Kun Mihály - a koronagyémánt õrzõje

A gazdaság mostani vezetõje a ménesbirtokot koronaékszernek tartja, amelyet meg kell óvni, és fényét tovább kell növelni, ha lehet. Kun Mihállyal életútjáról, eddigi munkájáról beszélgetett nemrégiben az Agro Napló munkatársa.

Mi köti Önt a mezõgazdasághoz?



A munkám. Természetesen a származásom és a születésem okán is kötõdöm a mezõgazdasághoz, hiszen ezt az életformát láttam már kisgyerekként is magam körül. Ehhez köt lényegében minden. Azaz szüleim, nagyszüleim, sõt a dédszüleim is itt dolgoztak Mezõhegyen a ménesbirtokon, én magam is a város szülöttje vagyok.

Hol végezte iskoláit?



Az általános iskolába Mezõhegyesen jártam, középiskolába pedig Makóra, a József Attila Gimnáziumba. A makói gimnázium, ahová jártam, mindig is jó hírû középiskola volt, hiszen József Attila is itt koptatta a padokat. Számomra felemelõ érzést jelentett abba az iskolába járni. Ezután végeztem el Budapesten a Pénzügyi és Számviteli Fõiskolán a mezõgazdasági szakirány, majd adótanácsadói szakképesítést, késõbb a Budapesti Mûszaki- és Gazdaságtudományi Egyetemen MBA fokozatot szereztem. Jelenleg ott a Gazdaságtudományi Karon mesterképzési tanulmányokat folytatok.

 …Azaz nem a mezõgazdasági alaptevékenységhez kötõdik…



…Nem. Engem az agrárium gazdálkodás pénzügyi és közgazdasági oldala érdekelt inkább. Ezért választottam a pénzügyi tanulmányokat.

Mindez úgy vélem, egy sajátos kettõs látást adott önnek.



Így igaz. Kisgyerekkoromban, a 70-es évek elején, amikor még nagyapám is a gazdaságban dolgozott, akkor még a tradicionális kerületi – szervezeti – rendszer fennállt a ménesbirtokon. Még akkor a kézi munka és az állati erõ alkalmazása is gyakori volt a gazdálkodásban. Én is dolgoztam még a kertészetben, ahol kötelezõ volt a munka az általános iskolás koromban. Késõbb középiskolásként már kukoricát címereztem.

A rendszerváltás idején állt munkába. Ezt a folyamatot miként élte meg?




Mozgalmas és érdekes idõszak volt. Akkor Mezõhegyesen a ménesbirtok mezõgazdasági kombinátként mûködött, amelyhez hozzátartozott a helyi cukorgyár is. A vállalati tanács úgy döntött, hogy a cukorgyár és a gazdaság többi része különválik egymástól. Ekkor nem volt jó anyagi helyzetben az akkori mezõgazdasági kombinát. Ennek a szétválásnak az eredményeként, valamint az akkori kamatnövekedés miatt 1992-ben csõdeljárást kellett kezdeményezni Mezõhegyesen. Szakmailag ugyanakkor szerencsés idõszak volt, hogy részese lehettem ezeknek a folyamatoknak.

A közeg, amelyben dolgoznom kellett, nem volt idegen számomra, hiszen szinte mindenkit kisgyerekkorom óta ismertem. Mezõhegyesen nem volt divat, hogy egy frissen végzett szakember jelentõs beosztást kapott volna. Így végig kellett járnom a szamárlétrát nekem is. A ménesbirtokon az volt a szokás, hogy egy gyakornoki program keretében kezdtek el dolgozni a fiatalok, és végig kellett járni a szakmai lépcsõfokokat. Ez azt jelentette, hogy a gazdaság különbözõ területein gyakorlati tapasztalatokat kellett szerezniük a fiataloknak saját szakterületükön. Állíthatom, hogy valamennyi szakmai fogást a gyakorlatban tanultam meg, hiszen végigjártam a szamárlétrát, mint bárki más.

