A zöldtrágyázás jelentõsége termelõi szemmel

Hazánkban az eredményes másodvetésû zöldtrágyázás egyik limitáló tényezõjeként a nyári csapadékmentes és száraz idõszakot tartják számon. A másodvetésû zöldtrágyanövények (õszi vetésû nyáron betakarított kultúra után, tavaszi vetésû kultúra elõtt) ilyenkor kerülnek elvetésre és kell, hogy kicsírázzanak, fejlõdésnek induljanak. Ez azonban nem jelent áthidalhatatlan nehézséget, mert egyrészt az augusztusi vetésnél már számolhatunk számottevõ csapadékkal is, másrészt szakszerû talajmûvelés által növelhetõ a talaj nedvességkészlete is. Ebben az összefüggésben arra is utalni kell, hogy Magyarországon már az 1900-as évek elsõ felében kísérleteztek zöldtrágya növények termesztésével nyírségi homoktalajon, Westsik Vilmos homokjavító vetésforgó kísérlete keretében.



A zöldtrágyázás másik csoportját a fõvetésû növények alkotják, melyek a fõkultúrának megfelelõ hosszúságú vegetációs idõszakban termeszthetõk. A mérsékelt éghajlatú országokban a következõ növények zöldtrágyaként történõ termesztése terjedt el: facélia (mézontófû), fehér mustár, olajretek, takarmányrepce, pohánka (hajdina), tavaszi bükköny, szöszös bükköny, fehérvirágú csillagfürt, sárgavirágú csillagfürt bíborhere, fehérvirágú somkóró. Nagyon fontos továbbá annak elemzése, hogy a növénytermesztés komplex rendszerének részeként milyen szerep jut a zöldtrágyázásnak a modern és fenntartható mezõgazdasági termelésben. Tudvalévõ, hogy az alacsony állatlétszám és a megváltozott technológiai körülmények (hígtrágyás technológia elterjedése az almos technológia helyett) következményeként a mezõgazdaságilag hasznosított termõterületek jelentõs részén nincs lehetõség istállótrágyázásra. Az istállótrágyázás elsõsorban nem tápanyagtartalma miatt fontos, ez járulékos hatás, elsõdlegesen a talaj fizikai szerkezetét, kémiai tulajdonságait és biológiai aktivitását befolyásolja kedvezõen. A zöldtrágyázás jelentõsége tehát ezen elõbbi hatások biztosításával magyarázható, melyek mûtrágyázással nem érhetõek el.

















 



Fenti alapvetésekbõl kiindulva kerestük fel Molnár Istvánt, az Agrár Béta Kft. ügyvezetõ igazgatóját és kérdeztük a zöldtrágyázás gyakorlati alkalmazása során szerzett tapasztalatairól. Az Agrár Béta Kft. Dombóvár térségében gazdálkodik és több mint 2250 ha területen folytat szántóföldi növénytermesztést. A tevékenységi köre a növénytermesztés és a mezõgazdasági szolgáltatás. A megalakulást követõen legfontosabb feladatuk a termelési alapok biztonságának megteremtése volt, mely a termõföldek bérlésének megszervezésében, a szolgáltatási szerzõdések megkötésében és a géppark kialakításában realizálódott. A hagyományos mezõgazdasági tevékenységek folytatása mellett céljaik között szerepel a bioenergia elõállítás is. Ennek megfelelõen létesült biogáz telepük és az üzem energiaigényét kielégíteni hivatott hõközpontjuk, melynek alapanyag igényét energiafûz aprítékkal oldják meg. Részt vesznek továbbá egy kutatási projektben is, melynek során a klímaváltozás káros hatásait megelõzni képes növénytermesztési technológiák kerülnek kifejlesztésre. Vetésszerkezetük a termesztett fõ fajok tekintetében jelenleg a következõk szerint alakul: 1300 ha-on kukoricát, 150 ha-on hibrid kukorica vetõmagot, 650 ha-on õszi búzát, további 150 ha-on pedig napraforgót termesztenek. 2002 nyarán vetettek elõször zöldtrágyaként fehér mustárt, mellyel kimagasló eredményeket értek el, 2009 óta azonban nem folytatnak zöldtrágyázást, mert bekerült vetésszerkezetükbe a hibrid repcevetõmag elõállítás is, mely kizárja egyéb keresztesvirágúak, így a fehér mustár termesztésben tartását. Amennyiben ennek termesztése nem folytatódna, újból beiktatnák a zöldtrágya növényeket a termesztési szerkezetbe. Molnár Istvánnal így a 2002–2009 között szerzett tapasztalatokról beszélgettünk. Kétféle növény, cukorrépa (akkor még meghatározó növénye volt a gazdaságnak, mára azonban felhagytak termesztésével) és kukorica elé vetettek zöldtrágyanövényt, mindkét esetben fehér mustárt.


















