Indexkereskedõk és makroisták - A mezõgazdasági nyersanyagok, mint pénzügyi eszközök

A múlt század második felében a világ fokozatosan hozzászokott az élelmiszerek olcsóságához. Noha szélsõséges kilengések korábban is elõfordultak, a globális élelmiszerkosár inflációval korrigált ára három évtized alatt, egészen 2006-ig, közel a felére csökkent. Ekkor azonban a legtöbb mezõgazdasági termék ára hirtelen – és váratlanul – emelkedésnek indult; azóta újabb és újabb rekordokat dönt. A CRB élelmiszerár-alindexe 2006 áprilisa és 2008 áprilisa között 60 százalékkal, 2009 áprilisa és 2011 áprilisa között 67 százalékkal nõtt (lásd 1. ábra).

A statisztikai átlag persze ennél sokkal drasztikusabb változásokat takar, különösen a cukor, a gabonafélék és a növényolajok esetében. Úgy tûnik, 2006-tól gyökeres változás kezdõdött: míg a mezõgazdasági termékek piacát korábban a kínálat vezérelte, sokak szerint most és a belátható jövõben inkább a kereslet lesz meghatározó, mennyiségi és minõségi értelemben egyaránt.

Mi idézte elõ e fordulatot? Az okok felsorolásánál a világ terményekbõl felhalmozott tartalékainak megcsappanása, a felhasználás rohamos növekedése, a lokális idõjárási szélsõségek, a nemzetközi kereskedelmet hátráltató protekcionista* piaci beavatkozások, a feltörekvõ országok élelmiszerfogyasztási szokásainak átalakulása, a bioüzemanyag-ipar fellendülése és a kõolaj drágulása mellett mindenképpen ki kell emelni a pénzügyi befektetõk (ha úgy tetszik: spekulánsok) szerepét.



A világban jelentõs mennyiségû szabad tõke mozog egyrészt magas megtérülést keresve, másrészt a portfoliók diverzifikálása okán. Az elmúlt néhány esztendõben a részvénypiacok gyengélkedése, a romló reálgazdasági kilátások, a magas infláció, továbbá az amerikai jelzálogpiacról továbbgyûrûzõ krízis és persze a dollár gyengülése miatt érezhetõen megnõtt a pénzügyi befektetõk (nyugdíj-, fedezeti és állami alapok, swap-kereskedõk*, bankok, multinacionális cégcsoportok stb.) érdeklõdése az árupiacok iránt. A kockázatok csökkentésére ugyanis jó megoldásnak tûnt és tûnik kõolajba, aranyba, alumíniumba vagy éppen kukoricába fektetni, már csak azért is, mivel a nyersanyagok többségét dollárban jegyzik.



Az információs technológia fejlõdése (a derivatív* piaci kereskedés a XXI. század elejére folyamatosan és a lehetõ legszélesebb kör számára hozzáférhetõvé vált), továbbá több nagy (áru)tõzsde egyesülése, stratégiai szövetsége fontos változásokat hozott a mezõgazdasági áruféleségek piacain, fõleg a határidõs kontraktusokkal üzletelõk számát, a derivatív piacok forgalmát és likviditását tekintve.



A gabonafélékhez, olajos magvakhoz, illetve ezek származékaihoz fizikailag is kötõdõ szereplõk mindig is aktívan kereskedtek a határidõs (és opciós) terménypiacokon. Ez a csoport üzleti döntéseit a kereslet és kínálat, valamint az árukészletek alakulását befolyásoló (fundamentális) tényezõkre alapozta. Mellettük persze szinte a kezdetektõl ott voltak a „chartisták”, akik a jegyzések mozgását leképezõ különleges grafikonok, a chartok alaktani, „technikai” elemzésére támaszkodtak.



A közelmúltban az árutõzsdék e „régi motorosaihoz” két új csoport csatlakozott: az indexkereskedõk, valamint az ún. intézményi befektetõk (pénzügyi alapok). Az indexkereskedõk különbözõ – többek között mezõgazdasági – nyersanyagokat magukban foglaló „árukosarakat” kreálnak, amelyek egyes reprezentánsaihoz külön súlyszámokat rendelnek. Majd a kosarat alkotó nyersanyagok határidõs kontraktusaiból ezen arányszámok szerint vásárolnak. Az indexkereskedõk fontos tulajdonsága tehát, hogy mindig vételi pozíciókat nyitnak. Ezért hajlamosak túlreagálni azon híreket, eseményeket, amelyekbõl a jegyzések emelkedésére lehet következtetni, így nagyban hozzájárulnak az „árbuborékok” képzõdéséhez. Nincs mit csodálkozni azon, hogy a világ vezetõ határidõs (és opciós) terménypiacain a nyitott kötésállomány az elmúlt években megtöbbszörözõdött, és általában jellemzõvé vált a vételi pozíciók erõs túlsúlya.

