GMO: az EU piaca és követelményei egyre kevésbé fontosak

Elterjedésük a világban



A (géntechnológiával módosított) GM-növények, illetve ezek származékai (önmagukban és keveredve egyaránt) évrõl évre nagyobb volument képviselnek a nemzetközi kereskedelemben, és egyre jelentõsebb részesedéssel bírnak a világ takarmány-, illetve élelmiszerláncaiban. Világszerte összesen 25 ország mintegy 14 millió gazdaságában termesztettek GM-növényeket 2009-ben és 57 országban használták fel ezeket. A GM-növények vetésterülete ekkor becslések szerint 134 millió hektárt tett ki, a globális szántóterületbõl képviselt részarányuk elérte a 9 százalékot. A fejlõdõ országokban azonban már a szántóterület közel 50 százalékát lefedték. Közülük a legfontosabbak: Argentína, Brazília, India, Kína, Paraguay és Dél-Afrika.



A GM-növények közül a szójabab foglalta el a legnagyobb területet 2009-ben, 69 millió hektárt, ami a termény globális vetésterületének 77 százalékával volt egyenlõ. Második helyen, 41 millió hektárral a GM-kukorica állt, részaránya a tengeri összes vetésterületbõl 26 százalékra emelkedett. Majd a GM-gyapot és a GM-repce következett 16 millió és 7 millió hektárral, amivel 49 százalékos, illetve 21 százalékos részarányt képviseltek a globális vetésterületbõl.



A herbicid-toleráns GM-növényeket összesen 83,6 millió hektáron, a rovar-rezisztens fajtákat 21,7 millió hektáron, míg a két- és háromvonalas GM-hibrideket már 28,7 millió hektáron vetették.

Az Egyesült Államokban és Argentínában a szójaterület 91 százalékán, illetve 98 százalékán termesztettek GM-fajtákat 2009-ben. Brazíliában a szójabab vetésterületének 71 százalékára került GM-vetõmag, pedig a GM-fajták termesztését hivatalosan csak 2005-tõl engedélyezték. Az Egyesült Államokban a kukoricaterület 85 százalékán, Argentínában 50 százalékán nõttek GM-fajták 2009-ben. Bár a brazil kormány csupán 2008 februárjától engedélyezte a MON810 kukorica termesztését, a GM-fajták részaránya az ún. nyári kukorica esetében elérte a 30 százalékot, a téli kukoricánál (safrinha) az 53 százalékot 2009-ben. A fentieken túl még említést érdemel, hogy a világ vezetõ repcemagexportõr országában, Kanadában a GM-repce ugyanebben az évben már 93 százalékkal részesedett a vetésterületbõl.





Az Európai Unióban az egyetlen termesztett GM-növény a MON810 (Bt) kukorica. Bár termesztése szintén engedélyezett, a piacon nem beszerezhetõ a herbicid-toleráns T25 kukorica. A MON810 kukorica vetésterülete 94 850 hektárt (az összes kukoricaterület 1,1 százaléka) tett ki 2009-ben, ami 12 százalékos csökkenést jelentett a 2008. évihez és 14 százalékos visszaesést a 2007. évihez képest. A GM-kukoricát termesztõ tagállamok sorából 2008-ban lépett ki Franciaország, ahol 2007-ben 21147 hektáron termesztették a Bt. kukoricát. Németország, ahol 2008-ban 3173 hektárt foglalt el a GM-fajta, 2009-ben moratóriumot hirdetett. A MON810 kukoricát a legnagyobb területen, összesen 76057 hektáron Spanyolországban termesztették 2009-ben. A sorban második Csehország volt 6 480 hektárral, majd Portugália (5094 hektár), Románia (3344 hektár), Lengyelország (3000 hektár) és Szlovákia (875 hektár) következtek. Megjegyzendõ, hogy Romániában az EU-csatlakozás elõtti években 90–110 ezer hektáron termesztettek GM-szójababot.

Környezeti és gazdasági elõnyeik

Az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiája (NAS) 2010-ben átfogó tanulmányt publikált a GM-növények környezeti, gazdasági és társadalmi hatásairól. Szerzõi arra a következtetésre jutottak, hogy a biotechnológia alkalmazásának, a GM-növényfajták termesztésének a konvencionális mezõgazdasági gyakorlatban használatos hagyományos fajtákkal összevetve fontos környezeti és gazdasági elõnyei vannak – mégha ezek nem mindig globálisak, sõt, idõvel erodálhatnak is.