Elõször azonban ismerkedjünk meg közelebbrõl a fehér mustárral, mint zöldtrágyanövénnyel (1. kép). Régóta termesztett, a keresztesvirágúak családjába tartozó rövid tenyészidejû növény. Zöldtrágyanövénynek vetve vetésideje augusztus, mert a nyár közepén elvetett mustár a hosszú nappalok és a magas hõmérséklet hatására generatív fázisba megy át, kevés zöldtömeget szolgáltatva. A facéliához hasonlóan szintén rendelkezik fonálféreg gyérítõ hatással. Gyökere dúsan átszövi, behálózza a talajt, jó talajállapotot biztosítva az utóvetemény számára. Zöldtrágyanövénynek ca. 2 millió csírával, 2–3 cm mélyre, gabona sortávra vetik. Gyorsan csírázik és fejlõdik, egyenletesen borítja a talajt, így kiváló gyomelnyomó. A 6–8. héten már virágzik. Szára virágzás után gyorsan fásodik, ezért talajba juttatására a virágzás vége elõtt sort kell keríteni. Az ország valamennyi kötött, középkötött talaján és humuszos laza homoktalaján termeszthetõ.





Kísérleti jelleggel elõször búza betakarítása után, cukorrépa vetése elõtt vetettek zöldtrágyaként fehér mustárt. Egy egybefüggõ 90 ha-os táblát osztottak két részre, így egyik felét zöldtrágyázva, másikat anélkül mûvelték. A zöldtrágyanövényt nyáron vetették és õsszel sekélyen bedolgozták a talaj felszínén, mint azt a 2. kép is szemlélteti. A zöldtrágyázásban részesült táblarészrõl röviden csak ennyit mondott Molnár István: „mintha más tábla lett volna”.





























A talajszerkezetre gyakorolt pozitív hatások következtében a zöldtrágyázott területen jobb magágyat lehetett készíteni a cukorrépa számára. Ez azért is fontos, mert a cukorrépa termesztés sikerét nagyban befolyásolja a megfelelõ magágy, mely 5 cm-ig lehet lazább, alatta pedig tömörített, de nem tömött. További pozitív hatás volt a talaj cserepesedésének megszûnése. Az említett terület erõsen kötött (K_A=56), agyagos vályog fizikai féleségû barna erdõtalaj és mint ilyen hajlamos cserepesedni.