Az akkori csõdhelyzetbõl miként állt talpra a gazdaság?



Ezekben az években az állami tulajdon lebontása igen aktívan folyt. Ekkor határozták meg, hogy mely mezõgazdasági üzemek maradnak tartósan állami tulajdonban. Mezõhegyest is ebbe a körbe sorolták, és így állami segítséget kapott, azaz konszolidálta az állam. A 80-as évek végén még 50-50 százalék volt a növénytermesztés és az állattenyésztés aránya a gazdaságban. Ez a termelési szerkezet az évek folyamán lényegesen egyszerûsödött. A gazdaság korábbi 16 500 hektáros szántóterülete mintegy a felére, 8.800 hektárra csökkent.

Ez a szerkezeti átalakulás kedvezõ hatású volt-e?



Ez egy érdekes kérdés. A 90-es évek elején a sertéstartás és a hústermelés nem volt nagyon jövedelmezõ. Ez a tevékenység ugyanakkor mégis a cégek pénzellátására, likviditására igen jó hatással volt, mivel meghatározott napi bevételeket produkált. Az állami tulajdon lebontása során azt gondoltuk, hogy a nem az alaptevékenységhez tartozó ágazatokat eladjuk. Így került sor a húsüzem és a sertéstelep értékesítésére. Ezzel rövid távon forrást tudtunk bevonni, amivel a pénzügyi kötelezettségeinket csökkenteni lehetett. Visszanézve ez nem biztos, hogy helyes döntés volt, de akkor ez mindenképpen célszerûnek tûnt.

A 90-es évek közepén konszolidálódott a ménesbirtok helyzete, mi következett ezután?



A növénytermesztés lett a meghatározó tevékenység a gazdálkodásban. Ez nem jelentett újdonságot. Például a 70-es években már jelentõs mennyiségû vetõmagot termelt a ménesbirtok. De akkor még leginkább a keleti piacot láttuk el termékeinkkel. Ennek a tevékenységnek a továbbfejlesztését jelentette, hogy a 90-es évek közepén ki lehetett alakítani egy öntözõrendszert Mezõhegyesen, amelynek segítségével növelhetõ volt a vetõmagtermesztés. Így azután már a multinacionális cégek számára is kívánatos partner lett Mezõhegyes, mivel megnõtt a termesztés stabilitása és hatékonysága. A hibridkukorica vetõmag termesztését állítottuk a termelési szerkezet középpontjába. Ez azt jelentette, hogy a növénytermesztés termelési szerkezetét úgy alakítottuk ki, hogy ezt az ágazatot szolgálja.



Mindennek alapján négy részre osztottuk a gazdaság területét. Ebbõl egy rész fedezi az 1200-as tehénállomány és szaporulatának takarmányszükségletét, a fennmaradó három rész pedig vetésforgó rendszerben mûködik. Mindez azt jelenti, hogy a hibridkukoricát és a búzát nagyjából egyenlõ területen, mintegy 2500 hektáron termelünk. A harmadik 2500 hektáros blokk pedig borsóvetõmag, a szója és a napraforgó termõterületét biztosítja. A vetõmag jelentõs része Magyarországon kerül forgalomba, de természetesen kerül a megtermelt mennyiségbõl külföldre is.

Korábban a lótenyésztésrõl volt híres Mezõhegyes, mi lett a lovakkal?



A mezõhegyesi gazdaság privatizációjáról 2004-ben döntött az akkori kormány. Ekkor az a döntés született, hogy a ménesbirtokot szervezetileg két gazdasági egységre bontják. Így alakult meg a tradicionális mezõhegyesi lótenyésztõ hagyományokat továbbvivõ gazdasági társaság, a Mezõhegyesi Lótenyésztõ és Értékesítõ. A másik gazdasági egységet pedig üzleti alapon szervezték meg, ezt a részt privatizálták a korábbi egységes ménesbirtokból, ez lett a Mezõhegyesi Ménesbirtok Zrt.