A tanulmány megállapítja, hogy a GM-növények termesztése általában kevésbé terheli a környezetet, mint a hagyományos növényeké. A herbicid-toleráns GM-vonalak térnyerése elõsegíti a kíméletesebb talajmûvelésre történõ átállást, aminek köszönhetõen fékezhetõ a talajerózió. A Bt. vonalak elterjedésével párhuzamosan csökken a rovarirtó szerek felhasználása, aminek hatása a környezetre, az élõvilágra kedvezõ. A Bt. vonalakkal szemben egyes rovarokban kialakult rezisztencia gazdasági, illetve agronómiai következményei egyelõre csekélynek mondhatók. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a GMO-szennyezõdés a toleranciaszintek szigorúsága miatt komoly problémát jelent a hagyományos fajtákat elõnyben részesítõk (termelõk, feldolgozók, felhasználók) számára.

Kiemelendõ, hogy a GM-vetõmagvak használatából és a kapcsolt termesztési technológiák alkalmazásából eredõ gazdasági elõnyök rendszerint meghaladják a többletköltségeket. A rugalmasabb, költségkímélõbb gyomirtásnak, továbbá a kártevõk okozta terméskiesés csökkenésének köszönhetõen a GM-növényfajták hektárhozama a hagyományos fajtákénál rendszerint magasabb, így a betakarított termés tonnájára vetített termelési költségük alacsonyabb.



A kutatók aláhúzzák, hogy a GM-növények hatása a hagyományos növények és az állati eredetû termékek piacára még nem egyértelmû, ezért további ilyen irányú vizsgálatokra van szükség. Emellett rámutatnak, hogy a GM-növények elterjedésének társadalmi hatásait a tudomány mindezidáig nem kutatta kellõ alapossággal.

Engedélyezésük lassúságából eredõ hátrányok

Míg a fõbb takarmányexportõr országok meglehetõsen gyorsan zöld utat adnak egy-egy újabb GM-fajta bevezetésének a köztermesztésbe, az Európai Unió engedélyezési eljárása lényegesen lassúbb és nehézkesebb, hónapokkal vagy akár évekkel hoszszabb lehet, ami oda vezetett, hogy számos GM-fajta termelése, forgalmazása, felhasználása a világ több országában engedélyezett, ugyanakkor a Közösségben tilos.



Az Európai Unióban nem engedélyezett GM-szervezetek véletlenszerû elõfordulása egyáltalán nem tolerált. A zérus-tolerancia azonban már számos esetben problémát okozott elsõsorban a rizs, a kukorica és a szójabab, illetve e termények származékainak (szójadara, kukoricaglutén, kukoricatörköly stb.) behozatalában. Ugyanis a kereskedelem csak nehezen (és drágán) tudja garantálni a 0,0 százalék határértéket a tiltott GMO- összetevõkre.

Vegyük példaként a szójababot. Az Európai Unió relatív súlya a szójabab globális kereskedelmében az évek során folyamatosan csökkent: a 2007/ 2008–2009/2010 gazdasági években importált, egy-egy szezonban átlagosan közel 13,8 millió tonna szójabab a termény nemzetközi forgalmának 16,8 százalékát képviselte, míg egy évtizeddel korábban, az 1997/1998–1999/ 2000 gazdasági években 32,8 százalékos részaránnyal az EU-15 még a legnagyobb, legfontosabb vásárló volt. Ezzel szemben Kína rohamosan növekvõ, a 2007/2008–2009/2010 gazdasági években egy-egy szezonra vetítve átlagosan 43,1 millió tonna körüli behozatala már a nemzetközi kereskedelembe került szójabab 52,8 százalékával volt egyenlõ. Az ázsiai kereslet töretlen élénkülésének érzékelhetõ következménye, hogy az exportõrök számára egyre kevésbé fontos az EU piaca, az EU által támasztott követelmények. Az import forrásai tekintetében pedig az Egyesült Államok, Brazília, Argentína és Paraguay mellett nincs igazán alternatíva.



A helyzetet jól illusztrálja, hogy Brazília biológiai biztonságot felügyelõ szervezete (CTNBio) 2010 õszén három új GM-szójafajta termesztésére adott engedélyt a dél-amerikai országban, amelyek közül kettõ piaci bevezetését a Bayer és a Monsanto még az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA) jóváhagyásától tették függõvé, míg a harmadikét, a BASF és az Empraba egyik közös fejlesztését már nem.