Az intézményi befektetõk árgus szemekkel figyelik az árutõzsdéken jegyzett különbözõ nyersanyagok (mezõgazdasági termények, nemesfémek, nyersolaj stb.) árának alakulását, mind egymáshoz, mind olyan makrogazdasági tényezõkhöz viszonyítva, mint például a valutaárfolyamok (különösen az amerikai dollár), a tõkepiaci kamatok, továbbá a nagykereskedelmi vagy a fogyasztói árak változása. Õk erõsen hisznek a nyersanyagárak, valamint a globális makrogazdasági trendek szoros és közvetlen összefüggésében. Innen ered a piaci körökben elterjedt nevük: makroisták. Érdeklõdésük homlokterében fõleg az USD árfolyamának mozgása áll. Fordított korrelációt feltételeznek a dollár árfolyama és a nyersanyagok árának alakulása között: úgy vélik, ha az USD erõsödik más, olyan fontos valutákkal szemben, mint például a japán jen vagy az euro, akkor a határidõs árupiacokon esni fognak a jegyzések, és fordítva.



A pénzügyi befektetõk gyors térnyerése a határidõs árupiacokon egyre inkább háttérbe szorította a fundamentális tényezõk szerepét az árak alakításában. Így a mezõgazdasági nyersanyagok az indexkereskedõk és a makroisták növekvõ aktivitása következtében – a részvényekhez vagy a nemesfémekhez hasonlóan – pénzügyi eszközzé váltak. Döntõen ezzel magyarázható, hogy a fõbb termények határidõs jegyzése és fizikai piaci ára a megfigyelések szerint egyre kevésbé konvergál, vagyis a származékos piacok mind inkább elrugaszkodnak a fizikai piaci fundamentumoktól. E körülmény pedig igen nagy szerepet játszik abban, hogy a terményárak a korábbinál erõteljesebben ingadoznak (lásd 2. ábra).

Ez nem pusztán lokális, hanem globális probléma, ugyanis mindenhol elkerülhetetlenül súlyosan érinti a szegénységben élõket és kiszámíthatatlanná teszi a jövedelmeket az élelmiszerellátási láncban. A határidõs árupiaci jegyzések szélsõséges kilengései rontják a határidõs (és opciós) fedezeti ügyletek hatékonyságát, ezáltal eltántorítják a fedezeti ügyleteket kötõket a derivatív piaci eszközöktõl. Ebbõl következik, hogy az élelmiszerellátási lánc szereplõi vagy felvállalják a kedvezõtlen irányú árváltozások egyre növekvõ kockázatát, vagy felülvizsgálják kockázatkezelési stratégiáikat. Az árkockázatok kezelése, a határidõs (és opciós) fedezeti ügyletek hatékony használata kulcsfontosságú témakör mind az Európai Unió 2014-2020 közötti költségvetési idõszaki Közös Agrárpolitikájának tervezése, mind Franciaország 2011-ben betöltött G20 elnöksége vonatkozásában. (Ehhez kapcsolódóan megjegyzendõ: Franciaország árutõzsdei kereskedés megregulázására tett javaslatait, úgymint a spekulatív kereskedés megadóztatását és a fedezetlen eladási ügyletek korlátozását a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítõ szervezet tagjainak döntõ többsége egyelõre nem támogatja.)



Mindenesetre a mezõgazdasági termékek egyes derivatív piacai (ismét) komoly versenytársai lettek a részvény-, kötvény- és egyéb pénzügyi piacoknak; a határidõs (és opciós) kereskedés volumene globális szinten megtöbbszörözõdött a közelmúltban. Csak a 2007. év elsõ három negyedévében 30 százalékos volt a növekedés. Példának okáért: a Chicago Board of Trade (CBOT) határidõs kukoricapiacának forgalma 2010-ben megközelítette a 8,9 milliárd tonnát (ez a globális kukoricatermelés majd’ tizenegyszerese), míg határidõs szójapiacán több mint 5 milliárd tonna terményre (ez a világ szójatermelésének több mint tizenkilencszerese) kötöttek üzletet (lásd 3. ábra). És a 2011. év elsõ negyedévének adatiból arra lehet következtetni, hogy a forgalom növekedése tovább folytatódik… 

Potori Norbert - AKI





Magyarázatok:

Volatilitás: Az áringadozások mértéke és sebessége  

Protekcionista: A belföldi piac védelme a külsõ hatásoktól.  

Swap-kereskedõk: A swap esetünkben olyan fedezeti tranzakció, amelyben az egyik fél egy adott áruféleség árának változása függvényében változó díjat fizet a másik félnek, aki cserében elõre rögzített fix árat fizet az adott áruféleségért  

Derivatív: Származékos. A származékos ügyletek (kontraktusok) értéke valamilyen mögöttes eszköz (esetünkben pl. kukorica) árának alakulásától függ. Legegyszerûbb típusai a határidõs, opciós és swap-ügyletek.