A zöldtrágyázás következtében azonban szerves anyaggal dúsult a talaj, mely ellentételezte a cserepesedésre való hajlamot. Növényegészségügyi vonatkozásban a mustár fonálféreg gyérítõ hatását kell megemlíteni. A fehér mustár (akárcsak a barna mustár és a facélia is) lebomlása során különféle mustárolaj-glikozidok keletkeznek, melyek nematicid hatásúak. Amikor még szerepelt a vetésszerkezetben a cukorrépa, sõt meghatározó növénye volt a gazdaságnak, 500–600 ha területen is folyt a termesztése, ez azonban „sûrû forgót” eredményezett. Ebbõl kifolyólag egyre jelentõsebb problémát okozott a fonálférgek megjelenése és felszaporodása a cukorrépa termesztésben. Jelentõs sikerként lehetett tehát elkönyvelni, hogy a fehér mustáros zöldtrágyázás hatásosnak bizonyult a fonálférgekkel szembeni védekezésben. Nem szabad azonban a zöldtrágya tápanyag-gazdálkodási hatásait sem figyelmen kívül hagyni. A zöldtrágyázás útján a talajba került szerves anyag növelte a talaj biológiai aktívitását, így a talaj természetes tápelemszolgáltató képessége útján feltáródó tápelemek mennyiségét és általában javította a talajéletet, mely szintén visszahatott a tápelemek jobb feltáródására és érvényesülésére. A talajszerkezet javításán és a fonálférgek gyérítésén túl ez is hozzájárult ahhoz, hogy zöldtrágyázás esetében magasabbak voltak a termésátlagok, mint anélkül. A talajba dolgozott zöldtrágyanövényekbõl feltáródó tápanyagmennyiséggel nem csökkentették viszont a mûtrágyázás mennyiségét. Az azzal magyarázható, hogy bár a zöldtrágyanövények lebomlása során tápelemek is feltáródnak, ez – lévén szó szerves vegyületekrõl, melyeknek elõször mineralizálódniuk kell, hogy a növény számára felvehetõvé váljanak – idõben elhúzódó, így nem tervezhetõ pontosan, hogy mikor fog a növény számára rendelkezésre állni, másrészt mennyiségileg nem elsõdleges jelentõségû, mint arra a bevezetésben is utaltunk.

A talaj tápanyagtõkéjét viszont képes gyarapítani, vagy a növényi felvételt kiegészíteni az így feltáródó plusz tápanyagmennyiség.





A másik növény, amely elé zöldtrágyanövényt (szintén fehér mustárt) vetettek, a kukorica volt. Itt a fõ hatást a talajszerkezet javításában tapasztalták. Ez esetben növényegészségügyi hatásokról nem beszélhetünk, mert a fonálférgek a kukorica esetében nem jelentenek problémát, a tápanyag-gazdálkodási hatások tekintetében, ill. abban a tekintetben, hogy a zöldtrágyázás megnövelte az utána következõ fõnövény termésátlagát, ugyanazt tapasztalták, mint a cukorrépát megelõzõ zöldtrágyázás esetében. A talajszerkezet javulása a kukorica utónövény esetében a megfelelõ gyökérágy kialakulásában nyilvánult meg. A kukorica zavartalan fejlõdéséhez jól lazult gyökérágyra van szüksége, hogy a gyökerek mind oldalirányban, mind pedig mélységben jól ki tudjanak fejlõdni, így biztosítva az optimális víz- és tápelemfelvételt. Mielõtt nem végeztek zöldtrágyázást, gyakran tapasztalták kukoricán tavasszal a foszforhiányt jelzõ antociános elszínezõdést. Ugyanakkor talajvizsgálati eredmények alapján kizárható volt a talaj foszforhiánya, egyébként is rendszeresen végeznek mûtrágyázást és olyan talajtani adottságok sem fordulnak elõ, melyek gátolnák a talajban jelenlévõ foszfor növényi felvehetõségét. A foszforhiányt az indukálta tehát, hogy a rossz, tömõdött gyökérágy miatt nem tudott akkora gyökeret fejleszteni a kukoricanövény, hogy felvegye a számára szükséges összes foszfort. A zöldtrágyázás útján a talajba jutott szerves ­anyag javította a talaj szerkezét, porózusabbá, jobban átjárhatóvá téve azt, így megfelelõ gyökérfejlõdés tudott megvalósulni, mely lehetõvé tette az optimális foszforfelvételt.







Benedek Szilveszter