A GM-szójabab vetésterületének egyre növekvõ túlsúlya értelemszerûen kihat az Európai Unióban jelölésre nem kötelezett vagy GMO-mentes szójabab, szójaolaj és szójadara nemzetközi kereskedelmére. A jelölésre nem kötelezett termények, illetve termékek elõállításának és célba juttatásának költségei ugyanis lényegesen magasabbak, hiszen a termelésre, a feldolgozásra, a tárolásra és a szállításra, a keresztszennyezõdéseket elkerülendõ, sokkal szigorúbb elõírások vonatkoznak. Az exportõrök a többletköltségeket természetesen érvényesítik az árakban. A jelölésre nem kötelezett vagy GMO-mentes szójadaráért felszámított prémium az elmúlt években ugrásszerûen emelkedett: 2004-ben tonnánként még csak 5 dollárral, 2005-ben és 2006-ban már 10 dollárral, míg a terménypiaci árak 2007/ 2008. gazdasági évi szárnyalása óta, a kínálat gyors szûkülése miatt 50-80 dollárral kértek többet a szójabab feldolgozásakor keletkezõ, magas fehérjetartalmú takarmány-alapanyagért.

Takarmánypiaci szakértõk abban egyetértenek, hogy amennyiben az Európai Unióban az engedélyezés gyakorlata nem változik, azaz továbbra is a zéró-tolerancia vonatkozik a (még) nem engedélyezett, de az exportõr országokban már termesztett GM-terményekre, a Közösség állattenyésztése idõszakonként lemondhat olcsó fehérjebázisának egy részérõl. Ennek következménye az állati eredetû termékek, elsõsorban baromfi- és sertéshús elõállításának további csökkenése lehet. Ma az EU állattenyésztése adja a mezõgazdaság termelési értékének 40 százalékát. Az ágazat nemzetközi versenyképességének gyengülésével csökkennek a mezõgazdasági jövedelmek, visszaesik a foglalkoztatás és emelkednek a húsárak. Ugyanakkor például Brazíliában vagy Argentínában, ahonnan az Európai Unió egyre több, a Közösségben még nem engedélyezett GMO-k felhasználásával elõállított állati eredetû termékeket importálna, még gyorsabban nõhet az állattenyésztés kibocsátása.



Noha e fenyegetéssel az Európai Bizottság tisztában van, a 2010 júliusában nyilvánosságra hozott, azóta is sokat vitatott új jogszabálytervezete értelmében a GM-növények engedélyezési eljárásán egyelõre mégsem változtatna, ugyanakkor a termesztés korlátozását vagy akár tiltását a tagállamok hatáskörébe helyezné. Továbbá ajánlásokat fogalmazna meg a nemzeti koegzisztencia intézkedések és ún. „GMO-mentes térségek” kialakítására, és a hatályos jogszabályokat kiegészítené azzal, hogy a tagállamoknak jogában áll korlátozni vagy tiltani az összes vagy egyes GM-növények termesztését bizonyos térségekben vagy akár területük egészén, amennyiben ez „közérdek” (tehát nem szükséges a káros egészségügyi vagy környezeti hatás bizonyítása). Az Egyesült Államok szerint ez a „negatív önrendelkezés” a GM-növények termesztésének engedélyezésérõl sértheti a WTO megállapodást.

Az Európai Bizottság egy másik, 2010 októberében publikált jogszabálytervezete szerint azon GMO-k legalacsonyabb elõfordulását, amelyeket a harmadik országokban már engedélyeztek és a Közösségben engedélyezésük folyamatban van, a takarmányokban 0,1 százalékra emelné, míg az élelmiszereknél továbbra is 0,0 százalékot írna elõ. Ez ellen nem csak az Egyesült Államok, de Kanada, Argentína és Brazília is tiltakozik, arra hivatkozva, hogy a logisztikai láncok izolálása jelentõs többletköltségeket rónak a termelõkre, kereskedõkre, élelmiszer- és takarmánygyártókra egyaránt, és az Európai Unió nem okozhat ilyen zavarokat a nemzetközi kereskedelemben. A tagállamok többsége egyébként a 0,1 százalékos limitet kiterjesztené az élelmiszerekre is. A praGM-atikus szakértõk pedig elfogadhatónak tartanák akár a 0,5 százalékos határértéket.



Potori Norbert (AKI)