Évindító földmûvelõ gondolatok

Nem feledjük 2010 történéseit – nehéz is lenne, rendkívüli esztendõ volt a mezõgazdaság számára. Mondhatjuk, hogy tavaly ilyenkor sokkal egyszerûbb volt az évkezdet. Klasszikus téli idõjárás volt, a területek felszántva várták a felmelegedést. Az õszi vetésûek megerõsödtek, átteleltek. Mindenki nyugodtabb volt… Ehhez képest az elmúlt év õszén sok helyütt nem tudták elvetni a kalászosokat (sem az elõveteményt betakarítani) és felszántani sem lehetett a sok csapadék következtében. Így nehéz elõre tervezni, hiszen nem tudhatjuk, hogyan alakul majd a tél vége és a kora tavasz. Be tudjuk-e pótolni az elmaradásokat, lehet-e majd kora tavasszal elfogadható minõségben talajt mûvelni? Lesz-e magágy a tavaszi vetésûeknek?

Ne szaladjunk elõre… sokaknak az az alapkérdés, levonul-e a belvíz, mikor lesz hordképes a talaj? A szélsõséges idõjárás minden gazdának okozott károkat, csak a jellegében és mértékében van különbség. Van, akinek alapjaiban ingott meg a termesztés lehetõsége, hiszen áll a víz az elõveteményen vagy jobb esetben annak tarlóján.



A szerencsések jól zárták az óévet, be tudtak takarítani minden kultúrát, elfogadható mennyiségû és minõségû terményt értékesíthetnek, csillagászati árakon. Õk vannak kevesebben… De az õ boldogságuk sem felhõtlen, hiszen az õszi talajmunkákkal szinte senki nem végzett. Minden gazdának van felszántatlan, megmûveletlen területe. Mindenki aggódik olyan gondokon, amiket normális években ilyenkorra már el is felejtettünk…

Érdemes a saját munkánkat is átgondolni. Nem írhatunk mindent a szélsõséges idõjárás számlájára. A talaj állapota meghatározó a növénytermesztés sikerességében (kép). Az elmúlt évek idõjárási anomáliáinak tükrében elmondható, hogy talán soha nem volt aktuálisabb a talajállapot és a termesztési biztonság kapcsolatának elemzése. A talajállapot nem egy szimpla tulajdonság, hanem olyan jellemzõ, ami bonyolult fizikai, kémiai, biológiai folyamatok eredménye. A talajmûveléssel leginkább fizikai változásokat generálunk, amik hatással vannak a kémiai és biológiai tevékenységekre is.

A régebbi földmûvelési, növénytermesztési szemléletek a termesztett növény igényeit helyezték elõtérbe a mûvelési rendszerek tervezésekor. A mûvelési eljárás típusa, mélysége, menetszáma mind annak érdekében került megállapításra, hogy a kultúrnövény vélt vagy valós igényeinek megfelelõ állapot jöhessen létre. E „tanok” gyakorlati alkalmazása egyszerû, mechanikai szemléletû mûvelést eredményezett, ami sokszor a talajállapot lerontását eredményezte. Jó példa erre, hogy akkor is szántunk, ha nem lehet…ha rögös vagy szalonnás lesz a talaj. Majd addig kombinátorozunk, amíg aprómorzsás lesz a magágy, még ha ezzel beton keménységûvé is tömörítjük az alsóbb réteget. Vagy említhetném azt a gyakorlatot is, amely hántatlan tarló nyári lazításából, majd a rögös felszín többszöri tárcsás elmunkálásából áll…



A szélsõséges klimatikus hatásokat mérsékelni képes talajállapot alapvetõ ismérvei a mélyebb rétegekre kiterjedõ tartós lazultság, a szerkezetesség, a hordképesség, a kedvezõ nedvesség-, levegõ-, hõ- és tápanyagforgalom, az aktív biológiai tevékenység és az idõjárásálló felszín. Napjaink „korszerû” talajmûvelése ezen ismérveket igyekszik kialakítani és megõrizni. Úgy fogalmazhatunk, hogy egyfajta alkalmazkodás jellemzi, a várható idõjárási szélsõségekhez igazodó, azoknak ellenállni képes talajállapotot céloz meg. E célok kizárólag akkor valósíthatók meg, ha a mûvelés során figyelembe vesszük a termõtalaj aktuális tulajdonságait. Az ún. biológiai szemléletû mûvelés a lazultság és a nedvesség figyelembe vételével dönt a mûvelési eljárásról és a mûvelés eszközérõl. E mellett szem elõtt tartja a talajéletet, nem végez olyan beavatkozást, amely visszaveti, hanem mind inkább segíti az aktivitást. Ennek megfelelõen csak akkor mûvel, amikor indokolt és oly mértékû beavatkozást végez, ami a kedvezõ állapot kialakításához vagy fenntartásához szükséges. A talaj- és környezetközpontú mûvelés nem akadályozó tényezõnek, hanem értéknek tekinti a növényi maradványokat. E pótolhatatlan szervesanyag-forrást nem akarja eltávolítani a talajról, nem kiegészítõ jövedelmet lát benne. A szármaradványok szerepe sokrétû a biológiai mûvelésben: humusz alapanyag, tápanyagforrás, védõanyag a felszínen és a felsõ talajrétegben. A talajvédelem és a tömörödés mérséklése végett fontos a taposási károk mérséklése is. Kifejezetten aktuális ez napjainkban, a nedves talaj kényszerû mûvelésekor.

A mezõgazdaság mûszaki fejlõdésével van lehetõség elrugaszkodni a hagyományosnak mondható mechanikai mûveléstõl és gyakorlattá tenni a klímaszélsõségeket enyhíteni képes talajközpontú, biológiai szemléletet. Ennek megfelelõen a következõ lapszámokban az aktuális talajmûvelési nehézségekkel, hibákkal és megoldásaikkal foglalkozom.

Bottlik László