Milyen célokért dolgozik?



Azt szerettem volna elérni - azt tûztem ki célul -, hogy Mezõhegyes nyerje vissza a kiegyezéskori rangját, hírnevét, azaz a ménesbirtok legyen egy karakteres gazdaság, ne pedig egy legyen a többi közül Magyarországon. Kevés hely van ugyanis a világon, ahol több száz év óta ugyanazért a célért dolgoznak. Mezõhegyes különleges, mert olyan adottságai vannak, amelyek ritkán fordulnak elõ Magyarországon. Ezért ennek szerintem mind a gazdaságon, mind a városon meg kell látszania.

A ménesbirtok teljesítménye nemzetközileg más hasonló gazdaságokkal összevethetõ-e?



A termelési mutatókat, a hozamokat illetõen mindenképpen. Például ha a hibridkukoricát vesszük alapul, akkor ezek a számok jobbak, de legalábbis semmivel sem maradnak el az iowai kukoricaövezetben található kukoricatermesztõkétõl. Ami viszont nagyon eltér, hogy Mezõhegyesen egy értékalapú gazdálkodás folyik, szemben az amerikai érdekalapú gazdálkodással.

Mezõhegyesnek hogyan sikerült elkerülnie Bábolna sorsát?



Ezt vélhetõen azzal az egyetlen mondattal nem lehet megválaszolni, hogy Mezõhegyesre nem lehetett egy óra alatt Budapestrõl odaérni. Emellett gyökeresen eltérõ utakat járt be a két gazdaság. Különösen igaz ez a 80-as évek végétõl. Bábolna holdingként szeretett volna mûködni, Mezõhegyesen viszont egy koncentráció zajlott le, azaz a bábolnai folyamat ellentéte.

Június közepén a gazdaságot jelentõs jég- és viharkár sújtotta.



Igen, június 18-án volt egy olyan jégverés a térségünkben, amire emberemlékezet óta nem volt példa. A gazdaság területének háromnegyedén 100 százalékos kár keletkezett. Azaz mindent elvitt a jég és a vihar. Mezõhegyes ugyanakkor megfelelõ tõkeerõvel rendelkezik ahhoz, hogy a bankok és a partnerei segítségével ezt a természeti katasztrófát is túlélje.

A gazdaságvezetõi tisztség mellett jelenleg ön a Magyar Agrárkamara ügyvezetõ alelnöke is. Ebbõl a pozícióból milyennek látja a magyar mezõgazdaság helyzetét?



Ha a 2010-es termelési évet tekintjük, akkor az katasztrofális képet mutat. Ezért például rendbe kellene tenni a nemzeti kárenyhítési rendszert, amelyet felhasználva aztán a gazdálkodók kára ténylegesen enyhíthetõ lenne.



Emellett úgy vélem: a vidékfejlesztés rendszerén is változtatni kell. Például a vízelvezetés rendszere nem megoldott az agráriumban, de a földnyilvántartással is vannak még gondok. A termelõ beruházásokat és az ezt segítõ dolgokat jobban kellene támogatni. Ezért, ha komolyan gondoljuk, hogy a vidéki Magyarország hazánk arca legyen, akkor rendben kellene tartani a vidéket. Ehhez egy átgondolt koncepcióra volna szükség.

A munka mellett mivel foglalkozik szabadidejében?



Szeretem a természetet, ezért gyakran kirándulunk. Másik hobbim a fényképezés, a természetfotózás a lányommal. Ezek mellett gyalogolni is szoktam, nordic walkingozom. Télen pedig ebbõl következõen síelek.









Változás



Az interjú elkészültét követõen tette közzé a kormány, hogy átalakítják a kamarai rendszert, így átszervezik a Magyar Agrárkamara mûködését is. Az átalakítást a Magyar Agrárkamaránál kamarai biztos felügyeli. (Szerkesztõi megjegyzés: minderre Kun Mihály az interjúban nem tudott reagálni.)