetés csak mint szükségmegoldás tanácsolható. Elõnye abban van, hogy az ún. „perctalajokon”, ahol a talajnedvesség szélsõséges változásai miatt a lehetõ legrövidebb idõn belül szükséges elvetni, ott a nagy teljesítmény révén ez végrehajtható. Hátránya ugyanakkor, hogy nagyobb vetõmagmennyiség szükséges ehhez a mûvelethez, továbbá az, hogy a szórva kijuttatott magvak nem egyenletes mélységbe kerülnek, hanem a bedolgozó eszköz munkamélységének megfelelõ tartományban oszlanak el. A sorbavetés a világ egyes országaiban eltérõ sortávra történik, víz-, vagy tápanyag takarékosság okán pl. gyakori a kétszeres gabonasortávra történõ vetés is (pl. USA, Ausztrália). Ez azonban nyilvánvalóan kisebb termések elérését teszi csak lehetõvé.

A vetést lehetõleg mindenkor megfelelõ állapotú, optimális mélységû és nedvességtartalmú ülepedett magágyba végezzük. Vetés után a nedves vagy a nyirkos magágyat magtakaró fogassal járassuk meg, a száraz talajt hengerezzük. Késõn betakarított növény után, kiszáradt talajba kivételesen „porba” is vethetõ a búza. Kalászos gabonáink a középkötött talajok egy részén talajmûvelés nélkül is vethetõk, ha a termõréteg pórustérviszonyai jók, a tápanyagok biztosítottak, és rendelkezünk e célra gyártott, ún. direktvetõ géppel.

Dr. Jolánkai Márton